Honlap Sport Labdarúgás Kis vereség Nagyivántól
Kis vereség Nagyivántól Nyomtat Email
Sport - Labdarúgás
2011 április 28. (csütörtök) 17:41

Április 23. XXII. forduló

Újszász – Nagyiván 1-2 (0-1)
Újszász, 100 néző. vezette: Jandó Ferenc

Újszász: Kovács - Farkas, Rézsó (Szabó), dr. Katona, Lengyel, - Balogh, Sipos, Szurmai, Juhász, - Mérész, Konka.

Góllövő: Sipos (85. perc)

A múlt heti gólzáporos győzelem után bizakodva vártuk a Nagyiván elleni összecsapást. A bajnokságot utcahosszal vezető vendégek az elmúlt három fordulóban mindössze két pontot szereztek, így jogosan bíztunk benne, hogy nem itt fog megszakadni nyeretlenségi sorozatuk. Ennek ellenére már a 4. percben hátrányba kerültünk. Dr. Katona röviden hazafejelt labdájára Nagy Zs. csapott le, aki átemelte azt a kifutó Kovács felett, majd egészen közelről passzolt a kapunkba. Még az első félidőben megfordíthattuk volna az állást, de három 100 %-os ziccer sem volt elég a gólszerzéshez. A folytatásban is megvoltak a lehetőségeink, a legnagyobb talán Mérész előtt adódott, aki a kapussal állt szemben, de emelése rövidre sikeredett. A nagyivániak azonban nem hibáztak, az 58. percben egy kontratámadás után Polgár révén növelték kétgólosra az előnyüket. A mérkőzés 82. percében a tizenegyest reklamáló Konkát kiállította a játékvezető, majd három perccel később kezezés miatt már valóban a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest ezúttal is Sipos értékesítette, de mindez csak a szépítésre volt elegendő. Érdekes mérkőzésen szenvedtünk vereséget a bajnokaspiráns ellen. Számtalan lehetőséget puskáztunk el, míg a rutinos vendégek jól használták ki kínálkozó lehetőségeiket. Helyzetünk nem lett könnyebb, hétvégén újabb két játékosunk hiányában Törökszentmiklóson kellene pontot, pontokat szereznünk.

 

Ifi: Újszász – Nagyiván 2-4   Góllövők: Kurucz Csaba, Földi Gergő

Nem találják a fonalat fiataljaink. Pörgős meccsen újabb vereséget szenvedtünk a lényegesen jobb fizikumú nagyivániak ellen, bár megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre.

 

Szurmai Tibor

 

 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal