Mozgalmas őszi napok Nyomtat Email
Szociális Háló - Idősek Nappali Ellátása
2011 december 16. (péntek) 14:29

Augusztusban írtam utoljára az Idősek Nappali Ellátásának eseményeiről. Akkor még kirándulni hívtam minden érdeklődőt. Nyár végi utolsó gyógyfürdős kirándulásunk tervezésekor választásunk Jászszentandrásra esett.

Kihasználva a nyárutó szép napjait, az intézmény udvarán többször grilleztünk, nyársaltunk, virágoskertünket rendeztük. Az sem volt ritkaság, hogy egy-egy klubtag kezdeményezésére vettünk kenyeret, s némi kiegészítőt. Zsír csak-csak akadt, s máris indulhatott a zsíros kenyér parti.

Köszöntöttünk név- és születésnapjukat ünneplő klubtagjainkat. Sor került vegyes savanyúság elrakására, amit a későbbiekben közös főzéseink alkalmával fogyasztunk majd el.

A nénik szorgalmasan hímezik azokat a terítőket, amelyeket majd az új helyünkön szeretnénk az asztalokra teríteni.

Október 27-én ünnepeltük az Idősek Világnapját. Műsorunk színvonalasabbá tételéhez három 5. c osztályos tanuló járult hozzá: Kovács Evelin, Bakó Kornél, Pomázi Bálint. Nekik és Papp Szilvia felkészítő tanáruknak köszönöm a segítséget. Minden résztvevőt megvendégeltünk egy-egy tányér pörkölttel. A kedvezményes áron kapott húst köszönjük a Szilváshús Kft-nek, illetve hálásak vagyunk Hegedűs Imrének lelkiismeretes, segítőkész munkájáért.

Mécseseket gyújtva emlékeztünk meg a Halottak Napjáról és a Halloweenről. A klubtagok adakozó kedvének köszönhetően két alkalommal sütöttünk tököt, illetve készítettünk töklámpásokat.

November 12-én 32 fő látogatott el Tápiószentmártonba, a VII. Hurkatöltő fesztiválra.

Ezt követte november 18-án, a Szolnokon megrendezett Csokoládé Fesztivál felkeresése.

November 21-én ingyenes hallásvizsgálaton vettek részt klubtagjaink, illetve igény szerint a város lakói.

Az év utolsó hetében családi és társadalmi ünnepeket tartunk meg.

Mint bizonyára már sokan tudják, hamarosan a Bajcsy-Zs. út 20. szám alatt folytatjuk működésünket. Ezzel egyidejűleg lehetőség nyílt a klub taglétszámának növelésére. A jelenlegi klubtagokkal együtt várom jelentkezésüket, bízva abban, hogy közösségünkben megtalálják számításaikat, s mindennapjaikat sikerül családias, szerető, baráti társaságban eltölteni. Kérem, olvassák el felhívásomat ezzel kapcsolatosan!

Vágó Károlyné
szociális szervező

 

Csokoládéfesztivál

 

Idősek világnapja

 

Hurkatöltő fesztivál Tápiószentmártonban

 

Utolsó frissítés: 2011 december 16. (péntek) 14:36
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal