Honlap Sport Lábtoll-labda Ranglista végeredmények
Ranglista végeredmények Nyomtat Email
Sport - Lábtoll-labda
2010 december 11. (szombat) 15:25

2010. november 28-án a Felnőtt Országos Bajnoksággal befejeződött a 2010. évi ranglista versenysorozat. Az év során egyéniben és hármasban hatszor, férfi és női párosban ötször, vegyes párosban pedig kétszer mérkőztek meg ranglista verseny keretében a versenyzők. A versenyeken elért helyezések alapján a Magyar Lábtoll-labda Szövetség közzé tette a végeredményt. A ranglista elsőségeket egy kivétellel az Európa-bajnokok szerezték meg. Mile Alexandra kihagyta az utolsó fordulót, így az ifjúsági bajnok Joó Anett megelőzte. A férfi egyéniben egy pont döntött Tóth Gábor javára. Az Újszászi VVSE versenyzői jól zárták az évet. Öt ranglista győzelmet, öt ranglista második és két ranglista harmadik helyezést értek el. Vegyes párosban csak újszászi párosok kerültek a díjazottak közé.

 

Képtár

Fotó: Fehér János és Fehér Judit

 

Eredmények:

Férfi hármas

1. Arany Bálint, Csizmadia Tamás, Hartai Attila, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) 92 pont
2. Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) 87 pont
3. Himmer János, Kleics Dávid, Kis Csaba, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin, Wágner Gábor (Borjád SE) 86 pont

Férfi páros

1. Boros Péter, Nózsi Péter (Újszászi VVSE) 76 pont
2. Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE) 73 pont
3. Arany Bálint, Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE) 62 pont

Férfi egyéni

1. Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 87 pont
2. Herceg Gábor (Újszászi VVSE) 86 pont
3. Kleics Dávid (Borjád SE) 84 pont

Női hármas

1. Kapás Ágnes, Makai Gréta, Szabó Nóra, Varga Rita (Újszászi VVSE) 96 pont
2. Ágoston Rebeka, Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória, Joó Anett, Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 84 pont
3. Darnai Adrienn, Farkas Martina, Heinek Amáta, Himmer Veronika, Merk Gréta (Borjád SE) 81 pont

Női páros

1. Darnai Adrienn, Farkas Martina (Borjád SE) 76 pont
2. Joó Anett, Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 65 pont
3. Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória (Újszászi VVSE) 64 pont

Női egyéni

1. Joó Anett (Újszászi VVSE) 84 pont
2. Mile Alexandra (Cserszegtomaj SK) 80 pont
3. Farkas Martina (Borjád SE) 74 pont

Vegyes páros

1. Tóth Gábor, Kapás Ágnes (Újszászi VVSE) 32 pont
2. Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE) 27 pont
3. Szűcs Gergely, Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 23 pont

A díjátadó a 2011. évi idénynyitó versenyen lesz.

Fehér János

 

Utolsó frissítés: 2010 december 11. (szombat) 15:38
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal