Minden újra a régi Nyomtat Email
Szociális Háló - Idősek Nappali Ellátása
2010 október 11. (hétfő) 20:08

Az Idősek Nappali Ellátásának klubtagjai és dolgozói július második hetében visszakapták régi helyüket. A tagok minden erejükkel, igyekezetükkel arra törekedtek, hogy környezetünket újra tisztává, a társas kapcsolatok ápolására alkalmassá tegyék. Az árvíz utáni nagytakarítás külső-belső munkálataiban részt vevő minden klubtagnak köszönetemet fejezem ki.

Igaz, a távolság újra megnőtt, de a környezet, a hely újra a régi, a megszokott lett.

Elsőként az elmaradt Apák napját pótoltuk be. A köszöntés után a nénik adták át ajándékaikat, majd poénos formában egy szerény tízóraira invitálták a klub férfi tagjait, kollégánkat és gépkocsivezetőnket.

 

Apák napja az ÖNO-ban

 

A kedvezőtlen időjárás miatt több programunk elmaradt, vagy időben elcsúszott. S mivel nem telhet el nyár fürdés nélkül, július közepén Jászberényt vettük célba.

Rendeztünk szellemi vetélkedőket, főztünk kukoricát, több alkalommal pucoltunk zöldbabot, sóskát, előkészítve ezzel a zöldségek otthoni tárolását.

 

Jászberényi fürdőzés

 

Már hagyománnyá vált, hogy az államalapítás ünnepét összekötjük az új kenyér ünnepével. Szokás szerint, a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret felszeleteljük, majd zsíros kenyérként, paprikával, paradicsommal javítva, a fejedelmi ételt elfogyasztjuk.

Egy-egy szál virággal, verssel köszöntöttük a harmadik negyedévben névnapjukat ünneplőket, de nem feledkeztünk meg azokról sem, akik a fenti időszakban születésnapjukat tartották.

Egyik vállalkozó szellemű klubtagunk lakásán házibulit szerveztünk. Köszönjük Hallgat Lászlónak a zenét, amivel jókedvre derített mindnyájunkat.

 

Zöldbab pucolás

 

Nemrégiben nyárbúcsúztató kerti partit rendeztünk. Mindenki azt sütögetett, amit otthonról hozott. A sikerre való tekintettel hamarosan újra megismételjük a kerti partit.

Feltett szándékunk a szövés tudományának elsajátítása. Az alapanyag szaggatása, sodrása már kiválóan megy, a szövés elkezdésekor már elbizonytalanodás mutatkozott. Kérésünkre Szabó Pál Antalné,a helyi Díszítőművészeti Szakkör vezetője nyújtott segítséget, akinek támogatását köszönjük. Pillanatnyilag tehát szövögetni próbálunk, illetve őszi teremdekorációt készítünk.

A közeljövőben szeretnénk eljutni az Abonyi Vadasparkba, és novemberben Tápiószentmártonba, a Hurkatöltő Fesztiválra. Bármelyik programra szeretettel várom minden érdeklődő jelentkezését. További információért keressenek minket az alábbi elérhetőségeken:

5052. Újszász, Akácfa út 90.

Tel.: 06-56/367-017.

Vágó Károlyné
szociális gondozó

Utolsó frissítés: 2010 október 11. (hétfő) 20:17
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal