2016. október 15-én Nagykanizsán a Zsigmondy Sportcsarnokban rendezték a lábtoll-labdázók 20. Ifjúsági Országos bajnokságát. A 84 résztvevő versenyében három első helyezéssel a Nagykanizsa Zemplén SE versenyzői szerepeltek kiemelkedően. Győzelmi sorozatukat csak az újszászi Kanalas Renátó tudta megszakítani a Horváth Gergővel játszott felnőtt színvonalú egyéni döntőben. Érdekesség, hogy mind a négy versenyszámban megismételték győzelmüket a tavalyi bajnokok. A fiú csapatversenyben három újszászi csapat jutott a legjobb négy közé, de egyik sem tudta megakadályozni a hazaiak győzelmét. Bábosik Ádám és Bérczes Róbert bronzéremmel búcsúzott az ifjúsági korcsoporttól. A lányoknál két újszászi csapat mérkőzött a harmadik helyért. Egyéniben Vachal Krisztina bronzérme volt a legjobb újszászi eredmény.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János és Tóth Gábor

 

Lábtoll-labda az Aktív Rádióban

 

 

Eredmények

Fiú csapat (13): 1. Bencsik Martin, Horváth Gergő, Kovács Marcell, Kunics Bence, Sziva Botond, Tolnai Gergely (Nagykanizsa ZSE), 2. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József (Újszászi VVSE), döntő: 21-16, 22-20, 3. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Kovács Gergő (Újszászi VVSE). További újszászi eredmények: 4. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Martin, Kökény Zoltán, 6. Kovács Márton, Molnár Dániel, Tamás Patrik, 8. Juhász Patrik, Kenyeres Krisztián, Rab Alexander, 12. Balogh Dávid, Fodor László, Sebők Roland, 13. Galambos László, Gudics Richárd, Lakatos Márk

Fiú egyéni (44): 1. Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), 2. Horváth Gergő (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-16, 19-21, 21-16, 3. Suki József és Farkas Balázs (mindkettő Újszászi VVSE), 5. Molnár Gergő, 6. Kovács Márton, 7. Bolyós József

Leány csapat (13): 1. Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE), 2. Horváth Orsolya, Németh Barbara, Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 21-13, 22-20, 3. Kovács Brigitta, Kovács Enikő, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 4. Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Szaszkó Dorka, 5. Csák Vivien, Frankó Katalin, Hornyák Erzsébet, 6. Lakatos Daniella, Kenyeres Lívia, Szacskó Ágota, 7. Bakó Lili, Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, 9. Balogh Noémi, Kovács Evelin, Tóth Kitti, 12. Czétényi Klaudia, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Móra Mercédesz

Leány egyéni (37): 1. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 21-12, 21-5, 3. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE) és Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE), 5. Ézsiás Zsófia, 6. Farkas Lilla, 7. Csák Vivien

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Nagykanizsa ZSE 3 1 - 4
Újszászi VVSE 1 1 5 8
Pusztaszer PISZE SE - 2 1 3

 

20. Ifjúsági Országos Bajnokság
Nagykanizsa, 2016. október 15.
5 egyesület, 84 versenyző
  Fiú csapat (13)  
1. Bencsik Martin, Horváth Gergő, Kovács Marcell, Kunics Bence, Sziva Botond, Tolnai Gergely Nagykanizsa ZSE
2. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József Újszászi VVSE
3. Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Kovács Gergő Újszászi VVSE
4. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Martin, Kökény Zoltán Újszászi VVSE
5 Koszorús Sámuel, Sándor Barnabás, Széles László Cserszegtomaji SK
6. Kovács Márton, Molnár Dániel, Tamás Patrik Újszászi VVSE
7. Bitó Balázs, Németh Mátyás, Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
8. Juhász Patrik, Kenyeres Krisztián, Rab Alexander Újszászi VVSE
9. Buda Levente, Büki Bálint, Kocsis József Szepetnek SE
10. Hohl Bálint, Majtán Márk, Soós András Szepetnek SE
11. Cziczeli Kornél, Horváth Bertalan, Orsós Dávid Szepetnek SE
12. Balogh Dávid, Fodor László, Sebők Roland Újszászi VVSE
13. Galambos László, Gudics Richárd, Lakatos Márk Újszászi VVSE
  Fiú egyéni (44)  
1. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
2. Horváth Gergő Nagykanizsa ZSE
3. Suki József Újszászi VVSE
4. Farkas Balázs Újszászi VVSE
5. Molnár Gergő Újszászi VVSE
6. Kovács Márton Újszászi VVSE
7. Bolyós József Újszászi VVSE
8. Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
9. Németh Mátyás Pusztaszer PISZE SE
10. Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
11. Széles László Cserszegtomaji SK
12. Koszorús Sámuel Cserszegtomaji SK
13. Kökény Martin Újszászi VVSE
14. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
15. Galambos László Újszászi VVSE
16. Juhász Patrik Újszászi VVSE
  Leány csapat (13)  
1. Balogh Eszter, Kunics Réka, Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
2. Horváth Orsolya, Németh Barbara, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
3. Kovács Brigitta, Kovács Enikő, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
4. Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
5. Csák Vivien, Frankó Katalin, Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
6. Lakatos Daniella, Kenyeres Lívia, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
7. Bakó Lili, Diós Letícia, Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
8. Barna Bianka, Gyalog Csenge, Szrapkó Sára Cserszegtomaji SK
9. Balogh Noémi, Kovács Evelin, Tóth Kitti Újszászi VVSE
10. Kanász Zsófia, Kucs Kinga, Tóth Amanda Szepetnek SE
11. Müller Petra, Soós Lilla, Szomi Alexandra Szepetnek SE
12. Czétényi Klaudia, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Móra Mercédesz Újszászi VVSE
13. Balogh Borbála, Majtán Vivien, Orsós Krisztina Szepetnek SE
  Leány egyéni (37)  
1. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
2. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
3. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
4. Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
5. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
6. Farkas Lilla Újszászi VVSE
7. Csák Vivien Újszászi VVSE
8. Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
9. Gyalog Csenge Cserszegtomaji SK
10. Balogh Eszter Nagykanizsa ZSE
11. Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
12. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
13. Kovács Evelin Újszászi VVSE
14. Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
15. Kovács Brigitta Újszászi VVSE
16. Kovács Enikő Újszászi VVSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.