| „Alternatív konfliktuskezelés az élhető életért” |
|
|
| Szociális Háló - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat | |||
| 2011 május 17. (kedd) 16:52 | |||
|
Az elmúlt hónapban a kollégáimmal „Alternatív konfliktuskezelés az élhető életért” (AVP) elnevezésű tréningprogramon vettünk részt. Már a tavalyi évben szembesültünk azzal, hogy szükségszerű a szociális munkának olyan szintű fejlesztése, amely a manapság jelentkező problémákra választ tud nyújtani. A gazdasági válság elmélyülése a családok meglévő vagy újonnan megjelenő problémáit erőteljesen érintette. Munkatársaink nyitottak minden olyan képzésre, programra, amellyel munkánkat még eredményesebbé tehetjük. Ezt a célt volt hivatott szolgálni a fent említett tréning is. „Az AVP tréning átfogó célja, hogy a résztvevők saját élményeiken keresztül váljanak nyitottabbá az új információk befogadására, konfliktusaik kreatív, erőszakmentes megoldására. Alternatív megoldási módokat nyújtva a résztvevőknek a munkájuk során előforduló különböző jellegű konfliktusok kezelésére.” A Közép- Tisza- Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület az elnyert EMVA LEADER támogatásból ingyenesen igénybe vehető képzést tudott biztosítani az érdeklődőknek. A programot nagyon hasznosnak ítéltük, és azt reméljük, hogy az ott elsajátított ismeretek eredményeképpen teljesen más szemlélettel tudjuk majd kezelni a sajnos egyre gyakrabban és durvábban jelentkező konfliktusokat. Célunk, hogy ezt a tudást ügyfeleinknek is át tudjuk adni. Kovács Szilárdné
A tréning résztvevői
Gyakorlat közben
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 május 17. (kedd) 16:57 |



















