Tisztelt Olvasók!

Már megszokhatták, hogy általában egy hónapi munka után nagyon sok mondanivalóm van. De ez a szeptember még annál is mozgalmasabb volt. Szeptember elején megtörténtek az évnyitók oktatási intézményeinkben, nyugodtan kezdhették az új tanévet, hiszen megpróbáltunk minden területen a karbantartási és a felújítási feladatokkal végezni. Nem először és nem is utoljára szeretném megköszönni karbantartó csoportunknak a munkáját, hiszen alkalmasint még hétvégén is dolgoztak.

Az elmúlt lapszámban jeleztem, hogy gondunk van a szelektív hulladékgyűjtéssel. Általában a kereskedelmi és a vállalkozói szférában volt gondunk a nagy űrtartalmú edények használatával. Úgy érzem, az alapvető gondokat már megoldottuk, hiszen eddig már 40 edényt kihelyeztünk, és a másik 40-re az elkövetkező időszakban kerül sor.

Tisztelt Olvasók!

Mint minden évben, a legnagyobb rendezvényünk a városnaphoz kötődik. A városnapi rendezvényünk előtt eleget tett az önkormányzat a lengyel testvértelepülésünk meghívásának, ahol önkormányzatunkat hatan képviselték. Ez a meghívás szeptember 10-12. között történt. A küldött csoportunkat Kaló Istvánné alpolgármester vezette. A résztvevők beszámolója szerint kellemesen és tartalmasan töltötték ezt az időszakot, erről lengyel barátaink gondoskodtak.

Újszász város 19. városnapját nagy gondossággal készítették elő a szervezők. Alapvetően az időjárás is velünk volt. Érdekes volt, hogy az idei évben ünnepelte Újszász város a vajdasági Palics városával 10. éves kapcsolatát. Nagyon köszönöm a Városi Óvoda dolgozóinak, hogy ebből az alkalomból a palicsi óvoda dolgozóival több mint egynapos szakmai fórumot tartottak, melyet testvértelepülésünk egy meghívással is megköszönt, melyet a következő hétvégén realizálhatunk.

A magam részéről ismételten köszöntöm azokat a nagyszerű barátainkat, akik ezen a napon megkapták a város kitüntetésének valamelyikét. Ezen a napon azt hiszem, minden újszászi és környékbeli jól érezhette magát, hiszen nagyszerű műsorokat láthattak délután és az est folyamán. Úgy gondolom, hogy ezen a napon felszabadultan tudtunk szórakozni, egymásnak örülni, és hogy jó újszászinak lenni. Ezt az egész napos rendezvényt nagyon sokan készítették elő, mindenkinek megköszönöm, aki a szervezésben, a műsor összeállításban és a vendégek ellátásában részt vett. Így a Zagyvaparti Idősek Otthona vezetésének és dolgozóinak, az önkormányzat köztisztviselőinek és közalkalmazottainak, a Gimnázium kollégiuma takarítóinak, a gimnázium konyha dolgozóinak azt az odaadó munkát, mellyel öregbítették a városunk hírnevét, és a magyar vendégszeretetet.

Tisztelt Olvasók!

Ebben a hónapban két testületi ülésünk is volt, melyek során a városi képviselő-testület nagyon fontos döntéseket hozott meg. De még mielőtt belemennék a munkába, engedjék meg, hogy Petrik Ferenc képviselőtársamnak az elmúlt számban megjelent felvetésére válaszoljak. Képviselőtársam azt reklamálta, hogy előző ülésünkön őt nem vártuk meg, és ezáltal nem tudott néhány dolgot elmondani. Az a felvetése volt, hogy a testületi ülést megelőző összevont bizottsági ülésnek nem volt meghívottja, és maga az ülés csak 4-5 percig tartott. Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy általában a bizottsági üléseken van arra mód és lehetőség, hogy egy-egy kérdéskört teljes mértékben áttekintsünk, minden bizottsági ülésünk nyitott, így ott meghívó nélkül is szívesen látunk bárkit.

