Honlap Sport Labdarúgás Három pontot hozott a Mikulás
Három pontot hozott a Mikulás Nyomtat Email
Sport - Labdarúgás
2009 december 23. (szerda) 18:43

Az őszi (téli) forduló utolsó meccsére ismét Tiszafüredre kellett utaznunk, ugyanis Nagyivánon a pálya használhatatlansága miatt nem lehetett mérkőzést rendezni. Rossz emlékeink voltak a két héttel korábbi vereség miatt, és hiányzóink névsora is aggodalomra adhatott okot (Szurmai T., Czibak A. Balogh Zs. Dora Á.). Mindez ugyanakkor kitűnő alkalom volt arra, hogy az ifi csapat idősebb játékosai megmutathassák, a jövőben rájuk is lehet számítani. Varga Pétert rögtön be is dobta a mély vízbe Mérész Zoli, hiszen első felnőtt bajnokiján rögtön a kezdő csapatban kapott helyet. A debreceni és törökszentmiklósi játékosokkal felálló Nagyiván kezdte aktívabban a találkozót, vezetést mégis mi szereztünk egypontos kontratámadás végén: Sipos a tizenhatos és az alapvonal találkozásától ívelt középre, ahol Serbán érkezett, és lőtt kissé akrobatikus mozdulattal a hálóba (0:1). Pár perc múlva egyenlíthettek volna a hazaiak egy könnyű szívvel befújt büntető után, Kovács Gyuri azonban hárította a bal alsó sarok felé küldött lövést. Szünetig eldönthettük volna a meccset, hiszen négyszer álltunk szemben a kapussal, ezek a ziccerek azonban kimaradtak. A második félidőben már zártabban védekezett a Nagyiván, nem is volt túl sok lehetőségünk, nem sokkal a hármas sípszó előtt azonban egy szerencsés góllal eldöntöttük a meccset. A pár perccel korábban debütáló másik fiatal, Nagy Ákos helyezkedett jól az ellenfél kapuja előtt, és a felszabadító rúgás bepattant róla a kapuba. Szerencsés gól volt, de megérdemeltük! (0:2) Az eredménybe sajnos még belerondított az utolsó percben egy bekapott szöglet (1:2), de így is sikerült győznünk a sokkal esélyesebbnek tartott Nagyiván (tiszafüredi) otthonában, és megléptünk egy kicsit üldözőink elől, illetőleg feljöttünk egy pontra az utolsó fordulóban vereséget szenvedő második helyezett Karcagra.

Folytatás tavasszal, csak még azt nem tudjuk, hogy a közelgő pályafelújítás miatt hol fogjuk a meccseinket játszani - ez sajnos csak vicc volt, úgyhogy szeretettel várunk minden szurkolót a tavaszi forduló első hazai meccsén, Abádszalók ellen.

 

A megyei I. osztály őszi végeredménye
1 Jánoshidai SE +43 46
2 Karcagi SE +14 36
3 Újszászi VVSE +11 35
4 Tiszafüredi VSE +11 29
5 Kisújszállási SE +23 28
6 Nagyiváni KSE +10 28
7 Kunhegyes ESE +6 27
8 Besenyszögi SE +3 25
9 Jászladányi SE +2 24
10 Túrkevei VSE +4 22
11 Csépai SE –5 22
12 Abádszalóki SE –4 21
13 Jászapáti VSE –7 20
14 Fegyvernek KSE –45 15
15 Kunszentmártoni TE –8 15
16 Jászárokszállási VSE –16 15
17 Jászfényszarui VSE –17 13
18 Mezőtúri AFC –25 13

 

dr. Katona Károly

Utolsó frissítés: 2009 december 23. (szerda) 18:54
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2012. január
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngészőprogram ajánlott.