|
Május 10-11-én Zánkán a Gyermek és Ifjúsági Centrum sportcsarnoka volt a helyszíne a III-IV. korcsoportos lábtoll-labda diákolimpia országos döntőjének, amelyen 9 iskola 108 versenyzője vett részt. Legjobban az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói szerepeltek, akik hat bajnoki címet nyertek. Ezzel túlszárnyalták a nemrégiben rendezett középiskolás országos döntőn öt aranyérmet szerző Újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola teljesítményét. A Vörösmartysok az aranyak mellé még négy ezüst és négy bronzérmet is nyertek. Versenyzőik közül Csépány Erik és Oszlányi Mercédesz a csapat arany mellé egyéni elsőséget is szerzett. Nagy fölényben voltak a vörösmartysok a III. korcsoportos fiúk versenyében. A hármasban újszásziak döntőztek, egyéniben pedig csak újszászi állt a dobogón. A IV. korcsoport fiú hármasban is két vörösmartys csapat döntőzött. Ők egyéniben nem tudták megismételni a kisebbek teljesítményét. A verseny után a sikercsapat balatoni vitorlázással és balatonfűzfői bobozással ünnepelte a jó eredményeket.
Képtár
Fotó: Bábosik Ferenc, Fehér János és Tóth Gábor
Eredmények
III. korcsoport
Fiú hármas (9): Bajnok: Barta Martin, Csépány Erik, Farkas Balázs (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Faragó Róbert, Kanálos Róbert II., Remecz Attila (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 16-14, 16-14, 3. Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Vlasics Bálint (Királyi Pál ÁMK Szepetnek), 5. Becskereki László, Kökény Zoltán, Molnár Gergő, Zele Richárd, 6. Bakó Zsolt, Gergi Róbert, Kovács Gergő, Tálas Gergő.
Fiú egyéni (32): Bajnok: Csépány Erik, 2. Kanálos Róbert II., döntő:15-11, 15-11, 3. Barta Martin és Farkas Balázs (mind Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 8. Bakó Zsolt.
Leány hármas (5): Bajnok: Csák Vivien, Hornyák Erzsébet, Ézsiás Fanni (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Szabó Luca, Szeri Boglárka, Túri Noémi, Varga Gabriella (Csizmazia György Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 15-6, 15-4, 3. Ézsiás Zsófia, Kenyeres Lívia, Turza Beatrix (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 4. Hegedűs Emese, Jakab Alexandra, Tamás Beáta.
Leány egyéni (20): Bajnok: Kunics Réka (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Nagykanizsa), 2. Hornyák Erzsébet (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 15-10, 15-6, 3. Csák Vivien (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász) és Büki Rebeka (Királyi Pál ÁMK Szepetnek), 5. Ézsiás Zsófia, 8. Turza Beatrix.
IV. korcsoport
Fiú hármas: Bajnok: Ágotai Olivér, Baláti Márton, Kökény Zsolt, Molnár Kristóf (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Farkas Martin, Kanálos Róbert, Szarvák Krisztián (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 18-16, 15-7, 3. Horváth Attila, Magyarósi Marcell, Molnár Richárd, Tóth Marcell (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 5. Bérczes Róbert, Raffael Csaba, Szarvák Zsolt, 7. Bábosik Ádám, Vidák László, Zsákai Milán
Fiú egyéni (32): Bajnok: Kunics Bence (Kőrösi Csoma Ált. Isk. Nagykanizsa), 2. Horváth Attila (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), döntő: 14-16, 15-7, 15-6, 3. Fehér Zsolt (Csizmazia György Általános Iskola Pusztaszer) és Baranyai Benett (Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa), 6. Szarvák Zsolt, 7. Kanálos Róbert, 8. Baláti Márton.
Leány hármas (7): Bajnok: Becskereki Nikolett, Tűri Alexandra, Oszlányi Mercédesz (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Béli Cintia, Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin, Vlasics Dalma (Királyi Pál ÁMK Szepetnek), döntő: 15-9, 15-9, 3. Jaczó Lídia, Magyarósi Réka, Pál Dorina, Udvari Boglárka (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 5. Bottyán Rózsa, Fehér Valéria, Fülöp Áldáska, Nagy Gabriella, Papp Zsuzsanna.
Leány egyéni (24): Bajnok: Oszlányi Mercédesz (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Udvari Boglárka (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), döntő: 15-10, 15-7, 3. Szacskó Ágota (Kőrösi Csoma Általános Iskola Szolnok) és Béli Cintia (Királyi Pál ÁMK Szepetnek), 6. Tűri Alexandra, 8. Becskereki Nikolett.
Éremtáblázat
| Iskola |
arany |
ezüst |
bronz |
összesen |
| Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
6 |
4 |
4 |
14 |
| Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Nagykanizsa |
2 |
– |
– |
2 |
| Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj |
– |
2 |
2 |
4 |
| Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
– |
1 |
3 |
4 |
| Csizmazia György Általános Iskola Pusztaszer |
– |
1 |
1 |
2 |
| Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa |
– |
– |
1 |
1 |
| Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Szolnok |
– |
– |
1 |
1 |
| Összesen |
8 |
8 |
12 |
28 |
Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő III-IV. korcsoport Zánka, 2011. május 10-11. 9 iskola, 108 versenyző
| III. korcsoport |
|
Fiú hármas (9) |
|
| 1. |
Barta Martin, Csépány Erik, Farkas Balázs |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 2. |
Faragó Róbert, Kanálos Róbert II., Remecz Attila |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 3. |
Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Vlasics Bálint |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 4. |
Gáspár György, Horváth Milán, Orsós Dávid |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 5. |
Becskereki László, Kökény Zoltán, Molnár Gergő, Zele Richárd |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 6. |
Bakó Zsolt, Gergi Róbert, Kovács Gergő, Tálas Gergő |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 7. |
Kovács Bence, Pálfi Dániel, Szeles Ádám |
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj |
| 8. |
Cziczeli Kornél, Magyar Dániel, Pati Milán, Szantner Patrik |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 9. |
Babos Roland, Gyurász Attila, Szabó Gergő |
Csizmazia György Általános Iskola Pusztaszer |
|
Fiú egyéni (32) |
|
| 1. |
Csépány Erik |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 2. |
Kanálos Róbert II. |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 3. |
Barta Martin |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 3. |
Farkas Balázs |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 5. |
Gáspár György |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 6. |
Fülöp Krisztián |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 7. |
Horváth Gergő |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 8. |
Bakó Zsolt |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 9. |
Orsós Dávid |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 10. |
Babos Roland |
Csizmazia Ált. Isk. Pusztaszer |
| 11. |
Vlasics Bálint |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 12. |
Kovács Bence |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 13. |
Magyar Dániel |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 14. |
Becskereki László |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 15. |
Molnár Gergő |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 16. |
Zele Richárd |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
|
Leány hármas (5) |
|
| 1. |
Csák Vivien, Hornyák Erzsébet, Ézsiás Fanni |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 2. |
Szabó Luca, Szeri Boglárka, Túri Noémi, Varga Gabriella |
Csizmazia György Általános Iskola Pusztaszer |
| 3. |
Ézsiás Zsófia, Kenyeres Lívia, Turza Beatrix |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 4. |
Hegedűs Emese, Jakab Alexandra, Tamás Beáta |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 5. |
Bakos Dominika, Németh Bianka, Tóth Benigna |
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj |
|
Leány egyéni (20 |
|
| 1. |
Kunics Réka |
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Nagykanizsa |
| 2. |
Hornyák Erzsébet |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 3. |
Csák Vivien |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 3. |
Büki Rebeka |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 5. |
Ézsiás Zsófia |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 6. |
Szabó Luca |
Csizmazia Ált. Isk. Pusztaszer |
| 7. |
Túri Noémi |
Csizmazia Ált. Isk. Pusztaszer |
| 8. |
Turza Beatrix |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 9. |
Kenyeres Lívia |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 10. |
Tamás Beáta |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 11. |
Molnár Laura |
Földváry Ált. Isk. Tápióbicske |
| 12. |
Ézsiás Fanni |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 13. |
Szeri Boglárka |
Csizmazia Ált. Isk. Pusztaszer |
| 14. |
Németh Bianka |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 15. |
Tóth Benigna |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 16. |
Tülkös Henriett |
Földváry Ált. Isk. Tápióbicske |
| IV. korcsoport |
|
Fiú hármas (9) |
|
| 1. |
Ágotai Olivér, Baláti Márton, Kökény Zsolt, Molnár Kristóf |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 2. |
Farkas Martin, Kanálos Róbert, Szarvák Krisztián |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 3. |
Horváth Attila, Magyarósi Marcell, Molnár Richárd, Tóth Marcell |
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj |
| 4. |
Bárkányi Márk, Bíró Denis, Fehér Zsolt |
Csizmazia György Általános Iskola Pusztaszer |
| 5. |
Bérczes Róbert, Raffael Csaba, Szarvák Zsolt |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 6. |
Dara Zoltán, Horváth László, Magyar Dániel |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 7. |
Bábosik Ádám, Vidák László, Zsákai Milán |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 8. |
Árva Tamás, Lőrincz Tamás, Tóth Márk |
Földvári Károly Általános Iskola Tápióbicske |
| 9. |
Győri Gyula, Mészáros Róbert, Nagy Máté, Ságodi Zoltán |
Földvári Károly Általános Iskola Tápióbicske |
|
Fiú egyéni (32) |
|
| 1. |
Kunics Bence |
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Nagykanizsa |
| 2. |
Horváth Attila |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 3. |
Fehér Zsolt |
Csizmazia ált. Isk. Pusztaszer |
| 3. |
Baranyai Benett |
Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa |
| 5. |
Dékány Dávid |
Déri Miksa SZKI Szeged |
| 6. |
Szarvák Zsolt |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 7. |
Kanálos Róbert |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 8. |
Baláti Márton |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 9. |
Szarvák Krisztián |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 10. |
Bérczes Róbert |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 11. |
Magyarósi Marcell |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 12. |
Molnár Kristóf |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 13. |
Ágotai Olivér |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 14. |
Raffael Csaba |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 15. |
Horváth László |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 16. |
Bábosik Ádám |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
|
Leány hármas (7) |
|
| 1. |
Becskereki Nikolett, Tűri Alexandra, Oszlányi Mercédesz |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 2. |
Béli Cintia, Csárdi Dorottya, Csárdi Evelin, Vlasics Dalma |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 3. |
Jaczó Lídia, Magyarósi Réka, Pál Dorina, Udvari Boglárka |
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj |
| 4. |
Buda Virág, Büki Rebeka, Fazekas Georgina, Vass Anasztázia |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 5. |
Bottyán Rózsa, Fehér Valéria, Fülöp Áldáska, Nagy Gabriella, Papp Zsuzsanna |
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász |
| 6. |
Prokkain Betti, Prokkain Lilla, Molnár Laura |
Földvári Károly Általános Iskola Tápióbicske |
| 7. |
Kóber Vivien, Mészáros Adrien, Tülkös Henriett |
Földvári Károly Általános Iskola Tápióbicske |
|
Leány egyéni (24) |
|
| 1. |
Oszlányi Mercédesz |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 2. |
Udvari Boglárka |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 3. |
Szacskó Ágota |
Kőrösi Csoma Ált. Isk. Szolnok |
| 3. |
Béli Cintia |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 5. |
Pál Dorina |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 6. |
Tűri Alexandra |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 7. |
Vlasics Dalma |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 8. |
Becskereki Nikolett |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 9. |
Vass Anasztázia |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 10. |
Papp Zsuzsanna |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 11. |
Buda Virág |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 12. |
Magyarósi Réka |
Szabó Ált. Isk. Cserszegtomaj |
| 13. |
Nagy Gabriella |
Vörösmarty Ált. Isk. Újszász |
| 14. |
Csárdi Evelin |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 15. |
Fazekas Georgina |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
| 16. |
Csárdi Dorottya |
Királyi Pál ÁMK Szepetnek |
|