|
Öt egyesület – Nagykanizsa ZSE, Nyárlőrinc, Pusztaszer PISZE, Szepetnek SE, Újszászi VVSE – 74 versenyzőjének részvételével rendezték március 24-én a nyárlőrinci Buzás János Általános Iskola sportcsarnokában a lábtoll-labdázók hagyományos tavaszi gyermek és serdülő országos versenyét. A késő estig tartó tornán a gyerekek hármasban és egyéniben mérkőztek nagy lelkesedéssel. Legeredményesebben – négy arany, öt ezüst, négy bronzérem – a nagy létszámú újszászi csapat szerepelt. Még jobb lehetett volna a szereplés, de a serdülő lányok váratlanul két döntőt is elveszítettek.
Dupláznia, hármast és egyénit is nyernie két versenyzőnek sikerült. A gyermek fiúknál Barta Martin (Újszászi VVSE), a serdülő lányoknál Vlasics Dalma (Szepetnek SE) állhatott kétszer is a dobogó tetején.
Képtár
Fotó: Fehér János
Eredmények
Gyermekek
Fiú hármas (8): 1. Barta Martin, Csépány Erik, Farkas Balázs (Újszászi VVSE), 2. Faragó Róbert, Kanálos II. Róbert, Remecz Attila (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 12-10. 4. Gergi Róbert, Kovács Gergő, Tálas Gergő, 5. Becskereki László, Molnár Gergő, Zele Richárd, 7. Bakó Zsolt, Seres Zsolt, Varga Károly
Fiú egyéni (27): 1. Barta Martin (Újszászi VVSE), 2. Fülöp Krisztián (Szepetnek SE), döntő: 11-4, 11-7. 3. Kanálos Róbert II. (Újszászi VVSE) és Horváth Gergő (Szepetnek SE), 5. Molnár Gergő, 6. Farkas Balázs, 7. Csépány Erik.
Leány hármas (5): 1. Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Hornyák Erzsébet (Újszászi VVSE).
Leány egyéni (17): 1. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Hornyák Erzsébet (Újszászi VVSE), döntő: 11-1, 11-7. 3. Farkas Lilla (Újszászi VVSE) és Bartók Bettina (Nyárlőrinc). 6. Kenyeres Lívia, 7. Ézsiás Zsófia, 8. Ézsiás Fanni.
Serdülők
Fiú hármas (6): 1. Ágotai Olivér, Baláti Márton, Menkó Attila, Molnár Kristóf (Újszászi VVSE), 2. Bárkányi Márk, Dékány Dávid, Fehér Zsolt (Pusztaszer PISZE), döntő: 11-9, 4-11, 11-8. 3. Baranyai Benett, Kunics Bence, Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE). 4. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Farkas Martin, Szarvák Zsolt, 5. Kanálos Róbert, Kovács Aladár, Raffael Csaba, Vidák László, Zsákai Milán.
A serdülő fiúk nagyon szoros versenyt vívtak. Körbeverések után az első helyen és a harmadik helyen is csak a játszmaarány döntött.
Fiú egyéni: 1. Kunics Bence (Nagykanizsa ZSE), 2. Kanálos Róbert (Újszászi VVSE). Döntő: 11-6, 13-15, 11-6. A második játszmában nagyot küzdve 5-10-ről fordított 15-13-ra Kanálos Róbert. A döntő szettre azonban elfáradt. 3. Baranyai Benett (Nagykanizsa ZSE) és Molnár Kristóf (Újszászi VVSE). 5. Raffael Csaba, 7. Bérczes Róbert, 8. Baláti Márton.
Leány hármas (3): 1. Csárdi Evelin, Csárdi Dorottya, Vlasics Dalma (Szepetnek SE), 2. Becskereki Nikolett, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra (Újszászi VVSE), 3. Molnár Noémi, Paróczai Zsófia, Szabó Adrienn (Nyárlőrinc).
Leány egyéni (9): 1. Vlasics Dalma (Szepetnek SE), 2. Oszlányi Mercédesz (Újszászi VVSE), döntő: 9-11, 11-9, 11-6. Vlasics Dalma a második játszmát 4-8-ról fordította meg. 3. Tűri Alexandra (Újszászi VVSE) és Csárdi Evelin (Szepetnek SE). 5. Becskereki Nikolett.
Éremtáblázat
| Egyesület |
arany |
ezüst |
bronz |
összesen |
| Újszászi VVSE |
4 |
5 |
4 |
13 |
| Szepetnek SE |
2 |
1 |
3 |
6 |
| Nagykanizsa ZSE |
2 |
– |
2 |
4 |
| Nyárlőrinc |
– |
1 |
2 |
2 |
| Pusztaszer PISZE |
– |
1 |
1 |
2 |
Országos gyermek és serdülő verseny Nyárlőrinc, 2011. március 26. 5 egyesület, 74 versenyző
| Gyermekek |
|
Fiú hármas (8) |
|
| 1 |
Barta Martin, Csépány Erik, Farkas Balázs |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Faragó Róbert, Kanálos II. Róbert, Remecz Attila |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Orsós Dávid, Vlasics Bálint |
Szepetnek SE |
| 4. |
Gergi Róbert, Kovács Gergő, Tálas Gergő |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Becskereki László, Molnár Gergő, Zele Richárd |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Gyurász Attila, Németh Mátyás, Pintér Adrián, Szabó Gergő |
Pusztaszer PISZE |
| 7. |
Bakó Zsolt, Seres Zsolt, Varga Károly |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Csernák Dominik, Forgó László, Tóth Tamás, Varga Dávid |
Nyárlőrinc |
|
Fiú egyéni (27) |
|
| 1. |
Barta Martin |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Fülöp Krisztián |
Szepetnek SE |
| 3. |
Horváth Gergő |
Szepetnek SE |
| 4. |
Kanálos II. Róbert |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Molnár Gergő |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Farkas Balázs |
Újszászi VVSE |
| 7. |
Csépány Erik |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Orsós Dávid |
Szepetnek SE |
| 9. |
Gergi Róbert |
Újszászi VVSE |
| 10. |
Németh Mátyás |
Pusztaszer PISZE |
| 11. |
Bakó Zsolt |
Újszászi VVSE |
| 12. |
Becskereki László |
Újszászi VVSE |
| 13 |
Faragó Róbert |
Újszászi VVSE |
| 14. |
Tálas Gergő |
Újszászi VVSE |
| 15. |
Kovács Gergő |
Újszászi VVSE |
| 16. |
Szabó Gergő |
Pusztaszer PISZE |
|
Leány hármas (5) |
|
| 1. |
Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Hornyák Erzsébet |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Bartók Bettina, Bálint Antónia, Kiss Dorina, Molnár Izabella |
Nyárlőrinc |
| 3. |
Szabó Luca, Szeri Boglárka, Varga Gabriella |
Pusztaszer PISZE |
| 4. |
Ézsiás Zsófia, Tamás Beáta, Szakál Vanessza |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Jakab Alexandra, Hegedűs Emese, Kenyeres Lívia |
Újszászi VVSE |
|
Leány egyéni (17) |
|
| 1. |
Kunics Réka |
Nagykanizsa ZSE |
| 2. |
Hornyák Erzsébet |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Farkas Lilla |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Bartók Bettina |
Nyárlőrinc |
| 5. |
Varga Gabriella |
Pusztaszer PISZE |
| 6. |
Kenyeres Lívia |
Újszászi VVSE |
| 7. |
Ézsiás Zsófia |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Ézsiás Fanni |
Újszászi VVSE |
| 9. |
Jakab Alexandra |
Újszászi VVSE |
| 10. |
Molnár Izabella |
Nyárlőrinc |
| 11. |
Kiss Dorina |
Nyárlőrinc |
| 12. |
Tamás Beáta |
Újszászi VVSE |
| 13. |
Szakál Vanessza |
Újszászi VVSE |
| 14. |
Hegedűs Emese |
Újszászi VVSE |
| 15. |
Bálint Antónia |
Nyárlőrinc |
| 16. |
Szeri Boglárka |
Pusztaszer PISZE |
| 17. |
Szabó Luca |
Pusztaszer PISZE |
| Serdülők |
|
Fiú hármas (6) |
|
| 1. |
Ágotai Olivér, Baláti Márton, Menkó Attila, Molnár Kristóf |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Bárkányi Márk, Dékány Dávid, Fehér Zsolt |
Pusztaszer PISZE |
| 3. |
Baranyai Benett, Kunics Bence, Kunics Réka |
Nagykanizsa ZSE |
| 4. |
Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Farkas Martin, Szarvák Zsolt |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Kanálos Róbert, Kovács Aladár, Raffael Csaba, Vidák László, Zsákai Milán |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Kovács Tibor, Losonczi Viktor, Horváth László |
Pusztaszer PISZE, Szepetnek SE |
|
Fiú egyéni (21) |
|
| 1. |
Kunics Bence |
Nagykanizsa ZSE |
| 2. |
Kanálos Róbert |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Baranyai Benett |
Nagykanizsa ZSE |
| 4. |
Molnár Kristóf |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Raffael Csaba |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Fehér Zsolt |
Pusztaszer PISZE |
| 7. |
Bérczes Róbert |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Baláti Márton |
Újszászi VVSE |
| 9. |
Dékány Dávid |
Pusztaszer PISZE |
| 10. |
Bárkányi Márk |
Pusztaszer PISZE |
| 11. |
Farkas Martin |
Újszászi VVSE |
| 12. |
Kovács Aladár |
Újszászi VVSE |
| 13. |
Bábosik Ádám |
Újszászi VVSE |
| 14. |
Szarvák Zsolt |
Újszászi VVSE |
| 15. |
Ágotai Olivér |
Újszászi VVSE |
| 16. |
Horváth László |
Szepetnek SE |
|
Leány hármas (3) |
|
| 1. |
Csárdi Evelin, Csárdi Dorottya, Vlasics Dalma |
Szepetnek SE |
| 2. |
Becskereki Nikolett, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Molnár Noémi, Paróczai Zsófia, Szabó Adrienn |
Nyárlőrinc |
|
Leány egyéni (9) |
|
| 1. |
Vlasics Dalma |
Szepetnek SE |
| 2. |
Oszlányi Mercédesz |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Tűri Alexandra |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Csárdi Evelin |
Szepetnek SE |
| 5. |
Becskereki Nikolett |
Újszászi VVSE |
| 6, |
Molnár Noémi |
Nyárlőrinc |
| 7. |
Csárdi Dorottya |
Szepetnek SE |
| 8. |
Paróczai Zsófia |
Nyárlőrinc |
| 9. |
Szabó Adrienn |
Nyárlőrinc |
|