2016. május 21. XXVIII. forduló

Újszász – Rákóczifalva 2-2 (2-1)
Újszász, 80 néző. vezette: Dósa Róbert

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián (Mérész Zoltán), Rédei Csaba, Veréb Dániel, Fekete Tamás (Dóra Ákos), Rézsó Péter, Gazdag Gyula, Sipos Zsolt, Gergi Róbert, Paplanos Ádám (dr. Katona Károly)

Góllövők: Rézsó Péter (14. perc), Paplanos Ádám (29. perc)

Két megnyert mérkőzés után, újabb győzelemre készültünk hétvégén, ezúttal Rákóczifalva ellen. Fontos összecsapás volt ez a helyezések szempontjából, illetve szerettük volna megszakítani hosszú idő óta tartó rossz sorozatunkat ellenfelünkkel szemben. Már az első percben előnybe kerülhettünk volna, amikor Paplanos csente el a labdát a vendégek védőjétől, majd rúgta azt kapura, de Hadad R. védeni tudott. Továbbra is aktívabbak voltunk a hirtelen jött melegben, olyannyira, hogy a 14. percben a vezetést is megszereztük egy nagyszerű támadás után. Paplanos tartotta meg elől a labdát, majd játszotta ki azt a bal oldalon elinduló Siposnak, akinek középre adását Rézsó passzolta a kapuba. Nem érdemtelenül kerültünk előnybe, amit még az első fél órában sikerült növelni a 29. percben szerzett Paplanos találattal. Már majdnem vége volt az első játékrésznek, amikor a 44. percben Hadad H. révén a vendégek szinte a semmiből szépítettek. 2-0-ás biztos előny – ami akár több is lehetett volna - helyett szoros eredménnyel várhattuk a folytatást. A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, ennek ellenére többször is lezárhattuk volna a mérkőzést. Nem tettük, ami megbosszulta magát. A 91. percben Ruskó volt jókor jó helyen, és talált a kapunkba, amellyel kiegyenlített és egyben beállította a 2-2-es végeredményt. Ismét nem sikerült legyőznünk Rákóczifalvát, amiért elsősorban saját magunkat okolhatjuk, ugyanis már az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Hétvégén Fegyverneken lépünk pályára.

Szurmai Tibor

Tabella

 

Picasaweb | Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.