Honlap Sport Labdarúgás Gólnélküli döntetlen Jászárokszállás ellen
Gólnélküli döntetlen Jászárokszállás ellen Nyomtat Email
Sport - Labdarúgás
2011 szeptember 06. (kedd) 20:39

Szeptember 3. III. forduló

Újszász – Jászárokszállás 0-0
Újszász, 150 néző. vezette: Kálé Elemér

Újszász: Kovács - Földi, Czifra, Pomázi (Szabó G.), Oláh, - Szabó A., Varga, Farkas, Balogh Z., - Hegedűs (Juhász), Balogh Zs.

A harmadik fordulóban hazai pályán fogadtuk Jászárokszállás együttesét. A vendégek eddigi két mérkőzésükből mind a kettőt megnyerték, így nem számíthattunk egyszerű mérkőzésre. Az első játékrész nem sikerült túl eseménydúsra. Rengeteg hibával játszottak a csapatok, és alig alakult ki helyzet a kapuk előtt. A gólhoz Hegedűs állt a legközelebb, de Balogh Zsolt középre passzolt labdájáról centikkel maradt le. A folytatásban a vendégek átvették a mérkőzés irányítását, enyhe mezőnyfölényben játszottak, de ezt nem tudták gólra váltani. Mivel egyik csapatnak sem sikerült a kapuba találni, így igazságosnak mondható döntetlen született. Még mindig várat magára idei első győzelmünk, a következő lehetőség a három pont begyűjtésére Kunszentmártonban lesz.

 

További szeptemberi mérkőzéseink:

09.10. 16:30  KUTE – Újszász
09.17. 16:00  Újszász – Karcag
09.24. 16:00  Kisújszállás – Újszász

 

IFI: Újszász – Jászárokszállás 4-2 Góllövők: Pető Dániel (2), Szarvák Krisztián (2)

Gólban gazdag mérkőzésen szerezte meg első győzelmét ifjúsági csapatunk.

Szurmai Tibor

 

Utolsó frissítés: 2011 szeptember 06. (kedd) 22:14
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal