| Kerékpárral a Kékestetőre |
|
|
| Sport - Duatlon, Triatlon | |||
| 2011 augusztus 31. (szerda) 16:08 | |||
|
Tökéletes időjárás fogadta augusztus 13-án azt a mintegy 400 kerékpárost, akik a III. VELO.hu Kékesi Csúcstámadás keretein belül hazánk legmagasabb csúcsának meghódítására vállalkoztak. A versenyt a Gyöngyös-Mártrafüred-Mátraháza-Kékestető 18 kilométer hosszú, 800 méter szintkülönbségű, végig emelkedő távon rendezték. A Gyöngyös belvárosából lassú rajttal induló mezőnyt a város végén várta az éles rajt, ahonnan hátszélben percek alatt megtették a Mátrafüredig tartó sík szakaszt. A kedvező széljárásnak és a tavalyinál nagyobb mezőnynek köszönhetően szinte biztosra vehető volt, hogy a 2010. évinél idén jobb idővel ér majd fel a csúcstámadás "királya". A Mátrafüredtől induló szerpentin hamar rendet tett a mezőnyben, és kialakultak az erőviszonyoknak megfelelő csoportok. Az élboly kisebb akciók mellett Mátraházáig együtt tekert, majd az abszolút verseny a táv utolsó, egyben legmeredekebb három kilométerén dőlt el. 1. Szőke Gábor 41:44, 2. Horváth Máté 42:04, 3. Csala Viktor (Szolnok) 42:21. A résztvevők emblémázott pólót kaptak, amelynek színe attól függött, hogy a versenyző mennyi idő alatt ért fel a kékestetői csúcsra. Az 1 órán belül teljesítőké sárga (mint a Tour de France győztesé). Az 1 óra 30 belül teljesítőké narancs (kicsit éretlen, kicsit savanyú, de a miénk. 1 óra 30-tól piros (mint a vér színe, aki megküzdött érte). Az újszászi Borsos Ferenc 1:05:13 alatt ért fel a Kékestetőre. A következő versenyen narancsszínű pólóban feszíthet.
Fotó: www.velo.hu
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 augusztus 31. (szerda) 16:12 |


















