| Újszász Város Önkormányzat értékrendje |
|
|
| Közérdekű adatok - Tevékenység, működés | |
| 2011 március 29. (kedd) 09:21 | |
KÖZÖS ÉRTÉKRENDÜNK: HOGYAN AKARJUK KORMÁNYOZNI A VÁROST?Önkormányzati értékrendünkkel először is számon kérhető elvárást fogalmazunk meg önmagunkkal szemben, másodszor iránytűt adunk a polgároknak, akik megbíztak bennünket, s partnereinknek, akik együtt kívánnak velünk működni, harmadszor pedig követelményt támasztunk belső és külső munkatársainkkal szemben, akik a mi megbízásunkból segítik az Önkormányzat működését.
ÖNKORMÁNYZATI ALAPÉRTÉKEINKPOLGÁRI RÉSZVÉTELA képviseleti és elszámolási felelősség tudatában lehetőséget fogunk biztosítani a polgárok és civil szervezetek közvetlen, felelős részvételére az önkormányzásban minden fontos ügyben. Támaszkodni kívánunk a kisebb önigazgató közösségekre, ahol azt igénylik, s közfeladatot vállalnak. ELLENŐRZÖTT HATALOMA város a polgárok közös vállalkozása, a közhatalmat ennek érdekében megosztva, ellensúlyok kialakításával, ellenőrzötten kívánjuk gyakorolni. SZÉLESEBB MOZGÁSTÉRAz Önkormányzat önállóságának, mozgásterének kiszélesítésére fogunk törekedni új, külső erőforrásokat megszerezve a város számára, igényelve a központi segítséget, a helyi anyagi és szellemi erőket is széles körben kívánjuk mozgósítani a közszolgáltatások működtetése, fejlesztése és más közösségi célok érdekében. ALTERNATÍV KÖZSZOLGÁLTATÁSOKÚj utakat keresünk a közszolgáltatások menedzselésében, partnerségben az üzleti és civil szervezetekkel. A minőség, elérhetőség és szolgáltatási biztonság követelményeinek megfelelő legjobb megoldási módok megtalálásában az öntevékenység kibontakozó lehetőségeivel is számolunk. STRATÉGIAI VÁROSFEJLESZTÉSA város és környéke egészének kiegyensúlyozott fejlődését célozzuk meg, a változásokkal az új problémák megelőzésére és a lehetőségek legjobb kihasználására törekedve követve az alapellátások biztonságának és az azon felüli igények kielégítésének stratégiáját.
POZITÍV VÁLTOZÁSOK ÉS HATÉKONY PROBLÉMAKEZELÉSKézzelfogható teljesítményt akarunk nyújtani, s ezt várjuk el másoktól is: azonos hangsúlyt fektetünk a problémák hatékony kezelésére, a kiegyensúlyozott működésre és a változásokkal elért valós, pozitív hatásokra, a polgárok, ügyfelek, partnerek elégedettségére.
A SIKER KULCSA: AZ ALKOTÓ ÉS KÖZÖSSÉGI EMBEROlyan önkormányzati kultúrát akarunk meghonosítani, amelyben a kialakított, szabályozott szerepek lehetőséget adnak a személyi és közösségi képességek kibontakoztatására, a szervezet ösztönzi, segíti és elismeri az eredményes működést, a lehetőségek legjobb kihasználását, tisztelet övezi a sikeres embereket, csoportokat és közösségeket.
RUGALMAS, KISZÁMÍTHATÓ, SZOLGÁLTATÁSRA HANGOLT SZERVEZETAz Önkormányzat testületi és hivatali szervezetében a külső és belső szolgáltatások iránti igényekhez való rugalmas alkalmazkodás, az önálló cselekvés képességét fontosnak tartjuk, nem tévesztve szem elől a vezetés általi kézben tarthatóság és a nyitott, akcióorientált működés sajátos követelményeit sem.
MINDENKI GAZDÁLKODIKMindenkinek, mindenhol, mindenben gazdálkodói szemlélettel is mérlegelnie kell önkormányzati működését: az ésszerű pénzköltés, a "pénzcsinálás", a pénzhelyettesítés, a forrásbővítés és kiegészítő támogatás igénybevételének, megadásának minden lehetséges módját igénybe kell vennünk a gazdasági egyensúly, az új igények anyagi erőtől függő kielégítésében. A gazdálkodásban a költségvetési, üzleti és közösségi szellem kreatív ötvözésére törekszünk.
NYÍLT LAPOKKAL JÁTSZUNKAz információ, mely az Önkormányzat fontos közös erőforrásainak egyike, a nyilvánosság és együttműködés legfontosabb biztosítékának tekintjük. Garantáljuk a polgárok és partnereink jogát a színvonalas tájékoztatáshoz, az Önkormányzat működését mindenki által folyamatosan követhetővé kívánjuk tenni.
AZ ÉRDEKEK ÉS AZ ÉRTÉKEK "FELHAJTÓ EREJE"Az önkormányzati működés "játékszabályai" között magasra értékeljük az érdekek nyilvános ütköztetését, ki akarjuk használni az érdekek mozgatóerejét, törekedve a mögöttük rejlő értékek feltárására, nyílt megfogalmazására. Meggyőződésünk, hogy az érdek- és értékvezéreltség a kevés, de feltétlenül szükséges és hatásos jogi szabályozás mellett erősebb hajóerő, mint az aprólékos, merev, normák bármennyire is kifinomult rendszere.
Molnár Péter
|
|
| Utolsó frissítés: 2011 március 29. (kedd) 09:27 |

