Azt gondolom, hogy képviselőtársam ismételten a kákán keres csomót, hiszen a fentebbi testületi ülésünkön is volt egy olyan megjegyzése, amely minden jelenlévőt megdöbbentett. Ebben az ügyben átdolgozásra került a város Integrált Városfejlesztési Stratégiája, amit most már Integrált Településfejlesztési Stratégiának hívunk, és e nélkül nem is tudnánk beadni pályázatot. Ennek az elemnek az elfogadásakor hangzott el képviselőtársunk azon megjegyzése, hogy ilyet már korábban fogadtunk el – és ez tényleg így van, 2004-ben –, de abból sem valósult meg semmi. Természetesen megdöbbentett mindnyájunkat, hiszen az elmúlt több mint tíz éve megépült összes fejlesztésünk ebben a stratégiában került célként meghatározásra, így többek között iskoláink, óvodáink, bölcsődénk, az Orczy kastély felújítása, az Erkel F. út felújítása, és nem mondom tovább. Hogy erre képviselő úr nem emlékszik, arról nem tehetek. A mostani IVS-ben is azok a rövid és középtávú célok vannak meghatározva, amelyek megvalósításáért már eddig is sokat dolgoztunk. Így az egészségügyi központ, a településközpont, különböző energetikai pályázatok, a belvíz elvezetés fejlesztése, és sok minden más, ami a településen élők életminőségét javítani fogja. Remélem, hogy erre a döntésre majd néhány év múlva emlékezni fog képviselő úr.

Tisztelt Olvasók!

Ezen a testületi ülésünkön az Újszász Városi Óvoda és Bölcsőde intézményegység számolt be az elmúlt nevelési év tapasztalatairól, és a 2016/2017-es nevelési év indításának menetéről. A testület elfogadta és megköszönte az intézmény vezetésének és minden dolgozójának azt a munkát, amelyet az elmúlt évben végzett. Nagyon örülünk annak, hogy az intézmény referenciahellyé vált, ami a szakmai munka színvonalát jelzi. A beszámolóban felvetett problémákra már azóta is lépett a város vezetése, hiszen ezen a testületi ülésünkön támogatást nyert az a döntés, mely alapján a Bajcsy úti óvodában külső téri játszóegységek kerülnek elhelyezésre még ebben az évben, mintegy bruttó 6,5 millió forint értékben. Ezt a munkát folytatni fogjuk a következő év költségvetésének terhére, a kertvárosi óvodában és a bölcsődében is. Annak is nagyon örültünk, hogy nagyon pozitív tapasztalatként az óvoda-iskola átmenet sokkal zökkenőmentesebb volt, mint korábbi években, és nagyon kevés elsős tanulót írattak a szászbereki iskolába.

Tisztelt Olvasók!

A települési önkormányzat döntött az idei költségvetési rendelet módosításában is, melynek értelmében a nem tervezhető bevételeinket helyeztük különböző kiadási viszonylatokba, vagyis, hogyan és milyen összegben kerülnek felhasználásra ebben az évben. Döntött a testület abban is, hogy támogatja a Felső-Tiszavidék Többcélú Kistérségi Társulását 100 000 Ft összeggel, mellyel hozzájárulunk az augusztusi jégverés kárenyhítéséhez. Ugyanígy döntött a testület, hogy szeptember 30-ig benyújtja a települési önkormányzatok rendkívüli támogatására pályázatát. A támogatási igényünk közel 30 millió forint. Ezen túlmenően döntés született még a belvíz fejlesztési pályázat benyújtásáról, mely megyei TOP-os pályázat, 100 %-os támogatottságú, a pályázat értéke 80 millió forint.

Tisztelt Olvasók!

Ebben a hónapban kaptam azt a hírt is, hogy Szabó Pál Antalné, a Népi Díszítőművészeti Szakkör vezetője ebben az évben ünnepelte óvodapedagógus kinevezésének 50. évfordulóját. Szeretettel köszöntjük ebből az alkalomból, és további boldog, egészséges életet kívánunk számára.

Szintén ebben a hónapban volt Fehérné Majzik Sarolta 90. születésnapja. Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem ezen a nagyon kedves családi rendezvényen, mely alkalommal Sárika néni a legújabb kötetével ajándékozott meg, és azt is megígértette velem, hogy el fogom olvasni, és kikérdez. Jó egészséget kívánok, Isten éltesse sokáig!

A hónap utolsó napjaiban ünnepeltük meg a Zene világnapja mellett az Idősek világnapját is. A zene és a művelődés a művelődési házban zajlott, nagyon köszönjük az Óvoda, a Vörösmarty Általános Iskola, és a Gimnázium tanulóinak előadását. Az Idősek világnapja megnyitója szeptember 29-én a Zagyvaparti Idősek Otthonában volt, melyre az intézmény egy egész hetes műsorral készült.

Tisztelt Olvasók!

Ebben a hónapban a testület szeptember 29-én tartotta rendkívüli ülését, melyen a települési önkormányzat intézményeinek energetikai korszerűsítéséről hozott döntést. Ennek értelmében szintén a megyei TOP-os pályázatok keretében nyújtottuk be pályázatunkat a Zagyvaparti Idősek Otthona, a Városi Óvoda és Bölcsőde intézményegységeiben alternatív energia felhasználására. A pályázaton belül mindhárom intézmény napelemes energia felhasználásával lesz támogatva, melytől viszonylag nagy működési költségmegtakarítást várunk. A pályázat 100 %-os támogatottságú, és bruttó 46 millió forint értékű.

Tisztelt Olvasók!

Néhány kellemetlenebb hír. Az önkormányzatunk tudomására jutott, hogy egy hároméves óvodás kislány súlyos betegségben szenved. A családja megsegítésére önkormányzatunk szervezésében a Gyere segíts Alapítvány számlájára (Takarékszövetkezet) lehet hozzájárulni. Mivel a betegség súlyos, hosszú távú kezelés szükséges, ezért az alapítvány számlaszámára lehet a támogatást befizetni, ami a család jóváhagyását is élvezi. Ezúton kérek minden magánszemélyt, gazdálkodó szervezetet, hogy amennyiben lehetőségük van, segítsék Konka Mira gyógyulását.

Tisztelt Olvasók!

Minden családban nagy problémát okoz, amikor az emberi élet végességével kell szembenéznie. Ebben a hónapban több olyan tragédia történt településünkön, mely méltán rázta meg a közvéleményt. Így Joó Eliza közúti tragédiája, Oláh István gépkocsivezető tragikus halála. Sajnos elveszítettük ebben a hónapban Molnár Sándor barátunkat, aki a MÁV Nyugdíjas Vasutas Szakszervezet újszászi szervezete vezetője volt, Kaló Jenő barátunkat, aki sokáig a sport és az egyház közelében dolgozott, mint civil segítő. De így van ez minden családnál, minden haláleset alkalmával. Őszinte részvétem fejezem ki minden esetben, amikor településünkről távozik valaki az élők világából.

Tisztelt Olvasók!

Még egy gondolatot szeretnék önökkel megosztani. Vége van az október 2-i népszavazásnak. Bár nem volt eredményes a népszavazás, mégis őszintén gratulálni szeretnék a településen élő minden olyan állampolgárnak, aki élt szavazati jogával, és szavazott ezen a vasárnapon. Szeretném megköszönni a választási bizottságot vezérlő Udud Róza jegyző asszonynak, a szavazatszámláló bizottságban résztvevő köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak, a karbantartó csoport munkatársainak, konyháink dolgozóinak, hogy ezt a nehéz feladatot sikeresen végrehajtották.

Köszönöm figyelmüket!

Molnár Péter
polgármester

 

Fehér Jánosné Majzik Sarolta 90. születésnapján (Fotó: Fehér Judit)

 

10 éves Paliccsal a testvérvárosi kapcsolat (Fotó: Földi Kinga)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.