Honlap Sport Lábtoll-labda Tavaszköszöntő 4H Kupa
Tavaszköszöntő 4H Kupa Nyomtat Email
Sport - Lábtoll-labda
2011 április 06. (szerda) 07:34

Április 9-én hét egyesület – Borjád SE, Jánoshida SE, Királyhelmec, Nagykanizsa ZSE, Pusztaszer PISZE, Szepetnek SE, Újszászi VVSE – 83 versenyzője vett részt a 2011. évi ranglista versenysorozat harmadik fordulóján, az Újszászon rendezett Tavaszköszöntő 4H Kupán, amelyen hármasban és párosban gyűjthették ranglista pontjaikat a résztvevők.

Az Újszászi VVSE versenyzői ismét jól szerepeltek. Két arany, három ezüst és öt bronzéremmel toronymagasan az első helyen végeztek az éremtáblázaton. A Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor összeállítású csapat sorozatban már harmadszor nyert, a Herczeg-Tóth páros is veretlen még ebben az évben. A lányok most csak második és harmadik helyezéseket szállítottak.

 

Képtár

Fotó: ifj. Fehér János

 

Női hármasban nyolc trió nevezett. A győzelmet a borjádiak – Darnai Adrienn, Farkas Martina, Merk Gréta – szerezték meg. A döntőben szoros mérkőzésen Újszász Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta összeállítású csapatát győzték le 21-13, 17-21, 21-19-re. A harmadik helyért: Oszlányi Mercédesz, Szabó Nóra, Varga Rita (Újszászi VVSE) – Bagos Viktória, Muszka Beatrica, Kocsis Alica (Királyhelmec) 15-7, 15-5. 5. Bata Krisztina, Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória, 7. Barta Petra, Kurdi Krisztina, Tóth Virág, Varga Frida.

17 férfi hármas küzdelméből a Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor összetételű újszászi egység állhatott a dobogó legmagasabb fokára, amely a selejtezőkből könnyedén jutott tovább. A döntőben a nagykanizsaiak első számú csapata – Hartai Attila, Huszár Emil, Takács Endre – sem jelentett számukra különösebb akadályt. 21-17, 21-18. A harmadik helyért Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő Újszászi VVSE) – Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) 15-9, 15-13. 6. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, 9. Fehér János, ifj. Fehér János, Sven Henneböle, Ráski Lajos, 12. Molnár Kristóf, Nagy László, Pető Tibor, 14. Bábosik Ferenc, Kanálos Cs. Róbert, Tóth István, 15. Duka Olivér, Kanálos Júlió, Kanálos József, Kanálos Róbert.

A 13 női páros versenyének döntőjében Darnai Adrienn, Farkas Martina (Borjád SE) visszavágott az első fordulóbeli vereségért a nehéz, háromjátszmás mérkőzésekkel magukat a fináléba küzdő, fáradt Ézsiás Kitti, Makai Gréta (Újszászi VVSE) párosnak. 21-10, 21-18. A harmadik helyen a Joó Anett, Vágó Henriett és a Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina újszászi párosok végeztek. 5. Ágoston Rebeka, Merk Gréta, 8. Bata Krisztina, Kaszonyi Viktória.

A férfiaknál 21 pár mérkőzött. A vigaszágas, kétvereséges versenyben éjjel egy órakor két újszászi duó döntőzött. A könnyen döntőbe jutó ranglistavezető Herczeg Gábor és Tóth Gábor, valamint Becskereki Sándor és Szűcs Gergely, akik a Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) 21-14, 21-17, és a Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE) 23-21, 9-21, 21-18 elleni meglepetés győzelmekkel jutottak a fináléba. A Herczeg-Tóth páros egy szorosabb, és egy könnyű játszma győzelemmel nyerte a hosszúra nyúlt tornát. 21-15, 21-9. A két bronzérmes Bogár László, Kézér Zsolt (Újszászi VVSE) és Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE). 6. Joó Richárd, Köböl Áron.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 2 3 5 10
Borjád SE 2 2 4
Nagykanizsa ZSE 1 1

 

A ranglista versenysorozatban hosszabb szünet következik. A felnőttek legközelebb június 18-án a Páros Országos Bajnokságon találkoznak, addig különböző versenyeken – diákolimpia, Kárpát-medence Kupa – az utánpótlásé a pálya.

Fehér János

 

Tavaszköszöntő 4H Kupa
Újszász, 2011. április 9.
7 egyesület, 83 versenyző
Férfi hármas (17)
1. Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Hartai Attila, Huszár Emil, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
3. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő Újszászi VVSE
4. Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter Újszászi VVSE
5. Csizmadia Ádám, Farkas Balázs, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
6. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
7. Himmer János, Kleics Dávid, Vass Tamás Borjád SE
8. Kondás Ádám, Sebastian Költő, Szimko Balázs Királyhelmec
9. Fehér János, ifj. Fehér János, Sven Henneböle, Ráski Lajos Újszászi VVSE
10. Feke Gábor, Szűcs Gábor, Tomori Tamás Királyhelmec
11. Gyapjas Adrienn, Fehér Zsolt, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE
12. Molnár Kristóf, Nagy László, Pető Tibor Újszászi VVSE
13. Kaizer Ákos, Kunics Bence, Lukács Márton Újszászi VVSE,
14. Bábosik Ferenc, Kanálos Cs. Róbert, Tóth István Újszászi VVSE
15. Duka Olivér, Kanálos Júlió, Kanálos József, Kanálos Róbert Újszászi VVSE
16. Czibak Ádám, Czibak György, Farkas Richárd, Peták Tamás Jánoshida SE
17. Dékány Dávid, Tóth Zoltán, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE
Férfi páros (21)
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely Újszászi VVSE
3. Bogár László, Kézér Zsolt Újszászi VVSE
4. Kleics Dávid, Himmer János Borjád SE
5. Huszár Emil, Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
6. Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
7. Hartai Attila, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
8. Farkas Balázs, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
9. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
10. Csizmadia Ádám, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
11. Sebastian Költő, Kondás Ádám Királyhelmec
12. Ifj. Fehér János, Sven Henneböle Újszászi VVSE
13. Nagy László, Pető Tibor Újszászi VVSE
14. Bábosik Ferenc, Tóth István Újszászi VVSE
15. Feke Gábor, Szűcs Gábor Királyhelmec
16. Szimko Balázs, Tomori Tamás Királyhelmec
17. Fehér Zsolt, Dékány Dávid Pusztaszer PISZE
18. Duka Olivér, Kanálos Róbert Újszászi VVSE
19. Gyapjas Adrienn, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE
20. Czibak Ádám, Farkas Richárd Jánoshida SE
21. Tóth Zoltán, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE
Női hármas (8)
1. Darnai Adrienn, Farkas Martina, Merk Gréta Borjád SE
2. Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta Újszászi VVSE
3. Oszlányi Mercédesz, Szabó Nóra, Vágó Henriett Újszászi VVSE
4. Bagos Viktória, Muszka Beatrica, Kocsis Alica Szepetnek SE
5. Bata Krisztina, Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
6. Banka Eszter, Matola Viktória, Morvai Noémi, Vlasics Dalma Szepetnek SE
7. Barta Petra, Kurdi Krisztina, Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
8. Béli Cintia, Csárdi Dorottya, Lang Ivett Szepetnek SE
Női páros (13)
1. Darnai Adrienn, Farkas Martina Borjád SE
2. Ézsiás Kitti, Makai Gréta Újszászi VVSE
3. Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
4. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
5. Ágoston Rebeka, Merk Gréta Újszászi VVSE, Borjád SE
6. Béli Cintia, Vlasics Dalma Szepetnek SE
7. Bagos Viktória, Kocsis Alica Királyhelmec
8. Bata Krisztina, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
9. Matola Viktória, Morvai Noémi Szepetnek SE
10. Csárdi Dorottya, Muszka Beatrica Szepetnek SE, Királyhelmec
11. Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
12. Banka Eszter, Lang Ivett Szepetnek SE
13. Kovács Gabriella, Zachar Henrietta Újszászi VVSE

 

Utolsó frissítés: 2011 április 12. (kedd) 19:28
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal