Honlap Sport Várostörténeti múzeum
Sporthírek


Varga János: Szabó András, a zenész Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 április 11. (hétfő) 17:59

Szabó András született 1933. Meghalt 2011. – élt 78 évet – ez áll a gyászjelentésen.

Szabó Andrást gyerekkorától ismertem, osztálytársak, barátok, munkatársak voltunk.

Újszászon, a Nagy úton laktak, másodszomszédok voltak a szülei Kecskés nagyapámékkal, és én sokat játszottam vele.

Egy osztályba jártunk iskolába is, ahol elvégeztük az elemi nyolc osztályt. Mi voltunk a katolikus népiskola utolsó tanulói 1948-ban, neve ezután általános iskola lett.

Már iskolás korában is vonzódott a zenéhez, mivel az egyik bátyja, József, a Római Katolikus templomban templomszolga és az orgona fújtatója volt. Abban az időben szabad bejárás volt a templomba. ő sokat tartózkodott ott, esetenként játszott az orgonán, több esetben én magam is fújtattam neki, hogy játszhasson az orgonán. Már akkor is jó érzéke volt a zenéhez.

Az iskola befejezése után kapott egy harmonikát, és ezzel kezdődött zenészi tevékenysége. Az első időszakban saját és barátai szórakoztatására zenélt (éjjeli zene, baráti összejövetelek).

A későbbiekben zenekart, együttest alakított. Az ő idejében lett zenéz Piki (Kerekes József), Figi (Kovács Gyula), Tinta (Rácz Béla), Farkas Árpád, és még sokan mások, akik amatőr szinten zenéltek.

Szabó András és együttese zenélt lakodalmakban, rendezvényeken, tánccsoportoknak, színdarabokban, társadalmi esküvőkön.

 

Szabó András a 60 éves osztálytalálkozón 2008-ban
(Fotó: Fehér Judit)

 

Első szerződése az Áfész-nél volt 1960-ban, amikor megnyitottuk a cukrászdát. Zenész társa Piki és Farkas Árpi volt. Élete során több együttest is alakított, a leghíresebb a „Vidám együttes” volt. Az 1980-as évektől állandó kísérője volt a társadalmi esküvőknek, elektromos zongorán. Én magam is sok-sok társadalmi esküvőt tartottam, ahol ő szolgáltatta a zenét.

Második feleségével Szolnokra költözött, de még utána is kijárt Újszászra az esküvőkre zenélni. Szolnokon is folytatta a zenélést mindaddig, amíg beteg nem lett.

Én 2009 májusában találkoztam vele utoljára, amikor az 1948 évben végzett 8. osztályosok tartották 60. éves osztálytalálkozójukat. Nekem akkor azt mondta, hogy neki életében legfontosabb volt a zene, a családja, gyermekei, unokái, akik közül lett zenész is.

Ő volt az, aki az osztálytalálkozó után másnap felhívott telefonon, és javasolta, hogy évente kellene az osztálytalálkozót megtartani. Sajnos, ezt a kérését, különböző okok miatt már nem tudtam teljesíteni.

2011. március 3-án a szolnoki nagytemplomban a temetési búcsúztatáson is olyan volt, mint az élete: gépi zene, énekkar, élőzene, sok zenebarát.

Temetésén osztálytársai, barátai, zenésztársai, az újszászi polgármester; hozzátartozói; én magam is fájó szívvel búcsúztunk Szabó Andrástól. Ő volt az, aki Újszászon megszerettette a szalonzenét.

Varga János
barát, osztálytárs, munkatárs

 

Utolsó frissítés: 2011 április 11. (hétfő) 18:05
 
Jánoska Antal: Legendák helyett Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 április 11. (hétfő) 17:52

Az Újszászi Híradó 2011. márciusi számában örvendetes hírt olvashattunk Rife tolmácsolásában. Egy újszászi kertből került elő az Orczy-címer és a Berényi-címer kőfaragványa. A szerző maga is legendának nevezi a történéseket, és mint tapasztaljuk, napjainkban a legendák népszerűbbek a történelemnél. A megtalált címerrel kapcsolatban egyelőre az alábbiakat lehet tudni:

A Zagyva-parti udvarház helyére báró Orczy György építtetett Zofahl Lőrinccel kastélyt 1828-1830 között. Az építmény dísze volt az a kőcímer, mely most váratlanul előkerült. A kastélyt 1898-ban a Dessewffy család vásárolta meg. A kettős címert átszállították az Abonyi úti új kastély parkjába. Itt hevert három évtizeden át. Mellékelt fényképünkön az ifjú Orczy Zsuzsannát (1898-1958) és Orczy Lőrincet (1901-1977) látjuk a lebontott kőfaragványokon ülve. (A fotó az 1910-es években készült, és Orczy Mária tulajdona.)

1934-ben az Abonyi úti kastélyt vásárolta meg az Isteni Megváltó Leányai apácarend, és a kőcímert elszállították a göbölyjárási Orczy kúriához.

 

Orczy Zsuzsanna és Orczy Lőrinc a lebontott kőfa ragványokon ülve

 

Orczy Lőrinc 1940 után, a Bauer-bérlet lejártakor, itt rendezte be gazdaságának központját. A kőcímert ekkor látta utoljára Orczy Mária 1944-ben.

Hogy ez a becses emlék miként vészelte át az elkövetkező fél évszázadot, egyelőre nem tudjuk. Szerencsére egy ismeretlen újszászi polgár megmentésre érdemesnek ítélte ezt a tárgyat, és kertjébe szállította. Fáradozását most köszönhetjük meg, és persze Rife és barátainak szorgalmát is dicséret illeti. Már csak azt remélhetjük, hogy a múltidéző címerpajzs egyszer ismét a Zagyva-parti kastély vagy parkjának ékessége lehet!

Az esemény kapcsán ismét felvetődik a kérdés: mennyi és milyen, a kastélyokból származó tárgy rejtőzhet még az újszászi kertekben, padlásokon és pincékben?

Jánoska Antal

 

Utolsó frissítés: 2011 április 11. (hétfő) 17:58
 
Varga Ferenc: Emlékezés Mózer Rezsőre, az első úri kaszinó tulajdonosára Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 április 11. (hétfő) 17:39

Mózer Rezső ősei erdélyi (Nagyszeben, Csíkszereda) származásúak voltak. Az 1800-as évek elején telepedtek le Újszászon. Szülei: Mózer Rudolf József magánzó, Újszászon született 1846. 03. 22-én, és szülőhelyén hunyt el 1904. 02. 09-én. Felesége Sántha Rozáli, vendéglátó tulajdonos, háztartásbeli volt. ő is Újszászon látta meg a napvilágot 1850. 05. 30-án, és ugyanott hunyt el 1926. 06. 09-én.

 

 

Újszászon, az 1912-ben átadott nagy artézi-kúttal(1) szemben, a Plébániai Hivatal szomszédságában levő, úgynevezett "Nagyvendéglőt" vették bérbe, s ott kezdtek önálló vendéglátással foglalkozni. Az üzlet Mózerné Sántha Rozália nevén működött. (Említést érdemel, hogy az Újszászi Polgári Kör a "Nagyvendéglőben" alakult meg. Újszász egyik legrégebbi épületében napjainkig számos szervezet működött, többek között a helyi Gazdakör is.)

Mózer Rudolf József és Sántha Rozália házasságából 8 gyermek (5 fiú, 3 leány) született. Közöttük volt Mózer Vilma tanítónő Balogh Kálmán kántor-tanító hitvese és Mózer Rezső, a címben szereplő alanyunk is. Mózer Rezső 1880. 08. 21-én Újszászon látta meg a napvilágot, és szülőhelyén hunyt el 1958. 12. 28-án.

Mózer Rezső élete párjául az újszászi születésű (1905. 03. 08.) Volter Erzsébet telepfelügyelőt választotta, akivel 1926-ban kötött házasságot. Volter Erzsébet menhelyi gyermekek elhelyezésével, ellátásával, ügyviteli feladatokkal foglalkozott.

Házasságukból 6 gyermek született: István (1927), Rezső (1928), András (1930), Erzsébet (1933), Magdolna (1934) és Gabriella (1936). István 2004-ben elhunyt, Rezső és Erzsébet Szolnokon, András Jobbágyiban, Magdolna és Gabriella Budapesten telepedtek le. Több unoka, dédunoka őrzi a népes Mózer család emlékét. Ide kívánkozik, hogy Mózer Rezső és Volter Erzsébet gyermekei közül ifjú Mózer Rezső igazolt teniszező volt. Az 1980-as években a Szolnoki MTE színeiben az Országos Bajnokság 2.-3. vonalában szerepelt, az NB III. E csoportban, bajnoki cím mellett, többször dobogós helyezett csapattagként is versenyzett.

Itt köszönöm meg Ágai Emilnének Ezsikének, valamint Vajda Melindának, Újszász Város Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetőjének, hogy kérésemre jelentősen gazdagították Mózer Rezsőről és családjáról szerzett ismereteimet.

 

Újszász legrégebbi, UTE "öregfiúk" labdarúgó csapata. Álló sor: Dely Jenő (MÁV raktáros), id. Bardócz Endre (tanító), Vágó Bálint (cipészmester), Katona Károly (bognármester), Mózer Rezső (vendéglős). Ülő sor: Györe István (MÁV dolgozó), Vágó János (kereskedő), Antal József (lakatosmester), Mucza Béla (kereskedő), ?

 

Idős Mózer Rezső folytatta szüleinek, elsősorban édesanyjának vendéglátási tevékenységét. Vendéglőt nyitott, amely a Jászberénybe vezető, akkori Fő utca 1., később gróf Apponyi Albert(2) út 277, majd Nagy út 1. szám alatt volt. Vendéglő az Újszászi Testedzők Egyesületet (ÚTE) labdarúgópálya térségében volt. A vendéglőben gyakran voltak társas összejövetelek, rendezvények. Itt működött az UTE Klub is. A vendéglő működése 1940-ben megszűnt, azt követően (rövid ideig) vendégszobával is rendelkező úri kaszinóként üzemelt. (1945-ben a helyi Szociáldemokrata Párt kisajátította a vendéglőt és kaszinót!)

Mózer Rezső nemcsak vendéglősként, hanem közéleti személyiségként is serénykedett szülőhelyén. Neve, családja az egész településen ismert volt.

Újszász Közéleti Lapjának, a "Tarsolynak" (1911-1914) alapító, szerkesztő tagja volt, majd a folyóirat második számától megszűnéséig, Balogh Kálmán kántor-tanító, főszerkesztő helyett, aki Lehoczky Gábor főjegyzővel állandó viszályban volt, átvette a folyóirat minden szerepét, teljes gondozását. A "Tarsoly" néhány esztendeje alatt számtalan apró adalékkal szolgált Újszász történetének eseményeiről, máig egyik legjelentősebb helytörténeti forrás. Mózer Rezső képviselő-testületi tagként, községi bíróként is működött.

Az 1911. 02. 12-i jegyzőkönyv szerint, a képviselő-testületi ülésen az alábbiak vettek részt: Volter Joachim bíró, Lehoczky Gábor jegyző, Bakó Ferenc, Bakó Gergely, Bakó József, Balog Márton, Csábi János, Hirling János plébános, Homonnai Pál telkes gazda, Kocsor Gáspár, Kormos József temetkezési egylet elnöke, Kovács Mihály, Mózer Rezső, Tótok Antal, Tótok János, Varga P. János, Varga J. Pál törvénybíró, Vágó Mihály, Vágó M. Gábor, és Zérczi András. A Dessewffy- és Orczy uradalmakat a tiszttartó képviselte.

Mózer Rezső részt vett az első világháborúban. Katonai erényeiért többek között arany és ezüst vitézségi érmékkel tüntették ki, zászlós rendfokozattal szerelt le. A kitüntetéseiről szóló dokumentumok közvetlenül 1945 után elvesztek, de a róla készült fényképen láthatóak az erkölcsi elismerések.

A háborúból való hazatérése után újra bekapcsolódott Újszász község társas közéletébe. A település bírójaként, képviselőjeként, labdarúgójaként, a sport, a Polgári Kör anyagi támogatójaként kiérdemli, hogy a jelen és az utókor emlékezzen és emlékeztessen Mózer Rezsőre és családjára. Béke poraikra!

(1) = Újszász község Elöljárósága 1905-ben döntött artézi kútfúrásról. 1906-ban megbízást adott Orbán Sándor hódmezővásárhelyi kútfúró mesternek a kivitelezésre. Hosszú huzavona után, a község vezetése, a pereskedést, a megbízási szerződés felmondását is kilátásba helyezve, végül is, 1912. 05. 08-án – felépítmény nélkül – a 429 méter mély kútfúrás, váratlanul nagy vízhozammal (12 liter/perc) teljesült.

(2) = Gróf Apponyi Albert (Bécs, 1846. – Genf, 1933), országgyűlési képviselő, kétszer volt vallás és közoktatásügyi miniszter. Az abonyi járás főszolgabíró intézkedésére 1921-ben – 75 éves korában – Újszász község díszpolgárává választják. A megtisztelő, kitüntető cím átvételén nem képviseltette magát. A falu Fő utcáját, a mai Nagy útnak, egykoron névadója volt.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 április 11. (hétfő) 17:51
 
Rife: Elfeledett címer került elő Újszászon Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 március 20. (vasárnap) 17:07

Február elején igen meglepő beszélgetést folytattam Hajdú Robert barátommal. Szokásunkhoz híven a történelem volt a téma, azon belül Újszász történelme. Minden szóba jött, és közben csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy tud egy helyet, ahol két címer van beágyazva egy beton talapzatba. Biztos szörnyen elcsodálkozhattam, mert arcomat aggódva figyelve folytatta. A címer egy idős hölgy udvarában van, és azt mondta, hogy nyugodtan el lehet onnan vinni, mert csak útban van. Hol, ki az és hasonló kérdések záporoztak barátomra, aki alig tudott válaszolni kérdéseimre.

Mivel szinte mindenkit ismerek a településen – minimum arcról –, ezért azonnal kérdezősködni kezdtem, hogy ki is az az idős hölgy, akinél ilyen kincs van. Így jutottam el özv. Sajben Istvánnéhoz. Igaz, hogy több mint 90 éves, azonban szellemileg még mindig friss. E frissességnek köszönhetően elmondta, hogy 1989-ben vásárolta meg a házat, de akkor már az udvart díszítette. Arra, hogy ki hozhatta ide, sajnos nem tudott válaszolni, de arra tisztán emlékezett, hogy az ő általa hallott legenda szerint a címer az Abonyi úti kastély bejárata fölött volt valamikor. Ezt követően megmutatta a szóban forgó kő címereket.

Nos, ekkor szinte akaratlanul kiszaladt a számon a kérdés. „Feltétlenül tetszik ragaszkodni ehhez a kőhöz?” Kicsit el is szégyelltem magam, azonban gondolkodási időt sem hagyva kaptam a választ: Vigyék nyugodtan! – Köszönjük – nyögtem, és ámulva simogattam a kőbe vésett Orczy család címerét, illetve a mellette álló „Mókusos” címert.

Útban hazafelé zakatolt az agyam. Mikor és hogyan hozzuk el, hol tároljuk, és hova kellene kiállítani ezt a kő kincset, hiszen ilyen tárgyat vétség otthon, saját élvezetre tartani.

Ekkor nem várt helyről jött a segítség. Február 11-én megalakult a Vörösmarty hagyományőrző csoport, akik felajánlották segítségüket.

 

A megtalálás pillanata

 

2011. 02. 13-án Hajdú barátommal elindultunk, hogy begyűjtsük a címert. A helyszínen konstatáltuk csak, hogy ide nem igazán kell véső vagy kalapács. Idős tulajdonosa el is mondta, hogy az utóbbi vihar már nagyon mozgatta, és jobb is, hogy elvisszük, mielőtt valami kárt okozna a kő. Ekkor döbbentünk rá arra is, hogy mi ketten kevesek leszünk a kb. 150 cm átmérőjű, kicsit ovális, kb. 10 cm vastag mészkő címerekhez. Gyors gondolkodás és telefon, majd jött a segítség Hegedűs Attila és Kocsis István személyében. Mire megérkeztek, addigra kézzel kiszabadítottuk a címereket a beton fogságából. Összefogva aztán kigördítettük az autóba, majd hazaszállítottuk. Miután elszenvedtük ideiglenes helyére, alaposan szemügyre vettük, és arra a megállapításra jutottunk, hogy ezt tényleg közszemlére kell tenni, mivel Újszász történelméhez szervesen kapcsolódik, és igazi szép darab. Igen, de semmit nem tudunk a „Mókusos” címerről, sőt arról sem, hogy miért helyezték el így őket.

 

A címer

 

Nos, teljes tanácstalanságban ültem le a számítógép elé. A heraldika, mint tudomány, nekem kicsit misztikusnak tűnt. Annyit azonban elsőre sikerült kihámoznom, hogy a két címer elhelyezése azért történhetett így, mivel a két család tagjai valószínűleg összeházasodtak.

Mivel az egyik címert ismertem, így keresésem központjában a másik címer állt. Első nekifutásra nem igazán sikerült megtalálni azt a családot, aki ezt használta. Ezért segítséget illetve megerősítést kértem egy szintén kutató és heraldikában jártas személytől, Mézes Ádámtól. Megérzésem igaznak bizonyult. A két címer a házasságkötést követően került egymás mellé. Azonban ezt egy évszámhoz kell kötni. Nos, itt jött az Orczy család újszászi ágának története.

Báró Orczy György kamarással és főrendiházi tagjával karancsberényi gróf Berényi Erzsébet 1814-ben házasodott össze. Ezen a vonalon elindulva vizsgáltam meg a Berényi család által használt címert.

Mivel a Berényi család egy régi múltra visszatekintő család, így ezt néhány mondatban az olvasó elé is tárom.

Berényi Kakas János 1431. március 12-én Nürnbergben Zsigmondtól kapott címert apjával, Lászlóval, testvéreivel, Istvánnal és Balázzsal. A címeres levél teljes általánosságban emlékezik meg a Berényi grófok címerszerző ősének érdemeiről. Ez az ős: Berényi Kakas János, ki Rozgonyi István és György pozsonyi, nyitrai és komáromi főispánoknak volt bizalmas belső embere. Vele együtt két testvére István a budai káptalan kanonokja és Balázs, valamint atyjuk Kakas László is részesei a címeradománynak. Mindezek már az adomány korában régi nemesi állapotban voltak.

A Berényi grófok családjának múltja még teljes homályban van; annyi kétségtelen, hogy a kimutatható első ős a Berényfalvából való Bertalan, a nógrádi vár jobbágya, ki a XIII. század első felében élt. Tőle azután négy nemzedék a XIV. század közepéig levezethető. Ekkor azonban majd egy századon keresztül hézag következik, és a címerszerzőket e régi nemzedékkel összekötni sehogy sem tudjuk. A címerszerzőktől sem kétségtelen a további leszármazás. Ez csak a XVI. század első felében élt, és előbb János király, utóbb I. Ferdinánd pártján volt Berényi Andrástól, a család további nagyságának megalapítójától kezdve bizonyos.

 

 

Ismeretes, hogy a család rangja az újabb időben többször emelkedett fel. 1655-ben a bárói címet kapja meg; s az egyik ág 1700 táján, a másik pedig 1720. április 5-én emelkedik grófi rangra. A grófi címer mindenben megegyező az 1431. évivel. Megmarad a pajzsmező sárga színe, az ezüst korona, a balra fordított helyzet, annak dacára, hogy a pajzs egyenesen álló. Csak a csillag és a takaró színe változik át aranyra. A közhasználat ettől a pontosan megállapított ábrázolástól némi lényegtelen eltéréseket engedett meg; így pl. a balra néző mókus akárhányszor jobbra fordul, a csillag néhol nyolcágú és színe arany, ezüst, fekete közt váltakozik; a korona, pedig legtöbbször arany.

Ennyi kitérő után már érthető, hogy az ismeretlen címer kinek is a tulajdona. Azonban a két címer készítésének időpontja nem az 1814-es év. 

Ehhez Újszász, Abonyi út 1. szám alatt található Orczy kastély építésének időpontját kell alapul venni. A kastélyt az 1880-as évek végén építette báró Orczy Andor. Tehát feltételezzük, hogy a címer páros ekkor készülhetett és került a kastélyra.

Azonban több kérdés is felmerült bennem és a kutatásban résztvevőkben is. Hol is díszítette a kastélyt a címer, miért került le onnan, és ki mentette meg az utókor számára. Bízom benne, hogy ezekre a kérdésekre a választ majd az idő megadja.

Használt irodalom:

Fejérpataky László és Áldásy Antal: Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság (1901, 1902, 1926)

Rife

 

Utolsó frissítés: 2011 március 20. (vasárnap) 17:18
 
Varga Ferenc: Arcképvázlat Turza Ferencről Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 március 20. (vasárnap) 16:48

Turza Ferenc neve fogalommá vált Újszászon. Munkásságának elismeréseként gyakori szereplője az írott és elektronikus médiának. Nem csak festőművész, de szobrász, költő, s ki tudja, mi minden még. Egyszerűen ő: „A” Turza Ferenc, akinek alkotásai, művei messze szétfutó vonalaival az országban, s az ország határain túl is egyre ismertebbé váltak. Világa nem neonfény villogással és reklámszínekkel hívja fel magára a figyelmet, nincs is erre szüksége: saját fénye van.

Alkotói tevékenysége sokirányú, színes, gazdag. Ez a róla szóló írásokból, interjúkból az Újszászi Híradó olvasói előtt többnyire ismert. Kevésbé ismerek azonban olyan írást, amely művészi, költői tevékenysége mellett bemutatta volna életútját, családját.

A II. világháború végén született Újszászon, 1945. 02. 14-én. Édesapja: Turza Ferenc (Tápiószele, 1912. – Szolnok, 1985.) vasúti dolgozó, mozdonyfűtő; édesanyja: Nagy Julianna (Újszász, 1923. – Szolnok, 1998.) háztartásbeli volt. A szülők Újszászon kötöttek házasságot 1944-ben. Életközösségük gyümölcse: Turza Ferenc Károly és Turza Julianna (Újszász, 1953).

Turza Ferenc szülőhelyének egyik legnagyobb lokálpatriótája. Újszászon végezte az általános iskolát eminens tanulóként. Tanulmányait a Szolnoki Általános Gépipari Technikumban folytatta, gépésztechnikusi képesítést szerzett. A Szolnoki Vegyiművekben kezdte munkaviszonyát (1963), onnan ment nyugállományba leszázalékolással (1978). Szerkesztési-, TMK osztályokon dolgozott. Ez utóbbi helyen előadóként, majd műszaki ellenőrként tevékenykedett.

Újszászon kötött házasságot 1979. 03. 31-én Burda Jolánnal, aki Burda Ferenc (1900 – 1969) mélyépítő munkás és Lázár Ilona (1909 – 1988) háztartásbeli szülők gyermeke. Burda Jolán Jászladányban született (1949), ápolónői, műtősnői, ideg-elme szakképesítést szerzett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban dolgozott (1968 – 1979) műtősként, majd az újszászi pszichiátrián (1979 – 1996) ideg-elme ápolónő munkakörökben. 1996-tól leszázalékolt nyugdíjas. Turza Ferenc „Feleségemhez” írt versével, továbbá azon verssorokkal, hogy „Hozzátapadok, mint gyökér a földhöz”, a hitvesnek, a társnak, a segítőnek, a hála szavaival mondott köszönete sokatmondó.

Turza Ferenc és Burda Jolán életközösségéből három gyermek született. Turza Judit Teodóra (Szolnok, 1979), Turza Melinda és Turza Róbert (Szolnok, 1985). Judit tanítónő, Varga Zsolttal férjezett (2003). Flóra Nelli gyermekük két és féléves. Melinda hajadon, adminisztrátorként dolgozik, Róbert nőtlen, magyar – történelem szakos középiskolai tanár.

Turza Ferenc az általános iskola szabad óráiban, iskolai szünetekben leggyakrabban a Zagyva és a Tápió folyók környékén tartózkodott pajtásaival. „Felhő virágos égbolt, a messze nyúló délibábos rét, a madarak csicsergése, a folyó csobogása”, – életének máig meghatározó élményei. Negyedik-ötödik osztályos korában kezdetett célirányosan az említett két folyó térségében, a közeli erdőszélen rajzolni, vízfestékkel festegetni. Később már egyedül járta ceruzával, papírral, vízfestékkel a vidéket. Elmondása szerint ebben az időben szerette meg igazán a festészetet.

Persze ehhez kellett Pál András rajztanár (Újszász, 1895. 08. 05. – Újszász, 1974. 10. 23.), aki közismerten szerette a művészetet, ragyogóan rajzolt, festett. A jól rajzoló gyerekek részére szakkört szervezett. Élmény volt vele minden kirándulás. (Pál András tanár úr az 1950. 10. 01-jén létrehozott, Szolnokon működött Dolgozók Képzőművészeti Szabadiskolán is részt vett, ahol rajztanári képességeit Chiovini Ferenc kiváló festőművész útmutatásai alapján fejlesztette, csiszolta.)

Turza Ferenc érzett annyi tehetséget a festészethez, kedve is volt hozzá, hogy az 1970-es években három évig Baranyó Sándornál, Bokros Lászlónál, egy évig pedig Vessely Tibornál tanulta, gazdagította, csiszolta festői tudományát. Első komoly, hivatalos megrendeléseit is Vessely Tibornak köszönheti.

Autodidakta festőnek vallja magát. Mint mondja: „nincs édesebb gyümölcs annál, amit kitartó, kemény munkával szerzünk meg. A tanulás ideje igaz, tovább tart, de biztosabb lehet bennünk, amit így sajátítottunk el. Valóban, mestereknél is tanultam, mert az elengedhetetlen”.

 

A helybeliek nagyon szeretik Turza Ferenc képeit

 

Művészete valósággal szárnyal. Számos műalkotás őrzi keze nyomát. Ma már kevés olyan hely van az országban, ahol ne festett volna. Ez ideig mintegy 20 csoportos és 50 egyéni kiállítása volt. Főként Magyarországon jeleskedett kiállításaival. Négy-öt festménye csoportos vándorkiállítással bejárta Európa nagy városait (Kijev, Moszkva, Hamburg, Amszterdam, London, Rodostó, stb.). Ezen alkotásoknak a témái Rákóczi Ferenc fejedelem életével voltak kapcsolatosak. Sok festménye talált vevőre a művészeti alkotásokat exportáló ERTEX Kft-n keresztül Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában.

Szülővárosában számos műalkotása található. Így:

Petőfi Sándor és Kossuth Lajos mellszobra (középiskola előkertje, 1999),

Kossuth Lajos bronzozott gipsz mellszobra (középiskola épülete, 1999),

Vörösmarty Mihály mellszobra (Kossuth úti iskola mellett, 2000),

Vörösmarty-portréval és címerrel (iskola, 2000),

Szent István mellszobra (városháza előtt kialakított millenniumi park, 2000),

„Nemzetükért elesett magyar hősök emlékére” kompozíció (újszászi temető, 2001),

Kálvária sorozat – stáció (újszászi temető, 2004).

Idekívánkozik, hogy már gyermekkorában felfigyelt a temető igencsak elhanyagolt stáció épületeire. Az eredeti „keresztút” 1885-ben készült, abból csak az építmények egy része maradt meg. 2000 első éveiben tett ígéretet arra, hogy az elpusztult, eltűnt képek helyett vállalkozik a stáció képeinek (Kálvária sorozat) megfestésére. Ígéretének mozgósító ereje volt. Az Együtt Újszászért Egyesület szervezésében, lakossági adományokból, összefogásból és pályázati pénzekből a temető megújult: utak létesültek, új kaput nyitottak, megépültek a stációk. 2004 pünkösd vasárnapján átadásra került a felújított stáció-sor, körmenettel köszöntötték a keresztút képeit.

Több mint 30 festménye található/látható Újszász Önkormányzata és a település közintézményeiben (általános– és középiskola, Kastély Otthon, művelődési ház, takarékszövetkezet). Témái, mint mondja: elsősorban az ember és a táj, a kettő együtt pedig a legvonzóbb számomra”.

Volt idő, amikor 8-10 órát festett naponta. Vasár- és ünnepnapokon is dolgozott. Persze előfordult, és ez napjainkban is így van, hogy rendkívüli esetek (pl. betegség, utazás) kényszerítő hatására letette/leteszi az ecsetet. Elismeri, a diktált ütem megfeszítő, de a festészet imádata felülírja a pihenést.

Számára minden fehér vászon vagy lemez egy-egy kihívás. Szavai és tettei összesimulnak, kéz a kézben járnak. Ezt hűen bizonyítja a „Mi írtuk” című diákújságban 1993-ban írt egyik cikke is: „Vászon nagy fehér ürességében megfesteni egy emberi arcot, egy játszó gyereket, csobogó vizes folyókanyart, fodrozó felhős nyári égbolt alá egy virágos mezőt, benne legelésző lóval vagy tehénnel. A semmiből létrehozni valamit, ami szinte él, hasonlít a teremtéshez…” Hát igen! A 18 évvel ezelőtt írt veretes gondolatok Turza Ferenc művészeti alkotásaiban napjainkig rendre tetten érhetők.

A festőművész, szobrász közel három évtized költeményeinek legjavát adja a „Fakéreg íze van a levegőnek” címmel 2004-ben, az Újszászi Városi Művelődési Ház és Könyvtár kiadásában megjelent válogatott verseivel. A versek nem csupán melléktermékei pályafutásának, hanem önarcképek is. Verseiben gyakran festő. „Sárgul az ég”; „Homályló, nyirkos, őszi esteken”; „Fehérlő fényben” – néhány ecsetvonással megteremti versének atmoszféráját. Tárgy közeli költő, természet- és élet közeli ember.

Turza Ferenc munkásságát Újszász Város Önkormányzata Pro Urbe Díjjal (2002) ismerte el. Birtokosa az Újszász Költője elismerő oklevélnek (2004), a „Gyermekek mosolyáért” alapítvány elismerő oklevelének (2007). A magyar képzőművészet ápolásáért, az Alföldi táj megörökítéséért, a „Művészeti Közalapítvány Elismerő Díjá”-ban részesült 2011. 01. 24-én. A megtisztelő, elismerő díjat a megyeháza dísztermében a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díszünnepségen vehette át.

Kitüntetései, erkölcsi elismerési közé sorolom a 2011. 01. 21-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Művészekért Baráti Társaság civil szervezetének kezdeményezésére rendezett, nagy érdeklődéssel kísért kiállítását, amely az újszászi művelődési ház nagytermében volt.

Kedves Turza Ferenc!

Az arcképvázlat befejezéseként keresem a Hozzád illő gondolatokat, szavakat. Magasra tetted a lécet. Rövid leszek. Adja Isten, hogy az emberi kor végső határáig sikeresen alkossál erőben, egészségben, családod körében, mindannyiunk örömére! Köszönjük, hogy Újszászra születtél!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 március 20. (vasárnap) 17:07
 
Varga Ferenc: Portré id. Farkas Béla cigányprímásról Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 február 12. (szombat) 20:02

aki tízezreket ajándékozott meg muzsikájával

 

Az Újszászi Híradó rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek, hogy Seres Tóniról és Farkas Gyurkáról, Újszász neves cigányprímásairól múltat idéző gondolatokat írtam.

Most is egy híres újszászi cigányprímásról írok, akinek hiteles vallomását, személyét közelebbről megismerve, úgy gondolom, méltatni illik.

Véletlenül került kezembe a Kecskeméti Lapok Polgári Hetilapja, amely 2007. 09. 13-án jelent meg. Felkeltette a kíváncsiságomat, mert id. Farkas Béla, újszászi születésű híres cigányprímásról fényképekkel ellátott portré jelent meg. A portré szalagcíme a következő volt: „Farkas Béla cigányprímás tízezreket ajándékozott meg játékával” „Ha újra kezdeném, ismét a muzsikát választanám.”

Kerestem Farkas Bélával a kapcsolatot, a portré írója által megjelölt Izsákról azonban elköltözött. Hosszas utánjárással tudtam csak meg, hogy Kecskeméten telepedett le családjával egy lakótelepen.

 

id. Farkas Béla

 

Nos, id. Farkas Béláról megtudtam, hogy valóban Újszászon született 1936. 04. 09-én. Szülei: Farkas Izidor zenész és Horváth Gizella háztartásbeli voltak. Életközösségükből két gyermek született: Béla és Ernő. (Ernő Szolnokon telepedett le.)

Farkas Béla szüleivel Újszászon élt, így az általános iskolát szülőhelyén, a zeneiskolát Szolnokon végezte. Magántanároknál is képezte magát. Elmondása szerint: „az igazi mestert a gyakorlat teszi azzá. Bizony, ha egy prímás ráteszi a kezét a vonóra, már rögtön tudni róla, milyen zenekart vezet. Fürödhettem volna az italban, de soha, egyetlen korty alkoholt sem ittam, nem is dohányoztam. Egy prímásnak példát kell mutatni. Munkám elismeréseként számos serlegem, elismerésem van. És még mennyit nem őriztem meg!”

Farkas Béla őseitől kapta a tehetségét, a muzsika szeretetét, ahogyan mondani szokás: beleszületett a zenébe. Édesapja brácsán, nagyapja cimbalmon játszott. Már 5 éves korában hegedült, 12 évesen pedig zenekarban működött. Családi együttes volt az övék: öccse cimbalmon, apja brácsán, nagybátyja bőgőn játszott. 19 éves korában (1955) megnyerte Mezőtúron a Szolnok megyei prímásversenyt. A sikert röviddel utána Bács-Kiskun megyében is megismételte.

Élete párjául a szomszéd lányát, az ugyancsak újszászi születésű, 15 éves Farkas Orsolyát választotta, akik tízen voltak testvérek. Farkas Orsolyával Izsákon kötött házasságot 1954-ben. 56 éve élnek boldog, kiegyensúlyozott házasságban. Sikereit nagyban köszönheti megértő, mindig támogató feleségének. Házasságuk gyümölcse két gyermek: ifjú Farkas Béla cigányprímás, aki Budapesten végzett a Rajkó Zeneművészeti Szakközépiskolában. Orsolya zenetanár a Szegedi Tudományegyetem önálló oktatási egységeként működő Zeneművészeti Karon, hegedű-ének szakon végzett. Orsolya a komolyzene felé fordult; a Kecskeméti Szimfonikusoknál és a Katona József Színháznál muzsikál, Izsákon zeneiskolában tanít.

A híres cigányprímásnak három unokája van, akik, mint nagyapjuk mondja: „muzikális lelkek”. Ifjabb Farkas Béla Szegeden, a Zeneművészeti Főiskolán, Elvira a kecskeméti Kodály-iskolában végzett. Kitti 7 éves, még pályaválasztás előtt áll.

A Farkas Bélával történt személyes kapcsolatfelvétel után kiderült, ismerjük egymást, egy évjáratúak vagyunk. Mivel a magyar nóták, a népdalok az én szívemhez is közel állnak, az újszászi cigányzenészeket jól ismertem, közöttük Farkas Bélát is, aki 18 éves koráig szülőhelyén élt, muzsikált.

 

Farkas Béla cigányprímás balról a harmadik

 

A prímást sokat kellett kérdezgetni, beszéltetni, mert szerénysége nem engedte, hogy magáról ömlengjen, inkább csak röviden válaszolgatott. Elmondása szerint: „igazán a hegedűvel tudja kifejezni mindazt, ami belülről, a szívéből fakad.”

Erre mondom én, a portré írója: azért lehetett olyan sikeres és teljes az ő életútja, mert hegedűjével mindazt a szépet közvetíteni tudta, amely szívében, lelkében ütött tanyát.

Farkas Béla nevét szinte mindenki ismeri Kecskeméten és környékén. Országszerte, sőt külföldön is számos tisztelője van. Pedig nem tett mást, mint örömből muzsikált, amivel tízezreket ajándékozott meg.

Igyekeztem minél közelebb kerülni hozzá, hogy ne csak a muzsika szintjén, hanem szavaival is bemutathassam az Újszászi Híradó olvasóinak, milyen ember is a sokak által csodált híres cigányprímás.

– Miért költözött el Újszászról, miért éppen a Bács-Kiskun megyében levő Izsákra?

– Izsákon lakott Farkas Ödön nagybátyám, aki nagybőgőn játszott, és odahívott lakni, dolgozni. 1959-1977 között a város központjában levő, akkori Sárfehér szövetkezeti étteremben zenéltem; 1977-től 1981-ig az egzotikus környezetben levő Lajosmizsei Tanyacsárda Étteremben, azt követően pedig majd 10 éven át, fiammal társprímásként Kecskeméten, az ország egyik legszebb főterén levő Aranyhomok Szállodában muzsikáltunk. A rendszerváltozást megelőző időszakban az Elba-parti Drezdában dolgoztam a Szeged elnevezésű magyar vendéglőben. Drezda, elsősorban kedvező fekvésének köszönhetően, 700 éve királyok, hercegek városa, így nagy élmény volt ott tartózkodni, dolgozni.”

– Drezádól hazatérve hogyan folytatta muzsikusi tevékenységét?

– Jött a rendszerváltozás. A vendéglátó egységek többségében felszámolásra kerültek, illetve az élőzenés helyek mind jobban háttérbe szorultak. A fiatalok általában nem cigányzenére szórakoznak manapság. Ha egy vendéglőben játszunk, és odamegyünk hozzájuk, gyakran a fejüket is elfordítják. Korábban jártunk muzsikálni disznótorokra, névnapokra, keresztelőkre, temetésekre, a gyerekek kiskoruktól kezdve hallották a magyar nótát, a cigányzenét, ebben nőttek fel. Ma már meg sem ismerik, és később sem keresik a magyar nótákat, a szép, többnyire lírai hangvételű andalgókat. Nincs utánpótlás. Húsz év után gyakorlatilag már nincs muzsikus, aki kedvet kapna a cigányzenéhez. Nem látják a tehetséges, fiatal roma zenészek, hogy erre lenne igény, ebbe érdemes lenne belevágni, nem látják benne a megélhetés esélyét. A Petőfi Rádióban is megszüntették a magyar nótát. Aláírásgyűjtést is szerveztek visszaállítására, de eredménytelenül. Ma jóformán csak ott van cigányzene, ahol a külföldi turisták megfordulnak. ők keresik ezt a fajta muzsikát, hiszen a könnyűzenét otthon is megkaphatják, ez a műfaj viszont speciálisan magyarként van számon tartva szerte a világon.

– Több száz különböző magyar nótát, ezen belül andalgókat, cigánydalokat, csárdásokat, népdalokat, operetteket játszhatott fél évszázadon át sok tízezer embernek. Úgy tudom, játszott a Kecskeméti Katona József Színházban is.

– Igen! Például a „Falu rossza” három felvonásos népi dalszínműben, a Kakuk Marci ifjúsági színműben, a Csárdáskirálynő három felvonásos nagyoperettben.

– Szeretett a színházban muzsikálni?

– Igen, csak nagyon kellett figyelni, mert ott a végszók irányítanak mindent.

– Bizonyára rengeteg pozitív és negatív élménye van. Kérem, meséljen néhány olyan sztorit, érdekességet, amely muzsikusi tevékenységéhez kapcsolódik! Mondja el, hogyan zajlott egy cigányzenész élete azokban az években, amikor muzsikusi zenitjén volt? Milyen gyakran léptek fel, mennyit gyakoroltak?

– Napi négy-hat órát gyakoroltunk. Rendszerint pénteken és szombaton léptünk fel, de az is előfordult, hogy egész héten játszottunk. Annak a zenésznek, aki rendesen viselkedett, és megállta a helyét a munkában, megvolt a becsülete. Muzsikálhattam bárkinek, mindig csak elismerésben részesültem. Hosszú zenész pályafutásom alatt tényleg voltak érdekességek. Ezekből néhányat szívesen felidézek.

A szabadszállási postamester kisasszonynak átmenetileg Izsákon kellett helyettesítenie. Izsákon a Sárfehér Vendéglőbe rendszeresen bejött vacsorázni, odaült elénk, hisz nagyon szerette a cigányzenét, s mi mindig Erőss Béla szerzeményével, a „Minden piros, fehér rózsát neki vittem” kedvenc magyar nótájával kedveskedtünk neki. Egyik este rossz hangulatban volt, mert elhagyta a kedvese. Csalódásában is a mi muzsikánkkal vigasztalódott. Ezen a szomorúnak indult estén a helyi állami gazdaság gépészmérnöke – akit röviddel azt megelőzően helyeztek oda – egy társasággal tért be a vendéglőbe valamit megünnepelni. Kis idő elteltével a fiatal hölgy dalát kezdtük játszani. És a nóta a gépészmérnökben is emlékeket ébresztett. Odajött hozzám, és azt tudakolta, kinek muzsikáljuk ezt a nótát. Mondom: a postamester kisasszonynak. Ránézett, és a fiatal nőben felismerte fiatalkori szerelmét. A szerelmespár elkerült egymástól – a férfi Budapesten tanult –, így megszakadt a kapcsolatuk. Ám sosem tudták elfelejteni a másikat. Ezen az estén rögtön egymás nyakába borultak. Ha nincs a muzsika, ha nincs ez a nóta, talán sosem találkoznak újra ezek a fiatalok. A helyzet bonyolultságához, no meg ahhoz, hogy minden éremnek két oldala van, el kell mondani: a férfinek ekkor már felesége volt, akitől ezek után elvált, hogy elvehesse élete első nagy szerelmét. A szabadszállási lakodalomban én muzsikáltam nekik. Életre szóló élmény volt ez a történet, ami több évtized távlatából is élénken él az emlékeimben.

Más alkalommal, amikor már a fiam mellett segédprímásként dolgoztam, egy francia vendég sehogyan sem akarta elhinni, hogy én is prímás voltam. A Németh János által írt és komponált, külföldön is közismert „Csak egy kislány van a világon, az is az én rózsám, galambom” andalgót játszottam el neki, amely andalító dallamával, ehhez szorosan kötődő szövegkifejezéssel olyan csodálatos érzésvilágot váltott ki belőle, hogy a végén úgy sírt, mint egy kisgyerek. Hazatérve Párizsba köszönőlevelet küldött, melyhez a névjegykártyáját is mellékelte.

De egy Münchenbe szakadt hazánkfia, Ivanics Karcsi bácsi is valahányszor hazajött, mindig sírva hallgatta tőlem Kondor Ernő: ”Vén cigány…” hallgató nótáját.

Említhetem azt is, amikor Németh Marikát, operett primadonnát kellett egyik alkalommal kísérnem. Szóltak: Béla! Gyere, próbálni akar a művésznő! Ám, amikor a művésznő meglátott, így szólt: Ja, maga az? Köszönöm, nincs szükség a próbára. Neves színészeknek, politikusoknak is játszottam. Például Horn Gyula miniszterelnök úrnak is muzsikáltunk a Gerébi-kúriában. Nálam a munka és a hobbi között nincs különbség: mindenem a muzsika. Nehéz lenne megszámolni, hány dalt ismerek, kedvencem azért akad, mégpedig Dobi Jóska: Ne nézzetek úgy rám – hallgató nóta, amelynek szövege a következő:

”Ne nézzetek úgy rám, mint egy csavargóra!
Mintha szívem, lelkem sohase lett volna.
Ne nézzetek úgy rám, ne bántsatok engem,
Nekem is van szívem, nekem is van lelkem.

Ha nem volna szívem, ha nem volna lelkem,
Sohase látnátok csavarogni engem!
De nincsen nyugalmam, nem tudom feledni,
Hogy annak, ki szegény, nem szabad szeretni.”

– Sok felemelő pillanata volt a munkájának, sok nehézség is szegélyezhette útját. Élete egén lemenőben a nap. Szokott-e még zenélni? Ha most újra kezdhetné, ugyanezt az életet választaná?

– Most sem választanék mást, újra ezt kezdeném el. Én szerettem és szeretek is játszani. Sosem tudtam nem szívből muzsikálni, csak úgy, hogy mindig tessen, és ne csak nekem, de a vendégnek is. A hegedűt pedig akkor teszem le, ha a vonó már kiesik a kezemből. Örülök, hogy 2006-ban, a Hannoveri Világkiállításon zenekarommal én is képviselhettem Magyarországot.

Kedves Farkas Béla!

Kívánunk családod körében jó egészséget, boldog, hosszú életet. Közelgő 75. születésnapod alkalmából tisztelettel köszöntelek magam és az Újszászi Híradó olvasói nevében.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 február 12. (szombat) 20:12
 
Varga Ferenc: Cseh Károly, az újszászi földkeresők vezéralakja, a település első helytörténésze Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 január 17. (hétfő) 18:02

Köztudott, hogy Újszásznak a régmúlt időkből nagyon kevés írott forrásanyaga maradt ránk. Így meg kell ragadni minden olyan írott, vagy elektronikus úton megjelent forrást, amely gazdagíthatja a település múltjának jobb megismerését.

Szájhagyomány alapján hallottam Cseh Károlyról, Újszász első helytörténészéről. Felkeltette kíváncsiságomat. Hozzáfogtam személyének kutatásához. A „Tarsoly” című, Újszászi Társadalmi Helyi Közéleti Lap minden számát áttanulmányoztam. Nos, a „Tarsoly Hírekben” (1912) az alábbiakat olvastam: „December 3. A falu nagy halottja: Örökké reménykedő földkeresőinket súlyos veszteség érte: meghalt Cseh Károly a százados per egyik tántoríthatatlan vezéralakja. A múlt hó 25-én volt elvtársainak és a kíváncsiskodók seregének nagy részvétele mellett díszes temetése. Az utóbbi években ő volt a földkeresési per zászlóvivője. Felkutatta a legrégibb könyvtárakat, ahol csak Újszászra vonatkozólag valami történeti adatot, leírást talált, azt drága pénzen mind beszerezte. Egész krónika volt a feje. Valóságos regéket tudott az uradalom és a község keletkezéséről mesélni.”

A fentiek alapján továbbléptem. Kértem Nagy Kálmánné kántornőt, legyen segítségemre Cseh Károly személyi adatainak felkutatásában. A Plébánia Hivatalnál vezetett anyakönyvek alapján a segítséget megkaptam, amit ezúttal is köszönök.

Cseh Károly szülei: Cseh András és Szabó Katalin újszászi származásúak voltak. 1849. 11. 19-én kötöttek házasságot Újszászon. Életközösségükből 7 gyermek született: János (1853), Rozália (1855) Károly (1857), József (1860), László (1866) és András (1869).

(Amennyiben nem más személlyel történő névazonosságról van szó, én még ismertem Cseh Rozáliát, aki közel lakott hozzánk, a Hunyadi útból nyíló Lehel utcában. Magas, derék, szép hölgy volt, noha 1941-1942. években már jóval túl volt a 80. életévén. Mindig egyedül láttam.)

Cseh Károly Újszászon született 1857. 12. 07-én, és szülőhelyén 1912. 11. 23-án hunyt el.

Károly, iparosként, elmondások szerint hentesként működött. Szűcs Máriával kötött házasságot. (További kutatómunkát igényel, hogy életközösségüknek lett-e gyermekáldása.)

Az olvasók joggal tehetik fel a kérdést, mi volt az újszászi földkeresők évszázados pere, amelynek tántoríthatatlan vezéralakja volt Cseh Károly. Dr. Bagi Gábor kandidátus, a Damjanich Múzeum történésze által a közelmúltban megjelent Újszász történetéből, valamint Jánoska Antal: „Újszászi földkeresési per” írásából (Újszászi Híradóban olvashattuk) rövidített, lényegre törő kivonat:

Mária Terézia Habsburg uralkodó által 1767-ben kiadott szabályozás, amelynek célja a jobbágyok jobb állami adóképességének biztosítása volt, arra késztette báró Orczy Lőrincet, hogy 11 úrbéres telket osszon ki jobbágyai között. 13 személy jutott így földhöz.

Az 1830. 06. 03-án kelt összeírás a 11 jobbágytelket említi, a későbbi pereskedést okozó 38 telket pedig az úgynevezett kontraktualista, azaz szerződéses majorsági földnek tekintette. 1844. 06. 08-án az újszászi úrbéresek és zsellérek(2) megbízottjai báró Orczy Györggyel megegyeztek a jobbágyföldek ügyében. A község lakói ezzel nem értettek egyet, és pert indítottak a földesúr ellen. Kérték a már fentebb említett 38 telek kiadását. A keresetet elutasították. Az újszásziak Bécsben kérték ügyük felülvizsgálatát. A Birodalmi Legfőbb Úrbéri Törvényszék a korábbi ítéleteket megerősítette, mondván: az igényelt 38 jobbágytelek nem esett az urbárium(3) alá, magánjogi szerződésként majorsági földek voltak, bérletük meghatározott időre szólt.

Nagy Albert és más újszászi lakosok ismét kérték az ügy felülvizsgálatát – eredménytelenül.

Három és fél évtized elteltével Cseh Károly újszászi lakos, a földkeresők százados perének tántoríthatatlan vezéralakja és társai 1906. 12. 29-én újabb keresetet nyújtottak be a jobbágytelkek ügyében az Orczy- és Dessewffy-birtokok ellen, de az elutasító ítéleteket a hatóságok helybenhagyták.

1911-ben a „Tarsoly” számaiban olvashatjuk a földkeresők újabb felvonását. „...a grófi uradalom majorjában, a múlt hó 20-án több idegen csendőr lett elszállásolva, sőt századparancsnok is volt velük. Az egész mozgósításnak, mint halljuk, az a története, hogy valamelyik ábrándozó polgártársunk beírt a kerületi csendőrkapitánysághoz s e napra karhatalom kirendelését kérte ahhoz, hogy ne akadályozhassa meg őket senki abban, hogy mikor az uradalom földjéből vélt jogos tulajdonukat kihasítják.

A csendőrség persze kirukkolt, de nem az ő szándékukra, hanem hogy az uradalmat az esetleges erőszak ellen megvédelmezze.”

Szabó Lajos budapesti ügyvédnek sem sikerült előbbre vinni a földkeresési ügyet, sőt a felmerült óriási perköltséget egyik aláírónak, Volter Joakhim volt községi bírónak a házára táblázták, aki perrel igyekezett a tehermentesítést elérni.

1913-ban az újszászi földkeresők kálváriája eredménytelenül fejeződött be. A világháború és következményei végleg elsodorták álmaikat.

Cseh Károly tevékenységét, munkásságát nagyra értékelem. Bizakodom, népes családjának leszármazottai élnek, valahol őrzik ősük Újszászra vonatkozó történeti adatait, leírásait, amit drága pénzen szerzett be. Arra is merek gondolni, ha Cseh Károlynak egész krónika volt a feje, valóságos regéket tudott az uradalom és a község keletkezéséről mesélni, azokról feljegyzéseket készített, dokumentumokat gyűjtött. Bizony, ezek az anyagok előkerülésük esetén, Újszász felbecsülhetetlen, pénzben alig kifejezhető helytörténeti adalékául szolgálhatnának.

 

(1) = kisebb major, tanya; a földesúr saját kezelésében levő birtokrész,

(2) = jobbágytelekkel nem rendelkező jobbágyok,

(3) = az úrbéri kötelezettségeket összefoglaló oklevél.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 január 17. (hétfő) 18:16
 
Jánoska Antal: Újszászi patikák Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2010 december 14. (kedd) 18:52

Az Országos Közegészségügyi Tanácsot 1868-ban hozták létre. A testület készítette elő az 1876. XIV. törvénycikket, mely a közegészségügyet az állami igazgatás hatáskörébe utalta. A hatósági működés jogkörét így határozta meg: „Mindaz, ami a közegészség fenntartására, javítására és a megromlottnak helyreállítására szolgál, hatósági felügyelet és intézkedés..."

 

Szabályozta a gyógyszerek készítését és forgalmazását, továbbá „...a gyógyszerészeire vonatkozóan kimondja, hogy az, mint közegészségügyi intézmény, az állam felügyelete alatt áll. A felügyelet kiterjed a gyógyszerészeti személyzet tudományos képzettségére, a gyógyszerár szabályok megállapítására, megtartására, a gyógyszertárak kezelésére, a helyiségek berendezésére és felszerelésére, az előírt könyvek vezetésére...”

Új gyógyszertár engedélyezése – a törvényhatóság véleményezése alapján – a belügyminiszter hatásköre volt. Az engedély csak akkor tagadható meg, ha „tekintettel a népesség számára, az ott már fennálló gyógyszertárak s egyéb helyi viszonyokra, kimutattatik, hogy az új gyógyszertár annyira felesleges, hogy a többi gyógyszertár fennállását veszélyeztetik." A szabály ismeretében válik érthetővé, hogy a gyógyszerész évkönyvek folyamatosan közlik az adott település lakóinak számát.

A gyógyszerészek egyetemi képzése 1851-től két évig tartott. Az első évben a bölcsészeti karon állat-, növény- és ásványtant, fizikát, míg a másodikban az orvostudományi karon szervetlen és szerves kémiát, gyógyszerészi kémiát, gyógyszerismeretet és gyógyszerkészítést tanultak a hallgatók. 1891-től szerepelt a képzés anyagában a közegészségtan. 1895-től nők részére is lehetőség nyílt a gyógyszerészi pályára. (Az első ilyen diplomát 1903-ban Kolozsváron Thinagel Szerafin kapta meg.) 1914-től érettségi vizsgához kötötték a gyógyszerész szakra történő jelentkezést.

Egy közösség életében mindig fontos szerepet kaptak a tanult emberek. A falusi környezetben különösen érvényesült ez, a körorvos, állatorvos, tanító, plébános és kántor, mint írástudó és minden ügyes-bajos dolog ismerője a polgárok bizalmasának számított. Közéjük tartozott a gyógyszerész is. Az Újszász környéki települések gyógyszertárai – a Katolikus lexikon adatai szerint – az alábbiak voltak (alapítási év, gyógyszertár neve és tulajdonosa): Szolnok, 1871. Magyarország védasszonya, Steiner Oszkár; Zagyvarékas, 1893. Szent László király, Teleki Béla; Tápiógyörgye, 1893; Szent Magdolna; Saffáry Gyula. Újszászon 1883 előtt a körorvos tartott fenn hatóságilag engedélyezett „kézi gyógyszertárat”.

Az újszászi gyógyszerészek életét kutatva csak kevés adattal szolgálnak a dokumentumok. Így e sorok írója több ponton adósa marad az olvasónak. Az iratanyag és dokumentumok gyakran téves adatokat közölnek. Az emlékezők inkább az 1950 utáni állapotokról tudnak mesélni. Néhány alkalommal a szerencse és a véletlen segített a történések és életpályák megismeréséhez. Most kronológiai sorrendbe állítva osztjuk meg az Újszászi Híradó olvasóival a régi patikákról és gyógyszerészekről összegyűjtött adatokat.

 

Magyarok Védasszonya gyógyszertár az 1910-es években
(Gyökér István tulajdona)

 

1883. Magyarok védasszonya (Patrona Hungariae) néven Tanács Gyula alapított gyógyszertárat Újszászon. (A Gyógyszerészek naptára 1902-1904 között tévesen Magyarok Védangyalaként ismerteti a gyógyszertárat.) Tanács Gyuláról csak annyit tudunk, hogy 1849-ben született, és 1885-1894. között tagja volt az újszászi képviselő-testületnek. 1891-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagjaként szerepel. Gyógyszertárának pontos helyét nem sikerült azonosítani. (Kis zavart okozhat, hogy a Katolikus lexikon Bene Ernőt nevezi meg alapítóként. Ez téves adat – mint később látni fogjuk.) Egy forrás említi, hogy Tanács Gyula nevű gyógyszerész a Somogy megyei Kőröshegyen alapított gyógyszertárat 1893-ban Szent László király néven. Mivel a községből történő távozása és a Balaton-parti cégalapítás ideje megegyezik, gyanítható, hogy az Újszászról elköltözött Tanács Gyuláról van szó. Ellentmond ennek az Újszászon vezetett polgári házassági anyakönyvek első bejegyzése Balogh János földműves és Kovács Viktória esküvőjéről 1895. 10. 22-én. A házasságkötés tanúja Tanács Gyula gyógyszerész volt.

Az 1895-1902. közötti időszakra nem találtam adatot az újszászi gyógyszertárról, annak tulajdonosáról vagy üzemeltetőjéről. Sajnos, a Schédy Sándor által 1863-tól szerkesztett Gyógyszerészek Naptára a kérdéses évekből hiányzik a könyvtárakban.

1902-1914. között Skoumal Jenő volt a gyógyszerész Újszászon. Életéről és családjáról sokat megtudtam Hódmezővásárhely történetíróitól és Skoumal Krisztiántól, aki ma Szederkényben gyógyszertáros. Skoumal Jenő Budapesten született 1875. december 16-án, és Püspökladányban hunyt el 1968. április 21-én. A gimnáziumot Jászberényben végezte, 1898-ban nyert gyógyszerészi diplomát. 1902-1914. között Újszászon volt gyógyszertára. Itteni működéséről és életéről alig tudunk adatokat. 1902-ben vette feleségül Sárközi Erzsébetet (1879. április 25. – 1906. március 09.), egy jászberényi birtokos lányát. Fiuk Jászberényben, az asszony szüleinek házában született. Az újszászi gyógyszerész feleségét halála után – Újszászon fehér koporsóba szállt, fogalmaz egy életrajz – Jászberénybe vitték a családi kriptába. Skoumal Jenő második feleségével, Nagy Terézia (Kolozsvár, 1875. okt. 17. - Püspökladány, 1954. ápr. 30.) MÁV pénztárnokkal Újszászon tartotta esküvőjét 1909. október 22-én.

Az anyakönyv megjegyzés rovatába írták, hogy „harmadfokú rokonság alól disperzálva” (felmentve).

 

Az újszászi gyógyszertár az 1950-es években

 

Az újszászi Tarsoly 1914. május 21-i számában Gyógyszerész változásról tudósít: „Skoumal Jenő, aki sok ideig volt községünkben gyógyszerész, családi okból eladta községünkben lévő gyógyszertárát és Hódmezővásárhelyre költözött.” A Zrínyi-patika tulajdonosa lett, melyet 55 ezer koronáért vásárolt meg. Ifjabb Skoumal Jenő (1902. november 15. – 1980. október 16.) 1923-1924-ben Budapesten tanulta a gyógyszerészetet, és lett patikus atyja hódmezővásárhelyi üzletében.

A budapesti képes levelezőlap gyűjtő Gyökér István (2010.) bocsátotta rendelkezésemre azt a mozaik levelezőlapot, melynek egyik képén az újszászi gyógyszertár látható 1905 körüli állapotában. A kicsiny, kopottas képen jellegzetes alföldi épületet látunk: üzlet, raktár és lakóépület, beépített tornáccal. A patika bejárata az utcafronton volt, előtte kis elkerített területtel. Az újszásziak szerint a patika mindig is a Tápiógyörgyei úton volt, így mi is a templom melletti kis térre helyezzük képzeletbeli térképünkön. (A levelezőlapon szerepel még a község két iskolája, melyeket „Hosszú-” és „Tornyos-” jelzővel ismer a népnyelv.)

 

Herczegh Imréné és az újszászi gyógyszerészek 1962-ben

 

1914 - kb. 1940 között az újszászi gyógyszertár tulajdonosa Bene Ernő gyógyszerész volt, és mint a Tarsoly előbb idézett cikke írta, gyógyszertárát „...teljesen átalakította és a modern kor igényeinek megfelelően szerelte föl, hol mindenfajta drogériai cikkek is kaphatók.” Bene gyógyszerész úr tagja volt az 1918-ban megalakult helyi nemzeti bizottságnak. A szerző adós marad Bene Ernő életrajzával, mert ennél többet nem tudott meg a gyógyszerész úrról. 1943-ban a gyógyszerészek évkönyvében özvegy Bene Ernőné a cégtulajdonos, akitől Spatina Irma bérelte, kezelőjeként pedig Pápay Gyula szerepel. Spatina Irma 1919-1920-ban tanult a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen, neve a gyógyszerészmesterek között szerepel. Zavarba ejtő viszont, hogy egy korabeli, a Kner Nyomda által, a tulajdonos szerint 1920 körül nyomtatott papírkapszulán olvashatjuk: „Mag. Ph. Pápay Gyula gyógyszertára – „Magyarország védasszonyához” – Újszász, Tel. 25.”* (Magister Pharmaciae = gyógyszerész mester) Az utolsó, ismert dokumentum szerint özvegy Bene Ernőné 1944-1950-ben a gyógyszertárat Hárskuti Imrének adta bérbe.

1950. augusztus 1-jén országszerte egy időben történt meg a gyógyszertárak államosítása. Megyei gyógyszerellátókat hoztak létre, és következett a 40 évig tartó szocialista gyógyszer-kereskedelem időszaka. Az eseményről nem találtam újszászi dokumentumot. Visszaemlékezők szerint 1950-ben gyógyszerész csere következtében Hárskuti Imrét Jászfényszaruba helyezték, az ott dolgozó Herczegh házaspár pedig Újszászra költözött. Herczegh Imréné Soós Ilona lett a gyógyszertár vezetője, férje pedig beosztott gyógyszerészként dolgozott. A Magyarok Védasszonya nevet a jól hangzó 15/71 sz. sorszám váltotta fel. Ez az üzlet – benne lakóépület – látta el gyógyszerekkel Újszász lakóit közel négy évtizeden át. (Az elhagyott házat 2004-ben lebontották.) Herczegh Imre 1963. szeptember 16-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Özvegye 1973 októberéig – nyugdíjazásáig – vezette az újszászi patikát. 1984 februárjában halt meg Szolnokon, ott is lett eltemetve.

1959. szeptember 1-jétől nyílt lehetőség gyógyszerész asszisztensi állások betöltésére. Az itt dolgozók gyakran változtak. Dr. Nagy Lászlóné Bajnok Katalin, Czifra Imre, Varga István, Kakukk Mária, Varga Pálné Ulviczky Anna, Polyóka Istvánné Gyurka Margit állást változtattak, illetve elköltöztek. Kalóz Istvánné Hegedűs Edit szakasszisztens 1959. szeptember 1. – 2007. szeptember 30., Csák Lajosné Nagy Ilona 1963-ban, majd 1969. február 15. – 2005. április 22. között volt alkalmazott, Kasza Istvánné Kaló Anna asszisztens, Göblyös Imréné Hajdú Julianna és Varga Imréné Lukácsi Erzsébet ma is aktív.

1973. október 3-án Tömösközi Ilona vette át a gyógyszertárat, s vezette 2004. július 19-én tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig. A Béke téri gyógyszertár 1988-ban zárt be. Ugyanekkor épült fel az egykori Fischer-ház, majd a bölcsőde helyén a Damjanich utca 2. sz. telken az új gyógyszertár, és működött itt 2003-ig, végül mai helyére (Damjanich utca 14.) költözött, az egykori orvos lakásba. Időközben (1996) a gyógyszertár privatizációja is megtörtént, amikor neve Szent István Király Gyógyszertár lett. A patika tulajdonosaként 2005 márciusa óta dr. Muskó Zsolt szakgyógyszerész szerepel, üzemeltetője a Szász-Pharma Bt.

 

A gyógyszertár személyzete az 1970-es években

 

Hiányosak ismereteink Bugyinka Endre (több helyen tévesen András, egy hirdetésben Bagyinka) drogériájáról és gyógyszertáráról, mely a Fő úton volt a harmincas-negyvenes években. Egy emlékező szerint az üzlet az egykori csendőrlaktanyában működött rövid ideig. Az épületet később az iskolához csatolták. 1940-ben Bugyinka üzletének hirdetése olvasható az újszászi Katolikus Szóban: „Karácsonyi és újévi szükségleteit – arc-, kéz-, haj- fog- és gyermekápolási cikkekben feltétlenül – Bagyinka illatszertárban Újszászon szerezze be, ahol márkás árut kap olcsó napi áron. Betegápolási és háztartási cikkek is ugyanitt kaphatók.”

Itt köszönöm meg Kassai Árpád és a Galenus Gyógyszerészeti Gyűjtemény, Nagy Kálmánné, Skoumal Krisztián, Szekeres Istvánné, Torma Károly és az újszászi gyógyszerészek segítségét az adatok összegyűjtésében.

* Megjelent az Üzenet a múltból című levelezőlap albumban (Galenus Kiadó, 1995.)

Jánoska Antal

 

Utolsó frissítés: 2011 május 28. (szombat) 10:55
 
Jánoska Antal: A II. világháború polgári áldozatai Újszászon Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2010 november 22. (hétfő) 19:57

1944, őszutó. Újszász történetében fekete betűkkel szerepelnek Szent András havának napjai. A novemberi események talán tapintatból, talán félelemtől telve elkerülték a helytörténet-írók figyelmét. Olyan nagyvonalúan bántak e keserves napok történéseivel, hogy nyomát is alig találjuk a könyvek és folyóiratok oldalain. 50 esztendőn át csupán három eseményről szóltak: a felgyújtott templomtoronyról, a plébániát ért belövés következtében elhunytakról és a helyi csatározások során életüket vesztett orosz katonákról.

 

Az 1944-ben Újszászon történt eseményekre emlékezők – néhányan öt évtizeddel az események után sem vállalják a nyilvánosságot – elmondták, és arról az utólag felvett halotti anyakönyvek is tanúskodnak, hogy voltak civil áldozatai a harcoknak. A november 5-én kezdődő és több napon át tartó intenzív orosz aknavető támadásokban az Abonyi úti kastélyt 26 belövés érte, Molnár István, Lévai Sándor, Nagy Béla és Vasas Pál háza, illetve a plébánia is találatot kapott. Az ÚH oldalain korábban Bagi Gábor foglalta össze az Újszász környéki harcok eseményeit. Kovács Zoltán András és Számvéber Norbert 2001-ben írta meg a Waffen SS magyarországi történetét, s ebben újabb adalékokat olvashatunk a harci eseményekről. Most korabeli okmányok és szemtanúk segítségével teszünk kísérletet leírni: hogyan élték meg Újszász lakói 1944-1945-ben a megszállás hónapjait.

Varga Károly (Szeged) szerint „...a front három hétig tartott Újszász községben, s igen sok személyi és anyagi kár keletkezett.” A dokumentumok szórványos harcokról szólnak, melyek legfeljebb egy hétig, november 5. és 10. között zajlottak. Újszászon kétszakasznyi, a Waffen SS kötelékébe tartozó német katona védekezett, a templomtoronyból uralva a területet. Parancsnokuk az akkoriban talán gúnyosan úri kaszinónak nevezett Árpád úti házban lakott. A mai Jász úton, illetve a Dózsa György úton települt egy-egy géppuskás, páncéltörőkkel megerősített csoport, melyek a főváros irányába visszavonuló német csapatok utóvédjei lehettek. (Az Újszászon elesett katonákkal egy későbbi cikkben foglalkozunk.)

Az oroszok közeledtével kiürültek a település utcái, zárva maradtak az üzletek. Lányok és asszonyok kerestek menedéket padlásokon, kemencékben és a tanyavilágban. Az emberek a maguk által épített óvóhelyeken kerestek menedéket. Az Újszászt elfoglaló II. Ukrán Front harcosai átkutatták a házakat, betelepültek a kastélyokba és a plébániára. Elfoglalták az Iparoskört, a Vasutaskört és az iskolákat. Az Újszászon történt erőszakos cselekményekre ma sem szívesen emlékeznek az érintettek. A felszabadítók legfőbb zsákmánya a cipő, óra, hús és asszony volt. A polgári áldozatok nevét nem örökíti meg emléktábla, statisztika nem készült a megbecstelenítettekről, az elhurcolt, felégetett tárgyakról sem. A szégyen, fájdalom és tehetetlenség hallgattatta el a legyőzötteket. Később pedig a politika nem engedte megismertetni, hogy mi történt Újszászon és egyáltalán Magyarországon ezekben a hónapokban.

1947-ben az emigrációba kényszerült Sulyok Dezső Két éjszaka nappal nélkül című naplóját 1948-ban Zürichben adta ki, magyar nyelven 2004-ben(!) jelent meg. Pápa egykori polgármesterének könyve a dunántúli történésekről számolt be. „A 12 ezer lakost számláló város mintegy ezer asszonya jelentkezett az irgalmasnővérek kórházában orvosi kezelésre. 800 közülük fertőzést kapott.... Budapesten még sokkal rosszabb lehetett a helyzet... A nemkívánatos terhességek olyan mértékűvé nőttek, hogy a kormány kénytelen volt a művi megszakításokat engedélyezni.” Becslések szerint 1945 tavaszán 2 millió német asszony lett áldozata az ázsiai hősök erőszakoskodásának. Sokat mondó adalék a történethez, hogy Sztálin generalisszimusz 1945. április 20-án hadparancsban szólította fel a Vörös Hadsereg tisztjeit a megszállás alá került területeken – elsősorban Németországban – az erőszak és fosztogatás megfékezésére, így fellépett a nők megbecstelenítése ellen is. De Titus Livius óta tudjuk: Via victis! – Jaj a legyőzötteknek! Azt is tudjuk, hogy háború idején a hős és a gazember fogalma a katona szóban egyesül.

Szülőföldem, a Jászkunság (1992) című könyv Újszász fejezetében sok téves adat mellett szerepel: „A II. Ukrán Front csapatai súlyos harcok árán vették birtokukba 1944. november 4-én a községet.” Ezzel szemben a valóság: Újszász belterületén nem folytak jelentős harcok. Páncélos csata Zagyvarékas, Abony és Szászberek körzetében zajlott, gyalogos ütközet a felsőszászbereki Daruhátnál volt. A Szolnok környéki szórványos légi csatákban egy orosz és egy német repülőgép zuhant le az újszászi határban. (Az ÚH oldalain olvashattunk cikket az eseményről.) A németek 9-én felgyújtották a templomtornyot, és elvonultak Jászberény felé. Egy szemtanú szerint az oroszok november 9-én szivárogtak be Újszászra.

Varga Ferenc írja: „1944. 11. 10-én elhagytuk az óvópincét. Felmentünk a lakásba. A délelőtti órákban, ukrán kinézetű pufajkás, szovjet katonák érkeztek a Jász illetve Akácfa út felől a kerten át házunkhoz. Dobtáras géppisztoly volt a kezükben előreszegezve. Édesapám javaslatára fehér kendőt lobogtatva fogadtuk őket a gangon. Egyre csak azt hajtogatták: nyemecki jeszt (német van)? Édesapám megértette, mit kérdeznek. Kézzel jeleztük, hogy nincs. Beszaladtak a lakásba, benéztek az ágyak alá, a kemence mögé a kuckóba, és ijedten, mindenre elszántan, de látszott, nagyon fáradtan, mentek tovább. Amikor már állandósult jelenlétük, előfordult, hogy bárisnyákat (hölgyeket) kerestek, kergettek. A Hunyadi útról, ahol laktunk, a legtöbb sikolyt a Lehel utca felől hallottuk. Nekünk is volt félnivalónk, hiszen szemrevaló Mancika nővérem ebben az időben volt 16 éves. Nagyon vigyáztunk rá. Amennyire lehetett bújtattuk, de mi nem kentük be korommal, paradicsomlével, stb. Nem történt semmiféle bántódása. Mint minden frontharcos, a szovjet katonák is éhesek voltak. Két hízó disznónk volt, abból az egyiket úgy vitték el édesapám ellenkezése ellenére, hogy piros kabátövekkel összekötözték lábukat.

Mások elmondták azt is, hogy a náluk elszállásolt orosz katonák barátságosan viselkedtek. Az éléskamrát kiürítették ugyan, néha maguk hoztak élelmet és osztották meg a magyarokkal. Ezek a mesélők nem tapasztaltak erőszakot a környezetükben, bár hallottak néhány esetről.

„Az oroszok a nőket megerőszakolták, vitték a kamrából a kenyeret, szalonnát, összeszedték a jószágokat. Aki ellenállt, jobb esetben megverték, de volt, akit agyonlőttek.” – mesélte másik beszélgető partnerem. Az akkor még kiterjedt tanyavilágból is érkeztek hírek erőszakos cselekményekről, fosztogatásról. A B. család 3 esztendős Gáborkáját részeg orosz katonák itatták halálra vodkával. Mint elmondta, nem a harcoló alakulatok katonái, hanem az őket követő horda volt veszélyes a polgári lakosságra.

Varga főjegyző helyettese, Siposs Barna aljegyző november 20-án nyitotta ki irodáját, és utólag jegyezte az anyakönyvekbe az elmúlt napok haláleseteit. Mint a dátumokból kiderül, napokkal, vagy hetekkel az események után jelentkeztek az elhunytak hozzátartozói, szomszédjai. (Lásd: Táblázat)

*Nevük szerepel a II. világháború áldozatainak emléktábláján.

1945 első napjaiban az oroszok 59(?) újszászi férfit vittek el jóvátételi munkára. Közöttük volt Illés Gergely iskolaigazgató, Mohi Lajos tanító, Gombár Pál baromfikereskedő, Kovács József leventeoktató. Hír és nyom nélkül tűntek el, sorsuk alakulásáról sehol sem olvashatunk. Évekkel később néhányan visszatérhettek lakóhelyükre. Adalékok a „málenkij robot” történetéhez: „...a szovjet hadtörténészek csökkenő létszámmal összeállított hadifogoly-táblázata szerint a felsorolt huszonhárom nemzetiség között a fájdalmas harmadik helyet foglaljuk el. Elismert fogolylétszám a németeket illetően 2 389 560 fő, japán 639 635 fő, magyar 513 767 fő... A hadifoglyokon kívül a „jóvátételi kényszermunkára” történt kényszertoborzás másik módszere az úgynevezett „kicsi munka”... 1944. december 22. és 1945. március 31-e között Magyarországról közel 120 000 sváb származású vagy németes hangzású családi nevet viselő 18 és 50 év közötti férfit, 18 és 35 év közötti nőt hurcoltak el...” (Forrás: Rózsás János: Magyarok az orosz birodalom fogságában – 1849-1956). És mint az Újszászról elhurcoltak nevéből sejthető, nem ragaszkodtak a fentebb megfogalmazott alapelvhez. Néhányan úgy emlékeznek az eseményre, hogy egyfajta leszámolás történt a községben. Ármánykodással és besúgásokkal az újonnan szerveződő magyar közigazgatás emberei és szovjetbarát pártmunkások segítették az 59 ember kiválasztását.

Az orosz alakulatok 1945 márciusában hagyták el Újszászt. Az elöljáróság becslése szerint 3000 jármű, 10-15 ezer orosz katona telelt a községben és közvetlen közelében. Élelmiszerellátásukról nagyrészt az egyébként is éhező település lakóinak kellett gondoskodni. Ez a gondoskodás gyakran abból állt, hogy a megszállók falhoz állították a gazdákat, és kiürítették a kamrákat és az ólakat. A parkerdő faállományát, a kastélyok nyílászáróit és berendezését gyakorlatilag elégették. Lerombolták és felgyújtották a göbölyjárási kúriát, gazdasági- és lakóépületeit. A pusztításban és a tárgyak széthordásában az újszásziak is részt vettek. Egy szemtanú szerint a könyveket a sáros utak feltöltésére használták. Az oroszok elvonulása után, április 1-jén román katonák szállták meg Újszászt. Legemlékezetesebb tettük a templom orgonájának megrongálása volt.

Az 1944. november – 1945. május között elhunyt újszászi polgárok adatait Pölös Antal rékasi plébános és Oláh Károly jegyezte az egyházi anyakönyvbe. A szövegazonosság a polgári anyakönyvek adatainak átmásolására engednek következtetni. 1945. május 30-án gyászmisén búcsúztatták a háború civil áldozatait.

Tudjuk, hogy cikkünkben 1944 novemberének újszászi történései közel sem teljesek, éppen ezért a szerző várja azok jelentkezését, akik — akiknek családtagjai – áldozatul estek a kegyetlenkedéseknek,elhurcolták őket a Szovjetunióba, illetve szemtanúi voltak az eseményeknek.

Megköszönöm Bartha Imréné, Nagy Kálmánné, Normann László, Szekeresné Tűri Mária, Torma Károly, Varga Ferenc, Zérczy Lászlóné és a névtelen adatközlők közreműködését.

Jánoska Antal

 

Nap, óra név kora foglalkozás lakás A halál oka A bejegyzés dátuma
November 5. 12 Csajbók József 16 tanonc Fiumei út 1136. nyakszirti szilánksérülés 11. 25
7. 11 Baranyi Istvánné sz. Bozsó Róza 44 háztartásbeli Hunyadi út 872 légnyomás 11. 24.
7. 13 Ónozó Jánosné sz. Szabó Anna 34 háztartásbeli Lőcsei út 1190. légnyomás 11. 26.
8. 10 Kormos András 63 MÁV altiszt Andrássy 951. légnyomás 1945. jan.18
8. 11 Kis Flórián 17 napszámos Kassai út 387. elvérzés 11. 21.
8. 14 Gombár Joáchim* 54 földműves Szekszárdi út 1072. bombatalálat 11. 25.
8. 16 Szabó Imre Pléb. 10.-én 43 földműves Hosszúháti tanya bombatalálat 11. 24.
8. 16 Szabó Gáborné sz. Cseh Veronika 48 háztartásbeli Apponyi út 149. légnyomás 11. 20.
8. 18 Molnár István* 40 pályamunkás Horthy út 21. elvérzés 11. 20.
9. 15 Lukács Kálmán 33 MÁV munkás Rákóczi út 463. hasi szilánk 11. 25.
9. 21 Rigó Rajmond 59 fűtőházi munkás Petőfi u.609. hátgerinc szilánk sérülés
10. 20 Prukker István* 53 plébános Szt. István tér 56. elvérzés 11. 21.
10. 20 Fitos Pál rákóczifalvai 54 plébános Szt. István tér 56. elvérzés 11. 21.
10. 22 Czétényi Gáspár* 19 napszámos Andrássy út 948. fejlövés 11. 20.
11. 10 Varsányi Istvánné sz. Prukker Mária 50 házvezetőnő Szt. István tér 56. hasüregi bombaszilánk 11. 22.
11. 10 Lékó László 33 gépész Szarvashalom hasüregi szilánksérülés 11. 29.
11. 14 Perjési Sándor Pokoltanyai lakos 37 földműves 29. MÁV-őrház szilánksérülés 1945. ápr. 27
11. 14 Szórád Ernő Jászberényi lakos 82 földműves Szúnyogos tanya fejszilánk 12. 02.
12. 15 Ézsiás András 19 földműves Tápiógyörgyei 177. combtörés 12.02.
23. 19 Varga Károly 28 földműves Rákóczi út 480. hátgerinc szilánksérülés 11. 24.
28. 19 Kézér Béla Zagyvarékasi lakos 19 földműves Rózsás tanya fejlövés 11. 28.
december
17. 19
Agócs János M.* 26 földműves Lehel út 769. fejlövés
Pléb. szívlövés
12. 18.
Újszásziak szerint menyasszonyát egy hős felszabadító molesztálta, amiért Agócs János pisztolyával lelőtte. Az orosz katonák ezért őt végezték ki.
1945. január 14. 13. Zérczi Jánosné sz. Boros Mária 53 háztartásbeli kézigránát szilánksérülés 01.15.

 

Utolsó frissítés: 2010 november 22. (hétfő) 20:07
 
Varga Ferenc: Köszöntjük a 85 éves Gonzales Béla nyugalmazott tanárt, aranypávás fafaragót Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2010 november 10. (szerda) 13:39

Spanyol ősei több mint 200 évvel ezelőtt jöttek Magyarországra. Vasöntők voltak. Gonzales tanár úr le sem tagadhatná őseit, olyan tipikusan spanyolos arcvonásai vannak.

