2016. október 29. XII. forduló

Újszász – Csépa 2-1 (1-1)
Újszász, 50 néző. vezette: Szabó József

Újszász: Kovács György – Fekete Tamás (Veréb Viktor), Szarvák Krisztián, Tóth Nándor, Veréb Dániel, Szurmai Tibor, Sipos Zsolt, Gazdag Gyula, Rézsó Péter, Polgár Zoltán, Paplanos Ádám (Dóra Ákos)

Góllövők: Rézsó Péter (18. perc), Szarvák Krisztián (92. perc)

Öt nyeretlenül megvívott mérkőzés után újra győzelemnek örülhettünk a hétvégén. Ellenfelünk a tabellán előttünk elhelyezkedő Csépa együttese volt. Két szempontból is nagyon fontos volt a három pont begyűjtése. Az egyik, hogy ne szakadjunk le az előttünk állóktól, a másik pedig, hogy kijavítsuk a múlt heti csúfos vereséget. Ennek tudatában vágtunk neki a mérkőzésnek, és az első negyedóra után megszereztük a vezetést Rézsó Péter góljával. Bár volt egy-két veszélyes helyzet a kapunk előtt, nem igazán volt benne az egyenlítés a vendégek játékában. Sőt, többször is növelhettük volna előnyünket az első félidőben. Ennek ellenére mégis kiegyenlítettek a csépaiak. A 45. percben egy szöglet után Papp közelről talált a kapunkba. A folytatásban kezdhettünk mindent elölről. Sokat tettünk a győzelemért, sokkal több helyzetünk volt, amelyek egymás után maradtak ki. Ez majdnem megbosszulta magát, amikor az utolsó percekben kishíján megszerezték a vezetést a vendégek. Szerencsére ez nem így történt, sőt az utolsó momentum a miénk volt, amikor a 92. percben Sipos passza után az előre húzódó Szarvák Krisztián berúgta a győztes gólunkat. Megérdemelten szereztük meg a nagyon fontos három pontot. Hétvégén a címvédő Tiszafüred otthonában lépünk pályára.

Szurmai Tibor

 

Rézsó Péter szerezte az első gólunkat

 

Szarvák Krisztián az utolsó pillanatban döntött

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.