Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 656

2016. április 13. Megyei Magyar Kupa III. forduló

Újszász – Tiszafüred 1-1 (0-1) büntetőkkel 3-4
Újszász, 80 néző. vezette: Ács Zoltán

Újszász: Kovács György – Fekete Tamás, Szurmai Tibor (dr. Katona Károly), Szarvák Krisztián, Veréb Dániel, Rédei Csaba (Gazdag Gyula), Rézsó Péter, Fodor Gergely (Veréb Viktor), Juhász Márk, Paplanos Ádám (Sipos Zsolt), Dóra Ákos (Balogh Zsolt)

Góllövő: Sipos Zsolt (92. perc)

A Magyar Kupa 3. fordulójában Tiszafüredet láttuk vendégül. Óriási tétje nem volt a mérkőzésnek, és összességében az egész sorozatnak sincs, de ha már idáig eljutottunk, szerettük volna legyőzni ellenfelünket. Pihentetés céljából nem a megszokott kezdőcsapattal álltunk fel, így azok is játszhattak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Az első félidőben nem volt túl nagy az iram, a kevés esemény közül szinte csak a tizenegyesből kapott gólunk, ami feljegyezhető. A második félidő már sokkal pörgősebb volt mindkét fél részéről. Sokat tettünk az egyenlítésért, ami a ráadás utolsó percében sikerült is. Dr. Katona beadása után Sipos fejelt a tiszafüredi kapuba. Ez azt jelentette, hogy következhetett az 5-5 büntetőrúgás, amely ezúttal a vendégeknek ment jobban, így ők jutottak a következő körbe.

Szurmai Tibor

Korábbi eredmények:

 2015.09.23. FC JÁSZS - ÚJSZÁSZ 1-4
 2015.08.26. JÁSZBOLD - ÚJSZÁSZ 0-1

 

Tabella a 3. forduló után

 

Picasaweb | Google Photos

Fotó: Fehér János

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.