Honlap Sport Labdarúgás Lengyelországban jártunk
Lengyelországban jártunk Nyomtat Email
Sport - Labdarúgás
2010 július 02. (péntek) 14:39

A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civilkapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma támogatásával 2010. május 28-30. között Lengyelországban, testvérvárosunkban Debicán vendégeskedett az ÚVVSE felnőtt labdarúgócsapata. A péntek és a vasárnap tulajdonképpen utazással telt, így csak a szombati napra lehetett programot és focimeccset tervezni. Szombaton délelőtt a kismotorjairól ismert Romet gyárba látogattunk el, ahol kiderült, kitűnő minőségű kerékpárokat is gyártanak, nem utolsósorban holland exportra. Az idősebbek még emlékezhetnek a Romet kismotorokra, melyek szó szerint kicsik voltak. Nos, ez már nem igazán mondható el a mai Romet motorokra, melyek nem is hasonlítanak az elődre. Kínálatukban a modern robogóktól a choppereken át a quadokig minden megtalálható, és egészen baráti áron.

 

Fotó: Bálint Ferenc és Guti Miklós

 

Az egyesületek vezetőinek tanácskozásán a résztvevők megvitatták az eddigi együttműködés tapasztalatait, és a további együttműködési lehetőségekről, a további közös programokról is szó esett. Délután természetesen sor került a focimeccsre is, a szálláshelyünkön lévő egészen kitűnő minőségű pustynai pályán 2-2-es döntetlent játszottunk a helyi csapattal. Góljainkat Dóra Ákos és Pápay Balázs szerezték. Utóbbinak ez volt az első újszászi gólja, és mindjárt nemzetközi mérkőzésen szerezte! A mérkőzés végén átadtuk a sportbarátság jelképeként magunkkal hozott kupát vendéglátóinknak, akikkel együtt finom grill-vacsorát fogyaszthattunk el. A grillezés után a csapatunk tagjai a város napi forgatagban ismerkedtek Lengyelországgal. A lengyelek viszontlátogatására a szeptemberi városnapon kerül sor.

dr. Katona Károly

 

Utolsó frissítés: 2010 július 03. (szombat) 11:36
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2012. január
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngészőprogram ajánlott.