| A szociális munka napját ünnepeltük |
|
|
| Szociális Háló - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat | |||
| 2010 december 29. (szerda) 12:16 | |||
|
Szinte minden szakma kapott egy napot a naptárban, amikor az adott foglalkozás a figyelem középpontjába kerül. Ezen a napon ünnepség keretében emlékeznek meg a szakma képviselőiről. Kevesen tudják, hogy a Szociális munka napját minden év november 12-én ünnepeljük. Sajnos, a mi kis városunkban e nap megünneplésének még nincs hagyománya. Tavaly, amikor ugyanebben a témában írtam néhány sort, azzal fejeztem be írásomat, hogy jövőre talán már nem önmagunkat kell ünnepelnünk. Nem így történt. Keserű szájízzel vettük tudomásul, hogy sem az intézményünk fenntartói, sem városvezetésünk, sem egyetlen civil szervezet nem tartotta fontosnak, hogy a szakma képviselőiről akár egy képeslap erejéig megemlékezzen. De kik is vagyunk mi szociálisok? Intézményünk nevéhez fűződik számtalan hagyományteremtő kezdeményezés, úgymint: városi anyák napja, apák napja, idősek napja, Ki mit Tud?, és még hosszan sorolhatnám. Mi vagyunk azok, akik elszántan küzdünk a hátrányos megkülönböztetés ellen, akik segítséget nyújtunk a család működési zavarainak helyreállításában, ügyintézésben, akik nap mint nap szemben állunk a különböző hatóságokkal, ügyfeleink érdekeit képviselve. Mi vagyunk azok, akik családgondozás keretében olyan helyekre is eljutunk, ahová sem a postás, sem a betegszállító, de még a mentő is ritkán jár. A mi szakmánkban nincsenek látványos eredmények, minden apró sikert számtalan kudarc követ. Gyönyörű, de küzdelmekkel teli hivatás. Bár a szeretet tarsolyunk kifogyhatatlan, de ahhoz, hogy adni tudjunk, nekünk is fel kell töltekeznünk. Tudja jól ezt az intézményvezetőnk is, ezért a legnagyobb titokban szervezte meg számunkra az ünnepséget az óvodások bevonásával. Az ünnepi köszöntőt és a műsort követően ajándékkal és tortával kedveskedett nekünk. Ezúton szeretném magam és munkatársaim nevében is megköszönni a Szociális munka napja alkalmából szervezett kedves megemlékezést! Kovács Szilárdné
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 december 29. (szerda) 12:18 |

