A tanár úr szülei (Gonzales József és Fejes Erzsébet) nagycsaládból származnak. Mindkét részről heten voltak testvérek. Életközösségükből egy gyermekük született: Gonzales Béla, aki Jászjákóhalmán látta meg a napvilágot 1925. 11. 12-én. A most 85 éves tanár úr a tanítói/tanári diploma megszerzése után az általános iskola felső osztályaiban tanított matematikát, kémiát, fizikát, földrajzot. Szerette a sportot. Így, ha kellett, nagyon szívesen foglalkozott iskolai testneveléssel is. Később testnevelő tanári oklevelet is szerzett. 1946-ban volt az első tanítási éve szülőfalujában. Keresztury Dezső (1904-1996) író, költő nevezte ki, aki abban az időben a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás- és közoktatási miniszter volt. Érdekessége az akkori első tanítási napnak, hogy ugyanabban az osztályteremben kezdett, mint amibe kis elsősként, nagy keservek között, édesanyja vitte. Szinte mindig Jászjákóhalmán tanított, kivéve azt a hat évet (1946-1952), amit nagy szerencsénkre Újszászon töltött. Pályázat útján került Újszászra. Miután Neller István és Szilvási Béla elestek a háborúban, a Katolikus Iskolaszék választása (1946) a jól felkészült Gonzales Béla és Kaszabb Sándor tanár urakra esett. (A nyolcosztályos általános iskola működését 1947-ben kezdte, s 1948. 06. 10-én következett be az iskolák államosítása.)

 

Az újszászi tantestület az 1950/51. tanítási évben.
Az álló sorban balról jobbra a 10. Gonzales Béla

 

Máig rejtély, miben gyökerezik Gonzales Béla elismertsége, felejthetetlen alakja Újszászon. Az eltöltött évei maradandóak, elévülhetetlenek. Örökre beírta nevét a település pedagógusainak képzeletbeli emlékkönyvébe. A szakmailag jól felkészült, kifogástalan személyes jegyekkel megáldott embert szeretjük, tiszteljük. Úgy tűnik, mintha nem hat évet, hanem évtizedeket tanított volna Újszászon. Magas kora ellenére meglepően jól emlékszik név szerint is tanítványaira, olyan eseményekre, amelyekre sokan már nem is emlékszünk. Sok a vele kapcsolatos nosztalgikus emlékkép. Talán nem véletlen, hogy az egykor végzett „öreg” diákok múltat idéző osztálytalálkozóikra mindig nagy szeretettel hívják, várják. Az osztályfőnöki órák megtartására szívesen látogat haza, „második otthonába”, hogy találkozzon egykori kedves tanítványaival. Még arra sem tart igényt, hogy személygépkocsit vegyen igénybe. Mindig tömegközlekedési eszközökkel utazik az újszászi találkozókra! Így volt ez a közelmúltban is (2010. 07. 17.), amikor a 60 évvel ezelőtt végzett általános iskolai tanulók összejövetelére került sor.

Elsősorban Gonzales Béla tanár úr személyes varázsának, szervezőkészségének köszönhető, hogy 1947-1950. között olyan általános iskolai labdarúgó-válogatott jött össze, amely hosszú évekre megalapozta az Újszászi Vasutas SE ifjúsági „aranycsapat” gerincét, majd a felnőtt csapat minőségi fociját. Bakó Gáspár, Bakó László (Pofa), Juhász Gergely, Kis Károly, Molnár Károly, Mucza András, Nagy András, Szegedi Gyula, Varga Ferenc, Varga Róbert képezte azt a „magot”, amelyet Mihályi Pista bácsi hozzáértő nevelő-edző keze alatt Kozák Antallal, Majorovits Lászlóval, Takács Lajossal, Varga Jánossal kiegészülve, hosszú ideig verhetetlen csapatot alkotott.

Bizonyára volt osztálytársaim nem mindegyike emlékszik, hogy a ma is élő, egyházi eredetű népi játékból, a betlehemezésből (1948) befolyt pénzből vettük az első futball-labdát. A vásárlást ki más, ha nem Gonzales Béla, tanár úr és Szegedi Gyula bonyolították le Szolnokon. A labdát iskolánknak ajándékoztuk. Úgy emlékszem, ez volt az iskola első, bajnoki mérkőzésre is alkalmas futball-labdája. Igaz, akkor még fűzős formában.

Egyre hangosabban terjedt a hír, hogy a környező falvakban Jászalsószentgyörgynek van a legjobb általános iskolai válogatott labdarúgócsapata. ők bizony az újszászikat is megvernék. Lelkesített, hogy összemérjük erőnket, tudásunkat. Megérkezett a meghívás. Gonzales Béla tanár úr készített fel bennünket a találkozóra, a csapatvezetői feladatokat is magára vállalta. Kerékpárokkal utaztunk Alsószentgyörgyre. Lerövidítettük az utat, a Zagyvaparti Idősek Otthona – Zagyván átívelő fahíd – erdészház előtt haladva jutottunk ki a műútra. Engem a tanár úr vitt kerékpárvázon. A rossz földúton egyszer elestünk. Sosem felejtem el, hogy a tanár úr milyen féltően nézett rám, vizsgált meg, nem történt-e olyan sérülés, amely a védésben gátolhatna. Nem történt semmi baj. Meglehetősen sok drukker volt az ellenfél táborában. Nem csoda, kivezényelték a tanulókat, de jelen volt a tanári kar és a községháza dolgozóinak többsége is. Nagy csatát vívtunk. Nem emlékszem a pontos eredményre, csak arra, hogy győztesen hagytuk el a pályát. Vártuk a visszavágó mérkőzést Újszászra, de valamilyen okból nem jött létre.

Gonzales Béla tanár úrnak Újszászon töltött évei arra is jók voltak, hogy onnan választotta élete párjául Réti Erzsébet (Újszász, 1931.) tanárnőt, akivel Újszászon kötöttek házasságot 1953-ban. Életközösségükből két gyermek született, akik családi kötelékben élnek.

A tanár úr 1985-től nyugdíjas, de nem pihen, „örökmozgó”. Családi háza körüli kertjében mindig talál munkát, egy időben házi állattartással (nyúl) is foglalkozott. Mindemellett fát is farag saját kedvtelésére. A fával nyugdíjas éveitől kezdve foglalkozik. A fafaragást a jászberényi polgári iskolában tanított Lizony Ede szerettette meg vele. A zsűrizett, aranypávás alkotásaiból kiállításai is voltak. Két, a szülőfalujában megtalálható kopjafáján kívül egyet Sátoraljaújhelyen is felállítottak. Az 1848–1949-es forradalom és szabadságharc emlékére Jászjákóhalmán, a Damjanich téren 1989-ben állított oszlop mellett helyezték el 1991-ben Tóth Imre Andrásnak (1834–1897), a település gyermekhősének emlékművét, amit ugyancsak a tanár úr alkotott. Munkássága elismeréseként 1994-ben Jászjákóhalmáért kitüntetésben részesült. Ez alkalomból az Új Néplap 2004. 05. 24-i számában fényképes interjú készült vele. Az elismerés meglepte. Szerényen mondta, nem csinált mást, mint általában egy pedagógus: a legjobb tudása és lelkiismerete szerint tette a dolgát. Szerénység ide vagy oda, azért biztos volt valami plusz a munkásságában, amiért megkapta a megtisztelő díjat.

Úgy gondolom, érzem, Gonzales Béla tanár úr példaértékű oktató-nevelő munkája alapján kiérdemelte, hogy Újszász egykori tanítványai, ismerősei, tisztelői nevében megkülönböztetett tisztelettel köszöntsük 85. születésnapja alkalmából. Szívből kívánjuk, hogy a régi nagy tanári generáció 85 éves doyenje az emberi kor végső határáig jó egészségben, boldogságban éljen családja körében!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2010 november 10. (szerda) 13:48
 
Jánoska Antal: Báró Orczy Béla vadászrajzai Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2010 szeptember 13. (hétfő) 10:32

Báró Orczy Béla kamarás, országbíró (Pest, 1823. január 16. – Bécs, 1917. február 7.) az Orczy család újszászi ágának talán legismertebb, legsikeresebb tagja volt. 1879 és 1890 között többször volt miniszter. Naplójegyzeteit és önéletrajzát a kiegyezés korának történetírói gyakran idézik munkáikban. Csak kevesen tudják, hogy a báró szenvedélyes vadász, kiváló lövész, remek sportlovas és tehetséges rajzoló is volt.

 

A vadászat, mint szenvedély végigkísérte Orczy Béla életét. 1857-ben öccsével vadászfalkát hozott létre Újszászon. Ha politikai és diplomáciai tevékenységének rövid szünetei megengedték, részt vett a főúri vadászatokon. Élményeit és tapasztalatait cikkek sorozatában írta meg. A nagy műveltségű főúr kedvelt időtöltéseinek eredményeként számtalan, vadakat és vadászatokat ábrázoló rajzot készített. Tucatnyi cikket írt a Bérczy Károly által szerkesztett Vadász- és Versenylapba, melyeket többnyire saját rajzaival illusztrált: 1857. Lesjárat szarvasra; A fóti rókakopók; 1858. Zergevadászat; Az ujszászi kopók az 1857–1858. idényben (Korábban az ÚH-ban cikket írtam az újszászi falkavadászatokról.); 1860. Vadászrajz a Fehér-Kárpátokból; 1859. Vadász-műszótár, Gím vagy rőt vad: szarvas, dám, őz, zerge; (Pálffy gróffal és Zay Albert gróffal); 1861. Vidra van a kertben; 1862. A barna keselyű; 1863. Lótenyésztésünk és az angol telivérfaj; Az utolsó est.

 

Báró Orczy Béla rajzai alapján készült színes litográfiák.
Szarvasvadászat

 

Cikkei nemzedékeken át kedvelt olvasmányai voltak a vadász társadalomnak.

A hazai könyvkiadás egyik becses emléke az 1857-ben magyar, 1858-ban francia nyelven is kiadott Hazai Vadászatok és sport Magyarországon 25 színezett képpel. „Négy szép szines műlap is van ez albumban tőle és több kiseb rajz. B. Orczy szenvedélylyel s nem csekély tehetséggel űzte az aquarell-festészetet, a melyben Keleti Gusztáv jeles festőnk édesatyja volt mestere.” – írta egy cikkében a Vasárnapi Újság. 1863-ban Hazai és külföldi vadászrajzok címmel jelent meg album. Ebben a báró szarvasokról, zergékről és sasokról írott cikkeit olvashatjuk.

 

A falka indulása

 

Báró Orczy Béla rajzai szerepeltek a budapesti Ernst Múzeumban megrendezett, arisztokrata festők képeit bemutató kiállításon. 1982-ben Vadászatok a XIX. században címmel falinaptár jelent meg, benne Orczy Béla rajzairól készült színes litográfiákkal: Szarvasvadászat; Az elejtett szarvas megtalálása; Gyülekezés a vadászatra; A falka indulása. A báró rajzai és akvarelljei a művészeti árverések keresett műtárgyai.

Báró Orczy Béla atyja halála (1897) után eladta újszászi örökségét – a Zagyva-parti kastélyt és a vasúttól keletre birtokolt földeket – gróf Dessewffy Emilnek, és nincs tudomásunk róla, hogy valaha visszatért-e az egykor számára is kedvelt birtokra.

Jánoska Antal

 

Utolsó frissítés: 2010 szeptember 13. (hétfő) 12:29
 


7 / 19 oldal
Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rendje
Járási Hivatal Ügyfélfogadási rendje

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2014. április
Újszászi Híradó archívuma

Mi írtuk iskolaújság

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Magyar Államkincstár
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Rózsa Imre Középiskola és Kollégium, Újszász
Újszászi Mihály Általános Iskola
Újszász Városi Művelődési Ház és Könyvtár

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2014 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.