2016. április 2. XXI. forduló

Törökszentmiklós – Újszász 2-1 (0-1)
Törökszentmiklós, 200 néző. vezette: Bosnyák Sándor

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Rédei Csaba, Veréb Dániel, Fekete Tamás, Rézsó Péter, Sipos Zsolt, Juhász Márk, Gazdag Gyulai (Dóra Ákos), Balogh Zsolt (Paplanos Ádám)

Góllövő: Fekete Tamás (14. perc)

Hétvégén a harmadik helyen álló Törökszentmiklós otthonában léptünk pályára. Bár a formánk és a játékunk eléggé kiszámíthatatlan, ennek ellenére nagyon bíztunk a pontszerzésben. Az első negyedórában sikerült megszerezni a vezetést Fekete Tamás góljával, és bár voltak meleg pillanatok a kapunk előtt, tudtuk tartani előnyünket, és egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak. Sőt, a félidei sípszót követően a játékvezető kiállította a törökszentmiklósiak egyik játékosát. Ez azt jelentette, hogy a második félidőt emberelőnyben játszhattuk végig. Sajnos, az előző mérkőzésünkből kiindulva, ez nem tűnt jó előjelnek. Rögtön meglepetésként ért minket, hogy a hazaiak csatárt cseréltek be a szünetben, és amolyan minden mindegy alapon nekünk jöttek tíz emberrel. Érthetetlen módon ettől annyira megzavarodtunk, mintha tőlünk állítottak volna ki egy embert, és mi lettünk volna emberhátrányban. A 80. percben a lelkes törökszentmiklósiak egy erősen kétséges szabadrúgást harcoltak ki a kapunktól kb. 18 méterre, amelyet Gusztafik értékesített. A hátralévő időben még nagyobb erőket mozgósítottak vendéglátóink, mi pedig továbbra is veszélytelenek voltunk, és minden bizonnyal már a döntetlennel is beértük volna. Sajnos, a hosszabbítás harmadik percében az egy pont is elúszott, amikor egy szöglet után Balogh fejelt a kapunkba. Egymás után második mérkőzésünket veszítettük el úgy, hogy emberelőnyben játszhattunk jelentős időt, amelyre nagyon nehéz magyarázatot találni. A következő fordulóban Kunhegyest látjuk vendégül.

Szurmai Tibor

 

21. forduló
Jász-Nagykun-Szolnok - Megyei I. Osztály Felnőtt
hely. csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. SZAJOL KLK 21 15 1 5 53 21 32 46  
2. TISZAFÜRED VSE 21 13 4 4 39 23 16 43  
3. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC 21 12 4 5 35 23 12 40  
4. KARCAGI SE 21 10 7 4 47 30 17 37  
5. JVSE ROSENBERGER 21 10 7 4 33 20 13 37  
6. TÚRKEVEI VSE 21 11 3 7 54 28 26 36  
7. JÁNOSHIDA SE 21 11 0 10 44 34 10 33  
8. CSÉPA KSE 21 9 5 7 38 31 7 32  
9. RÁKÓCZIFALVA SE 21 7 8 6 32 35 -3 29  
10. FEGYVERNEK KSE 21 8 3 10 28 35 -7 27  
11. ÚJSZÁSZI VVSE 21 6 4 11 14 28 -14 22  
12. TISZAFÖLDVÁR VSE 21 6 4 11 25 43 -18 22  
13. KUNHEGYES ESE 21 5 6 10 26 42 -16 19 (-2 pont)
14. KISÚJSZÁLLÁSI SE 21 4 6 11 34 46 -12 17 (-1 pont)
15. JÁSZFÉNYSZARU VSE 21 4 4 13 33 64 -31 13 (-3 pont)
16. KUNSZENTMÁRTONI TE 21 3 2 16 24 56 -32 11  

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.