Honlap Sport Várostörténeti múzeum
Sporthírek


Varga Ferenc: Beszélgetés a Fodor fivérekkel Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 október 11. (csütörtök) 04:22

A Fodor fivérekkel, Imrével és Gáborral évtizedek óta jól ismerjük egymást. Szolnokról hazautazásom során gyakran találkozom velük egyenruhában, amikor a helyi Polgárőr Egyesület aktív tagjaként szolgálatot teljesítenek. Ilyenkor megállunk, és néhány gondolatot váltunk. A közelmúltban kértem, adjanak lehetőséget egy kötetlen beszélgetésre. Nem zárkóztak el. Várakozással teli, Gáboréknál, a Dózsa György út 6. szám alatti családi házban találkoztunk. Feltártam előttük, hogy szeretnék róluk írni az Újszászi Híradóban. Elmondtam, hogy „búvárkodásom” során olyan ismeretek birtokába jutottam velük kapcsolatban, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot az olvasóknál. A két fivér összenézett. Jóváhagyólag, kíváncsian várták kérdéseimet. Megegyeztünk, hogy kérdés-válasz formájában folytatjuk a beszélgetést.

 

Fodor Gábor

 

Fodor Imre

 

VF: Igaz, hogy zagyvarékasi származásúak vagytok? Mondanátok szüleitekről, magatokról néhány gondolatot, hol, mikor születtetek?

FI: Édesapánk, Fodor Lajos 1899-ben Zagyvarékason született, és 1985-ben hunyt el. Édesanyánk, Ignácz Rozália is Zagyvarékason született 1901-ben, és 1965-ben hunyta le a szemét. Édesapánk gyári betanított munkás, édesanyánk háztartásbeli volt. 1920-ban kötöttek házasságot Zagyvarékason. Öt gyermekük született, de az első három kistestvérünk gyermekbetegségben elhunyt. 1936 nyarán költöztünk Újszászra. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy édesapánk forda szolgálatban dolgozott Budapesten. Zagyvarékason minden alkalommal 3-4 kilométert kellett gyalogolnia a vasútállomásra. Ettől a gyermekeiket is meg akarták kímélni. Így kerültünk Újszászra. Én Zagyvarékason láttam meg a napvilágot 1929. 11. 30-án negyedik gyermekként. Gábor öcsém is Zagyvarékason született 1934. 12. 29-én.

 

VF: Tanulmányaitokról hallhatnék valamit?

FI: Az elemi iskola első osztályát (1935-36) szülőhelyemen, a további osztályokat a Nagykerti, illetve a negyediket az Illés iskolában fejeztem be. A középiskola első osztályát (1939-40) Jászladányban kezdtem, majd második osztálytól (1940-44) a szolnoki Polgári iskolában folytattam. Szolnokon a Fa- és Fémipari Szakiskolában végeztem (1944-47). A szakiskola után (1951-52) a budapesti Bánki Donát Műszaki Főiskolán, munka mellett, műszaki érettségi-technikusi képesítést szereztem. A tanulást tovább folytattam.

Vasútforgalmi és járművezetői (1965), majd a MÁV Tisztképző Intézet által szervezett Építési és Pályafenntartási szak levelező tagozatán gépészeti ismeretekből (1969-71) eredményes vizsgát tettem.

FG: 1941-ben kezdtem Újszászon az elemit, és 1949-ben végeztem az általános iskolát. Még ebben az évben a szolnoki MÁV Járműjavító Üzemben géplakatos szakmát tanultam. A szakmunkás bizonyítványt 1951-ben kaptam kézhez. Mozdonyvezető szerettem volna lenni a Budapest Keleti Fűtőháznál. Végül is Budapesten, a MÁV Építési Géptelep Főnökségén helyezkedtem el, ahol nehézgépkezelő tanfolyamot végeztem, és a MÁV legkorszerűbb pályaépítő gépein dolgoztam.

 

VF: Ahhoz a korosztályhoz tartoztok, akik egészségesek lévén, a sorkatonaságot nem úszhatták meg. Hol, mikor szolgáltatok, milyen rangfokozattal szereltetek le?

FI: 1952. 04. 07-én Jászberénybe vonultam be. Onnan Budafokra vezényeltek. Kiképzés után Debrecen, Lillafüred voltak állomáshelyeim, majd ismét Budafokra kerületem. Itt a Légvédelmi Jelző és Figyelő ezredből őrvezetőként szereltem le 1953-ban.

FG: 1954-ben vonultam be sorkatonai szolgálatra, ahol a Belügyminisztérium kormányőrségi osztályához kerültem. Szolgálati helyem a Parlament volt az Elnöki Tanácsi Hivatalnál és egyéb helyeken az Országházban. 1956-ban, szüleim betegségére hivatkozva, szereltem le őrvezetői rendfokozattal.

 

VF: Hol, milyen munkakörben, beosztásban dolgoztatok, mikor mentetek nyugállományba?

FI: Első munkahelyemen (1947-1951), a Szolnok és Vidéke Ipartestülettől kapott segédlevél alapján, a MÁV Gépjavító Üzemben esztergályosként és TMK lakatosként dolgoztam. 1951-től katonai bevonulásomig, a forgácsoló műhely művezetője voltam. 1953. 01. 01-től ismét a MÁV Gépjavító Üzemben helyezkedtem el, ahol műszaki teendők ellátásával bíztak meg. A gyár főprofilja a vasúti pályaépítéséhez szükséges kis- és nagygépek gyártása volt. 1963-ban szolgálati érdekből áthelyeztek a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Építési és Pályafenntartási Szakosztály Gépészeti Csoportjába gépügyi főelőadónak. Beosztásomból eredően többször jártam külföldön (Ausztria, Lengyelország, Németország, Szovjetunió) munkagép és szállítójármű vásárlásával kapcsolatos tárgyalásokra, az elkészült vontató, pályaépítő és zúzottkő szállítókocsik átvételére. Munkaterületemhez tartozott az üzemi célú és lakókocsik építésének felügyelete, selejtezése, pótlása, valamint hivatalvizsgálatok és ellenőrzések. 1970-től a MÁV Selejtezési Bizottság munkájában vettem részt. 1985-től, mint vizsgabiztos, a MÁV Közlekedési Főfelügyelet Szakirányú Bizottságában feladatomat képezte az Országos Közforgalmú Vasút tehervágány-gépkocsi és sajátgéperejű vasúti munkagép vezetőinek műszaki vizsgáztatása. A vizsgabiztosi feladat ellátásának feltétele volt a vasútforgalmi és járművezetői vizsgák megszerzése, amelynek eleget tettem. 1989-ben, 42 év 117 nap szolgálat után, a Közlekedési Minisztérium MÁV Vezérigazgatóságáról mentem nyugállományba. Munkámért többször kaptam dicséretet, „Kiváló Dolgozó” elismerést.

Egy igen érdekes történetet el kell, hogy mondjak a külföldi hivatalos útjaimmal kapcsolatban. A Kaluga nevű Nyugat-oroszországi városban lehetőségem adódott megnézni az űrhajós múzeumot. Itt láthatók egyes űrhajók és hordozórakéták másolatai, valamint egy három méter átmérőjű, földre visszatért űrhajós kabin, melyben Valerij Fjodorovics Bikovszkij űrhajós tért vissza a világűrből. Egyik kalugai utazásom alkalmával űrhajós találkozót tartottak a közel 325 ezer lakosú városban. Szerencsém volt. Tolmács segítségével személyesen megismerhettem Bikovszkij űrhajóst, aki a szállodában a mellettem levő szobában lakott. Egy nagyon barátságos és közvetlen embert ismertem meg személyében, aki több mint 20 napot töltött a világűrben. 1982-ben, 48 éves korában, mint repülőmérnök, kandidátus köszönt el az űrhajózástól.

FG: A katonaságot követően a MÁV Budapesti Géptelep Főnökségnél folytatódott a munkám, ahol a külföldről beszerzett modern pályaépítő gépeken voltam gépkezelő. Házasságkötésem után a szolnoki Pályafenntartási Főnökségnél ugyancsak gépkezelőként dolgoztam. 1969-ben, a Betonútépítő Vállalathoz kértem magam, ahol metró-alagutat építettünk. Közben a szolnoki vasútállomás vágányzata átépítés alatt állt, így megragadva az alkalmat, a szolnoki vasútépítéshez kértem áthelyezésemet. A sok zúzott kő és vágányzat, ami az állomás területén fekszik, nagy részben az általam vezetett vontatóval került oda. Az állomás és vágányzat elkészültével ismét a MÁV-hoz kerültem (Jászkisér), ahol minőségi ellenőrként, majd néhány hónap elteltével az üzemeltetési osztályon művezetőként dolgoztam.

Erről a helyről irányítottam negyedmagammal a MÁV összes vasútpályájának a nagy gépekkel történő karbantartását. 1990-ben, 40,5 év szolgálat után lehetőség nyílt a nyugdíjba vonulásra. Hosszas töprengés után éltem a lehetőséggel. Munkámat elismerték. Négy alkalommal Kiváló Dolgozó, egy esetben Igazgatói Dicséret kitüntetésben részesültem.

 

VF: Megnősültetek, családot alapítottatok. Mondanátok valami közelebbit a családi életetek alakulásáról?

FI: Feleségem, Medgyes Ilona Margit, az újszászi származású Medgyes László, ismert kertész és Vidra Mária, háztartásbeli szülők gyermekeként Budafokon született 1934-ben, és 2002-ben hunyt el. 1954-ben kötöttünk házasságot. Kezdetben háztartásbeli volt, majd 1970-től 1985-ig a Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat újszászi kirendeltségén dolgozott minőségellenőrként. Leányunk, Fodor Márta Éva (1961), családjával Újszászon él, és a helyi óvodában óvodapedagógusként dolgozik. Lányunk 1988-ban Szeremeta Ágnes Éva unokával ajándékozott meg bennünket, aki Budapesten egyetemi hallgató.

FG: Feleségem, Juhász Etelka, Juhász János mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag és Veres Etel háztartásbeli szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Újszászon 1938-ban, és 2011-ben hunyt el. Vezető óvónő volt szülőhelyén (1960-1985), 1986-tól pedig 1994-ig Szolnokon, a Liget úti óvoda óvónője volt. Az 1958-ban kötött házasságunkból egy gyermek született, Attila, 1961-ben. Családot alapított. Párjával egy fiú (Attila) és három lány (Fanni, Gréta, Bianka) unokával örvendeztettek meg bennünket. Nehezen viselem, hogy feleségem nem lehet részese unokáink fejlődésének, szerető ölelésüknek.

 

VF: A közmondás szerint „az élet a nyugdíj után kezdődik”. Mindketten nyugdíjasok vagytok. Mozgalmas, eredményes, aktív munkátok után hogyan sikerült az átállás?

FI: Nyugdíjas szabadidőmet igyekszem hasznosan, tartalmasan kitölteni. Nem unatkozom. Kertbarát vagyok. Mintegy 65 darab gyümölcsfám, 50 szőlőtőkém van. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, színházba járni. Szívesen nézem a televízió sport közvetítéseit. Kertészeti ismereteimet kezdetben apósomtól tanultam, majd autodidakta módon bővítettem. Az 1977-ben 48 taggal alakult helyi Fekete József Kertbarát Kör elnöke voltam 1992-től 1998-ig. Már 1991-ben megszereztem a feltételes forgalmú növényvédő-szerek használatára jogosító szakvizsgát, amit azóta többször megújítottam. Elnökségem alatt több kertbarát körrel (Rákóczifalva, Jászkisér, Jászárokszállás, Jászjákóhalma, Salgótarján, Abony, Jászberény, Besenyszög) alakítottunk ki, újítottunk fel munka- és baráti kapcsolatot. Közös tanulmányi kirándulást szerveztünk Grazba és Ebenfurtba. Rendszeressé tettük a kertbarát körök közötti találkozókat, szakmai tapasztalatcseréket, baráti együttléteket. Tartalommal töltöttük meg a kertbarátok jelszavát: „Kertészkedj, művelődj, barátkozz!” Gondoskodtunk a kertbarát kör tagjainak rendszeres szakmai továbbképzéséről. Gyakran hívtunk meg szakembereket, előadókat az éppen aktuális kerti munkákkal kapcsolatosan. Több esetben termékbemutatókat is szerveztünk.

Újszász Város Önkormányzat Képviselő-testület tagjaként (1994-2002) elsősorban az oktatási és sport bizottságban tevékenykedtem. 2004-től az Újszász Városi Polgárőr Egyesület tagjaként igyekszem hasznosítani magam.

FG: Bátyámhoz hasonlóan, igyekszem nyugdíjas életemnek értelmet adni. Persze, nem tagadom, érzem a felségem múlt évi váratlan halálának nyomasztó hatását. Unokáim és a társadalmi megbízatásaim csöpögtetik belém a továbbélés értelmét. Társadalmi megbízatást szívesen végzek. A Kertbarát Körnek régóta tagja vagyok. Az 1998-ban alakult helyi Polgárőr Egyesületben 12 éve aktívan tevékenykedem. A 2011. évi záró közgyűlésen dicséretet kaptam a „házalók” elfogásában való közreműködésemért. Szeretem a citera muzsikát. Az 1974-ben alakult szolnoki Jászkun Citera Zenekarnak évek óta tagja vagyok. Többször részt vettünk országos minősítőn, ahol arany fokozatot kaptunk. Iskolákban, óvodákban, kórházakban, idősek otthonában, de az újszászi dalos találkozókon is gyakran lépünk fel. Legutóbb néhány hete Budapesten, a Vakok Állami Intézetében adtunk színes műsort.

 

VF: Köszönöm a beszélgetést. További sikereket, boldogulást, jó egészséget kívánok egyéni és családi életetekben!

Varga Ferenc
díszpolgár

 

Utolsó frissítés: 2012 október 11. (csütörtök) 04:29
 
Varga Ferenc: Dr. Kozák Antal egyetemi professzor életútja Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 október 03. (szerda) 14:12

Régóta foglalkoztat Kozák Antalnak, a kanadai British Columbia Egyetem professzor emeritusának életútja. Egy nyilatkozata szerint Újszászon töltötte életének legszebb éveit, 11 éves korától 18-ig.

Szétfutó vonalaink ellenére, tükörcserepekként őrzöm a messze ringó, sokszínű fiatalkori kapcsoltunk közös emlékeit.

Egy csapatban futballoztunk, az egykori szép emlékű vasutas- és iparos körben ádáz biliárd csatákat vívtunk, naponta füstös masinával ingáztunk középiskolába Újszász és Szolnok között.

Kozák Antal a Beloiannisz Gimnáziumban érettségizett. (Az iskola 1956-ban visszakapta Verseghy Ferenc nevét.) A középiskola elvégzése után (1954) szétváltak útjaink, messze kerültünk egymástól. A mindig eminens tanuló a soproni Erdőmérnöki Főiskolán folytatta tanulmányait, én pedig – népes családunk anyagi helyzetét figyelembe véve –, köztisztviselőként azonnal munkába álltam azzal a nem titkolt szándékkal, hogy továbbtanulásomat munka mellett folytatom.

Kozák Antal, akit baráti körben Toncsinak, később Tóninak becéztünk, diákéveinek legszebb időszakát Újszászon töltötte. Az 1950-es évek elején alig volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna, ha máshol nem, hát a jelenlegi középiskola helyén lévő futballpályán, ahol a halhatatlan Mihályi Pista bácsi oktatott, nevelt, edzett, ha kellett, nevelőapaként terelgetett bennünket. A jó ideig veretlen „arany” ifjúsági labdarúgócsapatban kergettük a labdát. Szakemberek, szurkolók, akik láttak még bennünket játszani, máig állítják: ha együtt maradhatott volna a csapat, sokra vihették volna.” Bizonyára sokan emlékeznek még a Varga Ferenc – Majorovits László, Varga János, Takács Lajos – Varga Róbert, Bakó László – Mucza András, Szegedi Gyula, Bakó Gáspár, Kozák Antal, Kis Károly leggyakrabb összeállítású csapatra. Persze Juhász Gergelyről, Farkas Miklósról, Molnár Károlyról és Nagy Andrásról sem szabad megfeledkezni, hiszen ők is erősségei voltak a csapatnak. A felnőtt csapatban is helyet kaptunk. Többen általános- és középiskolai, megyei ifjúsági-felnőtt válogatottban szerepeltünk.

 

Újszászi Vasutas Sport Egyesület "arany" ifjúsági csapatának egy része(1952. 06. 24.)
Első sorban: Szegedi Gyula, Varga Ferenc, ✝Nagy András.
Második sorban: Kozák Antal, ✝Forgó László, ✝Kovács Kálmán, Takács Lajos.
Harmadik sorban: ✝Mucza András, ✝Bakó László, Juhász Jenő, Kis Károly.
Hiányoznak: ✝Farkas Miklós, ✝Juhász Gergely, Molnár Károly, Varga János.

 

Kerek e hazában nem ismerek olyan vidéki labdarúgócsapatot, amely két nemzetközi hírű tudós professzort, tanárt, mérnököt, jól képzett szakembereket, magas beosztású, vezető személyeket adott volna. Nemzetközileg elismert tudós orvosprofesszor, emeritus Szegedi Gyula, Újszász első díszpolgára, aki elsőként öltött magára címeres mezt főiskolai labdarúgó válogatottként. Írásom fő alakja Kozák Antal, a kanadai British Columbia Egyetem kutató-professzor emeritusa, a soproni Erdőmérnöki Egyetem díszdoktora. (Az emeritus kifejezést nyugalmazott, fontos tisztséget betöltő személyek esetén alkalmazzák, hogy címét továbbra is használhassa.)

Mucza András, tanári képesítését megszerezve, Tiszaszentimrére került tanítani.

Ott futballozott, miközben kiváló testnevelőként, igazgatóhelyettesként legendává vált a településen. Nagy András több mint 10 évig kihagyhatatlan játékosa, csapatkapitánya volt az NB I/B-t is megjárt Jászberényi Lehelnek. Bakó Lászlót, aki ez év február 3-án hunyt el, úgy gondolom, nem kell bemutatni. Sorolhatnám tovább egykori játékostársaim eredményeit, de erre majd máskor kerül sor. Meggyőződésem, hogy egy ilyen összetételű labdarúgócsapat újbóli létrejöttéhez nagyon hosszú idő, szerencsés egybeesések kellenek. Egy biztos: nagyon sokat köszönhetünk Mihályi Istvánnak, aki aktív labdarúgóként, nevelőedzőként, sportszervezőként új alapokra helyezte Újszász labdarúgását. Keze alól mintegy 130 saját nevelésű játékos került ki. Az idő távlatából, ma már, Újszász labdarúgásának idolja (bálványa). Úgy gondolom, régen kiérdemelte, hogy mementóként (emlékeztető jelként) Újszászon egy sportlétesítmény névadója legyen. Ez évben születésének századik, halálának huszadik évfordulójára emlékezünk.

A Mihályi István által létrehozott újszászi „arany” ifjúsági labdarúgócsapat csatár játékosa Kozák Antal, Tiszapüspökiben látta meg a napvilágot 1936. 05. 22-én. Szülei: Kozák Antal adóügyi köztisztviselő és Czakó Etelka háztartásbeli voltak. 1935-ben kötött házasságukból született egyetlen gyermekük Antal.

Idős Kozák Antal, a polgári iskola elvégzése után (1929) több polgármesteri hivatalnál is dolgozott, ahová a családját magával vitte. Újszász Községi Elöljáróságnál 1946-ban adóügyi jegyzőként, később Szolnokon az Adófelügyelőségnél, majd 1957-től haláláig a Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztályán elismert adóügyi szakemberként dolgozott.

Kozák Antal az elemi, illetve általános iskola öt osztályát szülőfalujában, hat-nyolc osztályt és a középiskolát Szolnokon végezte. Az Álmos utca 638. szám alatti (ma: Álmos utca 4.) lakásukról gyalogolt a vasútállomásra, hogy a kora reggel induló hatvani munkásvonattal időben érkezzen iskolájába.

 

Készült a Szász-étteremben 2002.09.20-án.
Jobbról balra: Kozák Antal, Vágó Béla, Kozákné Pál Edit, Szekeres István

 

A professzor úrral a baráti kapcsolatunk élő annak ellenére, hogy ritkán van lehetőségünk személyes találkozásra. Egymás pályafutását, életútját figyelemmel kísértük a rendszerváltozást megelőző időszakban is. Amikor már hazalátogathatott Kanadából, talált módot arra, hogy munkahelyemen megkeressen, közös ismerősökről, aktuális kérdésekről beszélgessünk. Nagy becsben őrzöm hozzám és feleségemhez írt levelét (1993. 11. 08.), amely imígyen kezdődik: „Kedves Ica és Feri! Először is szeretnénk nagyon szépen megköszönni azt a rendkívüli kedves fogadtatást, amelyben részesítettetek…” Utoljára feleségeink (Pál Edit és Bakó Ilona) 51 éves általános iskolai találkozóján, 2002. 09. 20-án találkoztunk. (A találkozó kapcsán Kozák Antal és Pál Edit újbóli egymásra találásáról, Balogh Regina tollából, az Újszászi Híradó 2002. októberi számában olvashattunk érdekes cikket „Mint a mesében…” címmel.)

Kozák Antal az anyaországgal, rokonaival, barátaival kapcsolatot tart. Szolnokon a szülei egykori házában lakó Baráth Sándorné unokahúgánál, Újszászon a Szekeres István és Tűri Mária házaspárnál többször is megfordult feleségével, Pál Edittel.

Az 1956. októberi események hatására a soproni Erdőmérnöki Főiskolán jelentős változások történtek. A főiskola hallgatóinak és tanárainak létszáma 455 fő volt (65 tanár, 390 hallgató). Nem kis megpróbáltatásokkal, göröngyös úton Ausztriába menekült 29 tanár és 330 hallgató. Mindössze 7 tanár és 60 hallgató tért vissza Sopronba. Kozák Antal szorongó érzésekkel az emigrációt választotta.

Az osztrákok nem vállalták a hallgatók Ausztriában való továbbtanulását attól való félelmükben, hogy a szovjet haderők nem állnak meg a magyar határnál.

Az emigráció történetének egy igen különös epizódja volt, hogy a soproni Erdőmérnöki Főiskola akkori dékánja húsz országba küldött levelet. Feltárta az új otthon keresésének okait, s kérte az országokat, tegyék lehetővé soproni diákjai számára tanulmányaik befejezését. A kanadai British Columbia Egyetem helyet és lehetőséget ajánlott a soproni hallgatóknak tanulmányaik befejezéséhez. Az eltávozott tanszékvezető és kisegítő tanárok, valamint a hallgatók nagy csoportja (214 fő) a kanadai Vancouverbe került, ahol 1957-ben 211 hallgató iratkozott be a British Columbia Egyetem I. – V. évfolyamokra, és létrehozták az egyetem erdőmérnöki karán a magyar divíziót (osztályt). Erdőmérnöki oklevelet 141-en, más diplomát 57-en szereztek, 13-an nem végeztek. A végzett, diplomás erdőmérnökök között volt Kozák Antal is.

Miután az erdőmérnöki diplomát megszerezte, nem kapott valami jó állást, ezért tovább tanult, de először, amilyen gyorsan csak lehetett, meg kellett tanulnia angolul és be kellett illeszkednie a nyugati kultúrába. 1961-ben megszerezte a mester, majd 1963-ban a doktori fokozatot. Az egyetem egyik kutatóintézetében statisztikusi állást kapott, majd meghívták tanítani a fakultásra. 1965-ben az egyetem átvette, és 36 évesen kinevezték professzornak, amelyre méltán büszke. Huszonegy évig volt dékán-helyettes, és amellett mindig tanított. Tantárgyai voltak: alkalmazott statisztika (biometria) alapjai, kísérletek tervezése és kiértékelése, többváltozós regresszió-számítások alapjai, FORTRAN programozás alapjai, amit elsősorban matematikai számítások megkönnyítésére fejlesztettek ki. Kutatómunkájának középpontjában az úgynevezett sudarlóssági egyenlet állt, ami a fának az alakját írja le, és amellyel ki lehet számítani a tömegét.

Nagy elismerés számára, hogy a kanadai British Columbia Egyetem professzor emeritusként továbbra is külön elhelyezést biztosított számára munkájának zavartalan ellátásához. Mindezekre figyelemmel érdekesnek tartom a VIVAT-ACADEMIA (Nyugat-Magyarországi Egyetem Lapja) 2003. novemberi számában adott interjújának egyik gondolatát, mely a következő: „Noha csodálatos és szabad ország Kanada, és a mai eszemmel is kimennék hasonló helyzetben, de szörnyű az, hogy az ember elfelejti az anyanyelvét, és angolul sosem tanul meg tökéletesen. Nincs az embernek saját nyelve, márpedig ez az, ami alapján azt érezhetjük, hogy valahova tartozunk. Nem vagyok sem magyar, sem kanadai.”

Majdnem tizenegy év után látogatott haza először. Első feleségével Bécsben béreltek autót, azzal jöttek magyar honba szorongató érzések közepette. Tudták, figyelik minden lépésüket. Amint megérkeztek Pécsre és Szolnokra, jelentkezniük kellett a hatóságnál. Akkor tapasztalták, hogy mindent tudtak róluk. A’70-es évek vége felé már egészen más volt. Három-négyévente hazalátogattak, és érezhetően mindig enyhült a feszültség.

Kozák Antal az első, akit kimagasló, segítő tevékenysége alapján az UBC Erdészeti Karának dékán-helyetteseként, az akkor még soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (jelenleg: Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar) tiszteletbeli doktori címmel tüntetett ki (1989. 08. 18.).

A doctor honoris causa cím olyan magas fokú elismerés, amellyel az intézmény csak kivételesen él, megtisztelheti kimagasló professzorait, egykori kiváló tanítványait, felajánlhatja nemzetközileg elismert hazai és külföldi tudósoknak, akik tudományos eredményeiket közkinccsé téve gazdagítják a tudományt.

Meghívásos alapon, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen (1988, 1993), Nyugat-Magyarországi Egyetemen (2002, 2003, 2004), Kínában (2001) vendég professzorként tanított.

A kivándoroltak közül többen nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak az USA-ban, Németországban, Svájcban és Ausztriában. Az 1956-os események ötvenedik évfordulóján tartott soproni ünnepségsorozat résztvevőiként büszkén vállalták soproni gyökereiket, és elismerő szavakkal illették az itt kapott képzést és jellemformáló nevelést. A Vancouveri British Columbia Egyetem és a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem a legmagasabb szinten képviseltette magát. Az évfordulón, tudományos-szakmai rendezvényeken, kiváló előadások hangzottak el a kanadai-soproni öregdiákok részéről. Kozák Antal tudományos előadását nagy figyelem kísérte.

 

Kozák Antal és a Szekeres házaspár

 

A kanadai és a soproni egyetem közötti érdemi együttműködés valójában csak az 1970-es évek második felében kezdődött. Ennek mozgatója elsősorban Kozák Antal professzor volt. Máig folyamatos szervezője, segítője az együttműködésnek.

Az 1980-as évek közepétől rendszeres, szoros oktatási-kutatási kapcsolatot tartott és tart fenn a soproni alma materrel. Iskolateremtő tevékenységet végzett a korszerű erdészeti-faipari statisztika oktatásának soproni megteremtésében. E tevékenysége során kurzusokat vezetett graduális és posztgraduális hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak. A soproni PhD képzéshez kidolgozta a „Tudományos munka tervezése és értékelése” c. tárgyat. Ezzel jelentősen hozzájárult a soproni doktorképzés megszervezéséhez.

Kozák Antal rendszeres és aktív oktatási-kutatási munkát végzett és végez ma is az Erdőmérnöki Karon. Neki köszönhető az erdészeti és faipari matematikai statisztika oktatás kiteljesítése az alapképzésben és a doktori képzésben egyaránt. Anyagi felajánlásaiból az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2005 októberében Kozák Antal Ösztöndíjat alapított, melyben a statisztika tantárgyból kiemelkedő teljesítményt nyújtó egy-egy erdőmérnök és faipari mérnök-hallgató részesül.

Kozák Antal 62 tudományos cikket, 54 szakmai jelentést és egy könyvet jelentetett meg „Erdészeti Statisztika” címmel. Legfontosabb publikációiban három (1969, 1977 és 1988) új sudarlóssági egyenletet vezetett le. Az 1988-as egyenlet még napjainkban is ismert, használatban van Kanadában és világszerte. A soproni egyetem díszdoktori címén kívül több ösztöndíjban, magas erkölcsi elismerésben részesült. A Magyar Tudományos Akadémia külhoni tagja (2003).

Kozák Antal 1963-ban kötött házasságot a pécsi származású Bató Máriával. Életközösségükből két gyermek született: Marietta és Robert. Első házassága zátonyra futott, 1982-ben elváltak. Édesanyjától tudta meg, hogy ifjúkori szerelme, Pál Edit is elvált. Nem kellett sok idő, hogy egymásra találjanak, és örömükben összeölelkezve, 1983-ban frigyre lépjenek. Pál Edit (1937. 01. 04.), gyógypedagógiai főiskolát végzett. Gyógypedagógusként dolgozott 1959-től 1984-ig, majd Kanadába költözött, és 60 éves korában kérvényezte nyugdíjazását.

Kozák Antal munkája mellett, szabadidejében szívesen teniszezik. Amatőr szinten figyelemreméltó eredményeket ért el. Szeret ultizni, bridzsezni, tarokkozni.

Sokan valljuk: az ember jellemi gazdagságának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Kozák Antal Újszászon jó közegben nőtt fel, a településen töltötte ifjúságának legszebb, legemlékezetesebb éveit, melyek tanyát ütöttek szívében. Megnyilvánulásaiban sosem rejtette véka alá lokálpatriotizmusát.

Kozák Antalnak és kedves családjának, az emberi kor végső határáig kívánunk nagyon jó egészséget, további sikereket.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 október 03. (szerda) 14:33
 
Varga Ferenc: Búcsúzunk Nagy Józseftől, Újszász nyugalmazott tanácselnökétől Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 október 03. (szerda) 14:04

Az élet egyik legfélelmetesebb és legmegfoghatatlanabb eseménye, amikor elveszítünk valakit.

 

 

Sokan tudtuk, Nagy József, Újszász egykor kiváló labdarúgója, Újszász Pro Urbe Díjas nyugalmazott tanácselnöke régóta betegeskedik. Már az is kétséges volt, hogy ez év kora tavaszán, elhunyt feleségének temetésén részt tud-e venni. Mégis meglepett, amikor Varga János nyugalmazott ÁFÉSZ elnök, a temetés előtti napon tájékoztatott Nagy József haláláról. Feltűnően sokan róttuk le kegyeletünket egykori tanácselnökünk gyászszertartásán. Virágeső borította sírját.

A temetésen résztvevők sokadalmát látva, gondolataimba merülve, úgy éreztem, az elhunyt temetése nem csupán azt szolgálta, hogy méltóképpen emlékezzünk, hanem tudatosította bennünk a nagyszerű embertől való elválást, és lehetőséget adott az érzelmek, emlékek kifejezésére.

A magyar közigazgatás kiemelkedő alakja, ez év december 3-án lett volna 80 éves. A sors beleszólt, nem engedte meg, hogy a nyolcadik ikszet együtt ünnepelje meg övéi és barátai körében. Földi pályája július 23-án végérvényesen lezárult.

Megadatott neki, hogy fiatalon, már az 1940-es évek végétől Újszász futball-legendáival éveken át együtt focizzon – nem is akárhogyan.

Nagy József még nem volt 17 éves, amikor 1949. 10. 15-én munkát vállalt az Újszászi Elöljáróságnál. Nyilvántartói feladatokat kapott. Itt 1952. 03. 08-ig dolgozott. Ez alatt sikerült elsajátítania a közigazgatási munka legfontosabb alapelemeit.

A Szolnok Járási Tanácshoz került, ahonnan felvértezve első munkahelyén kötött ki. Újszász Elöljáróság létrejöttétől számítva, Nagy Józsefnél senki nem volt hosszabb ideig a település első embere. Több mint 22 évig Újszász végrehajtó bizottságának elnöke, illetve tanácselnökeként dolgozott. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 1957-1968-ig végrehajtó bizottsági titkárként működött, bizonyosra vehető, országos viszonylatban is párját ritkító, kimagasló közszolgálati idő az övé.

