| Végetért veretlenségi sorozatunk |
|
|
| Sport - Labdarúgás | |||
| 2011 március 24. (csütörtök) 18:19 | |||
Március 20. XVII. fordulóTiszafüred – Újszász 1-0 (0-0) Újszász: Kovács, – Farkas, dr. Katona, Lengyel, Czifra, – Sipos, Szurmai, (Szabó), Mérész, Varga K. (Győrfi), – Balogh, Konka. Tavaly októberben Fegyverneken szenvedtünk vereséget, azóta hét mérkőzésen át nem találtunk legyőzőre. Jó sorozatunk Tiszafüreden ért véget. Kitűnően előkészített, bár kissé mély talajú pálya várta a csapatokat. A hazaiak nagy elszántsággal, mi pedig eléggé álmosan kezdtünk. A kezdeti rohamok után a játék kiegyenlítődött, de a kapuk így sem forogtak veszélyben. A folytatás is hasonlóra sikeredett. Küzdelem és rengeteg pontatlanság volt jellemző mind a két oldalon. A mérkőzést egy gyors, kontra támadásból szerzett találat döntötte el. A dolog érdekessége, hogy előtte mi szerezhettük volna meg a vezetést, ha az ötösön pattogó labdát Lengyel a kapuba tudja kotorni. Ehelyett a kivágott labdával Dorcsák lódult meg, akit szabálytalanság árán sem sikerült megállítani. A hazaiak középpályása egy az egyben vezethette a labdát dr. Katonára, majd jó ütemben passzolta ki a mellette érkező Bozsónak, aki higgadtan helyezte azt kapunk jobb sarkába. A hátralévő időben nem sikerült az egyenlítés, így pont nélkül maradtunk idei második mérkőzésünkön. Hétvégén hazai pályán javíthatunk Csépa ellen.
IFI: Tiszafüred – Újszász 0-7 Gólzáporos mérkőzésen, magabiztos győzelmet arattak fiataljaink. Varga Tamás, Szarvák Krisztián és Kaló Zoltán is első gólját szerezte az ifjúsági csapatban. Szurmai Tibor
|

















