2016. április 16. XXIII. forduló

Csépa – Újszász 2-1 (1-1)
Csépa, 60 néző. vezette: Tóth Csaba

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Szarvák Krisztián (Fodor Gergely), Veréb Dániel, Gazdag Gyula (Fekete Tamás), Rédei Csaba, Rézsó Péter, Juhász Márk, Sipos Zsolt, Balogh Zsolt (Paplanos Ádám)

Góllövő: Sipos Zsolt (30. perc)

A szerdai kupamérkőzés után, szombaton Csépán léptünk pályára. A házigazdák szereplése messze elmarad a várttól, és jelenlegi formájukat tekintve, bíztunk benne, hogy idegenben is képesek leszünk a győzelemre. Nagy lépést tehettünk volna efelé, ha a 17. percben Gazdag Gyula berúgja 100%-os helyzetét. A gól elmaradt, az ellentámadás után viszont Oberna nem hibázott, és bevette kapunkat. Sokadik próbálkozásunk után, a 30. percben Sipos góljával sikerült kiegyenlíteni. Ekkor még úgy tűnt, hogy összekapjuk magunkat és meglehet a mérkőzés. 1-1-es félidőt követően, a folytatásban tíz perc elteltével több hibát is elkövetve büntetőhöz segítettük a hazaiakat, amelyet Papp magabiztosan értékesített. Ismét kapkodhattunk, rohanhattunk az eredmény után, hogy legalább egy pontot szereztünk, de próbálkozásaink sikertelenek voltak. Így vereséget szenvedtünk egy olyan mérkőzésen, amelyet már az első félidőben el kellett volna dönteni. Ehelyett rúgattunk két gólt ellenfelünkkel. Hétvégén a jó formában lévő Jászárokszállást fogadjuk hazai pályán.

Szurmai Tibor

Tabella a 23. forduló után

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.