2016. október 22-től október 25-ig 10 ország válogatottjainak részvételével a remek házigazdának bizonyuló Csongrád megyei Kisteleken rendezték a 7. Lábtoll-labda Európa-bajnokságot, amelyen a magyar lábtoll-labdázók a hagyományokhoz méltóan szerepeltek. Hat Európa-bajnoki címmel és egy második helyezéssel zárták a versenyt és immár hetedik alkalommal hódították el Németország és Szlovákia előtt a Nemzetek Nagydíját. Az Eb férfi versenyszámait az Újszászi VVSE válogatottjai – Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor – játszották. A nőknél a 17 éves tehetség, Kunics Réka vezetésével a Nagykanizsa Zemplén SE játékosai léptek pályára. A vegyes párost a két egyesület közösen állította ki. Újszászról a sportág „nagy öregje” Tóth Gábor, Nagykanizsáról a fiatal bajnok, Kunics Réka játszottak együtt, és könnyedén védték meg két évvel korábbi Európa-bajnoki címüket. Játszmánként tizenegy pontnál többet csak az ezüstérmes francia Anthony Nguyen, Justine Crapanzano kettős tudott elérni ellenük. Igaz, ők az első szettben csak 21-7-ig jutottak, a másodikban keménykedtek, még játszmalabdájuk is volt. A végeredmény azonban 25-23 volt a magyar duó javára.

 

Az Európa-bajnok újszászi csapat: Kézér Zsolt, Tóth Gábor, Becskereki Sándor, Herczeg Gábor

Fotó: Alexandre Mariottini

 

A vegyes páros után a csapaversenyek következtek. A nők könnyedén nyerték az Eb-t. A férfiaknál az újszászi kvartett címvédőként lépett pályára, nem is akármilyenre, a 2000-es Sydney olimpia kézilabdacsarnokának borítására. Becskerekiék könnyedén haladtak előre, sorra győzték le ellenfeleiket. A döntőben Németország várt rájuk. A finálét jól kezdték az újszásziak. Becskereki remekül sáncolt és ollózott, Herczeg jól szedte az ellenfél talpalásait és támadott vissza, Tóth bombaerős talpalásokkal szerezte a pontokat. Rövid idő alatt 19-11-ig jutottak. Itt megtorpantak. A németek 19-16-ra felzárkóztak, de többre nem futotta az erejükből. 21-16-ra az első játszma a magyar csapaté volt. A második szettet a németek kezdték jobban. Egy két-ponttal vezettek, de Herczegék mindig egyenlítettek. A fordulópont 11-12-nél volt, amikor egy ritkán látható labdamenetet nyertek meg a magyar fiúk. A lábtoll-labda minden szépségét – ollózásokat, talpalásokat, sáncolásokat, önfeláldozó mentéseket láthatott mindkét oldalon a lelkes közönség. Tizenegy-tizenegy mentés és visszatámadás után a tizenkettedik támadásból Tóth Gábor talpalásából végül pont lett. Ez lendületet adott a magyar teamnek. Magukhoz ragadták az irányítást, szoros játékban 21-19-re nyertek, és megvédték Európa-bajnoki címüket.

A női párost könnyedén hozták a kanizsaiak. A Herczeg Gábor, Tóth Gábor kettős a döntőben a német Sven Walter, Christopher Zentarra duót 21-14, 21-17-re verve nyert Európa-bajnokságot.
Az egyénikkel fejeződött be a négynapos Európa-bajnokság. Kunics Réka a lengyel Sylwia Miazga előtt gyűjtötte be negyedik Európa-bajnoki aranyérmét. Nem sikerült ez Tóth Gábornak, aki a döntőben a szinte védhetetlenül szerváló és nagyon gyors német Torben Nasstól kapott ki 21-12, 21-18-ra. Tóth Gábor három Európa-bajnoki címmel és egy ezüstéremmel az Eb legeredményesebb férfi játékosa lett. Ő büszkélkedhet a legtöbb Európa-bajnoki címmel. A 2003 óta zajló Eb-ken eddig 14-szer állhatott a dobogó tetején.

A verseny ideje alatt ülésezett az Európai Lábtoll-labda Szövetség (SFE) közgyűlése, amelynek napirendjén tisztségviselő választás és a következő Európa-bajnokság helyszínének kiválasztása is szerepelt. Fehér Jánost, a magyar szövetség ügyvezető elnökét további négy évre az Európai Lábtoll-labda Szövetség alelnökévé választották. A következő Eb helyszíne 2018-ban a németországi Hagen lesz.

 

Férfi csapat döntő (HUN - GER):

 

 

Lábtoll-labda az Aktív Rádióban

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.