Sportnap a Zagyva mentiben! Nyomtat Email
Szociális Háló - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
2010 november 16. (kedd) 12:50

Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a tudatos életmódra nevelés, az egészség megőrzése. Fontos, hogy ne csak a szülők, a család, hanem a tágabb környezet, a munkahely is részt vállaljon ebből a feladatból.

Ezen gondolatok jegyében a Zagyva menti Integrált Központ 2010. 10. 05-én hagyományteremtő céllal sportnapot szervezett dolgozói számára a Városi Tornacsarnokban.

Fehér János, a tornacsarnok igazgatója örömmel vette kezdeményezésünket. Intézményünk három csapatot indított: Futrinkák, Turbócsigák és Ohne kaja fantázia nevekkel.

A zenés bemelegítésben az általános iskola tanulói valamint Tóth Gábor testnevelő tanár volt segítségünkre.

Ezt követően sorversenyekre került sor. A feladatok az állóképességünket alaposan próbára tették, de nem kímélték a nevetőizmainkat sem. A napot tollasozással, trambulinozással zártuk.

A jutalmazás stílszerűen kapcsolódott az egészségmegőrzéshez. Minden csapat gyümölcsöt és oklevelet kapott, valamint egy-egy grillázs serleget az elért helyezésnek megfelelően.

Terveink között szerepel, hogy évente megrendezzük a sportversenyt. A következő alkalommal már az intézményünkkel együttműködő jelzőrendszeri tagokat is szeretnénk bevonni. Készüljenek, mert a dobogós helyezésért keményen meg kell dolgozniuk!

Kovács Szilárdné
családgondozó

 

Sorverseny (Fotó: Fehér János)

 

 

Csapatok a dobogón (Fotó: Fehér János)

 

Utolsó frissítés: 2010 november 16. (kedd) 12:55
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal