|
Ugyan kisebb versenyek Cserszegtomajon, Dunakeszin, Tápióbicskén és Pusztaszeren már voltak ebben az évben, de a versenynaptár szerinti hivatalos versenyévad február 18-án Nyárlőrincen kezdődött. A jánoshidai sportcsarnok felújításának elhúzódása miatt a korábban megszokott helyszín helyett a Bács megyei település vállalta az idénynyitó gyermek és serdülő verseny megrendezését. A kedvezőtlen közlekedési viszonyok, a síkos utak és az influenza sokakat távol tartott, de még így is öt egyesület – Nagykanizsa ZSE, Nyárlőrinc, Pusztaszer PISZE SE, Szepetnek SE, Újszászi VVSE – 71 versenyzője lépett pályára a hármasok és az egyénizők versenyeiben. Jól kezdték az évet az Újszászi VVSE utánpótlás versenyzői. Öt versenyszámot megnyertek, három második és nyolc harmadik helyezést értek el. A kiegyenlített mezőnyben dupláznia, hármast és egyénit is nyernie csak Tűri Alexandrának sikerült.
Képtár
Fotó: Fehér János
Eredmények:
Gyermek korcsoport (1999-ben és később születettek)
Fiú hármas (9): 1. Horváth Gergő, Fülöp Krisztián, Pati Milán, Vlasics Bálint (Szepetnek SE), 2. Csépány Erik, Konka Csaba, Molnár Gergő (Újszászi VVSE), döntő: 12-10, 13-11, 3. Becskereki László, Kanalas Renátó, Molnár Dániel, 4. Kovács Gergő, Kovács Márton, Kökény Zoltán, 8. Juhász Patrik, Tálas Krisztián, Varga Levente.
Fiú egyéni (27): 1. Csépány Erik (Újszászi VVSE), 2. Fülöp Krisztián (Szepetnek SE), döntő: 7-11, 11-7, 11-8, 3. Becskerekei László és Molnár Gergő, 5. Kovács Gergő, 6. Kanalas Renátó, 8. Konka Csaba.
Leány hármas (4): 1. Csák Vivien, Ézsiás Fanni, Kenyeres Lívia, Turza Beatrix (Újszászi VVSE), 2. Szabó Luca, Túri Noémi, Varga Gabriella (Pusztaszer PISZE SE), döntő. 2-1.
Leány egyéni (16): 6. Ézsiás Fanni, 7. Turza Beatrix.
Serdülők (1997-1998-ban születettek)
Fiú hármas (3): 1. Bakó Zsolt, Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Szarvák Zsolt (Újszászi VVSE), 2. Barta Martin, Faragó Róbert, Farkas Balázs, Zele Richárd (Újszászi VVSE), döntő:2-0.
Fiú egyéni (9): 1. Kunics Bence (Nagykanizsa ZSE), 2. Bérczes Róbert, döntő: 13-15, 15-10, 15-8, 3. Barta Martin és Szarvák Zsolt, 5. Faragó Róbert, 6. Zele Richárd, 7. Bakó Zsolt, 8. Bábosik Ádám.
Leány hármas (6): 1. Mucza Szilvia, Szacskó Ágota, Tűri Alexandra (Újszászi VVSE), 2. Béli Cintia, Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin (Szepetnek SE), döntő: 15-7, 8-15, 15-9, 3. Fehér Valéria, Fülöp Áldáska, Hornyák Erzsébet (Újszászi VVSE). 6. Karászek Ivett, Nagy Gabriella, Papp Zsuzsanna.
Leány egyéni (19): 1. Tűri Alexandra (Újszászi VVSE), 2. Béli Cintia (Szepetnek SE), döntő: 10-15, 15-10, 15-8, 3. Hornyák Erzsébet és Szacskó Ágota, 5. Fülöp Áldáska, 7. Nagy Gabriella.
Éremtáblázat
| Egyesület |
arany |
ezüst |
bronz |
összesen |
| Újszászi VVSE |
5 |
3 |
8 |
21 |
| Nagykanizsa ZSE |
2 |
– |
– |
2 |
| Szepetnek SE |
1 |
3 |
– |
4 |
| Pusztaszer PISZE |
– |
2 |
4 |
6 |
Idénynyitó országos gyermek és serdülő verseny Nyárlőrinc, 2012. február 18. 5 egyesület, 71 versenyző
|
Gyermek korcsoport |
|
|
Fiú hármas (9) |
|
| 1. |
Horváth Gergő, Fülöp Krisztián, Pati Milán, Vlasics Bálint |
Szepetnek SE |
| 2. |
Csépány Erik, Konka Csaba, Molnár Gergő |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Becskereki László, Kanalas Renátó, Molnár Dániel |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Kovács Gergő, Kovács Márton, Kökény Zoltán |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Németh Mátyás, Pintér Adrián, Trombitás Imre |
Pusztaszer PISZE SE |
| 6. |
Gyurász Attila, Szabó Gergő, Szabó Luca II. |
Pusztaszer PISZE SE |
| 7. |
Paragi Martin, Simon Márk, Székesi Arnold |
Pusztaszer PISZE SE |
| 8. |
Juhász Patrik, Tálas Krisztián, Varga Levente |
Újszászi VVSE |
| 9. |
Pácsa Zoltán, Tóth Tamás, Varga Dávid |
Nyárlőrinc |
|
Fiú egyéni (27) |
|
| 1. |
Csépány Erik |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Fülöp Krisztián |
Szepetnek SE |
| 3. |
Becskereki László |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Molnár Gergő |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Kovács Gergő |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Kanalas Renátó |
Újszászi VVSE |
| 7. |
Horváth Gergő |
Szepetnek SE |
| 8. |
Konka Csaba |
Újszászi VVSE |
| 9. |
Pati Milán |
Szepetnek SE |
| 10. |
Molnár Dániel |
Újszászi VVSE |
| 11. |
Tálas Gergő |
Újszászi VVSE |
| 12. |
Kökény Zoltán |
Újszászi VVSE |
| 13. |
Pintér Adrián |
Pusztaszer PISZE SE |
| 14. |
Vlasics Bálint |
Szepetnek SE |
| 15. |
Szabó Gergő |
Pusztaszer PISZE SE |
| 16. |
Varga Dávid |
Nyárlőrinc |
|
Leány hármas (4) |
|
| 1. |
Csák Vivien, Ézsiás Fanni, Kenyeres Lívia, Turza Beatrix |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Szabó Luca, Túri Noémi, Varga Gabriella |
Pusztaszer PISZE SE |
| 3. |
Babos Klaudia, Németh Barbara, Szeri Boglárka |
Pusztaszer PISZE SE |
| 4. |
Golovics Aliz, Mihály Viktória, Molnár Izabella, Terjéki Réka |
Nyárlőrinc |
|
Leány egyéni (16) |
|
| 1. |
Kunics Réka |
Nagykanizsa ZSE |
| 2. |
Szabó Luca |
Pusztaszer PISZE SE |
| 3. |
Szeri Boglárka |
Pusztaszer PISZE SE |
| 4. |
Túri Noémi |
Pusztaszer PISZE SE |
| 5. |
Babos Klaudia |
Pusztaszer PISZE SE |
| 6. |
Ézsiás Fanni |
Újszászi VVSE |
| 7. |
Turza Beatrix |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Németh Barbara |
Pusztaszer PISZE SE |
| 9. |
Varga Gabriella |
Pusztaszer PISZE SE |
| 10. |
Domján Regina |
Nagykanizsa ZSE |
| 11. |
Kenyeres Lívia |
Újszászi VVSE |
| 12. |
Csák Vivien |
Újszászi VVSE |
| 13. |
Molnár Izabella |
Nyárlőrinc |
| 14. |
Terjéki Réka |
Nyárlőrinc |
| 15. |
Golovics Aliz |
Nyárlőrinc |
| 16. |
Mihály Viktória |
Nyárlőrinc |
|
Serdülők |
|
|
Fiú hármas (3) |
|
| 1. |
Bakó Zsolt, Bábosik Ádám, Bérczes Róbert, Szarvák Zsolt |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Barta Martin, Faragó Róbert, Farkas Balázs, Zele Richárd |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Kovács Tibor, Stimpel Valéria, Túri Adrienn |
Pusztaszer PISZE SE |
|
Fiú egyéni (9) |
|
| 1. |
Kunics Bence |
Nagykanizsa ZSE |
| 2. |
Bérczes Róbert |
Újszászi VVSE |
| 3. |
Barta Martin |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Szarvák Zsolt |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Faragó Róbert |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Zele Richárd |
Újszászi VVSE |
| 7. |
Bakó Zsolt |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Bábosik Ádám |
Újszászi VVSE |
| 9. |
Kovács Tibor |
Pusztaszer PISZE SE |
|
Leány hármas (6) |
|
| 1. |
Mucza Szilvia, Szacskó Ágota, Tűri Alexandra |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Béli Cintia, Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin |
Szepetnek SE |
| 3. |
Fehér Valéria, Fülöp Áldáska, Hornyák Erzsébet |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Balogh Eszter, Bársony Letícia, Domján Regina, Kunics Réka |
Nagykanizsa ZSE |
| 5. |
Nyúl Bianka, Kis Dorina, Sutus Viktória |
Nyárlőrinc |
| 6. |
Karászek Ivett, Nagy Gabriella, Papp Zsuzsanna |
Újszászi VVSE |
|
Leány egyéni (19) |
|
| 1. |
Tűri Alexandra |
Újszászi VVSE |
| 2. |
Béli Cintia |
Szepetnek SE |
| 3. |
Hornyák Erzsébet |
Újszászi VVSE |
| 4. |
Szacskó Ágota |
Újszászi VVSE |
| 5. |
Fülöp Áldáska |
Újszászi VVSE |
| 6. |
Stimpel Valéria |
Pusztaszer PISZE SE |
| 7. |
Nagy Gabriella |
Újszászi VVSE |
| 8. |
Csárdi Evelin |
Szepetnek SE |
| 9. |
Bársony Letícia |
Nagykanizsa ZSE |
| 10. |
Kis Dorina |
Nyárlőrinc |
| 11. |
Sutus Viktória |
Nyárlőrinc |
| 12. |
Balogh Eszter |
Nagykanizsa ZSE |
| 13. |
Turi Adrienn |
Pusztaszer PISZE SE |
| 14. |
Fehér Valéria |
Újszászi VVSE |
| 15. |
Csárdi Dorottya |
Szepetnek SE |
| 16. |
Nyúl Bianka |
Nyárlőrinc |
| 17. |
Mucza Szilvia |
Újszászi VVSE |
| 18. |
Papp Zsuzsanna |
Újszászi VVSE |
| 19. |
Karászek Ivett |
Újszászi VVSE |
|