Honlap Sport Egyéni sportok 4. Intersport Tour de Tisza-tó
4. Intersport Tour de Tisza-tó Nyomtat Email
Sport - Egyéni sportok
2011 május 31. (kedd) 19:19

Részvételi rekord és új pályacsúcs a férfi abszolút kategóriában; ez a május 7-én lezajlott 4. Intersport Tour de Tisza-tó kerékpáros verseny és túra mérlege. Az eseményre 1300-an neveztek. Tiszafüred pompás idővel várta a kerékpározni vágyókat: napsütés és kellemes idő fogadta a Tisza-tóhoz érkezőket. A versenyközponthoz közeli parkolók hamar megteltek, és egymás után kerültek le az autókról az ide szállított bringák. Sokan neveztek a helyszínen is. Fél 11-kor a 15 kilométeres kis táv indulói rajtoltak el Katona György, a Tisza-tó Kht. ügyvezető igazgatója jelére, majd megkezdődött a 65 kilométeres táv indulóinak „felvonulása”, azaz a hosszú távra indulók foglalták el helyüket a célfolyosóban. A kerékpáros verseny résztvevőit Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere rajtoltatta el. Olyan sok bringás vágott neki a Tisza-tó megkerülésének, hogy 9 percig tartott, mire az utolsó kerékpáros is elhagyta a tiszafüredi Halas teret. A bringások a 33-as út Poroszló előtti szakaszán "élesítettek". Addig együtt haladt a mezőny. Onnan már mindenki saját tempójában hajtott, tekert, kerekezett a Tisza-tó bringaútján. Két újszászi résztvevője volt a kerékpáros versenynek. A 15 kilométeres távot Péntek Ádám 37 perc alatt teljesítette.  A 65 kilométeren Nyíri Lajosné 3 óra 9 perc 17 másodperc alatt kerülte meg a Tisza-tavat. A 271 női teljesítő között 112. (korosztályában 14.) helyen ért célba.

BSI,  Fehér János

 

Péntek Ádám

 

Nyíri Lajosné

 

Verseny után a Tisza-tó partján

 

Utolsó frissítés: 2011 május 31. (kedd) 19:31
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal