Honlap Sport Várostörténeti múzeum
Sporthírek


Dr. Vincze Tamás: Vincze Zoltánné Veréb Éva védőnő (1942-2010) Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 december 02. (péntek) 11:48

Ha egyszer megírnák a 40-es évek elején született nemzedék „névtelen tagjainak” útját és küzdelmeinek nehézségeit, biztos vagyok benne, hogy Veréb Éváé volna ebben a történetben az egyik legtisztább, legnemesebb karakter. Konszenzusteremtő, összhangpártoló asszony volt, talán ő lenne képes ebben a mai tudathasadásos, gyűlölködő világban – legalább a mikrokörnyezete szintjén – jótékony párbeszédeket közvetíteni. Borzalmas igazságtalanság a sorstól, hogy annak kellett ilyen korán eltávoznia, aki egész életében másokért élt, aki egész lényével az önzetlen segítés, a jó ügyekért való lelkesedés angyala volt. Az ő áldozatvállalásának természetessége, magával sodró lendülete egy egész kisváros közösségét inspirálta, szenvedélyesen hitt az emberben: különös képessége volt ahhoz, hogy mindenkiben a jót, az értéket fedezze fel. A kevesek közül való asszony életelvei ma is példaként szolgálhatnak mindazok számára, akik abban a szerencsében részesülhettek, hogy életük egy szakaszában a vonzáskörébe kerülhettek.

 

 

Vincze Zoltánné Veréb Éva 1942-ben született Nyírmadán, Veréb András és Dániel Erzsébet első gyermekeként. Gyermekkorát beárnyékolta édesapja hároméves távolléte, a hadifogságban lévő apa helyett az egyedül maradt anya tartotta el családot 1948-ig. A nehéz évek alatt Dániel Erzsébet határozottan koordinálta a kis család életét, mivel gazdatiszt édesapjától eleve életrevalóságot és gyakorlatias gondolkodást örökölt. Veréb Éva 1949 és 1957 között a nyírmadai általános iskolában tanult, kiváló eredményeire, gyors felfogására, éles eszére hamar felfigyeltek a tanárai. Kikövezett út vezetett a jótanuló, szorgalmas kislány számára az általános iskola után a megyeszékhely méltán híres középiskolájába, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Leánygimnáziumba. A kis Évát ugyan eléggé megviselte a szülőktől való elszakadás, a kollégiumi élet zárdaszerű, merev szabályozottsága, de a tanulásban továbbra is örömet és élvezetet talált. Osztályfőnöke Nyulasi Imréné Tóth Erzsébet magyar–német–orosz szakos tanárnő volt, aki több évtizeden át fáradozott a nyíregyházi tanítónőképzés színvonalának emelésén. Nyulasiné legendásan szigorú és következetes magyartanár volt, tanítványaival külön helyesírási és szépírási gyakorlófüzetet vezettetett, és rengeteg memoritert követelt tőlük. Akkoriban egyébként a Kölcsey Gimnázium tantestülete kiválóbbnál kiválóbb szakemberekkel volt tele, itt tanított többek között Csorba Sándor és Bachát László is, később mindketten a tanárképző főiskola oktatóivá váltak. Róluk később is mindig nagy tisztelettel beszélt Veréb Éva. Jelentős hatással volt még rá a gimnáziumi biológia-tanárnője, akinek példájára ő is biológiatanár szeretett volna lenni. Azonban a Nyírségnek megígért pedagógusképző intézmény, a későbbi Bessenyei György Tanárképző Főiskola csak 1962-ben kezdte meg a működését Nyíregyházán, Éva viszont már egy évvel korábban befejezte középiskolai tanulmányait. Nem akart évet veszíteni, ezért olyan pályát választott, amelyen szintén hasznosnak bizonyult a biológia iránti mély elköteleződése. Ezért döntött a védőnői hivatás mellett. /Különben annak, aki jól ismerte, feltűnhetett, hogy egész életében volt benne valami finom tanárnős vonás, a szó legnemesebb értelmében./ Soha nem bánta meg, hogy mégis a védőnőség mellett döntött, hiszen a vidéki emberek társadalmi problémáira érzékenyen reagáló asszony volt, óriási tettvággyal, segítőkészséggel. Képességei alapján sokkal nagyobb ívű pályát is befuthatott volna, de ő a nagy empátiát igénylő falusi védőnői munkát választotta.

Akkoriban Pesten és Szegeden voltak védőnőképzők, és kétéves felsőfokú intézetekben folyt a szakmára történő felkészítés csakúgy, mint az óvónők esetében. (Megjegyzem, ekkoriban a tanítóképzés is felsőfokú intézetekben – és nem főiskolákon – történt, csak éppen egy évvel hosszabb volt, mint az óvónő- és a védőnőképzés. A tanítóképző intézeteket csak 1975-ben emelték főiskolai rangra, s ugyanabban az évben indult el a védőnők hároméves egészségügyi főiskolai képzése.) Veréb Éva így 1961-ben még messzebb került a szűkebb pátriájától, mivel a szegedi intézetbe nyert felvételt, ott sajátította el a védőnői pályához szükséges ismereteket. A kétéves képzési idejű intézményben kisebb óraszámban általános alapozó tárgyakat (neveléstan, társadalomismeret, jogi ismeret, statisztika), nagyobb óraszámban pedig egészségügyi, gyermekgyógyászati szaktárgyakat (szülészet, bőrgyógyászat, szemészet, járványtan, sebészet, ápolástan, belgyógyászat, gyógyszertan stb.) hallgatott. Kollokviumait általában jeles vagy jó eredménnyel teljesítette. Az 1564/1963-as anyakönyvi szám alatt állították ki védőnői oklevelét, az egészségügyi miniszter pedig 321/14-es számmal vette fel az Országos Nyilvántartásba.

Szeged nemcsak a szakmai felkészülés helye volt számára, hanem a társválasztás helyszíne is. Bár korábban is voltak udvarlói, ő csakis magasan képzett humánértelmiségi férjet tudott maga mellett elképzelni, mindenképpen művelt emberrel kívánta összekötni az életét. Vincze Zoltán volt az a férfi, aki megfelelt az elképzeléseinek, s közös szenvedélyük, az olvasás, az irodalom szeretete is egyre közelebb hozta őket egymáshoz. Vincze Zoltán mezőtúri származású magyar-történelem szakos egyetemi hallgató volt, aki Bálint Sándor néprajzprofesszor tanítványaként szívesen ismerkedett a Szeged környéki falvak népi kultúrájával, tárgyi és szellemi emlékeivel. Kirándulásaikra, néprajzi megfigyelőútjaikra a menyasszonyát is magával vitte, büszkén mutatta őt be a szakrális néprajz nagynevű professzorának. Éva és Zoltán 1964-ben házasodtak össze, a házasságukat mindvégig erős, felbonthatatlan, életre szóló szövetségként értelmezték.

Veréb Éva az első védőnői évet hajadonként még a Nyírségben töltötte. Vőlegénye abban az évben ötödéves egyetemista volt, s úgy döntöttek, megvárják, amíg ő is végez, csak utána házasodnak össze. Ez az első év igazából még a szakmai gyakorlat éve volt, ugyanis az 51/1958-as egészségügyi minisztériumi rendelet másfél év szakmai gyakorlatra kötelezte a védőnőképzők végzett hallgatóit. Olyan lehetett ez, mint a második világháború előtti középiskolai tanárok gyakorlóéve. Veréb Éva a végzés után a szülőfaluja melletti Pusztadoboson kapott védőnői állást, ez a település akkor hivatalosan Nyírmadához tartozott. Dr. Jakab András baktalórántházi járási főorvos 1963. szept. 16-án nyújtotta az ifjú pályakezdőnek a kinevezési okmányát, amelyben megbízza a Nyírmada I. (Pusztadobos) körzet védőnői feladatainak ellátásával. Bár tisztában voltak vele, hogy a lelkes fiatal lány csak egy évig marad Szabolcsban, már néhány hónap múlva soron kívüli előléptetésben (fizetésemelésben) részesítették jó munkájáért, példaértékű kötelességteljesítéséért. Erről a következő határozattal intézkedett a járási főorvos: „Veréb Éva nyírmadai körzeti védőnőt 1964. január 01-i hatállyal a Járási Tanács vb. elnökhelyettesével, a járási vezető védőnővel és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megbízottjával egyetértésben soronkívüli előléptetésben részesítem. Az 1964. évi soronkívüli előléptetési keret terhére illetményét havi 50  Ft-al megemelem. Illetménye az előléptetéssel havi 1250 Ft-ra emelkedik.”

Veréb Éva 1964-ben vált meg gyermekkora színhelyétől: ekkor költözött - férjét követve - Szolnok megyébe. Hogyan került a Vincze-házaspár Szolnok megyébe és éppen Újszászra? A kérdés megválaszolásához ismerni kell a korabeli oktatásügy furcsa elképzeléseit. A 60-as évek eleje a falusi gimnáziumok alapításának időszaka volt hazánkban: sok nagyközség ekkor kapott középiskolát, a kormányzat ezzel akarta megkönnyíteni a falun élő család gyermekeinek továbbtanulását. Sikertelen és szerencsétlen volt ez az akció is, mint a szocialista oktatáspolitika oly sok intézkedése: nagyon kevés faluban maradt életképes a középiskola, a legtöbb helyen elsorvadt, megszűnt, mivel nem volt elég tanulója. Az újszászi gimnázium a ritka kivételek egyike, ez az iskola megmaradt, nem tűnt el a süllyesztőben, ez pedig előrelátó és okosan tervező alapító igazgatójának, Rózsa Imrének az érdeme. 1963-ban alapítottak gimnáziumot Újszászon, ebbe a fiatal iskolába hívta meg Rózsa a szegedi egyetem két kiváló végzősét 1964-ben: Vincze Zoltánt és Mizser Lajost. A Vincze-házaspárnak, a nyírségi ifjú asszonynak és a mezőtúri fiatalembernek egy új világot kellett megismernie, az újszászi életet, az ottani emberek világát, mentalitását. Nem volt nehéz beilleszkedniük a falu értelmiségi társadalmába, hamar barátságot kötöttek a helybeli pedagóguscsaládokkal, ezek a kapcsolatok bizonyultak a legtartósabbnak a későbbi életük során. Különösen szoros baráti szálak fűzték őket a Diószegi-házaspárhoz.

Veréb Éva kezdetben nem kapott állást Újszászon, mivel a két védőnői körzet már be volt töltve, ezért a közeli Jászalsószentgyörgyre járt át két éven keresztül naponta.  Mivel Újszász a 60-as években dinamikusan fejlődött, 1966-ban létrehoztak egy harmadik védőnői állást is, amelynek betöltésére Vincze Zoltánnét kérték fel. 1966. aug. 30-án fejezte be a 24 éves védőnő jászalsószentgyörgyi működését, és szept. 1-jétől már Újszászon folytatta a munkáját. Ettől kezdve 2002-ig, a nyugdíjazásáig, folyamatosan Újszászon dolgozott. Munkakönyvét lapozgatva megilletődéssel konstatálja e szöveg szerzője, hogy nem volt olyan év, amikor Édesanyja ne kapott volna pénzjutalmat, elismerést a szakmai teljesítményéért. Közben a védőnőképzés intézményi keretei megváltoztak: főiskolai rangúvá vált e professzió képviselőinek szakmai felkészítése is. A régi rendszerben végzett védőnőktől ugyan ekkor még nem követelték meg (később már igen), hogy elvégezzék az Orvos-továbbképző Intézet védőnői kiegészítő szakát, Veréb Éva mégis az elsők között jelentkezett a levelező formában folyó képzésre, saját szakmai igényessége ösztönözte erre a döntésre. 1979 és 1981 között tanult munka mellett, 1980-ban készítette el a szakdolgozatát. Diplomamunkájában az alkoholizmus elleni küzdelem családi és iskolai feladatairól értekezett, alapos szakirodalom-feltárást végzett ebben a témában, és saját kérdőíves felméréssel is kiegészítette az irodalom alapján levont következtetéseit. A kérdőíves vizsgálatokat az újszászi gimnázium tanulóinak körében bonyolította le. 1981. március 19-én tett államvizsgát szép eredménnyel, a Zalányi Sámuel egyetemi professzor elnöklete alatt összeült vizsgabizottság előtt. Ezzel lezárta ugyan intézményes formában végzett tanulmányait, de korántsem zárta le az önképzését, a szakmai önfejlesztését. Lelkesen képezte tovább magát a szűkebb szakterületén, az anya- és csecsemőgondozás terén éppúgy, mint a gyermekgyógyászatban. Boda Domokos „Gyermekgyógyászat” c. könyve szinte a bibliája volt, nagyon gyakran forgatta, lapozgatta. Szél Éva főiskolai tanárról is mindig nagy tisztelettel nyilatkozott, több jegyzetéből is tanult. Fejlődés-lélektani és romológiai munkákat is buzgón tanulmányozott, igen hamar felfigyelt például Forray R. Katalin cigányokkal foglalkozó írásaira.

Egy védőnő azzal is a hivatását teljesíti, hogy példát mutat a körzetében élő édesanyáknak az anyai szeretetből, gondoskodásból. Veréb Évának kétszer adatott meg az anyaság misztériuma, élete legnagyobb műveinek a két gyermekét tartotta. A közeli barátok nagyon jól tudták, mennyit aggódott kicsi, koraszülött fiáért, elsőszülöttjéért. Nagyfia, Zoltán, aki fegyveres testületekben futott be szép karriert, örök hivatkozási pont maradt a munkájában is, saját gyermeke példájának elmesélésével erősítette meg azt az igazságot, hogy egész kicsi súllyal született gyermekből is lehet okos, erős, sikeres felnőttet nevelni. Kisebbik fia nem várt ajándék volt az életében, akivel már érett asszonyként élhette újra az anyaság megannyi csodáját, a babázás örömeit.

Szakmai munkájában nagyban segítette őt kifinomult tapintata, jó emberismerete. Egészen különleges kommunikációs képességgel rendelkezett. Az életben az erkölcsi tartást, a meg nem alkuvó igazságszeretetet, a kedvezőtlenebb körülmények között élők iránti segítés kötelességét tartotta a legfontosabbnak. Emelkedett erkölcsi érzéke nem tűrte az olcsó tréfálkozást, a frivol megjegyzéseket. Megsemmisítően tudott nézni az olyanokra, akik a jelenlétében ilyeneket engedtek meg maguknak. Maximálisan megkövetelte magának és kolléganőinek a tanult hölgyeknek kijáró tiszteletet. Már a 70-es évektől oktatóvédőnői feladatokat is ellátott, szinte minden tanévben volt nála védőnőképzős hallgató vidéki gyakorlaton. A főiskolai oktatók a legszínvonalasabb utánpótlás-nevelő munkát végző mentorvédőnők között tartották számon Vincze Zoltánnét, a gyakorlatukat nála teljesítő védőnőjelöltek alapos felkészítést kaptak a terepen végzendő munka módszereiből.

A legfelsőbb szakmai szinten is értékelték magas színvonalú kötelességteljesítését, akadályt nem ismerő igyekezetét. 1984-ben az egészségügyi miniszter kitüntetéssel honorálta Veréb Éva szakmai elkötelezettségét, eredményeit. 2003-ban végre a helyi vezetéstől is megkapta azt az elismerést, amely munkája megbecsülését méltóképpen kifejezte: a Pro Urbe-díjat.

Vincze Zoltánné sokoldalú, összetett munkáját mindvégig fáradhatatlanul, lelkiismeretesen végezte. Tökéletesen illettek Rá azok a szavak, amelyekkel Tauffer Vilmos idestova kilencven évvel ezelőtt az ideális védőnő képét lefestette. Az egykori szülész-nőgyógyász egyetemi tanár ugyanis a következőképpen foglalta össze a védőnőkkel kapcsolatos elvárásait: „Ilyen munkára csak melegszívű, intelligens nő való, ki e veleszületett és belenevelt értékes lelki tulajdonságokhoz még hozzátanulta mindazt, amit higiénés, gyermekápolási és szociális szempontokból tudnia szükséges avégből, hogy az anyáknak és csecsemőiknek támogatója lehessen a család és a nemzet érdekében.”

Dr. Vincze Tamás PhD

 

Utolsó frissítés: 2011 december 02. (péntek) 11:56
 
Varga Ferenc: Egy 70 évvel ezelőtti színpadi szereplés Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 november 21. (hétfő) 21:02

Beszélgetés Kovács Kálmánné Almási Erzsébettel

Hatvanéves általános iskolai találkozót tartottunk 2010. 07. 17-én. Erről az Újszászi Híradó 2010. augusztusi számában Kovács Kálmánné Almási Erzsébet osztálytársunk (továbbiakban: Erzsike) írt emlékező sorokat. A találkozó igen jó hangulatú, sok emléket felidéző jubileumi összejövetel volt. Sok mindenről szó esett. Többek között Erzsikének elmondtam: keressük, kutatjuk az újszászi amatőr műkedvelő színészek által a régmúlt időben előadott színdarabokról készült fotókat, szereplőket. Tájékoztattam, hogy Jánoska Antal jóvoltából, „Újszászi műkedvelők” címmel, éppen a jubileumi osztálytalálkozónk idejében, figyelemre méltó kutatómunka eredményét olvashatjuk, fényképek kíséretében az Újszászi Híradóban. Nos, Erzsike igencsak meglepett, amikor elmondta, közel 70 évvel ezelőtt ő is szerepelt egy színdarabban, amelyről fényképpel is tud szolgálni. Megkaptam. A kísérőlevél szerint, egy lelkes amatőr csoport a „Tokaji aszú” című operettet mutatta be 1941. 12. 08-án az Újszászi Vasutas Körben. Nézegettem a fényképet. Kerestem rajta a ma ismert arcot, de nem találtam. Végül megtudtam, Erzsike ott ül az első sorban a hét évtizeddel ezelőtt készült csoportképen. A fénykép kapcsán kérdés-válasz formában egyrészt felidéztük Erzsike emlékeit a Szilágyi László szövegíró és Eisemann Mihály zeneszerző által alkotott operettről, másrészt a felől érdeklődtem, milyen útravalóval szolgált első színpadi fellépése pályafutására. Íme, a beszélgetés:

 

Almási Erzsébet

 

VF: Miért nem ismertelek fel a képen?

E: Hatéves óvodás voltam, amikor eljátszottam a darab gyermek főszerepét, Andriskát. Zombori bácsi a főpróbán azt mondta: „Nézd ezt a virágos rétet!” – és a díszletre mutatott. – „Ez mind cukorrá változik, ha az előadáson is jól szerepelsz.”

VF: Ki volt Zombori bácsi?

E: Úgy emlékszem, vasúti tisztként az Újszászi Vasutas Kör sokoldalú, jól felkészült vezetője volt, ő tanította be a színdarabot.

VF: Hogyan sikerült az előadás, a színpadi fellépésed?

E: A bemutató várakozáson felüli sikert aratott, a közönség kellemesen szórakozott, és én is jól szerepeltem. Az előadás végén nagy tapsot kaptam. Hullott a sok cukor a színpadra. A meglepetéstől mozdulni sem tudtam. Csak álltam a színpad közepén a szűnni nem akaró taps közben. A cukrot a felnőtt szereplők szedték össze és adták a kezembe.

VF: Minden zenés színdarabból közismertté válik egy-egy dal. Bizonyára a „Tokaji aszú” operettből is maradt emlékezetedben, ha más nem, néhány soros refrén, dallamrész.

E: Igen.

„Maga nős ember, vagy boldog,
Maga rossz ember, vagy jó?
Vagy a nőket pont úgy falja, mint a trójai faló?
Maga pártatlan, vagy páros,
Maga csal, vagy csalható,
Maga házastárs, vagy társasházban agglegény-lakó?”

Ennyire emlékszem és nem többre.

VF: A csoportképen, ha jól számolom, 21-en vagytok. Emlékszel-e szereplőtársaidra?

E: 70 év távlatából a nevek, arcok elhomályosultak. Úgy emlékszem, a színpadi édesanyám Serfőző Mancika volt, aki a civil életben fodrász volt. (A képen fehér blúzban látható, keze a vállamon.)

VF: Hogyan éled meg a régmúlt színpadi sikered emlékét?)

E: Az előadás sikere, a sok cukor, egy egész életre szóló élményt nyújtott, amire hét évtized távlatából is szívesen emlékszem. A darabot közkívánatra még kétszer mutattuk be teltházas sikerrel.

VF: Hogyan kamatoztattad később ezt a színpadi fellépést, szereplést?

E: Elsős elemista voltam, és adventkor a templomban szerepeltem. „Lourdes-i Mária, könyörögj érettünk! Ámen.” Ez volt a szövegem. Harmadikos koromban a tanítónőm, Radnóti Mária, kézen fogva vezetett a parókiára verset mondani. Arra a szép versre még ma is emlékszem:

„Mint madár az ágon,
Napsugár a réten,
Úgy repülök én ma
Esperes úr elébe.

A dalos kismadárral
Azt csicsergem én el,
Isten áldja, Esperes úr,
Mind a két kezével!”

Ötödikesként Szent Margit szerepét játszottam. Osztályfőnököm, Radnóti Mária tanította be az általa írt színdarabot, mely a templom történetéről szólt. Hatvanban is előadtuk Eucharisztikus Napok keretében 1947 júniusában. Akkor még nem sejtettem, hogy később ez a város meghatározó szerepet tölt be az életemben. (Férjemmel itt telepedtünk le, itt dolgoztunk; férjem vasúti mérnökként, én pedig tanárnőként.) A Jászberényi Tanítóképzőben minden jeles ünnepen mondtam a szebbnél szebb verseket, sok szín volt a palettámon Csokonaitól Victor Hugoig.

VF: Mióta foglalkozol újra versmondással?

E: 1995-ben nyugdíjas lettem. A munkával töltött, tartalmas, sok szép eredménnyel teli 41 év után, a megnőtt szabadidőmet új feladattal megtöltve kezdtem el ismét verset mondani.

VF: Mondanál valamit versmondó fellépéseidről, sikereidről?

E: Először Újszászon, a 45 éves osztálytalálkozón mondtam el Oláh Gábor Dolgozatjavítás című versét. A sors úgy rendelte, hogy visszatérjek a gyökerekhez. Gyermekként is itt, a szülőhelyemen mondtam el az első verset, és nyugdíjasként szintén itt. 1995-től minden évben, kiírás szerint vettem részt a meghirdetett vers- és prózamondó versenyeken. Így telt el 15 év. Majd a 60 éves általános iskolai találkozónkon Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versét adtam elő ismét „itthon”.

VF: Volt-e lehetőséged Újszászon szélesebb közönség előtt is fellépni?

E: Igen. Meghívó érkezett kedves szavak kíséretében Molnár Sándortól, a VSZONYSZ újszászi elnökétől, az Idősek Világnapja rendezvényre a művelődési házba 2010. 11. 18-ára. Ekkor nyílt lehetőségem Újszászon színpadra állni annyi év után. Régi szép emlékek suhantak át bennem a fellépéskor.

VF: Mivel készültél erre a szép emlékeket idéző rendezvényre?

E: Verses-zenés összeállítással. A műsor anyagát a 15 év legszebb verseiből, prózáiból választottam ki, és a barátaim segítségével mutattam be. Menyhárt Pálné (Jutka) konferált, a zenei kíséretet, aláfestést, valamint a megzenésített verseket Almási Józsefné (Vera) és Szalay Árpád adták elő citerával. A műsorban elhangzó művek mindegyike valamilyen neves alkalomhoz, szerepléshez, versenyhez kapcsolódott. Petőfi Sándor Kérdezd: szeretlek-e? című versét, a Kárpát-medencei Szépkorúak Szavalóversenyén, Szolnokon mondtam el először 1997-ben. Hatvanban ünnepeltük Kányádi Sándor 80. születésnapját. Tőle tanultam: A vers az, amit mondani kell. A költő Nyergestető című versét ezért választottam. József Attila: Ezüst élet című alkotását 2005-ben a költő születésének 100. évfordulóján, Szolnokon mondtam el. Tóth Árpád A holdkóros apród története 2008-ban, Salgótarjánban hangzott el, mellyel elnyertem a „Régió Nyugdíjas Versmondója címet”.

 

„Tokaji aszú” színdarab a Vasutas Körben (1941. 12. 08.). Andriska szerepében, elől virágcsokorral kezében, a 6 éves Almási Erzsébet

 

Hatvanban a X. Nemzedékek Jubileumi Versenyén a budapesti országos döntőbe juttatott Vas István A süketnéma kislány című művének előadása. 2009-ben Benedek Elek születésének 150. évfordulóját ünnepeltük, aki meséi, mondái által sok értékes tudnivalót hagyott az utókorra. A műsor zárásaként tőle választottam a Rapsóné című mondát, amivel Miskolcon a „Régió Nyugdíjas Prózamondója” lettem.

VF: Ez utóbbi fellépésed után mit éreztél?

E: Előadásom után sokan odajöttek gratulálni, régi kedves ismerősök, volt osztálytársak. Boldog voltam. Felemelő érzés volt, hogy együtt éreznek velem, hogy tetszett a műsor.

VF: Hogyan tervezed életed a továbbiakban, főleg ami a versmondást illeti?

E: A közelmúltban megismertem az A színpadon című dalszöveget, amelynek kezdő sorai a következők:

„Ha itt állnál a színpadon
Te is éreznéd,
Mit jelent az érzés fenn
A színpad közepén.”

Sokatmondó a dalszöveg. Néhányszor álltam már a színpad közepén, bátran mondhatom, jó érzés, kevésbé lehet szavakba foglalni. Járom a megkezdett utat, amíg lehet, mert számomra az ilyen jellegű feladat lelki szükségletem lett. Tovább növelem az oklevelek számát, melyből jelenleg 75 van a gyűjteményemben. Már válogatom a jövő évi versenyekre a novellákat. Azokkal szeretném majd ismét elnyerni a közönség és a zsűri tetszését, mint az idén a Család és természet országos szavalóversenyen, ahol arany fokozatot értem el.

VF: Magam és az Újszászi Híradó olvasói nevében köszönöm a beszélgetést. További sikereket, hosszantartó, betegségmentes életet kívánok egyéni és családi életedben. Büszke vagyok, hogy az általános iskolában osztálytársad lehettem.

Varga Ferenc

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 21:11
 
Varga Ferenc: Elhunyt Gonzales Béla tanár Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 november 21. (hétfő) 20:53

Az Újszászi Híradó 2010. novemberi számában méltattam Béla bácsi pályafutását. Egy levél kíséretében az újságcikket megküldtem részére. Telefonon mondott köszönetet a figyelmességért, a jókívánságokért.

Az Új Néplap 2011. 10. 03-i számában olvastam a következőket: „Jászjákóhalma. A Legnagyobb magyar, Széchenyi István születésének 220. évfordulójára emlékezve, a községháza melletti kis zöldben, 1991-ben, az akkori önkormányzat által állított emlékoszlopnál – melyet az első szabadon választott kormány államtitkára: Katona Tamás avatott fel – koszorúzást tartott a Horváth Péter Honismereti Szakkör. A megemlékezés egyben Gonzáles Béla nyugalmazott testnevelő tanárnak és szakfelügyelőnek is szólt, aki a napokban hunyt el 86 éves korában: ő faragta ki az erdélyi motívumokkal díszített emlékoszlopot faluja számára.”

Nagyon meglepett a szomorú hír, ugyanis 2010. július 17-én, a 60 éves általános iskolai találkozónkon jól érezte magát, semmi jele nem mutatkozott, hogy egészségével valami probléma lenne. Ő tartotta az osztályfőnöki órát, sokat cseverésztünk a régmúlt időkről. Az emlékhelyekre is velünk tartott, ahol közös fotókat készítettünk. Még azt sem engedte meg, hogy lakóhelyéről gépkocsival szállítsuk, mondván, elviszi a menetrendszerinti autóbusz. Hazautazásakor mindössze annyit engedett, hogy Bogárné Simon Klára igazgatónő saját kocsijával kivigye a MÁV állomásra.

Többet akartam tudni az Új Néplapban megjelent hírnél, így hát nyomban felhívtam Béla bácsi özvegyét, Réti Erzsébetet. Elmondta, hogy jászjákóhalmai otthonukban hunyt el 2011. szeptember 26-án. A hajnali órákban, álmában érhette a halál. 2011. szeptember 30-án volt a temetése szülőfalujában, Jászjákóhalmán.

Tanár úr, Béla bácsi eltávozásával szegényebbek lettünk. Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Varga Ferenc
egykori tanítvány

 

Első sorban (ülnek), balról jobbra: Zérczi Kálmánné Zakar Rozália, Ulviczki Andrásné Kovács Erzsébet, Forgó Lászlóné Bakó Gizella, Bogárné Simon Klára, Újszászi Általános Iskola jelenlegi igazgatónője, Gonzales Béla, nyugalmazott tanár, osztályfőnök, Varga Ferenc.
Második sorban, balról jobbra: Varga Róbert, Kovács Kálmánné Almási Erzsébet, Juhász Imre, Joó Mihály, Horváth Pálné Csibrány Magdolna, Kaló Ferenc.
Készült: 2010. 07. 17-én az újszászi általános iskolában
(Fotó: Kovács Nándor)

 

Balról jobbra: Bogárné Simon Klára igazgatónő, Joó Mihály, Gonzales Béla nyugalmazott tanár, osztályfőnök, Varga Ferenc, Molnár Péter polgármester.
Készült: 2011. 07. 17-én a Szász Vendégházban
(Fotó: Barta Imréné)

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 21:01
 
Emlékezés Farkas Józsefnére Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 november 15. (kedd) 13:51

2011. októberében 71 éves korában elhunyt Újszász rendszerváltás utáni első jegyzője.

Farkas Józsefné 1962. október 22-étől 35 évet dolgozott Újszászon. A Községi Tanács adócsoportjában adókönyvelőként kezdte, 1976-ben megbízott csoportvezető, a Tanácsakadémia elvégzése után 1980-ben kinevezett csoportvezető lett 1990 decemberéig, amikor megválasztották Újszász nagyközség jegyzőjévé.

Munkája során segítette a helyi közigazgatás átszervezését, az ügyfelek minél jobb színvonalú kiszolgálását. Szívügyének tekintette a tornacsarnok és az Öregek Napközi Otthonának létrehozását.

Pályája során Kiváló pénzügyi dolgozó, Megyei tanácselnöki dicséret, Tanács kiváló dolgozója kitüntetéseket kapott, a 35 évi közigazgatásban végzett jó munka elismeréseként pedig 1995-ben Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesítette. 1995. decemberében 37 év munkaviszony után vonult nyugdíjba.

A nyugdíjazása alkalmával készített interjúban így tekintett vissza pályájára:

„Ezt a munkát csak szívvel lehet csinálni. Ismerni kell a falu búját-baját. Együtt kell élni, együtt kell gondolkodni az emberekkel. Úgy érzem, nem vallottam szégyent.”

F.J.

 

Farkas Józsefné

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 20:52
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Egyed Zoltán köztisztviselőre! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 október 13. (csütörtök) 10:32

Nem tudom, él-e Újszászon olyan közép korosztályú ember, aki ne emlékezne a nagy kiterjedésű Egyed családra. Bizonyára sokan emlékeznek még arra az életrajzi jegyzetre, amit Egyed Gáspár olajütő- és daráló üzemeltetőjéről írtam az Újszászi Híradó 2009. novemberi számában. Ebben felidéztem Egyed Gáspár szüleit, Egyed József (1862-1950) ácsmestert és Kovács Rozália háztartásbelit, akiknek életközösségéből 14 gyermek született. A gyermekek közül Egyed Ferenc nyolcadikként, ifj. Egyed Gáspár tizenkettedikként jött e földi világra. Nos, Egyed Zoltán édesapja az az Egyed Ferenc, aki a népes családban nyolcadikként született.

 

 

Egyed Zoltán Újszászon született 1930. 07. 06-án, és Szolnokon hunyt el 2004. 10. 22-én. Édesapja: Egyed Ferenc (Újszász, 1898. – Szolnok, 1982) önálló asztalos mester, édesanyja Kormos Mária (Újszász, 1906. – Szolnok, 1981) koszorúkészítő volt. A Szent István római katolikus templommal szemben, a millenniumi (Hosszú) iskola tőszomszédságában, a Vörösmarty utca 1. szám alatt volt a családi házuk. Temetkezési vállalkozóként önálló kisiparosi tevékenységet folytattak. A koporsót készítő, árusító tevékenységhez jól illeszkedett a koszorúkészítés. 1950-ben államosításra kerültek. 1951-től az Újszászi Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet alapító tagja, első elnöke volt. (A Müller István elnök vezette Újszászi Vegyes KTSZ 1951 – 1956. közötti tagjairól látható tabló Krassóiné Gyüre Rozália jóvoltából jelent meg.)

Egyed Ferenc közéleti személyiség volt. Vállalkozói időszakában – többek között – a helyi Iparos Kör vezetőségi tagjaként, kultúrfelelős volt. Tevékenysége alatt az Iparos Körben több, teltházas színházi előadásra került sor, nagyszerű műkedvelő színészek közreműködésével. Az itt közreadott fénykép az 1940-es évek végén készült egy színielőadás alkalmából, ahol Egyed Ferenc az ülő sorban balról jobbra negyedikként látható. A képen több személyt is felismertem. (Jó volna tudni, hogy a fénykép mikor készült, mi volt az előadás címe és kik láthatóak rajta.)

Egyed Ferenc és Kormos Mária életközösségének gyümölcse: Zoltán és Tibor. Tibor 1936-ban Újszászon látta meg a napvilágot. Évtizedekig a MOL Rt. munka-és tűzvédelmi felügyelője volt, onnan ment nyugállományba is. 2008-ban hunyt el Szolnokon.

Egyed Zoltán az elemi 4 osztályát Újszászon (1936 – 1940), a 4 polgárit Jászapátiban végezte. Azt követően a Szolnoki Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában érettségizett (1944 – 1948). Munka mellett továbbtanult. Szegeden felsőfokú szaktechnikusi (1961 – 1963), illetve felsőfokú munkavédelmi szaktechnikusi képesítést szerzett (1967).

Érettségi után abban a budapesti Láng Gépgyárban helyezkedett el műszaki rajzolóként, amely a magyar ipar történetének egyik kiemelkedő jelentőségű gyára volt. Fontos szerepet játszott a hazai erőművek, ipari és közlekedési vállalatok korszerű erőgépekkel, turbinákkal, illetve dízelmotorokkal történő ellátásában. Innen a Karcag – Tilalmas Állami Gazdaságba került (1951 – 1952) gépésztechnikusi munkakörbe. Katonaként Kaposvárott a páncélos alakulatnál szolgált. Tizedes rendfokozattal szerelt le. A katonai szolgálat letelte után a Szolnok Megyei Iparszövetség (KISZÖV) munkatársaként beruházási előadói feladatkörbe került. Itt dolgozott 1960-ig. Azt követően az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Szolnok Megyei Felügyelőség vezetőjévé nevezték ki, ahol megyeszerte megbecsült, elismert vezetőként dolgozott. Munkatársai szerették, tisztelték, vezetői képességeit elismerték. Kiemelt figyelmet fordított a megyében működő vállalatok, közületek, szervezetek munkavédelemi feladataira, a dolgozók számára biztonságos és egészséges munkafeltételek megteremtésére. Ügyelt, hogy a szakszervezetek társadalmi ellenőrzése is megfelelően érvényesüljön a munkavédelmi, munkaügyi felügyelet útján. Vezetői tevékenységére az emberi humánum, lojalitás volt jellemző.

 

Színjátszók a 40-es évekből

 

A munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzések során elsősorban a megelőzésre, a meggyőzésre fektette a hangsúlyt. Az ismétlődő hiányosságok, mulasztások esetében a törvény adta szankciókat is érvényesítette a munkavállalók érdekében. A Megyei Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelettől ment nyugállományba, 39 év szolgálati idővel, 1990. 01. 31-én.

Munkássága elismeréseként: Szakszervezeti Munkáért (1970), Munka Érdemrend Ezüst Fokozat (1975), Minisztertanács Kiváló Munkáért (1984), Népköztársaság Elnöki Tanácsa Munkaérdemrend Ezüst Fokozat (1988) kitüntetésekben részesült.

Egyed Zoltán az újszászi születésű (1935) Vágó Margittal kötött házasságot Újszászon, 1955. 10. 15-én. Vágó Margit is Újszászon végezte az elemi, illetve általános iskolát, majd Szolnokon, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikumban érettségizett. Azt követően az Újszászi Vegyes Kisipari Szövetkezetnél anyagkönyvelőként, majd 1963-ban Szolnokra költözésük után a BőRTEX Szövetkezetnél munkaügyi előadóként dolgozott. Innen ment nyugállományba 36 év szolgálati idővel, 1991. 12. 17-én. Munkássága elismeréseként, munkahelyén 15 évig a felügyelő bizottság elnöke volt, illetve Kiváló Munkáért (1982), OKISZ Kiváló Munkáért (1988) kitüntetésekben részesült.

 

Egyed Zoltán családja körében

 

Egyed Zoltán és Vágó Margit életközösségéből egy gyermek (Eleonóra) született Szolnokon, 1959-ben. Egerben Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Jelenleg Szolnok polgármesteri hivatalának oktatási osztályvezetője. Családi kötelékben él. Férje: Ábel János. Két gyermekük van: Viktor (1982) és Enikő (1985).

Egyed Zoltán élete végéig tartotta szülőhelyével a kapcsolatot. Szívesen, rendszeresen járt haza, beszélt gyermekkori élményeiről, barátairól. Barátai közül külön is kiemelte id. Iváncsik Imre, Szabó Béla és Faragó Mihály személyét.

Ezúttal köszönöm meg Egyed Zoltán özvegyének, Vágó Margitnak, hogy segítette munkámat, a fényképekkel gazdagította Újszász helytörténeti gyűjteményét. Kívánok mielőbbi teljes felépülést, családja körében sok boldogságot, hosszú életet!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 20:51
 
Nagy Béla archív fotógyűjteménye Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 október 01. (szombat) 21:02

 

Képtár

 

Képtár

 

Képtár

 

Képtár

 

Digitalizáltatta: Dr. Szóró Magdolna

 

Utolsó frissítés: 2011 október 02. (vasárnap) 11:21
 
Varga Ferenc: Arcképvázlat Molnár Károlyról, Újszász neves labdarúgójáról, sportvezetőről Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 szeptember 20. (kedd) 16:15

Évek óta foglalkoztatott, hogy Molnár Károly Péterről arcképvázlatot írjak. Közel egyidősek vagyunk. Jól ismerem, élő kapcsolatot tartunk. Öröm, ha Újszász kiemelt rendezvényein összetalálkozunk, és múltunk emlékeiből mazsolázgatunk. Vele kapcsolatban emlékképek tolulnak elém. Emlékszem a jó felépítésű, erőtől duzzadó, lendületes, vereséget nem ismerő labdarúgóra. Füstös-gőzös masinával naponta ingáztunk Újszászról Szolnokra középiskolába. Sokszor elmentem családi házuk, hentes üzletük előtt, amely a Kis-sor 2. szám alatt volt. (A Kis-sor hivatalosan a Levente, napjainkban pedig a József Attila utca nevet viseli.)

Molnár Károly népes családba született 1937. 08. 25-én, Újszászon. Szülei: Molnár Károly (1911–1992) és Barta Anna (1916–1996) voltak. Szokás mondani: mély a múltnak kútja. Nos, a Molnár család múltjának kútja elég mély. Idős Molnár Károly éppen 100 éve született, felesége pedig 95 éves lenne. Piski(*) származásúak. A trianoni békeszerződés után kitelepítették őket Erdélyből, mint sokan másokat. Újszászra kerültek, egy ideig vasúti tehervagonokban laktak. Nehéz, embert próbáló helyzetben, szegényen kötöttek házasságot 1936-ban. A hentes és mészáros szakmával rendelkező id. Molnár Károlyt a II. világháború kitörésekor katonai szolgálatra vezényelték. Orosz hadifogságba került. Felesége meggyőződéssel hitt férje hazatérésében, amely 1946-ban teljesült. Optimizmusa tette lehetővé, hogy két kiskorú gyermekét, Károlyt és Ferencet óvja, védje, nevelje a megélhetésért küzdő kritikus időszakban.

 

A Molnár szülők a négy gyermekkel.
Balról jobbra: Péter, Ferenc, Gyula és Károly

 

Idős Molnár Károly egyéni vállalkozóként húsboltot üzemeltetett. Életszemléletére vall, hogy szegény sorsú családok gyakran vásárolhattak nála hitelre. Akkoriban nem jó szemmel nézték, rosszabb esetben osztályidegennek tekintették az önálló vállalkozókat. Idős Molnár Károly, hogy fiának továbbtanulási lehetőségét elősegítse, vállalkozási tevékenységét 1952-ben megszüntette. A szolnoki MÁV Járműjavítóban helyezkedett el, s ott dolgozott fizikai állományban nyugdíjazásáig. Házasságuk gyümölcse lett: Károly, Ferenc, Gyula és Péter. A fiúk viszonylag fiatalon kirepültek a családi fészekből, önálló családot alapítottak, így négy lányt (Ilonát, Jucit, Magdit és Erikát) vittek a családba, akiket a szülők lányukként fogadtak. Mind a négy gyermeket taníttatták, szakmát adtak a kezükbe. Károly okleveles villamosmérnök, Péter okleveles üzemmérnök, Ferenc műszerész szakmát, Gyula villanyszerelő (elhunyt) szakmát tanult. Molnár Pétert Újszász város szavazó lakossága többszörösen, „utcahosszal” megválasztotta polgármesterének. Munkatársaival, a képviselő-testület tagjaival, a város lakosságával, szervezeteivel együtt elért eredményei példaértékűek.

Molnár Károly az általános iskolát szülővárosában végezte. A szolnoki Gépipari Technikumban érettségizett. A sportnak köszönhetően, Antal László érces hangú labdarúgó szurkoló jóvoltából, a MÁV-hoz került, ahol tisztképző iskolán vett rész. (Nagyszülei is vasutasok voltak.) Munka mellett tanult. A budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar, Gyengeáramú Szakon diplomázott (1967). A Magyar Államvasutak területén végigjárta a ranglétrát. Több nagyállomás korszerűsítési munkáiban, vasúti vonalak felújításában, újjáépítésében vett részt. Nem egyszer lakott nyílt pályán álló lakókocsikban.

A biztosítóberendezés alapjainak elsajátításában legjobb tanítómestere az újszászi származású, jelenleg is a településen élő Földi Béla (1925), országosan elismert szakember volt.

Molnár Károly a MÁV Távközlő és Biztonság-berendezési Építési Főnökségen műszerész, tervező-szerkesztő, építésvezető-helyettes, műszaki osztályvezető, főmérnök, igazgató munkakörökben dolgozott. 37 év szolgálati idővel, 1993 decemberében innen ment nyugállományba.

Molnár Károlynak a család, a munka mellett életeleme volt a sport, azon belül is a labdarúgás. Kivételes labdarúgó tehetség volt. Ebben ideális testi felépítése és egyéb, a labdarúgókra jellemző kedvező adottságok is közrejátszottak. Az újszászi grundon, a nagymalom előtti téren, bizony meg kellett küzdenie a rongyból, disznóhólyagból, jobb esetben fekete szivacsból formált labdáért. Király Feri és Laci, Zimonyi Pista, Bakó Géza és Gyula, Szekeres Pista, Lukács Gazsi és Laci, a Volter testvérek igen masszív gyerekek voltak, nehéz volt velük boldogulni, no meg a „Bakó sori” különítmény (ellenfél) sem volt alábbvaló.

1952-ben került igazolt játékosként az újszászi ifjúsági labdarúgócsapatba. Mi, idősebb ifjúsági játékosok hamar befogadtuk, pedig nehéz volt közénk bejutni. Bizonyára sokan emlékeznek még az úgynevezett „arany” ifjúsági csapatra, amely hosszú ideig őrizte veretlenségét. Leggyakoribb összeállítás a következő volt: Varga Ferenc – Majorovics László, Varga János, Takács Lajos – Varga Róbert, Bakó László (Pofa) – Mucsa András, Szegedi Gyula, Bakó Gáspár, Kozák Antal, Kis Károly.

Szeretve tisztelt Mihályi Pista bácsi edzőnknek nem létszámhiány, hanem közel egyforma labdarúgó képesség miatt kellett törni a fejét, kit szerepeltessen. Amikor néhány játékos 1952-1953-ban átkerült az első csapatba, rögtön ott voltak olyan képességű játékosok, mint Molnár Karcsi, Nagy Bandi, Ungi Jancsi, stb. Az 1950 – 1960-as években többségében középiskolai tanulók voltunk. (Meggyőződésem: több évszázadnak kell eltelnie, hogy egy labdarúgócsapat két tudós professzort, tanárt, mérnököt, ügyvezető igazgatót, magas beosztást elért köztisztviselőt, Újszász labdarúgásának történetében először, címeres mezben játszó főiskolai válogatottat, B-s labdarúgókat adjon! Nos, ilyen személyek alkották csapatunkat!)

Molnár Károly általában szélsőként, összekötőként, támadó középpályásként szeretett játszani, de előfordult, hogy középhátvédként kellett megküzdenie a mindenkori ellenféllel. Abban az időben vonattal, ponyva nélküli orosz tehergépkocsival, jobb esetben a Gubányi testvérek autóbuszával utaztunk. Akárhová mentünk, hamar felismertek bennünket a „korszerű”, jellegzetes, szürkére festett fatáskáról, amelyben a szerelésünket hordtuk. Akkoriban a hazai mérkőzéseinket a szurkolók nagy számban látogatták. Erősebb csapatok ellen (Szolnoki MÁV, Jászberényi Vasas, Törökszentmiklós, Mezőtúr, stb.) 1500-2000 néző is biztatott bennünket. A mérkőzés szünetében Farkas Gyurka vagy Seres Tóni zenekara húzta a jobbnál-jobb talpalávalót. A lányok, főleg az „eladó” lányok korzója a futballpálya környéke volt, ahol randizhattak, bemutathatták új ruhájukat, cipőjüket, retiküljüket. A gimnázium helyén levő egykori sporttelep ideális volt labdarúgó-mérkőzésekre, sportvetélkedőkre.

Molnár Károly 1959-ben kötött házasságot az újszászi születésű (1939) Nagy Ilonával, aki az általános iskolát szülővárosában, a középiskolát Szolnokon, a tanítóképzőt Jászberényben, a tanárképző főiskolát Szegeden végezte. Molnár Károly és Nagy Ilona 1974-ben Budapestre költöztek Adrienn gyermekükkel. Életközösségük évtizedek múltán zátonyra futott. Ica (legtöbben így ismertük) Budapesten elismert általános iskolai tanító-tanár, illetve vezető tanárként ment nyugállományba 38 év szolgálati idővel 1996-ban. Kiváló Pedagógus, Miniszteri kitüntetés, Szolgálati Érdemérem, Arany diploma kitüntetések birtokosaként, a fővárosban hunyt el 2010-ben.

Károly és Ica közös gyermeke Adrienn, aki a Katolikus Főiskola tanítói szakán diplomázott. Rámer János okleveles villamosmérnökkel kötött házasságából három gyermekük (Ádám, Aletta és Ilona) született. Ádám bölcsészkaron tanul, Aletta gimnazista, Ilona pedig általános iskola első osztályos tanuló.

Molnár Károly a szekszárdi születésű (1954) Taksonyi Terézia Zsuzsannával kötött újabb házasságot Nagymaroson 2004-ben, aki Közlekedési- és Távközlési Műszaki Főiskolát végzett. A budapesti MÁV Zártkörű Részvénytársaságnál – fokozatos szakmai előrelépésekkel – a vezérigazgatóságon távközlési műszaki szakértő. Kiváló Ifjú Szakember, Szakma Kiváló Ifjú Mestere, MÁV Vezérigazgatói Dicséret tulajdonosa. Életközösségükbe tartozik Taksonyi Terézia Zsuzsanna gyermeke Péter, aki budapesti születésű, a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán diplomázott villamosmérnökként, és jelenleg informatikusként dolgozik.

Molnár Károly, amikor családjával Budapestre költözött, hívó szóra, azonnal bekapcsolódott a Budapesti Vasutas Sport Club (továbbiakban: BVSC) életébe.

Nyolc évig volt a BVSC Labdarúgó Szakosztályának társadalmi elnöke, négy évig a labdarúgó-szakosztály igazgatója, hét évig a sportklub létesítmény igazgatója, főmérnöke. Gyakorlatilag 1985-től 2000-ig megszakítás nélkül a BVSC „tűzvonalában” volt. Nevéhez köthető: a BVSC centerpálya füvesítése, védőkorlátozása, a kisméretű műfüves pálya megépítése, az automatikus öntözőrendszer kialakítása, az új lelátó és ülőhelyek korszerűsítése, az informatikai eszközök létesítése, a számítógéppel vezérelt eredménykijelző tábla felállítása, a pályavilágítás, az új tájékoztató rendszer kialakítása, a villamosenergia-ellátásához transzformátorház, valamint szünetmentes energiaellátás kiépítése, stb.

Nem a véletlen műve, hogy a BVSC labdarúgói 1991. augusztus 20-án és 1993. március 15-én, NB I-es csapatként is megtisztelték Újszász sportszerető közönségét. A mérkőzés után, a Szász-étteremben rendezett „fehér asztal” melletti összejövetelen Garaba Imre, 82-szeres magyar labdarúgó-válogatottal az élen, nagy figyelmet tanúsítottak a település iránt. A találkozók elsősorban Molnár Károlynak köszönhetőek, de kedvező jelzőkkel kell illetni Nagyné dr. Szelmák Erika, volt polgármester asszony vendégfogadó szerepét is.

Molnár Károly sokirányú, felelősségteljes munkái mellett nem feledkezett meg szülővárosa labdarúgócsapatának támogatásáról sem. A labdarúgópálya pályázati pénzből, valamint a MÁV-tól leselejtezett anyagokból történő kivitelezéséhez (szállítást is ideértve) jelentősen hozzájárult. Ebben együttműködő partnerei voltak: Dobozi Gyula, Molnár Illés és Varga Ferenc.

 

Balról jobbra: Péter, Ferenc és Károly

 

Molnár Károly az Újszászi Vasutas SE vasutas hagyományai visszaállításának kezdeményezője volt abban a nem titkolt reményben, hogy a vasutas központ anyagi támogatását ezzel is elősegítse. Ebben partner volt az akkori újszászi városi vezetés és a MÁV részéről Szemők Béla, a MÁV általános vezérigazgatója, akit 2011-ben a BVSCII –Zugló örökös elnökévé választottak.

Molnár Károlyt a XIV. kerületben tanácstagnak választották, és az 1982-1986 közötti időben választói megelégedésére végezte megbízatását.

Széleskörű kapcsolatai voltak, vannak. Mindig nagy empátiával beszélt szülőhelyéről. Újszász városnak napjainkig igen jó reklámozója. Pályafutása során sok „kis” és „nagy” emberrel dolgozott, tárgyalt, akik között szép számban voltak ismert politikusok is. Életútja színes, változatos, eredményekben gazdag volt. Számos kitüntetés birtokosa. Hat alkalommal volt Kiváló Dolgozó, Érdemes Vasutas, Kiváló Újító. Mindig szívesen látott a volt munkahelyein, a TBÉSZ-nél és a BVSC-nél.

Kedves Molnár Károly!

Tudom, nem vagy lírikus alkat. Mégis idézem az egyik beszélgetésünk során hallott szavaidat, amelyet Joseph Joubert francia moralista és esszéírótól kölcsönöztél. Íme, az idézet: „Gondolj a múltra, ha számítást végzel, a jelenre, ha örömöd van, a jövőre mindenben, amit cselekszel.” Tisztességes, követendő életfilozófia, amely Nálad termőtalajra talált.

Tevékenységedhez, gazdag életutadhoz gratulálunk. Az emberi kor végső határáig kívánunk jó egészséget, további sikerekben gazdag, boldog életet kedves családod körében.

(*) = Trianon előtti Hunyad vármegye, dévai járásban fekvő település, ahol Bem tábornok 1849. 02. 09-én győzelmet aratott az osztrákok felett. (Érdekesség, hogy Hőgye Mihály, Újszász minden idők legjobb labdarúgója is Piskin született 1923. 11. 21-én.)

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 20:52
 
Varga Ferenc: Arcképvázlat Simon János festőművészről, Újszász díszpolgáráról Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 augusztus 08. (hétfő) 17:37

Sokan valljuk: az emberi jellem kialakulásának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Nos, Simon János Újszászon született, eszmélésétől minden szál a településhez köti. Újszász lokálpatriótája.

Bizonyára nincs olyan ember Újszászon, aki ne ismerné a középiskolai tanárt, festőművészt, Újszász város díszpolgárát, közéleti személyiséget. Mégis úgy gondoltam: a „szétszórtan”, több helyen, írásban is megjelent életrajzi adatait, több területen szükségszerűen kiegészítve, életútjának fontosabb állomásait összegyűjtve, csokorba szedve megírom. (Az Új Néplap gondozásában a napokban megjelent „Ki kicsoda Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2011” névtárban is olvashatunk róla.)

Simon János Újszászon született, 1944. 09. 16-án. Szülei: Simon János (1915-1978) és Agócs Ágnes (1920-2001) voltak. 1943-ban kötöttek házasságot Szolnokon. Életközösségük gyümölcse: János (1944), Ágnes (1946), Katalin (1948) és Sarolta (1952). Újszászon születtek, Ágnes kivételével ott is élnek. A szülőknek kijáró tisztelet, hogy említést tegyek róluk. Idős Simon Jánost a házasságkötést követően nem sokkal, frontszolgálatra vezényelték. Ez idő alatt felesége saját szüleihez költözött Újszász-Göbölyjárásra, ahol korábban édesapja az uradalomban gazdálkodást irányító gazdász, úgynevezett gazdatiszt volt. A háború után Szolnokról Újszászra költöztek, ahol egy ideig szakmájukban, kiskereskedői tevékenységet, később különböző területeken fizikai munkát végeztek nyugdíjazásukig.

Simon János az általános iskolát a nagykerti (ma: kertvárosi) iskolában végezte. A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Utána két esetben tanárképző- és képzőművészeti főiskolai nappali tagozatra jelentkezett – sikertelenül. Munka mellett továbbtanult. Az alábbi képesítéseket szerezte: mérlegképes könyvelő, ML Esti Egyetem – általános tagozat, ML Egyetem – filozófiai szakosító, tanítóképző főiskola, Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar.

1962-ben a szolnoki MÁV Pályamesteri Hivatalnál helyezkedett el adminisztrátorként, ahol két évet dolgozott. 1964 novemberétől 1967 januárjáig teljesített sorkatonai szolgálatot különleges légvédelmi tüzérként. A katonaság és a labdarúgás jól megfért egymás mellett. Igazolt labdarúgóként Aszalón, később Szikszón futballozott. (Mindkét csapatnál ugyanazon katonai parancsnoka volt az edzője.)

 

Alkotás közben

 

Leszerelése után, 1967-től a Vegyiműveknél helyezkedett el dekoratőrként. Innen az újszászi „Szabadság” Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe került (1968). Először szakképesített könyvelőként, később személyzeti vezetőként dolgozott. 1983 és 2004 között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparszövetségnél 1990-ig osztályvezetői, majd 2004-ig titkári munkakörben tevékenykedett. (Az Iparszövetségtől 2002-ben ment ugyan nyugállományba, de két évig, nyugdíj mellett, változatlan munkakörben dolgozott.) Az Iparszövetségnél végzett munkája elismeréseként miniszteri kitüntetésben részesült.

Az emberi élet alapvetően kisebb-nagyobb korszakokra, állomásokra osztható. Ezek a munkával töltött pályafutásra, az idős, nagyapai korra egyaránt érvényesek. Egyes korszakok a lelkünkben, belső világunkban lejátszódó folyamatokat tükrözik. Úgy vélem, Simon János esetében: a családalapítás, a töretlen tanulás, a folyamatos önképzés, az ipartestületnél, a termelőszövetkezetnél, a középiskolában végzett munka, a festőművészet a nagyobb korszakok, állomások közé tartoznak.

Simon János nős (Újszász, 1968), felesége Vágó Katalin, aki Vágó Imre és Kálmán Borbála gyermekeként látta meg a napvilágot Újszászon 1944-ben. Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett tanítói diplomát. 1971-ig a tiszatenyői általános iskolában, azt követően Újszászon tanított nyugdíjazásáig (1999). „Kiváló Munkáért” és „Szolgálati Emlékérem” kitüntetésekkel ismerték el több évtizedes, maradandó, értékeket hagyó pedagógiai tevékenységét.

Simon János és Vágó Katalin életének ajándéka Simon Erika, aki 1969-ben született Szolnokon. Újszászon, majd a Varga Katalin Gimnáziumban tanult. Azt követően a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (Szeged) magyar-ének szakos tanári diplomát szerzett. Rövid ideig a Tiszaparti Gimnáziumban éneket tanított, majd a Szigligeti Színház szerződtette énektanár és korrepetitor munkakörben. A színházban, az utóbbi években számos zenés előadás volt (például: János vitéz, Leányvásár, Jézus Krisztus Szupersztár). Mint tudjuk, a korrepetitor legfőbb feladata a szólóénekesek felkészítése. Akik a színi előadásokat látták, megbizonyosodhattak a szólóénekesek magas szintű felkészítéséről. A Szolnok Városi Televízió által a „Van egy ház a Tisza-parton” című magyarnóta vetélkedő négyfős zsűrijében ott láttuk a kedves, bájos Simon Erika korrepetitort is, aki elsőként értékelte a jó megjelenésű, intelligens, szép hangú Farkas Attila újszászi nótaénekest a „Könnyek nélkül könnyebb” című sikeres produkciója után. Simon Erika Szolnokon kötött házasságot 1996-ban Magyar Tivadar, somogyi születésű színművésszel, aki közben hivatást váltott, jogi diplomát szerzett, és Szolnokon ügyvédként praktizál. Életközösségükből Magyar Anna Viktória néven 2003-ban, Szolnokon, kislány született, aki a szolnoki Belvárosi Iskola második osztályos tanulója. Anna Viktória a szülők, nagyszülők legfőbb kincse.

Simon János sportot szerető ember. 1959-től aktívan futballozott, 17 éves korában már az újszászi első csapatban játszott. 1970-ben, 26 éves korában fejezte be az aktív labdarúgást.

Szülővárosának egykoron első számú ifjúsági vezetője volt, fiatalon, a Szolnok Megyei Tanács választott tagjaként képviselte a megye, eközben Újszász lakosságának érdekeit.

Az 1970-es évek elején a termelőszövetkezetben mint személyzeti vezető, egyetemeken, főiskolákon végzős hallgatóknak tartott előadásokon mutatta be az akkor „csúcson” levő „Szabadság” tsz jelenét és lehetséges jövőjét a fiatal szakemberek letelepítése érdekében. A Lovász Dániel elnökkel közösen kidolgozott koncepció eredménye, hogy csakhamar 10-12 fő, azonnal lakáshoz jutó kezdő szakember vett részt a gazdaság irányításában. Szervezőmunkáját dicséri, hogy ugyanebben az időszakban a termelőszövetkezeti szakmunkások közül 25-30 személy szerzett érettségi oklevelet, akik közül néhányan magasabb, vagy első számú vezetői munkakörbe kerültek.

Érdekes kortörténeti jelenség, hogy ebben az időben két sportegyesülete volt Újszásznak. A Vasutas SE mellett megalakult az Újszászi „Szabadság” Mg. Tsz. SE, amelynek 1979-től 1982-ig Simon János volt az elnöke. Jól emlékszem, a két sportegyesület labdarúgói ádáz testvérharcot vívtak egymással.

Simon János 1983-ban ugyan elkerült Újszászról, de megyei szinten olyan társadalmi funkciókat látott el (például: Megyei Szakképesítési-, Munkaügyi-, Területfejlesztési Tanácsban), ahol jelentősen tudta segíteni szülővárosát, annak egyes intézményeit a munkahelyteremtő beruházások, oktatási célú pályázatok, közmunka programok területén.

Gyermekkorától kezdve ösztönösen szívesen rajzolt és festett. Később a rajzolás, festés meghatározó jelentőségűvé vált életében. Már nem kedvtelésből, műkedvelésből, hanem a festőművészet követelményeinek megfelelően kívánt alkotni. Ezért képeztette rajzkészségét Chiovini Ferenc és Baranyó Sándor elismert szolnoki festőművészek műhelyében. Sok technikát megtanult, megismerte a színek világát, „bölcsebb” rajzoló lett. Ezek után megszállottan kutatta a rajzolás, a festés rejtelmeit, a szakirodalom tanulmányozásában pedig nem ismert határt. A művészeti irányzatok közül a posztimpresszionista szemlélet áll hozzá legközelebb, amely nem egységes stílus. Azoknak a festőknek a munkáit sorolják ide, akik új ábrázolásmódot keresnek. A posztimpresszionista irányzat-szemlélet mellett ugyanakkor nem tagadja a konkrét jelenségek megjelenítését sem. Alkotásai között több realista kép is van. Úgy érzi, jó úton halad, jó úton jár. Eljutott odáig, hogy műveiben tükröződik a személyisége, egyénisége, amelyet a 70. születésnapjára tervezett kiállításon kíván bemutatni.

1996-ban a helyi középiskola igazgatójától felkérést kapott, hogy óraadó tanárként vállalja el a rajz- és művészettörténet tárgy oktatását. Jó szívvel, örömmel vállalta. Tudását igyekezett/igyekszik továbbadni. Pedagógiájának figyelemre méltó értéke, hogy az alkotáson keresztül tanít. Senkire nem erőlteti rá egyéniségét, megteremti az alkotás örömének lehetőségét. Magával ragadó a lelkesedése, a tehetséges gyerekeket igyekszik művészi pályára irányítani. Külön figyelmet érdemel az a munka és anyagi támogatás, amit a kiállítások megszervezésébe fektetett. Ez pedagógus társai előtt is figyelmet érdemlő cselekedet volt. Tehetséges diákjai alkotásaiból kiállításokat rendezett. Például a középiskola alkotó diákjainak több alkalommal szervezett képzőművészeti kiállítást. Közreműködésével 2005-től bevezették a külön rajz tanítását szakköri keretek között.

 

A Megyei Művészeti Díj átvételekor

 

1977-től tagja a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületnek. Ez ideig minden évben részt vett a budapesti kiállításokon.

Önálló és közös kiállításokon 30 éves korától részt vesz. Budapesten több önálló kiállítása volt. Kiállításaival megtisztelte szülővárosát is. Néhány képe külföldön is megtalálható: például Franciaországban, Németországban, Lengyelországban vagy Romániában. Magyarországon közületek, intézmények és egyének több alkotását megvásárolták, de szülővárosának rendezvényein számtalan munkáját díjként felajánlotta.

Életútjának nagy élménye, felemelő érzése, hogy 15 éve módjában áll tanítani a rajz-művészettörténet tárgyat a helyi középiskolában.

Jelenleg is aktívan alkot. Elkezdett egy 30-35 képből álló Jézus sorozatot, amely Jézus életét, életének fontos állomásait tartalmazza nagyméretű táblaképeken. (Ez nem azonos Jézus kálváriájával!)

További tervei között szerepel kiemelkedő portrék festése. A tájképfestés pedig, mint mondja: örökös témája marad.

Simon János sokirányú, eredményes munkáját számos ifjúsági, mezőgazdasági és miniszteri kitüntetéssel (összesen 13) ismerték el. 2004 januárjában Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díjban részesült, 2004 szeptemberében pedig átvehette az Újszász Város Díszpolgára címet, amelyre a legbüszkébb. Rajta kívül nincs olyan díszpolgár Újszászon, aki ugyan a településen született, de ott is él, akinek szinte minden tevékenysége Újszászhoz kötődik.

Kedves Simon János!

Munkádhoz, terveid megvalósításához nagyon jó egészséget kívánunk, és további sikereket családod körében!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 augusztus 08. (hétfő) 19:45
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Kiss Ferencre, Újszász cserkészparancsnokára! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 július 10. (vasárnap) 15:27

Kiss Ferenc éppen 100 évvel ezelőtt, Sándorházán(1) született 1911. 07. 07-én, és Újszászon hunyt el 1972. 03. 11-én. Segesváron(2) járt elemi iskolába, a négy polgárit is ott végezte. MÁV Szakiskolában szerzett oklevelet. Élete párjául Bolla Erzsébetet választotta, aki Pápateszéren(3) látta meg a napvilágot 1914. 09. 22-én. Földi életét ő is Újszászon fejezte be 1995. 02. 03-án.

 

Kiss Ferenc vasúti igazolványképe

 

A Magyar Államvasutak állományába kerültek. A MÁV dolgozókra jellemzően, több állomáshelyen (Balatonfüred, Kelebia, Hódság) teljesítettek szolgálatot, míg végül 1944-ben Újszászon, a MÁV állomáson találták meg utolsó munkahelyüket, otthonukat (Egység utca 26.), munkaközösségüket. Kiss Ferenc szolgálattevő tisztként (távírász, forgalmista, MÁV főellenőr), Bolla Erzsébet pedig pénztárosként dolgozott. Munkatársaik voltak többek között: Frikker Márton, Kovács László, Mihályi István, Rigó Imre.

Kiss Ferenc és Bolla Erzsébet Pápateszéren kötöttek házasságot 1939-ben. Két gyermekük született: Erzsébet „Csöpi” (Demeter Lászlóné) és Mária (Marton Károlyné). Csöpi, Kelebiában(4) született 1940-ben. Mindketten Újszászon végezték az általános iskolát. „Csöpi”, a Jászberényi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Ma már özvegyen élő, nyugalmazott tanítónő, aki családjával Berettyóújfaluban telepedett le. Demeter László, gazdasági területen dolgozó főkönyvelővel kötött házasságából Zoltán (43 éves) és Diána (34 éves) születtek. ők is családi kötelékben élnek. Zoltánék és Diánáék is egy-egy gyermekkel bővítették a Kiss családot. Mária Hódságon(5) látta meg a napvilágot 1943-ban. Szolnokon, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd Székesfehérváron, a Közgazdasági Technikumban Társadalombiztosítási Felsőfokú képesítést szerzett. Családi kötelékben él, az Egészségügyi Pénztár nyugdíjasa. Férjével, aki nyugalmazott bányamérnök, Móron laknak. Marton Károly és Kiss Mária életközösségéből egy gyermek született (Zsolt, 47 éves), aki családi kötelékben él, és két gyermek (Fruzsina, 1992), Zsolt Gergő (1998) édesapja.

Kiss Ferenc szakmailag jól felkészült, jól kommunikáló, munkahelyén is becsült, elismert közösségi ember volt. Hamar beilleszkedett Újszász társas életébe. Képzett cserkészvezetőként szerepet vállalt az egyházközség támogatásával, 1946 tavaszán létrehozott újszászi cserkészség megalakításában, amely mint gyermek- és ifjúság nevelő mozgalom, tagadhatatlanul valláserkölcsi alapon álló, a jellemépítés, az önzetlenség és a természet szeretetének gyakorlását is valló szervezet volt. (A cserkész mozgalom, különösen a II. világháborús években, a Levente Egyesület fiók csapata volt. Tanulmányainkból tudjuk, a cserkészség a világháború idején érte el népszerűségének csúcsát. Ekkor a cserkészek száma 889 fiú csapatban 54 ezer, közel 300 leány csapatban 13 ezer fő volt.)

Kiss Ferenc az Országos Cserkészszövetség által 928. szám alatt igazolt „Magvető” Újszászi Cserkészcsapat vezetője lett.

A stilizált liliom három ága a fogadalom három részére emlékeztet: kötelességteljesítés, segítőkészség, törvénytartás. A liliom a tisztaság jelképe. Jelzi, hogy a cserkész a tiszta élet, az érintetlen jellem harcosa.

 

Cserkészjelvény a szentkoronával

 

A cserkészcsapat létrehozásában, megszervezésében, vezetésében jelentős érdemei voltak. A 36 fiúval induló cserkészmunka eredményeként már 1946 nyarán a csapat Magyarkúton táborozott. A cserkészek aktívan részt vettek a község társadalmi munkájában, és Oláh Károly plébános irányításával, a templom körüli rendezvények szervezésében. A távolabbi táborozásokon elsősorban az úgynevezett nagycserkészek vettek részt. 1946 nyarán 32 fővel Szokolyán, 1947 nyarán Tihanyban, 1948-ban Lillafüreden táboroztak. A tihanyi táborozással kapcsolatban érdekes történet, hogy vasárnap lévén, a reggeli kismisét – a tihanyi apátsági templom plébánosával történt előzetes megbeszélés alapján – Oláh Károly plébános tartotta négy újszászi nagycserkész (Nagy József, később nagyközségi tanácselnök, Földi Pál, Császár László és Király Ferenc) ministrálásával.

Meg kell említeni Mészáros Gergely cserkészparancsnok-helyettes tevékenységét is, aki leginkább a kiscserkészekkel foglalatoskodott – eredményesen. (Tudomásom szerint az alsóörsi MÁV állomásra került.)

Cserkész egyenruhában, a vasúthoz vonuló kis csapat látványa mindig nagy feltűnést keltett. A régi postahivatal udvarának melléképületében találtunk helyet magunknak, ahol felszereléseinket tároltuk. A nagycserkészek a sportfoglalkozásokat a közeli levente pályán (Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma helyén) tartották. Én kiscserkész voltam Bakó László (Pofa), Joó Mihály, Miklós Sándor, Nagy Sándor, Petényi Mihály, Szegedi Gyula, Zakar György, stb. társaságában. Mi csak helyi kirándulásokon, táborozásokon, számháborús játékokon vettünk részt. Ez utóbbi játékhoz nagyszerű lehetőséget biztosítottak a hatalmas bombatölcsérek, amelyek a Zagyva-parti Orczy-kastély eredménytelen bombázása következtében keletkeztek.

 

A két szülő, balra Máriával, jobbra "Csöpivel"

 

Csak jó tanuló lehetett cserkész. A havi tagdíjat (tojás, zsír, szalonna, krumpli, hagyma, stb.) természetben fizettünk. Ezeket a élelmiszereket táborozásnál felhasználtuk. Tábort vertünk, tábortüzet raktunk, számháborúztunk, nótázva menetgyakorlatokon vettünk részt. Legtöbbet a cserkész indulót énekeltük, amelynek szövegére máig emlékszem. Íme:

Cserkész fel a fejjel a harsona zeng,
Álljunk csatasorba vidáman!
Ránk vár a világ ez a harc a mienk,
Katonái vagyunk valahányan!
Jó fegyverünk, izmos karunk,
Égő szemünk, s vidám dalunk!
Amerre nézünk, megterem,
A győzelem a győzelem!

Fiúk fel a fejjel az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal.
Most kell az erős kar, a férfiú-mell,
Ezeréves acél-akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita,
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld.

Szabadba fiúk! A nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Leheletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!

Persze a cserkészindulónál is jobban szerettük énekelni a következő dalt, amely szövegében, ritmusában kedvesebb volt fülünknek:

Daltól hangos erdő, mező, berek
Merre járunk mi cserkészek.
Dalol a szív, muzsikál a lélek
Vele dalol a természet.
Aki dalol, sose fárad el,
Aki felnéz, sose csügged el.
Mert a dalos kedvet a jó Isten adja
ő ad erőt a nagy harcra.

Dobog a föld, lépéseink alatt,
Visszhangoznak a kőfalak.
Öreg házak közt ifjú legények
Dacosan, keményen lépnek.
Nyisd ki, anyám, az ablakodat,
Csókold meg a cserkész fiadat!
Szép Magyarországnak kicsi katonája
Büszke szemmel nézhetsz rája.

Jól éreztük magunkat a válogatott közösségben. Tudomásul vettük, hogy katonai fegyelmet követelnek tőlünk.

A II. háborút követő politikai változások hatására 1948. 06. 27-én megszűnt a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége, a Leánycserkész Szövetség is csak decemberig működhetett. A történelmi időszak közigazgatási bizonytalanságára utal, hogy Újszász elöljárósága 1946. augusztus 28-án jelentette Szolnokra a járási főjegyzőnek, hogy a községben működő cserkészcsapatot felszámolták. (Hasonló jelentést küldött Varga István főjegyző az Újszászi Katolikus Leánykörök Szövetségének – KALÁSZ – feloszlatásáról is.) A fentebb ismertetett előzmények hatására 1949. augusztus 1-jén az egyházközség is kimondta a „Magvető” cserkészcsapat feloszlatását. Hatvanöt év távlatából (1946-ban lettem kiscserkész), az események higgadt mérlegelésével, úgy emlékszem, Kiss Ferenc korrekt ember- és természetszerető személy volt. Szellemiségével, egyenes jellemével, magatartásával eredményesen töltötte be a II. világháborút követő ingoványos időszakban a szerepét. Sokat tanultunk tőle, jó emlékként gondolunk áldozatos tevékenységére. A cserkészcsoportról írásos dokumentumot, illetve fényképet nem találtam. A cserkész mozgalom öt évtizedes kényszerű szünet után, 1998-tól éledt újjá. Nincs tudomásom, hogy Újszászon cserkészcsapat működne.

Kiss Ferenc, bizonyára a viszontagságos körülmények hatására (például: Balatonfüreden, szolgálatteljesítés közben balesetet szenvedett, jobb lábán 4 ujját csonkolta a vonat) szívbeteg lett. Rokkant nyugdíjasként ment 1965-ben nyugállományba. Szerette a családját. Szabadidejében olvasgatott, keresztrejtvényt fejtett. Egy ideig Szászberken az akkumulátor gyárban vállalt nyugdíjkiegészítő, betegségét is figyelembe vevő munkát.

 

Bolla Erzsébet munka közben

 

Kiss Ferencné Bolla Erzsébet, férjéhez hasonló közösségi munkát végzett Újszászon. Oláh Károly kanonok, „Új élet Újszászon a háborús romokon” visszaemlékezése szerint, Bolla Erzsébet kongreganista(6) volt, aki Kerekes Teréz, Szilvási Béláné, Egyed Ferencné társaságában jelentős gyűjtőmunkát végezett a leégett újszászi templom javára.1946-ban fél évig Kiss Ferencné vezetésével hadifogoly-konyhát tartottak fenn a vasútállomáson. Ehhez a munkához később csatlakozott a Magyar Nők Demokratikus Szövetség (MNDSZ) helyi szerve is.

Úgy gondolom, mindazoknak, akik Újszászon éltek, dolgoztak, a település közjavát szolgálták, életük, emlékük közé tartoznak még akkor is, ha nem településünkön anyakönyvezték őket. A jelen- és utókor ezen írással kíván tisztelegni, emlékezni a 100 évvel ezelőtt született Kiss Ferencre és feleségére, Bolla Erzsébetre. Egyidejűleg kívánjuk, hogy hozzátartozóik jó szívvel vigyázzák, őrizzék, ápolják a szülők, nagyszülők és dédszülők emlékét.

Végezetül tisztelettel megköszönöm Nagy Kálmánné kántornő, id. Kaló Jenő (1927), Nagy József, egykori tanácselnök, Kovács Kálmánné Kovács Mária és nem utolsósorban Martonné Kiss Mária, valamint Marton Zsolt segítő közreműködését.

(1) = 2004-től önálló falu, közel 2800 lakossal (2005) Romániában Temes megyében, Temesvártól 33 km-re északnyugatra fekszik.

(2) = Romániában, Maros megyében levő város, több mint 32000 lakossal, amelyből közel 6000 fő magyar.

(3) = Község Veszprém megyében (neve: szláv eredetű), közel 1200 lakossal.

(4) = Község, közel 2900 lakossal (2008). Bács-Kiskun megye kiskunhalasi térségében, Kecskeméttől 100 km-re fekszik. 1921-től nemzetközi határátkelőhely.

(5) = Község, 10000 lakossal (2002). Szerbiában, a Vajdaságban, Nyugat-bácskai Körzetben fekszik.

(6) = Hitbuzgalmi kongregáció (egyesület) tagja.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 július 10. (vasárnap) 15:49
 
Pataki Mihályné: A régmúlt emlékei nyomán - Vörösmarty Anna Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 június 13. (hétfő) 17:48

Sajnos napjainkban – ebben az anyagias, lélekben sivár világban – nem figyelünk kulturális értékeinkre, képesek vagyunk a múltunkat feledni, de nem vigyázunk a kultúrában gazdag jelenünkre sem, csak rohanunk a megélhetésért! A múlt nagyjaira mindig is kell, hogy emlékezzünk! őrizni kell a régi emlékeket és átadni gyermekeinknek. Szeretnénk most mi is – a FIDESZ újszászi csoportja – tudatosítani városunk lakóiban és főleg vezetőiben, hogy érezzék a felelősséget, tiszteletet, tudjunk megállni egy-egy percre nagyjaink sírjánál, egy imát elmondani és hálát adni az égieknek, hogy ők voltak nekünk.

E rövid bevezető után bemutatjuk, hogy Szózatunk szerzője és családja milyen szálakkal kötődött településünkhöz.

A költő édesapja, szintén Vörösmarty Mihály és édesanyja, Csáty Anna házasságából hat fiú és négy lány született. A fiúk: Mihály (a Szózat költője), János, Ferenc, Imre, Pál és István, a lányok: Anna, Erzsébet, Terézia és Julianna. Az édesapjuk gazdálkodó, művelt ember volt, írt és beszélt latinul. A feljegyzések szerint a családból 4 gyermek – 2 fiú és 2 leány – kötődik Újszászhoz, itt is vannak eltemetve.

  • Anna: (1798. Alap – 1873. szeptember 30. Újszász) A költő nővére a lányok között a legidősebb volt. Anna 1849-től Ferenc testvérük házvezetőnője volt, majd Pesten Julianna nevű testvérénél lakott. Később Újszászra költözött János öccséhez, ahol Kossuth László orvosdoktor gyermekei mellett volt nevelőnő. A család nagyon szerette, családtagként temették el. Annának utóda nem született.
  • János: (1802. Nyék – 1876. szeptember 20. Újszász) Felesége: Karády Anna, gyermekeik: Kálmán, János. Korban és lélekben is legjobban kötődött Mihályhoz. Tiszttartó volt Újszászon báró Orczy György birtokán. A szabadságharc után nála rejtőzött Mihály az üldözés elől.
  • Terézia: (1807. május 6. Nyék - 1894. február 26. Újszász) Férje Nyilassy Mihály, gyermekük Sarolta. János háztartását vezette haláláig Újszászon.
  • Imre: (1812. szeptember 17. Nyék - ? Újszász) Felesége Piácsek Katalin, fiuk Ferenc. Újszászon bátyjának tanyai birtokán gazdálkodott.

Vörösmarty Mihályról sem feledkezhetünk meg, róla néhány adat: (1800. december 1. Pusztanyék – 1855. november 19. Pest) Felesége: Csajághy Laura. Házasságukból 2 fiú és 3 leány született. Ilona nevű leányuk férje dr. Széll Kálmán politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Az államháztartás rendbetétele, az ország hitelének helyreállítása a nevéhez köthető.

A leírtakból is látható, hogy egy nagy múltú, a magyarság történelmét meghatározó család kötődik több szállal is városunkhoz. Méltatlan volt, hogy Vörösmarty Anna meglévő síremléke felismerhetetlenül bújt meg a többi között. Amíg egészsége bírta, Barta József gondozta a sírt, illetve néhány jó érzésű újszászi asszony. Ezért döntöttünk úgy – a helyi FIDESZ csoport –, hogy első lépésként ezt a sírt állítjuk helyre, melyről természetesen gondoskodni is fogunk. Viszont a síremlék a városé! Hisszük, hogy mindig kerül rá friss virág! Csak remélni merjük, hogy a Vörösmarty Mihály nevét viselő iskolánkban tartanak majd olyan osztályfőnöki, magyar vagy történelem órát, amikor a gyermekek a sírt meglátogatva eléneklik a magyarokhoz szóló legszebb fohászt, a Szózatot (az ősbemutatója évfordulójára – 1843. május 10-én volt – is emlékezve tartottuk a sír újraszentelését épp ebben az időszakban).

Az életrajzi adatokat a Római Katolikus Egyházközség halotti anyakönyvéből, illetve a www.geni.com honlapról gyűjtöttük.

Pataki Mihályné

 

Vörösmarty Anna síremléke

 

A helyreállított sír megszentelése

 

Utolsó frissítés: 2011 június 13. (hétfő) 17:57
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk ifj. Bardócz Endre jeles pedagógusra! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 június 13. (hétfő) 17:04

Nagyon fontosnak tartom Újszász önazonosságának erősítését. Több évtizedes szorgos kutatómunkával gyűjtöttem, és máig gyűjtöm Újszász olyan neves embereiről az információkat, akik kiemelkedő szellemiségükkel, alkotómunkájukkal, elért sikereikkel rászolgáltak arra, hogy a jelen és az utókor emlékezzen rájuk.

Régóta foglalkoztat ifj. Bardócz Endre egykori tanítóm személye, aki mélyen tanyát ütött szívemben. Másodikos elemistaként az 1942/43-as tanévben tanítóm volt. Csak azt tudtam, hogy ekkoriban köthetett házasságot, amelyből egy gyermekük született, akit Bandikának becéztek, továbbá hogy Újszászon, a Lehel utca 3., illetve a Széchenyi utca 6. szám alatt albérleti lakásokban laktak.

Az Újszászi Testedzők Egyletének (ÚTE) legrégebbi „öregfiúk” labdarúgócsapatáról egykoron készült fényképen látható Bardócz Endre tanító is. Arra következtettem, hogy id. Bardócz Endréről, vagyis ifjú Bardócz Endre édesapjáról lehet szó. Ha pedig ez igaz, akkor ifjú Bardócz Endre nagy valószínűség szerint újszászi születésű.

 

Újszász legrégebbi, ÚTE „öregfiúk” labdarúgócsapata. Álló sor: Dely Jenő (MÁV raktáros), id. Bardócz Endre (tanító), Vágó Bálint (cipészmester), Katona Károly (bognármester), Mózer Rezső (vendéglős). Ülő sor: Györe István (MÁV dolgozó), Vágó János (kereskedő), Antal József (lakatos mester), Mucza Béla (kereskedő)?

 

Oláh Károly kanonok, újszászi plébános „Új élet Újszászon a háborús romokon” visszaemlékezése szerint 1944-ben az alábbiak látták el a tanítói feladatokat Újszászon: Schader Ede címzetes igazgató, Pál András igazgatóhelyettes, Kakuk József kántortanító, Neller István, ifj. Bardócz Endre, Szilvási Béla, Polónyi Margit, Pongrácz Anna, Radnóti Mária, Szilvási Béláné. – Neller István és Szilvási Béla elestek a háborúban, helyükre Gonzales Bélát és Kaszab Sándort választotta a katolikus iskolaszék 1946-ban.

 

A kép hátoldalán olvasható: "Örök emlékül az én Jó Atyámnak. Újszász, 1944. március 22."

 

A „TARSOLY” című újszászi társadalmi helyi lap 1913. 04. 10-i számában a következőket olvastam: ”Hazafias ünnep: Március 15-ike egész nap ünnep volt községünkben. Az épületeken a tavaszi szellő lengette a nemzeti lobogókat. Már kora reggel mozsarak durrogása hirdette a lakosságnak a nagy nap ébredését. A templom megtelt ünneplő közönséggel, hová tanítóik vezetése alatt az iskolás gyermekek is felvonultak. Templom után iskoláinkban minden tanító külön méltatta növendékei előtt a nap jelentőségét és a tanítások egész nap szüneteltek. Este a polgári kör tartott Pechán Károly vendéglőjében nagyobb szabású ünnepélyt. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével kezdődött, melynek elhangzása után a kör elnöke Balogh Kálmán lépett az emelvényre s rövid, hazafias beszédet tartott. Utána Gaál Irén tanítónő szavalt el mély érzéssel egy szép, hatásos alkalmi költeményt. Majd Retkes Etelka, gyermektelep felügyelőnő Bardócz Endrének “Kossuth Lajos azt izente” című költeményét szavalta el meglepő rutinossággal, eleven tűzzel, amelyre a közönség nyomban a hasonló kezdetű dal eléneklésével felelt. A Szózat eléneklésével aztán az ünnepély véget ért. Utána társas vacsorához ültek az ünneplők közül sokan és lelkes hangulatban egész a hajnali órákig maradtak együtt.”

Idős Bardócz Endre tanító úr: „Kossuth Lajos azt izente...” című verse:

„Rég nem izent édes apánk,
Mégis zeng a magyar nóta:
A magyar nép örömében,
Keservében azt dalolja.
A fonóban, eke mellett,
Pásztortűznél csendes este,
Mint imádság kél az ajkán:
Kossuth Lajos azt izente…
Nagy időnek, szebb időknek
Szebb emléke ez az ének.
A szabadság szent harcába
Ez hívta a magyar népet.
S majd a késő unokát is
Ez sarkalja nagy tettekre:
Mindnyájunknak el kell menni,
Kossuth Lajos azt izente…

A magyar szív legmélyéből
Fakad fel a Kossuth nóta,
Szebb jövendők reménysége,
Szabadságunk siratója.
Míg zeng e dal: él a nemzet,
Nem hal meg a dicső eszme,
Független lesz Magyarország
Kossuth Lajos azt izente…

Esik eső karikára,
Kossuth Lajos sír az egében:
Tekintete most is rajtunk,
Szegény árva magyar népen.
Felhangzik a dal hozzája,
Nincsen többé számkivetve,
Ezer áldás száll reája,
Amiért akkor azt izente.
Megfogyott a regimentje
Édes apánk nagy Kossuthnak.
Sokan vannak mostan, akik
Szabadsággal nem gondolnak.
Tán őket is megtéríti
A vértanúk sírkeresztje,
Harcba hívja a szent ének:
Kossuth Lajos azt izente…
Szájról szájra száll az ének
Ha még egyszer azt izeni,
A szabadság szent harcában
Mindnyájunknak ott kell lenni.
Csak szabad lesz édes hazánk,
Nem győzhet a gaz felette.
Talizmánunk lesz az ének:
Kossuth Lajos azt izente...”

A folyóiratból megtudtam, id. Bardócz Endre Tiszanánáról (Heves megye) került Újszászra 1912-ben. Az újságcikk elolvasása után úgy gondoltam: id. Bardócz Endre és Retkes Etelka valószínű házastársak, és gyermekük ifjú Bardócz Endre.

Újszászon többektől érdeklődtem a tanító úr felől – eredménytelenül. Telefonáltam, hagyományos és elektronikus levelezést folytattam.

Végül is megtudtam, ifjú Bardócz Endre tanító Újszászon látta meg a napvilágot 1919. 01. 18-án. Szülei: Bardócz Endre kézdiszászfalui(1) származású tanító és Retkes Etel, abonyi születésű óvónő voltak.

Idős Bardócz Endre és Retkes Etel Újszászon kötöttek házasságot. Esküvői tanúik: Hatvani Viktor tanító és Balogh Terézia tanítónő voltak. Életközösségükből négy gyermek született: Etelka Margit (1917), Endre (1919), Teréz (1921) és Lajos Ernő Árpád (1922). Ifjú Bardócz Endre testvéreivel kapcsolatot tartott, de elsősorban Etelka Margittal, aki a szolnoki születésű Virág Imrével kötött házasságot Zagyvarékason 1939-ben. (Virág Imre iskolaigazgató volt Tószegen, rokonai Zagyvarékason ma is élnek.)

Ifjú Bardócz Endre, aki apai ágon erdélyi székely származású, tanulmányait Újszászon kezdte. Jászberényben tanítói oklevelet szerzett, majd a fogságból történt hazatérése után, munka mellett folytatta tanulmányait, és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar – német szakos középiskolai tanári képesítést szerzett. Szülőhelyén kezdte tanítói pályafutását. A tanító úr délceg, csinos emberként maradt meg emlékezetemben. A vele töltött órák emlékezetesek. A hanyag tanulókkal szemben kissé szigorú volt, ilyenkor könnyen eljárt a keze, néha a nádpálca is előkerült. Ugyanakkor érezni, látni lehetett, hogy jóságos szeretet áradt belőle.

 

Az újszászi tantestület az 1950/51-es tanévben. Az álló sorban balról a negyedik ifjú Bardócz Endre

 

A Bardócz tanító úrról kapott információkat igyekeztem mozaikszerűen, logikai sorrendbe szedni, összeilleszteni. Megtudtam, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásába tartozó Várpalotai Thuri György(2) Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, fennállása ötvenedik évfordulóját ünnepelte 2009. április 28-án, s ez alkalomból több napon át különféle programokkal köszöntötték tanárok és diákok az alma matert. Április 24-én felavatták és megkoszorúzták Bardócz Endre korábbi igazgató emléktábláját, ahol az emlékezés virágait Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Németh Árpád, Várpalota város polgármestere is elhelyezte. Kérésemre Vizl Mária, a Thuri Gimnázium jelenlegi igazgatónője megküldte számomra Varga Károly nyugalmazott gimnáziumi tanárának, Bardócz Endre egykori munkatársának az emléktábla avatásakor mondott méltató, ünnepi beszédét, valamint a Thuri György Gimnázium fennállásának 40. illetve 50. éves évfordulójára kiadott jubileumi emlékkönyveket. A méltató beszédből kitűnik: „a hálás utókor egyhangú döntése volt az emléktábla állítása”. ”Úgy érzik, az emléktábla jelenlétével, igazgató úr lelke mindig velük van.” Az is kiderül, Bardócz Endre tanító úr a harctérre indulást megelőző évben katona volt. Saját elhatározásából, önként jelentkezett igaz hittel, dacos reménységgel, nemzeti tudattal tápláltan a frontra, mint annyi sokan, hátha sikerül neki is tenni valamit a Trianonban feldarabolt és megalázott nemzete érdekében. Zászlós rangban orosz fogságba esett. Az orosz front borzalmai, a hadifogságban eltöltött idő pokla, a temérdek szenvedés, a tűrés, a csalódás tudata, az életben maradásért vívott emberfeletti küzdelem felelevenítésekor még évtizedek múltán is elérzékenyült. Ezt nem is palástolta. Különösen mély nyomot hagyott benne a kurszki hadművelet(3), ahol véres, hosszú csaták következtében fogságba esve, lelkileg és fizikailag is elgyötörten, emberségében és magyarságában megalázottan, viszontagságos körülmények között érkezett haza – az időközben szétbomlott házasságába.

(Az 1944. július 20-án kelt 31. számú Honvédségi Közlöny szerint, Szovjet elleni hadműveletek alkalmával, az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatáért, a magyar királyi honvéd vezérkar főnöke okirati dicsérő elismerésben részesítette.)

Izsáki(4) származású, Izsák Máriával kötött házasságából (nem Újszászon esküdtek) egy gyermekük született, Endre Árpád (Bandika), aki Újszászon látta meg a napvilágot 1944. 06. 05-én. Bérma-atyja Virág Imre volt. Endre Árpád egyesek szerint Budapesten, mások szerint Abonyban telepedett le. Családot alapított. Első házasságából egy gyermeke született.

A tanító úr szétbomlott házasságát, családszerető, határozott jelleme miatt nehezen tudta elviselni. Többen mondták: úgy távozott Újszászról, hogy talán még köszönni is elfelejtett. Tudni vélték, hogy valahol a Dunántúlon telepedett le. Ma már tudjuk, a feltevés igaznak bizonyult.

Sok keserűséggel szívében kezdte felépíteni újra az életét. ő nevelte fiát, akit mindig is Bandikának becézett. Felelősségteljes tanügy-igazgatási állásokat töltött be Szolnok, majd Veszprém megyében. Boldog és meghitt házastársi kötelék fűzte össze újabb házasságában a tiszántúli származású Mester Mária kémia-fizika szakos tanárnővel. A kegyetlen sors azonban úgy hozta, ez a boldogság sem sok időre adatott meg neki. Mária szíve gyengébb volt, mint az akarata és a szeretete; örökre eltávozott. A tanító úr megszerzett boldogságát Mária elvesztése kettétörte, hiányát sokáig nem tölthette be más nő. Csak évek múltán találkozott az özvegyen élő, tószegi születésű (1927. 05. 13.) Kovács Béla református kántortanító leányával, Kovács Ilonával, akiben igaz, megértő társra talált élete végéig.

Bardócz Endre Várpalota helytörténeti adatbázisában, mint történelmi személyiség szerepel. Az adatbázis és más információk szerint Veszeli László, a Veszprém Megyei Tanács VB Művelődési Osztályának egykori vezetője, 1959 augusztusában, a gimnázium alakuló ülésén úgy mutatta be az új igazgatót, mint egy kiváló tanárt, remek szervezőt, céltudatos elképzelésekkel rendelkező embert, aki majd csodát fog művelni Várpalotán. A semmiből fog egy jól működő gimnáziumot megteremteni. Úgy is lett. Bardócz Endre igazgató úr 1959-től 1981-ig, nyugállományba vonulásáig, nemcsak igazgatója, hanem szellemi atyja is volt az általa létrehozott iskolának. Mindenki „Bandi bácsija” vállalta, olyan iskolát hoz létre, amely mindenféle szempontból, a megye és a város, valamint a modern kor elvárásainak, követelményrendszerének megfelel. Az évek során a tantestület jól képzett, kiváló, fiatal tanárokkal gyarapodott. Rájuk támaszkodva igazgató úrnak sikerült pedagógiai elképzeléseit megvalósítania. Nevéhez kötődik a várpalotai Thury György Gimnázium megszervezése. A gimnáziumi oktatás Várpalotán 1959-ben vele kezdődött. ő választotta névadóként a kitartásáról, helytállásáról, bátorságáról, hazaszeretetéről és önfeláldozásáról híres palotai várvédőt, Thury Györgyöt, aki a másokért való felelősségérzet, segítőkészség és emberség példája. A jól megválasztott név példaképpé vált a gimnázium tanárai, diákjai számára is.

A gimnázium alapító igazgatójaként igen sokat tett a város társadalmi-kulturális gyarapodásáért. Jó pedagógiai érzékkel kitűnő tantestületet szervezett. Irányítása alatt élte fénykorát a város legrangosabb oktatási intézménye. Fontos szerepe volt a város társadalmi közéletében is. Nyugdíjba vonulása után közel egy évtizeddel Várpalota Város Képviselő- testülete a város legmagasabb kitüntetésével, díszpolgársággal ismerte el pedagógiai életművét, iskolateremtő, tanárt és diákot egyaránt formáló tevékenységét. Később Várpalota város díjat nevezett el róla, amelyet évente a városért nyújtott kiemelkedő tevékenységéért ítél oda a képviselő-testület.

Bardócz Endre igazgató melegséget sugárzó szeretettel beszélt mindenről, a családról, az emberekről, a világról. Többször hangoztatta:

„Ha a fegyelem szigorát elfojtják, vagy aludni engedik, büntetlenül garázdálkodik a gonoszság”. Ez az Augustinus(5) jelmondat meghatározta az általa vezetett iskola szellemiségét, tanítói pályafutásának egész lényegét.

Sokat és meggyőzően beszélt a tudás értékéről, a munkával és ernyedetlen szorgalommal elért teljesítmények megbecsüléséről. Többször idézte Karácsony Sándort(6), mely szerint: „Magyarnak lenni nem vérség, hanem lélek dolga.”

 

 

A tanító úr 1981-ben vonult nyugállományba az általa létrehozott gimnáziumból. Azt követően feleségével Tószegre költöztek. Itt éltek csendben, kölcsönös megértésben, végül évekig „rosszalkodó” szíve megszűnt dobogni. Otthonában hunyt el 1994. 08. 20-án. A tószegi sírkertben nyugszik. Kettő kivételével, valamennyi volt munkatársa jelen volt a temetésén. Úgy ítélem, kevés iskolaigazgatót tiszteltek meg ennyire a kollégái, de hát ő más is volt, mint a többi. Jó ember volt, iskolateremtő gimnáziumi igazgató volt. Csupán a műve: a palotai gimnázium és az emléke, a szellemisége maradt meg belőle. Vigaszunk, hogy ez nem kevés!

A Vizl Mária gimnáziumi igazgatónővel, Bardóczné Kovács Ilonával való telefonbeszélgetések is megerősítették: Bardócz Endre igazgató halálával érzékeny veszteség érte a várpalotai pedagógus társadalmat. Örömüket fejezték ki, hogy jelen emlékezéssel Újszász nem feledkezett meg nagy szülöttéről, a mindig tiszta jellemű tanítóról, tanárról, gimnáziumi igazgatóról.

Jelen emlékezés írójaként vallom: az ember jellemi gazdagságának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Nos, Bardócz Endre, ez a nagyszerű ember újszászi születésű. Bizonyára a település nevelő közege, a kiváló tantestület, amelyben tanítói pályafutását is kezdte, kedvezően hatott személyiségére.

Végezetül nem mulaszthatom el megköszönni Nagy Kálmánné újszászi kántornőnek, Vizl Máriának, a Thury György Gimnázium igazgatónőjének és nem utolsósorban Bardóczné Kovács Ilonának „Iluskának” azokat az értékes információkat, fényképeket, amelyeket igyekeztem hasznosítani Bardócz Endre iskolaalapító igazgató emlékének megírásában, aki igazi apostola volt mesterségének.

 

(1) = Kézdiszászfalu Romániában, Kovászna megyében levő falu. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye, Kézdi járáshoz tartozott. Szászfaluban született dr. Bardócz Lajos (1832 – 1898) tudománytörténész, író. Nagy valószínűség szerint, Bardócz Endre és Bardócz Lajos egy nemzetségbe tartozik.

(2) = 1519 körül született és Orosztony határában, kézi tusában veszítette életét 1571. 04. 02-án, amikor is 150 lovasával tőrbe csalták és megölték. Amikor látta, hogy a török mindenáron élve akarja elfogni, kaszabolta tovább támadóit, de a túlerő győzött. Fején sok sebből vérezve, kopjákkal átdöfve elesett. Fejét a törökök levágták, és Isztambulba küldték, testét Zrínyi György Kanizsán temettette el. Thury György, magyar el Cid (nemzeti hős).

(3) = II. világháború keleti frontján az egyik legjelentősebb ütközetsorozat 1943. 07. 04-17. között.

(4) = közel 6100 lakosú város Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös térségében.

(5) = Eurelius Augustinus (354 – 430): a latin egyházatyák legkiválóbbja, ókori- és középkori gondolkodású.

(6) = Dr. Karácsony Sándor pedagógiai, filozófiai író, a magyar filozófiai gondolkodás egyik legjelesebb alakja.

 

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 június 13. (hétfő) 17:48
 


7 / 20 oldal
Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rendje
Járási Hivatal Ügyfélfogadási rendje

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2015. január
Újszászi Híradó archívuma

Mi írtuk iskolaújság

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Magyar Államkincstár
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Rózsa Imre Középiskola és Kollégium, Újszász
Újszászi Mihály Általános Iskola
Újszász Városi Művelődési Ház és Könyvtár

Mobilkód
Copyright © 2015 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.