| Megszereztük első győzelmünket |
|
|
| Sport - Labdarúgás | |||
| 2011 szeptember 13. (kedd) 18:45 | |||
Szeptember 10. IV. fordulóKunszentmárton – Újszász 1-2 (0-2) Újszász: Kovács - Földi, Oláh, Pomázi, Farkas, - Szabó A., Varga, Juhász (Lakatos), Balogh Z., - Hegedűs (Zanócz), Balogh Zs. Góllövők: Balogh Zs. (30. perc), Hegedűs (40.perc) A szeptemberi időjáráshoz képest szokatlan hőségben játszottuk le soron következő mérkőzésünket Kunszentmártonban. A hazai csapat – a miénkhez hasonlóan – nagy változásokon ment keresztül. Mindkét fél számára létfontosságú volt a három pont megszerzése. Ennek tudatában rögtön kézbe vettük a mérkőzés irányítását, míg a vendéglátók gyakorlatilag a tizenhatosunkig sem jutottak el. A vezetést a 30. percben szereztük meg. Ekkor Balogh Zoltán viharzott el a bal oldalon, majd pontos középre adását Balogh Zsolt passzolta a kapuba. Tíz perccel később Hegedűs vette be Kolláth kapuját, és ezzel már kétgólosra nőtt előnyünk. Ez annyira megnyugtatta a csapatot, hogy azt hittük, ezzel meg is van a győzelem. A második félidőben viszont úgy tűnt, mintha az öltözőben maradtunk volna. Az 59. percben Pálinkás ki is használta fegyelmezetlenségünket, és szépíteni tudott. A kapott gól alaposan megzavarta csapatunkat, a hazaiak lelkes játékához azonban nem párosult újabb gól. Ha nehezen is, de sikerült megszereznünk a számunkra nagyon fontos három pontot. Ezzel a győzelemmel remélhetőleg elindul egy jó sorozat, amelyet a hétvégén hazai pályán Karcag ellen folytathatunk.
Ifi: Kunszentmárton – Újszász 1-1 Góllövő: Pető Dániel Két pontot hagyott Kunszentmártonban ifjúsági csapatunk. Egy elkerülhető gól után az egyenlítés még összejött, viszont a győztes gólt nem sikerült megszerezni, pedig jócskán lett volna rá lehetőségünk. Szurmai Tibor
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 szeptember 14. (szerda) 10:15 |

















