Honlap Sport Duatlon, Triatlon Megkergették a Mikulást
Megkergették a Mikulást Nyomtat Email
Sport - Duatlon, Triatlon
2011 december 20. (kedd) 18:34

December 4-én az évszakhoz képest kellemesen enyhe időben várta Tápiószecsőn a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány a túrázókat és a futókat az első alkalommal megrendezett Mikulás Futásra és Túrára. A nap a 10,6 kilométeres túrával kezdődött, amelyet közel százan teljesítettek. Utánuk a 11,8 kilométeren induló terepfutók rajtoltak, majd a Mikulás felvezetésével a 2,8 kilométeres középtáv és az 1,3 kilométeres rövid táv versenyzői futottak A jó hangulatú verseny a több mint kétszáz résztvevővel megrendezett 900 méteres Mikulás Kergető futással zárult. Aki utolérte a Mikulást, az részt vehetett az eredményhirdetést követő tombolahúzáson.

Újszászi részvevői is voltak a Mikulás futásnak. A 2,8 kilométeres távon Bakos Dániel második helyezettként ért célba. A 11,8 kilométeren a szenior nőknél Nyíri Lajosné harmadik, a szenior férfiaknál Furcsa Ernő hatodik helyezést ért el. Bakos Sándor jó tempóban az 1,3 kilométert sétálta le unokáival.

 

Képtár

 

Utolsó frissítés: 2011 december 20. (kedd) 18:45
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal