Honlap Sport Labdarúgás Újabb döntetlen
Újabb döntetlen Nyomtat Email
Sport - Labdarúgás
2011 április 05. (kedd) 16:45

Április 2. XIX. forduló

Kisújszállás – Újszász 2-2 (1-0)
Kisújszállás, 200 néző. Vezette: Kóródi Ferenc

Újszász: Kovács, - Farkas, dr. Katona, Lengyel, Czifra, - Balogh, Sipos, Szurmai, Juhász, - Konka (Mérész), Győrfi (Nózsi)

Góllövők: Konka (50. perc), Lengyel (55. perc)

Nehéz mérkőzés várt ránk a 19. fordulóban. Kisújszállásról egyik csapatnak sem egyszerű feladat ponttal, pontokkal távozni. Már szinte nyári melegben, és egy új, befüvesített pályán indult útjára a labda. A hazaiak már az első percektől kezdve nagy erőket mozgósítottak a vezetés megszerzésének érdekében. Szerencsére sikerült állni a rohamokat, sőt akár mi is előnybe kerülhettünk volna, elsősorban Konka révén. Aztán a 37. percben védelmünk ügyetlenkedése mellett Bodor talált be kapunkba. Egygólos hátránnyal fordulhattunk. A második félidő álomszerűen indult számunkra. Az 50. percben Konka góljával egyenlítettünk, majd öt perccel később Lengyel fejesével már nálunk volt az előny. 1-2-es állásnál Konka eldönthette volna a mérkőzést, de a rúgás pillanatában elcsúszott, majd a földön fekve(!) fejelt kapura, amit Erneszt bravúrosan védett. Ahogy telt az idő, a magukra talált kisújiak egyre nagyobb nyomás alá helyezték kapunkat. Volt, hogy a gólvonalról kellett kivágnunk a labdát. Erőfeszítésük a 80. percben góllá érett. Egy ide-oda pattogó labdát Balla R. bombázott a kapunk jobb felső sarkába. A hátralévő időben nem született gól, így sikerült megtartani az eredményt. Egy végig nagy iramú, kemény mérkőzésen igazságosnak mondható döntetlent értünk el. Egy valami biztos. Hétvégén megszerezzük tavaszi első győzelmünket. Játék nélkül kapjuk meg a pontokat a visszalépett Abádszalók ellen. Folytatás két hét múlva Kunszentmártonban.

 

IFI: Kisújszállás – Újszász 4-0

Nem lehetett ráismerni a csapatra. Az előző mérkőzéseken magabiztosan játszva, gólokat rugdosva nyertünk. Most fordult a kocka, 4-0-ás sima vereséget szenvedtünk. Igaz, Szarvák Krisztián túlzottan szigorú kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszottunk.

Szurmai Tibor

 

Utolsó frissítés: 2011 április 05. (kedd) 16:49
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal