| Ismét pont nélkül maradtunk |
|
|
| Sport - Labdarúgás | |||
| 2011 május 05. (csütörtök) 15:36 | |||
Május 1. XXIII. fordulóTörökszentmiklós – Újszász 2-0 (1-0) Újszász: Kovács - Juhász, dr. Katona, Lengyel, Farkas (Győrfi), - Kurucz, Sipos, Szurmai, Szabó, - Mérész, Balogh. Május első vasárnapján Törökszentmiklósra látogattunk. A hazaiak nagyszerű formában vannak, az elmúlt hét fordulóban nem találtak legyőzőre, sőt a listavezető Nagyivánt is két vállra fektették. Ami minket illet, továbbra is sok a problémánk, sérülések és eltiltások tizedelik csapatunkat. Ezen a mérkőzésen is egy új, soha nem látott kezdő tizeneggyel kellett pályára lépnünk. Ismét korán hátrányba kerültünk. A 8. percben Angyal használta ki védekezési hibánkat, és szerzett vezetést csapatának. Sajnos sok veszélyt nem jelentettünk a hazaiak kapujára, így a gólszerzés sem sikerült. A második félidő első felében viszont mi irányítottuk a játékot, az egyenlítést mindenképpen megérdemeltük volna. Helyette jött a szokásos forgatókönyv. Kihagytuk ziccereinket, majd egy újabb védelmi megingás után ismét Angyal vette be kapunkat. Ezen a napon helyzetkihasználásunk az időjáráshoz hasonlóan borús volt. Amíg nem rúgunk gólt, mérkőzést sem tudunk nyerni. Vereségünkkel a 7. helyre csúsztunk a tabellán. IFI: Törökszentmiklós – Újszász 4-0 Kiütéses vereséget szenvedtek fiataljaink, a helyzeteit jól kihasználó Törökszentmiklósiak ellen. Bár ekkora különbség nincs a két csapat között. Szurmai Tibor
|

















