Honlap Sport Lábtoll-labda 16. Serdülő Országos Bajnokság
16. Serdülő Országos Bajnokság Nyomtat Email
Sport - Lábtoll-labda
2011 szeptember 29. (csütörtök) 10:54

Két arany, egy ezüst és három bronzéremmel az Újszászi VVSE serdülő lábtoll-labdázói szerepeltek a legjobban, két bajnoki címével pedig Oszlányi Mercédesz volt a szeptember 24-én Jánoshidán rendezett 16. Serdülő Országos Bajnokság legeredményesebb versenyzője. Hármasban Becskereki Nikolettel és Tűri Alexandrával nyert bajnoki címet. Egyéniben a bajnokcsapat tagjai egymás között osztották el az érmeket. 1. Oszlányi Mercédesz, 2. Tűri Alexandra, 3. Becskereki Nikolett. Az újszászi fiúk is bajnoki reményekkel indultak, de az elődöntőben az Ágotai Olivér, Kanálos Róbert, Molnár Kristóf trió szoros háromjátszmás mérkőzésen kikapott a pusztaszeriektől (15-12, 9-15, 15-11), a Bakó Zsolt, Bérczes Róbert, Kanálos II. Róbert, Raffael Csaba összeállítású csapat pedig 12-15, 15-8, 15-8-ra a cserszegtomajiaktól. Így csak a harmadik helyért mérkőzhettek. A bronzmérkőzésen Ágotaiék nyertek 13-15, 15-8, 15-13-ra. Egyéniben Ágotai Olivér révén egy bronzérem jutott az Újszászi VVSE-nek.

 

Képtár

Fotó: Tóth Gábor

 

Eredmények
7 egyesület, 68 versenyző

Fiú hármas (14): Bajnok: Bárkányi Márk, Dékány Dávid, Fehér Zsolt (Pusztaszer PISZE SE), 2.  Horváth Attila, Magyarósi Marcell, Molnár Richárd (Cserszegtomaj SK), döntő: 19-17, 15-9, 3. Ágotai Olivér, Kanálos Róbert, Molnár Kristóf (Újszászi VVSE)., 4. Bakó Zsolt, Bérczes Róbert, Kanálos II. Róbert, Raffael Csaba, 6. Becskereki László, Kovács Gergő, Zele Richárd, 7. Barta Martin, Bábosik Ádám, Farkas Balázs, Remecz Attila, 11. Faragó Róbert, Molnár Gergő, Zsákai Milán, 12. Kökény Zoltán, Molnár Dániel, Móra István.

Fiú egyéni (49): Bajnok: Baranyai Benett (Nagykanizsa ZSE), 2. Dékány Dávid (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 15-12, 15-6, 3. Fehér Zsolt (Pusztaszer PISZE SE) és Ágotai Olivér (Újszászi VVSE), 5. Bérczes Róbert, 6. Kanálos Róbert.

Leány hármas (5): Bajnok: Becskereki Nikolett, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra (Újszászi VVSE), 2. Gémesi Ramóna, Horváth Vivien, Udvari Boglárka (Cserszegtomaj SK), döntő: 15-9, 15-9, 3. Büki Rebeka, Tóth Dorina, Vass Anasztázia (Szepetnek SE), 4. Csák Vivien, Fülöp Áldáska, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet, 5. Ézsiás Fanni, Hegedűs Emese, Kenyeres Lívia, Turza Beatrix.

Leány egyéni (19): Bajnok: Oszlányi Mercédesz (Újszászi VVSE), 2. Tűri Alexandra (Újszászi VVSE), döntő: 15-6, 15-0, 3. Becskereki Nikolett (Újszászi VVSE) és Udvari Boglárka (Cserszegtomaj SK), 6. Fülöp Áldáska, 8. Hornyák Erzsébet.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 2 1 3 6
Pusztaszer PISZE SE 1 1 1 3
Nagykanizsa ZSE 1 1
Cserszegtomaj SK 2 1 3
Szepetnek SE 1 1

 

16. Serdülő Országos Bajnokság
Jánoshida, 2011. szeptember 24.
7 egyesület, 68 versenyző
Fiú egyéni (49)
1. Baranyai Benett Nagykanizsa ZSE
2. Dékány Dávid Pusztaszer PISZE SE
3. Fehér Zsolt Pusztaszer PISZE SE
4. Ágotai Olivér Újszászi VVSE
5. Bérczes Róbert Újszászi VVSE
6. Kanálos Róbert Újszászi VVSE
7. Magyarósi Marcell Cserszegtomaj SK
8. Horváth Attila Cserszegtomaj SK
9. Molnár Richárd Cserszegtomaj SK
10. Horváth Gergő Szepetnek SE
11. Zsákai Milán Újszászi VVSE
12. Molnár Kristóf Újszászi VVSE
13. Fülöp Krisztián Szepetnek SE
14. Bábosik Ádám Újszászi VVSE
15. Raffael Csaba Újszászi VVSE
16. Lőrincz Tamás Tápióbicske FDSK
Fiú hármas (14)
1. Bárkányi Márk, Dékány Dávid, Fehér Zsolt Pusztaszer PISZE SE
2. Horváth Attila, Magyarósi Marcell, Molnár Richárd Cserszegtomaj SK
3. Ágotai Olivér, Kanálos Róbert, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
4. Bakó Zsolt, Bérczes Róbert, Kanálos II. Róbert, Raffael Csaba Újszászi VVSE
5. Fehér Kálmán, Kovács Mihály, Peták Tamás, Szabó Miklós Jánoshida SE
6. Becskereki László, Kovács Gergő, Zele Richárd Újszászi VVSE
7. Barta Martin, Bábosik Ádám, Farkas Balázs, Remecz Attila Újszászi VVSE
8. Dara Zoltán, Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Horváth László, Marton Richárd Szepetnek SE
9. Árva Tamás, Kóber Vivien, Lőrincz Tamás Tápióbicske FDSK
10. Czibak Márk, Fehér Arnold, Kovács Nelli, Kökény László Jánoshida SE
11. Faragó Róbert, Molnár Gergő, Zsákai Milán Újszászi VVSE
12. Kökény Zoltán, Molnár Dániel, Móra István Újszászi VVSE
13. Bugyi József, Farkas István, Fehér Ádám, Fehér Gábor Jánoshida SE
14. Farkas Gergő, Kovács Krisztián, Peták Gergő, Szlivka Erik Jánoshida SE
Leány egyéni (19)
1. Oszlányi Mercédesz Újszászi VVSE
2. Tűri Alexandra Újszászi VVSE
3. Becskereki Nikolett Újszászi VVSE
4. Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
5. Horváth Vivien Cserszegtomaj SK
6. Fülöp Áldáska Újszászi VVSE
7. Vass Anasztázia Szepetnek SE
8. Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
9. Hegedűs Emese Újszászi VVSE
10. Gémesi Ramóna Cserszegtomaj SK
11. Fehér Valéria Újszászi VVSE
12. Csák Vivien Újszászi VVSE
13. Turza Beatrix Újszászi VVSE
14. Büki Rebeka Szepetnek SE
15. Kenyeres Lívia Újszászi VVSE
16. Tóth Dorina Szepetnek SE
17. Kovács Nelli Jánoshida SE
18. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
19. Kóber Vivien Tápióbicske FDSK
Leány hármas (5)
1. Becskereki Nikolett, Oszlányi Mercédesz, Tűri Alexandra Újszászi VVSE
2. Gémesi Ramóna, Horváth Vivien, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
3. Büki Rebeka, Tóth Dorina, Vass Anasztázia Szepetnek SE
4. Csák Vivien, Fülöp Áldáska, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
5. Ézsiás Fanni, Hegedűs Emese, Kenyeres Lívia, Turza Beatrix Újszászi VVSE

 

Utolsó frissítés: 2011 szeptember 29. (csütörtök) 11:12
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal