2016. március 26. XX. forduló

Újszász – Karcag 1-3 (1-1)
Újszász, 60 néző. Vezette: dr. Barta Gábor

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Szarvák Krisztián (Dóra Ákos), Veréb Dániel, Rédei Csaba, Rézsó Péter, Fodor Gergely (Fekete Tamás), Sipos Zsolt, Juhász Márk, Balogh Zsolt (Paplanos Ádám)

Góllövő: Sipos Zsolt (5. perc)

A húsvéti hétvégén Karcag csapatát láttuk vendégül. Jól kezdődött számunkra a mérkőzés, már az 5. percben előnybe kerültünk. Rézsóval szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a teljesen jogos büntetőt pedig Sipos értékesítette. Továbbra is támadásban maradtunk, és újabb tizenegyest kellett volna kapnunk, de a játékvezető nem vette észre a karcagi játékos kezezését. Ezután már kezdtek ébredezni a vendégek is, olyannyira, hogy a 23. percben ki is egyenlítettek. Bukovszki vette át a labdát az ötösünkön belül, majd lőtt a kapunkba védelmünk asszisztálása mellett. Szerencsére nem zuhantunk össze a hatalmas védekezési hiba után, de kezdhettünk mindent elölről. 1-1-es félidőt követően, a folytatásban nagy esélyt kaptunk. A 49. percben kissé szigorú döntést hozott a játékvezető, és második sárga lap után kiállította a karcagiak védőjátékosát. Ezután azt hitte mindenki, hogy előbb-utóbb jönni fog a második gólunk és meglesz a győzelem, ám nem így történt. A vendégek teljesen visszaálltak a kapujuk elé, és fegyelmezett védekezésből gyors kontrákkal próbálkoztak. A 65. percben már az előny is náluk volt, amikor egy megcsúsztatott labdát Erdei egy pattanás után fordulásból ellőtt, és az a kapunk jobb alsó sarkában kötött ki. Még talán fel sem fogtuk a történteket, amikor két percre rá újabb gólt kaptunk, és Bukovszki második góljával szinte eldöntötte a mérkőzést. A hátralévő időben hiába birtokoltuk többet a labdát, még annyi lehetőségünk sem volt, mint amikor egyforma létszámban voltak a csapatok. Úgy néz ki, hogy a kiállítás minket zavart meg jobban, így fájó vereséget szenvedtünk egy olyan mérkőzésen, amelynek elején semmi jel nem utalt arra, hogy ilyen csúfos vége lesz. Hétvégén Törökszentmiklóson lépünk pályára.

Szurmai Tibor

 

20. forduló
Jász-Nagykun-Szolnok - Megyei I. Osztály Felnőtt
hely. csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. SZAJOL KLK 20 14 1 5 49 20 29 43  
2. TISZAFÜRED VSE 20 13 4 3 39 21 18 43  
3. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC 20 11 4 5 33 22 11 37  
4. KARCAGI SE 20 10 7 3 46 26 20 37  
5. JVSE ROSENBERGER 19 9 6 4 29 18 11 33  
6. TÚRKEVEI VSE 19 10 2 7 50 26 24 32  
7. CSÉPA KSE 20 9 5 6 38 30 8 32  
8. JÁNOSHIDA SE 20 10 0 10 41 34 7 30  
9. RÁKÓCZIFALVA SE 20 7 8 5 31 31 0 29  
10. FEGYVERNEK KSE 20 8 3 9 28 33 -5 27  
11. ÚJSZÁSZI VVSE 20 6 4 10 13 26 -13 22  
12. TISZAFÖLDVÁR VSE 20 6 3 11 23 41 -18 21  
13. KUNHEGYES ESE 20 5 6 9 26 39 -13 19 (-2 pont)
14. KISÚJSZÁLLÁSI SE 20 4 5 11 32 44 -12 17  
15. JÁSZFÉNYSZARU VSE 20 3 4 13 29 63 -34 10 (-3 pont)
16. KUNSZENTMÁRTONI TE 20 2 2 16 23 56 -33 8  

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.