Az Auriga Életmód és Rekreációs Tömegsport Egyesület, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete és a Gördögök SE 2017. március 12-től 2017. július 8-ig tartó hatfordulós erdei futóverseny sorozatot szervezett a NEFAG ZRt. Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdejében. A versenyeken újszásziak is rendszeresen indultak és jó eredményeket értek el. A versenysorozat végén azok között, akik legalább négyszer futottak, a részvételért és az eredményekért kapott pontok alapján összesített eredményt is hirdettek. Az újszásziak nemcsak jól futottak, hanem szorgalmasak is voltak. Ötször-hatszor álltak rajthoz, így a végén három első és három második helyezéssel zárták az évadot. Díjaikat július 14-én az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban vehették át.

2.75 km ifjúságiak: 1. Szaszkó Szilárd
5.5 km ifjúságiak: 1. Zakar József, 2. Kajtár Tamás
11 km ifjúságiak: 1. Mihályi Richárd
11 km felnőttek: 2. Mihályi Péter
11 km szeniorok: 2. Szaszkó Nándor

 

Google Photos

 

Újszász 2016©