Nagy József sokat és eredményesen munkálkodott Újszász fejlődéséért. Sikerei elévülhetetlenek. Nevéhez fűződik többek között: a víz-, gáz- és telefonhálózat kiépítése. 1981-1982-ben Újszász Nagyközség elnyerte a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által meghirdetett településfejlesztési versenyt. Ez megismétlődött 1986-1987-ben is, a Nemzeti Zászló elnyerésével. A siker nemcsak erkölcsi sikert, anyagi hasznot is jelentett a településnek. Nagy volt a lakossági összegfogás is. A parkosításban, az óvodák, iskolák és sportlétesítmények karbantartásán túl, 23 utcában 16 km kőburkolatú útalap épült önerőből, társadalmi munkával, a lakosság hozzájárulásával. A társadalmi munka értéke mintegy 58 millió Ft volt.

Nagy József nyugalmazott tanácselnöktől egy Gárdonyi Géza idézettel búcsúzunk: „Vannak olyan arcok, amelyek úgy megmaradnak bennünk, mint az olajfestmények a falon. Nem változnak.”

Józsikám! Nyugodj békében! Isten Veled!

Varga Ferenc

 

Utolsó frissítés: 2012 október 03. (szerda) 14:09
 
Pap Gábor: A 40 éves Szabadság Horgász Egyesület története Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 augusztus 30. (csütörtök) 15:15

A 40 éves Szabadság Horgász Egyesület története

 

Az egyesület alapítása

A jászalsószentgyörgyi Petőfi MgTSz (továbbiakban: MGTSZ) a szászberki halastavat 1970-ben lehalászta, mely után a vízterület szabadon (ellenőrizetlenül) horgászhatóvá vált. A belvízcsatornaként és -tározóként funkcionáló vízterület kezelője a vízügyi igazgatóság volt, tartós horgászati hasznosítására azonban csak szervezett jogi keretek között nyílt lehetőség.

Ezért néhány lelkes újszászi 1971-ben elhatározta, hogy ezt a lehetőséget kihasználva szervezett formába tömörítik a helyi horgászokat, egyesületet hoznak létre.

A Szervező Bizottság tagjai: Joó József, Soós József, Szurmai István és Veres Dezső megkeresték Nász Imrét az általános iskola igazgatóját az alapítás ügyében, aki a kezdeményezés élére állt.

Az új egyesület létrejöttét Barta Imre az újszászi Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet (továbbiakban: TSZ) elnökhelyettese is szorgalmazta, és javasolta, hogy a TSZ neve után a szervezet neve Szabadság Horgász Egyesület (továbbiakban: HE) legyen.

1971. október 9-én a művelődési ház nagyterme előtti aulában a Szervező Bizottság alakuló ülést tartott. Nagy József tanácselnök 2.000,- Ft támogatást biztosított az egyesületnek, ez képezte a gazdálkodás alapját, ebből kezdte meg 1972-ben a HE a működését, a szükséges anyagok, tárgyi eszközök beszerzését, majd később a haltelepítéseket.

 

Társadalmi munka a Szászberki holtágon az 1970-es években
(Archív fotók: Balogh Mihály, Csekő Ferenc és Tarcsa József fényképgyűjteményéből)

 

1972. március hónap folyamán Nász Imre és Soós József az egyesület működtetésének elindításával, jogi és adminisztrációs teendőkkel kapcsolatos megbeszélésen vett részt Budapesten a MOHOSZ-nál. Az új szervezet létrejöttét a MOHOSZ engedélyezte, 390-es törzsszámon regisztrálta, a szervezők egyúttal megkapták a működéssel kapcsolatos nyomtatványokat is.
A budapesti út után újabb – tisztségviselő választó – ülést tartott a Szervező Bizottság.

A HE alapítóinak a két ülésen részt vett horgászokat tekintjük (név szerint lásd alább), noha számos horgász még ugyanebben az évben belépett az egyesületbe, és így az 1972-es év végére a taglétszám megközelítette a 30 főt.

 

A szászberki holtág ma
(Fotó: Pap Gábor)

 

Az egyesület alapító tagjai:

Antal István, Balogh Mihály, Barta Imre, Fehér János, Joó József, Nász Imre, Palásti András, Soós József, Szórád Ernő, Szurmai István, Tarcsa József és Veres Dezső.

Az alapító tagok mellett nem feledkezhetünk meg két pártoló tag (Müller István a KTSZ elnöke és Varga János) támogatásáról sem.

Az egyesület első tisztségviselői Nász Imre elnök mellett a már említett Szervező Bizottság tagjai voltak (titkár: Joó József; gazdaságvezető: Veres Dezső; továbbá Soós József és Szurmai István tartozott az elnökséghez).

Nász Imre egy év elteltével az általános iskola átszervezése miatt nem tudta tovább vállalni a HE vezetését, ezért az elnöki feladatokat Balogh Mihály vette át.

 

Az egyesület saját horgászvizei

Az 1986-os MOHOSZ nyilvántartó lap szerint eredetileg 23,0 ha-os szászberki Zagyva holtág – mai, Országos Halászati Adattár szerinti hivatalos megnevezése Újszászi Zagyva-holtág (Szászberki-holtág) – az MGTSZ hasznosításában állt. Az 1970-es lehalászást követően a HE és az MGTSZ között 1972. augusztus 26-án kötött megállapodás értelmében a vízterület az egyesület számára bérbeadásra került, kizárólagos horgászati hasznosítás mellett.

A holtág 1974-től folyamatos és rendszeres halasítás alatt áll, kezdetben nagy hangsúlyt kapott a növendék állomány kihelyezése, az első években a horogérett halak mellett dokumentáltan telepítésre került 620 kg növendék ponty, 3 ezer db előnevelt csuka és 4 ezer db előnevelt süllő ivadék, továbbá 1 ezer db egynyaras és további 105 kg-nyi amúr ivadék.

Az 1970-es és 80-as évek folyamán az MGTSZ többször megkísérelte a vízterületen a horgászati tevékenység megszüntetését, mely veszélyt végül sikerült elhárítani.

Az 1990-es években végbement kárpótlás és földosztás nyomán az egykori MGTSZ területeit kimérték, a holtág melletti területek többsége – így az egykor elárasztott övzátony területe is – magántulajdonba került. A vízterület 5,66 ha-ra zsugorodott.
Az elmúlt négy évtized során, a vízügyi szervekkel együttműködésben, több alkalommal történt a holtágon kotrás vagy lokális iszaptalanítás. A holtág elsődleges funkciója ma is a belvíztározás.

Az Újszász belterületén lévő Nagykerti-tó eredetileg 1,54 ha-os vízterület volt. Tulajdonosa a Magyar Állam, melynek képviselője 1973. december 11-én írta alá a kezelői jog átadását a HE számára. A vízterület fenékszintje a mellette húzódó belvízcsatorna fenékszintje fölött volt, ezért a víz elszivárgása miatt állandó vízpótlásra szorult. A fenntartása a rendszerváltás környékén nem volt tovább finanszírozható, a horgászati hasznosítás megszűnt, a terület magántulajdonba került és lecsapolása után részben feltöltötték.

A Zagyva folyó bal partján, a mentetlen hullámtérben található Parkerdőben volt a 2 ha-os Erdei-tó. A változó, 1-4 méter mélységű vízterület horgászati hasznosítási jogosultságának megadását 1974. május 27-én kérelmezte a HE, melynek jóváhagyását követően ponty, compó, kárász és halmentésből származó ivadék került telepítésre a tóba. A mentetlen hullámtérben való elhelyezkedés azonban nem tette lehetővé a vízterület fenntartását, így az egyesület néhány év elteltével annak feladására kényszerült.

1981-ben nem sikerült a TSZ jóváhagyását megszerezni az újszászi sportpálya melletti anyagnyerő hely horgásztóvá történő alakításához. Így a HE Újszász közigazgatási területén saját horgászati hasznosításban lévő vízterület nélkül maradt.

 

A tisztségviselői ciklusok és az egyesület történetének fontosabb állomásai

Az 1973 – 1978 közötti időszakban a HE elnöke Balogh Mihály. A ciklus alatt számos személyi változás történt a tisztségviselők között (szinte minden évben tartottak tisztségviselő választást), az elnök és a tógazda (Veres Dezső) személye azonban nem változott. Az elnökhelyettes tisztséget Müller István és Tarcsa József, a titkári tisztséget Balogh József, Dóra István, Nász Imre és Szabó Mihály, a pénztáros/gazdaságvezető tisztséget Czétényi László, Tarcsa József, Tarcsa Józsefné, Tóth Gábor és Vágó József töltötte be.

 

Régen a horgásznak minimális felszerelés is elég volt

 

Az 1976. február 22-i közgyűlés az 5 fős vezetőséget kibővítette 7 főre Kaló András vízvédelmi és környezetvédelmi felelőssel, valamint Stenczner Ferenc ifjúsági felelőssel.

A vezetőség mellett két állandó bizottság működik az egyesületben.

A 3 fős Ellenőrző Bizottság (az egyes tisztségviselői ciklusok alatt Számvevő Bizottság néven is felbukkant a hivatalos dokumentumokban, ma Felügyelő Bizottság) tagjai e tisztségviselői ciklusban: Veres János elnöklete mellett Farkas Endre, Miklós Imre (utóbbi Tóth Gábort váltotta 1976-ban). (Megjegyzés: az Ellenőrző Bizottság csak az 1975-ös közgyűlésen került megválasztásra.)

A szintén 3 fős Fegyelmi Bizottság tagjai: Antal István elnöklete mellett Fehér János és Kaszanyi István.

Az egyesület taglétszáma az első két évben 30 fő körüli volt, majd robbanásszerű növekedésnek indult. 1974. év végén 60 felnőtt és 21 ifjúsági tagja, 1975-ben már 124 felnőtt és 29 ifjúsági tagja van az egyesületnek (továbbá 41 gyermekhorgászt is tartalmaz az ekkori nyilvántartás).

 

Lehalászás a szászberki holtág mellett egykor még működő halnevelőben

 

Az újszászi horgászok mellett számos új tag lépett be az egyesületbe a környező településekről (Szászberek, Zagyvarékas, Szolnok, Jászladány és Jászalsószentgyörgy), sőt budapesti és gyömrői illetékességű tagjaink is voltak ebben az időszakban.

Az egyesület tagjai a saját vízterületek mellett a Zagyván és a Tápión is hódolhattak szenvedélyüknek.

A HE története során megtartott horgászversenyek közül az 1976. július 25-i versenyről származik a legkorábbi írásos emlék. Erre 26 horgász nevezett, a verseny a mostani gyakorlattól eltérően csak felnőtt kategóriában került kiírásra, és az első öt helyezettet díjazták. A versenyt Tarcsa József nyerte Terék László, Miklós Imre, Vasas József és Tóth Gábor előtt.

Az 1979 – 1984 közötti tisztségviselői ciklus során a HE elnöke Veres János lett, aki 14 éven keresztül vezette az egyesületet. Az alelnök előbb Tarcsa József, majd 1980-tól Miklós Imre, a titkár előbb Dóra István, majd 1980-tól Balogh József, a pénztáros/gazdaságvezető előbb Czétényi László, majd halála után Szurmai Istvánné lett, a tógazda Veres Dezső maradt. Kaló András vízvédelmi és környezetvédelmi felelőst, valamint Stenczner Ferenc ifjúsági felelőst a közgyűlés ismételten megválasztotta.
Az Ellenőrző Bizottság elnöke előbb Nagy Gábor, majd Volter Ferenc, tagjairól nem maradt feljegyzés.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Kaszanyi István, tagjai Fehér János és Szabó Mihály.

A HE taglétszáma tovább duzzadt, 1981-ben együttesen 259 fő felnőtt és ifjúsági taggal rendelkezett, 50 fős gyermek létszám mellett.

Az új vezetőségre számos feladat várt. Több egyesületi tag aktív részvételével ekkor épült meg (1978-1979) az állami tulajdonban lévő Újszász, Szabadság téri ingatlanon az egykori horgásziroda (amely az önkormányzati fejlesztések miatt 2009. évben lebontásra került).

A Nagykerti-tó kialakítása is ebben az időszakban fejeződött be. Az Ady Endre út felől – balesetvédelmi okok miatt – kerítés létesült, a tó vízpótlását biztosító elektromos szivattyú számára szivattyúház épült.

Ezzel párhuzamosan előbb az MGTSZ-szel kellett megküzdeni ismételten a szászberki holtág hasznosításáért, ugyanis vadkacsa kilövőt akartak itt létesíteni. Majd a vízügyi szervek okoztak kárt a holtág halállományában, mivel egy belvizes téli időszakban kiszivattyúzták a víz nagy részét a jég alól, az óriási halpusztulásra a jégveszte után derült fény. Az elpusztult halak, köztük a közel 30 kilós harcsák ellentételezéseként a vízügy jelentős mennyiségű ponty telepítésével kártalanította az egyesületet.

Ez az az időszak, amikor az egyesület bekapcsolódott a versenysportba. Az ötfős versenycsapat összetétele folyamatosan változott, tagjai voltak: Balaska László, Miklós Imre, Szórád Ernő, Tarcsa József, Tarcsa Józsefné, Tóth Gábor, Veres János.

A versenycsapat legjelentősebb eredménye a MOHOSZ Szolnok Megyei IB által rendezett „B” kategóriájú Halfogó Csapatbajnokságon elért 3. helyezés 1982-ben.

 

Veres János elnök horgászverseny előtti tájékoztatót tart

 

Az utánpótlás nevelés nagyon fontossá vált a HE életében. Nem csupán az új tagok vizsgáztatása történt helyben, hanem a gyermek korosztály számára is rendszeres hal- és horgászati ismereti felkészítést tartottak. A nyári szünidőben a Tisza mentén szervezett horgásztáborok, és a megyei gyermek horgászversenyek rendszeres résztvevői voltak az újszászi gyermekhorgászok. E feladatok ellátásában Stenczner Ferenc és Tarcsa József elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Az 1985 – 1990 közötti tisztségviselői ciklus során az egyesület elnöke ismételten Veres János. Az alelnök Miklós Imre, a titkár Volter Ferenc, a pénztáros/gazdaságvezető Szurmai Istvánné, a tógazda Veres Dezső, az ifjúsági felelős Stenczner Ferenc, a környezetvédelmi felelős személyéről nem maradt feljegyzés.

Az Ellenőrző Bizottság elnöke Tóth Gábor, tagja Egyed József, másik tagjáról nem maradt feljegyzés. A Fegyelmi Bizottság elnöke Szabó Mihály, tagja Fehér János, másik tagjáról szintén nem maradt feljegyzés.

A HE taglétszáma stabilizálódott, jellemzően 200 fő körüli felnőtt tag mellett 30-40 ifjúsági tag és cca. 50 gyermekhorgász tartozott az egyesülethez.

1991 – 1992 között az egyesület elnöke ismételten Veres János lett, aki a tisztségviselői ciklust nem töltötte ki, az 1993. év eleji közgyűlésen, 14 évnyi elnöki munka után lemondott.

Az elnökhelyettes Tóth Gábor, a titkár Volter Ferenc, a gazdaságvezető Szurmai Istvánné, a tógazda Kaló György, az ifjúsági felelős Stenczner Ferenc, a környezetvédelmi felelős Pálinkás Gyula.

A Felügyelő Bizottság elnöke Egyed József, tagjai Joó József és Nagy Gábor.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Pap Gábor, tagjai Csekő Ferenc és Szabó Mihály.

Az elnök lemondásával a tisztségviselők mandátuma is megszűnt. Ezért előrehozott tisztségviselő választás történt 1993. év elején. Az új elnök ismételten a HE első elnöke, Nász Imre lett, aki azonban csak 2 évre vállalta az elnöki feladatok ellátását. Az 1993-1994 évekre Nász Imre elnöklete mellett az előző ciklus valamennyi tisztségviselőjét újraválasztotta a közgyűlés.

 

Verseny utáni mérlegelés

 

A HE keretein belül aktív élet folyt a 80-as 90-es évek fordulója környékén. Az egyesület életében ekkor évente három verseny került megszervezésre, egyik a Szászberki holtágon máig hagyományos halfogó verseny, a másik a Zagyva folyó újszászi kastély alatti szakaszán, a 32-es főút hídjánál, a harmadik verseny pedig az éjszakai Vadász-Horgász horgászverseny (számos egyesületi tag egyúttal a helyi vadásztársaság tagja is volt). A zagyvai versenyek szervezése Veres János lemondása után megszűnt, az utolsó éjszakai verseny pedig 1994. év augusztus első hétvégéjén volt.

Nász Imre elnöksége idején horgászmajálist (főző- és ügyességi versenyekkel) szerveztek a Szászberki-holtágon.

A HE taglétszáma ebben az időszakban: 180-190 fő felnőtt mellett 25-30 ifjúsági tag, és 40-50 gyermekhorgász.

Az öt éves ciklus maradék három évére új tisztségviselő választásra került sor 1995-ben.

Az 1995 – 1997 közötti tisztségviselői ciklus során az egyesület elnöke Simon János, az elnökhelyettes Jász Zoltán, a titkár Egyed József, a gazdaságvezető Szurmai Istvánné, a tógazda Dienes András, az ifjúsági felelős Stenczner Ferenc, a környezetvédelmi felelős Kaló András lett.

Az Ellenőrző Bizottság elnöke Földi Gáspár, tagjai Joó Gergely és Rábódzki András.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Alapi János, tagjai Földes István és Szalóki Sándor.

A megválasztott tisztségviselőknek az 1998 – 2002 közötti ciklusban is bizalmat szavazott a közgyűlés, ám az ifjúsági és a környezetvédelmi felelős tisztségek megszűntek.

Az új vezetőség gyorsan egy komoly problémával szembesült, gépjárműlopás miatt az egyesület iratainak egy része örökre eltűnt (az iratok jelentős része a járműben volt), egyes dokumentumok pótlása nem is volt lehetséges.

A környező földterületekről befolyó belvíz miatt a Szászberki-holtág erősen feliszapolódott, ezért a 2000. évben kotrásra került sor.
A megváltozott jogszabályi környezet miatt a földművelésügyi minisztérium pályázatot írt ki az állami vizek halászati hasznosítására. A vezetőség által összeállított dokumentáció alapján 2001. január 01-től 15 évre a HE elnyerte a Szászberki-holtág halászati hasznosításának jogát.

A HE életét újabb, nem várt esemény nehezítette 2001/2002. fordulóján. A szentgyörgyi ágon a téli időszakban a vermelő halakat vidra zavarta fel, több mázsa hal (amúr, csuka, süllő, ponty – köztük kapitális példányok, pl.: 12 kg-os csuka, 20 kg körüli amúrok) pusztult el jégbe fagyva. A HE a természetvédelmi szervektől a védett vidra által okozott kárért kártalanítást nem kapott.
A HE taglétszáma a Millennium évében 153 fő felnőtt és 13 ifjúsági tag. A gyermekhorgászokról nem maradt feljegyzés.

A 2003 – 2007 közötti tisztségviselői ciklus során az egyesület elnöke továbbra is Simon János. Az alelnök Bóta Imre, majd 2006-tól Tarcsa József, a titkár ifj. Pap Gábor, a gazdaságvezető Szurmai Istvánné, majd 2006-tól Tarcsa Józsefné, a tógazda Paplanos Tibor lett.

A Felügyelő Bizottság elnöke Tarcsa József, 2006-tól Csekő Ferenc, tagjai Mucza Béla és Szalkai Sándor.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Csekő Ferenc, 2006-tól Bóta Imre, tagjai Dombai Gábor és Konka Imre.

Ebben a ciklusban nyújtott be először pályázatokat a HE támogatási források elnyerésére. Először 2003. évben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium állami vizek halasítására vonatkozó kiírására, amely éves rendszerességűvé vált, amíg a pályázati keret létezett.

A HE a 2004. évben tagja lett az újszászi Városi Civil Fórumnak.

Komoly erőfeszítéseket kellett tenni azért, hogy Jászladány település tisztított szennyvizének a holtágba folyó 119-es belvízcsatornába történő tervezett bevezetését megakadályozzuk.

A holtág két ága közötti tiltó áteresz felújítására 2005. év során került sor.

Emlékezetes esős időszakban, 2006. évben a HE rendezte meg a Közép- Tisza- vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (továbbiakban: KTVHESZ) tisztségviselői versenyét a Szászberki-holtágon.

A 2008 – 2012 közötti, jelenlegi tisztségviselői ciklus során az egyesület elnökévé Paplanos Tibort választotta a közgyűlés. Az alelnök Csekő Ferenc, a titkár ifj. Pap Gábor, a gazdaságvezető Tarcsa Józsefné, a tógazda Tarcsa József lett.

A Felügyelő Bizottság elnöke Vígh Róbert, 2009-től Sallai István, tagjai Balog Zoltán és Nagy Béla (helyette 2011-től Bencsik Gyula).

A Fegyelmi Bizottság elnöke Konka Tamás, tagjai Hegedűs Attila (helyette 2011-től Makai János) és Konka Imre.

Az új vezetőség komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a HE a Szászberki-holtág (és a két ág közötti tiltó áteresz) vízjogi üzemeltetési engedélyét megszerezhesse.

Majd a halászati hatóság engedélyével, egy halásztársasággal kötött megállapodás alapján szelektív törpeharcsa gyérítésbe kezdett, melynek eredményeként eddig 26 mázsa szúrós apróság került eltávolításra a horgászvízből.

A 2010. évben ismét a KTVHESZ tisztségviselői versenyének adott otthont a Szászberki-holtág, a HE szervezésében megtartott verseny védjegyévé vált az eső (egy szektornyi versenyzőt ismételten traktor-pótkocsi segítségével kellett a horgászhelyre szállítani). A verseny után súlyos ár- és belvizes időszak következett 2010-2011. években, amelyet hónapokig tartó helyreállítási munkák követtek.

A HE taglétszáma (különösen a Szászberki-holtágra területi engedélyt váltók száma) a 2005-2008. közötti mélypontról ismét biztató növekedésnek indult, 2011. évben a taglétszám 204 fő felnőtt és 15 fő ifjúsági tag volt, mintegy 30-40 gyermekhorgász mellett.

 

Új kihívások 2012-től

A HE életében nagyon fontos időszak következik, az új civil törvény nyomán újra kell gondolni az egyesület gazdálkodásának, könyvvezetésének módját, jellemzőit. Egyúttal fel kell készülni az egyre több esetben kötelezővé váló elektronikus ügyintézésre is. A 2013. évtől kezdődő új tisztségviselői ciklusban a leendő vezetőségnek elő kell készítenie az állami vizek halászati hasznosítására irányuló új pályázatot.

Újszász, 2012. május – június hó

A történeti összeállítást az egyesület hivatalos dokumentumai, fennmaradt feljegyzései, továbbá Balogh Mihály, Nász Imre, Palásti András, Simon János, Szórád Ernő, Tarcsa József, Veres János visszaemlékezései, és a rendelkezésre bocsátott fotók, tárgyi emlékek, valamint az Újszászi Híradó archívuma alapján készítette:

ifj. Pap Gábor
HE titkára

 

További archív fotók:

 

Képtár

 

Utolsó frissítés: 2012 szeptember 16. (vasárnap) 18:50
 
Varga Ferenc: Életrajzi vázlat Bodnárné Szabó Gabriella nyugalmazott általános iskolai igazgatóról Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 augusztus 13. (hétfő) 14:38

„Az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdés az, hogy ki neveli, és hogyan neveli a jövendő generációt.” (Füst Milán, író, költő)

Újszászon iskolai oktatásról először 1781-től találunk forrást Polónyi Margit: „Újszászi Kossuth úti Iskola története” című kéziratában. A Római Katolikus Egyházon belül elkezdett, s időközben változó keretek között máig folyó iskolai tanítást 1851-től számítjuk a településen.

Hosszú ideje foglalkozom Újszász iskolatörténetével. Újszász mindenkori tanítói jelentősen hozzájárultak a település szellemiségének gyarapításához, az itt élők tudásának fejlesztéséhez. Városunk történetében érdemük örök és elévülhetetlen.

 

 

Kutatómunkám eredményeként, Újszász közigazgatási területén 1851-től napjainkig számítva, 232 fő nevelő-oktató szerepel nyilvántartásomban. Közülük 112-en már nem élnek.

Bodnárné Szabó Gabriella volt az első olyan iskolaigazgató Pál Andráson kívül, aki Újszászon született. Érdekes, hogy előtte mindig férfi igazgatók álltak az iskola élén.

Bodnárné Szabó Gabriella nyugalmazott általános iskolai igazgató 1946. 08. 21-én született Újszászon. Apai ágon szülei, nagyszülei MÁV dolgozók voltak, így hát vasutas szülők gyermeke. Édesanyja Kővári Erzsébet (Újszász, 1923. 12. 15.), aki 1945. 10. 15-én Szabó Sándorral (Újszász, 1920. 12. 14.) kötött házasságot. Életközösségükből két gyermek született: Gabriella és Sándor (1953. 07. 16.).

Édesanyja az újszászi szociális otthon dolgozója volt az intézmény fennállása óta. 1980-ban, mint osztályos főnővér vonult nyugállományba, de azt követően még – 1980–1990 között – az Idősek Napközi Otthonának vezetője volt. Az Akácfa úton, a még mementóként (emlékeztető jelként) meglevő Kővári családi házban él.

Miután tudomást szereztem Szabó Gabriella édesanyja kilétéről, erős késztetést éreztem, hogy említést tegyek testvéröccséről, Kővári Józsefről (Újszász, 1931. 11. 21.), aki az 1940-es évek végétől jó néhány éven át az újszászi labdarúgócsapat kiemelkedő balszélsője volt. Akik látták játszani, netán még labdarúgótársa is lehetett, mint magam is, máig nem felejtjük átlagon felüli gyors, energikus, gólerős, kreatív játékát. Örülünk, hogy 81 éven túl, közöttünk él az Akácfa utcában.

Szabó Gabriella édesapja MÁV dolgozó volt 1946-tól 1980. 10. 21-ig, korai haláláig, mely az egész családot megrázta. Fiuk, ifj. Szabó Sándor Szolnokon dolgozik, ott lakik feleségével és legkisebb lányukkal.

Bodnárné Szabó Gabriella második házasságában él. Első férje Bakó László volt, akitől 1988-ban elvált. A házasságukból egy fiúgyermek született (1974. 10. 21.). Bakó Krisztián a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz tanári képesítést szerzett. Azt követően az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán másoddiplomát szerzett. Egy évet dolgozott tanárként, majd köztisztviselőként tevékenykedett az újszászi polgármesteri hivatalban. 2005 óta aljegyzői, jegyzői pozícióban dolgozik. Hobbija az írás, több könyve megjelent országos terjesztésben. Jelenleg a kisújszállási Szalay Könyvkiadó szerzője is.

Szabó Gabriella, 2001. 04. 11-én új házasságot kötött Bodnár Jenő budapesti lakossal, akinek ez szintén a második házassága. Ő is nyugdíjas. Első házasságából egy gyermeke született: ifj. Bodnár Jenő, aki a Dunaújvárosi Főiskolán végzett, és az ott működő HANKOOK gyárban dolgozik képesítésének megfelelően.

Szabó Gabriella tanulmányait az újszászi általános iskolában kezdte, majd a mezőtúri Teleki Blanka Leánygimnáziumban érettségizett (1964). Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-orosz szakos hallgató volt (1965-1968). 1975-ben tanítói képesítést szerzett Jászberényben a Tanítóképző Főiskolán. 1997-1999 között elvégezte Budapesten a Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi Kara Közoktatás-vezetői Szakát.

Mindig pedagógus akart lenni, és azzá is vált. Szívesen idézi a brazíliai író, alkimista Paulo Coelho szavait: „...légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!” Kezdetektől fogva elhivatottság jellemezte pedagógiai munkáját. A gyermek személyiségének tiszteletben tartása, az egyénre szabott sokoldalú képességfejlesztés vezérelveit követte.

Pedagógus pályáját 1971-ben kezdte a zagyvarékasi általános iskolában. 1976-tól nyugdíjba vonulásáig a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában fejtette ki figyelemreméltó, maradandó tevékenységét. 1976-tól 1992-ig általános iskolai tanítóként működött. Ez idő alatt az elsők között kezdte el a tantárgycsoportos oktatást és a Nyelvi Irodalmi Kommunikációs program bevezetését. 1992-től 1995-ig általános igazgatóhelyettesként, majd megbízott igazgatóként, 1996-tól 2006-ig igazgatóként irányította az iskolában folyó munkát. Időközben számtalan felkészítő tréninget, vezetőképző tanfolyamot végzett, hogy megfeleljen az egyre növekvő elvárásoknak, a közoktatásban bekövetkezett változásoknak. Kiemelkedő módszertani ismeretekkel rendelkezett a nyelv, az irodalom és a kommunikáció területén. Sok Nyelvi Irodalmi és Kommunikációs (NYIK) nevelési felkészítő tanfolyamot, továbbképzést vezetett a megyében. Éveken keresztül népszerűsítette a Zsolnai programot a Tanítók Nyári Akadémiáján. Szakmai rátermettségét bizonyítja, hogy közel egy évtizedig volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadója, szakértője, és az Észak-Alföldi Régió Nyelvi Irodalmi Kommunikáció szakértője.

Vezetői munkáját, az értékek és hagyományok mellett, a megújulás vezérelte, de tudta, a változások mögött ott van a múlt tapasztalata, az előző iskolaigazgatók lelkiismeretes munkája. Az akkori 47 fős nevelőtestület az oktatásügy egyik nehéz időszakában dolgozott együtt. Fel kellett készülni a Nemzeti Alaptanterv bevezetésére, helyi tantervek, pedagógiai program elkészítésére, a Közoktatási Minőségfejlesztési Programra; majd azt megalkotni és az abban foglaltak szerint végezni a nevelő-oktató munkát úgy, hogy mindig a tanulók képességeinek fejlesztése álljon a középpontban. Ilyen feladatok megvalósítása érdekében különös gondot fordított a humán erőforrás fejlesztésére. Az önképzést, pedagógusok továbbtanulását tudatosan, tervszerűen fejlesztette. A hiányszakokból többen szereztek képesítést, pld: német, angol, beszédfejlesztő, számítástechnika, informatika, mozgókép és médiaismeret, stb. területen. Kitartással, felelősséggel dolgozott az intézmény működtetéséért, a tanulókért, kollégáiért. Vezetői szemléletét a humánum, a demokrácia jellemezte.

Kiemelt figyelmet fordított a tehetséggondozásra. Az esélybiztosítás sokrétű munkáját, az integrációs felkészítést átfogta, irányította.

Igazgatói ciklusai alatt volt az iskola a Nemzeti Atlétikai Program műhelyiskolája (1999.), a szolnoki Teátrum Művészeti Iskola telephelye (2000-2005), több kistérségi akkreditált továbbképzés, bemutató órák helyszíne.

Igazgatói munkássága utolsó éveiben még részt vett az újonnan felépült iskola tervezésében.

Újszász közéletében is folyamatosan részt vett, így az 1999-ben alakult Együtt Újszászért Egyesület egyik alapító tagja lett, akkor még Bakó Lászlóné Szabó Gabriella néven. 2004-ig az egyesület titkára, 2004-től napjainkig Bodnárné Szabó Gabriella néven, a civil szervezet elnöke. E tisztségében, a város értékeinek megóvásáért, gazdagításáért, a hátrányt szenvedők életminőségének javításáért munkálkodik.

Bodnárné Szabó Gabriella munkásságát több esetben elismerték. 1985: Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának dicsérő oklevele; 1988: Művelődési Miniszter dicsérő oklevele; 2005: Újszász Város Kisebbségi Önkormányzat Kisebbségi díj; 2006: PRO URBE Újszász Díj.

Gondolkodtam, mivel fejezhetném be Bodnárné Szabó Gabriella életrajzi vázlatát, amely inkább tekinthető munkarajznak. Bevallom, régóta foglalkoztat egy emlékmű felállítása a halhatatlan újszászi tanítók, óvónők részére. Képzeletben magam előtt látom a tiszteletet, a megbecsülést, érzelmi töltetet szimbolizáló műalkotást, amelyen a halhatatlan tanítók között olvasom nevét, és felidézem mélyen ülő sikeres pedagógusi tevékenységét.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 augusztus 13. (hétfő) 14:46
 
Varga Ferenc: Életrajzi vázlat dr. Karácson János orvosról Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 augusztus 13. (hétfő) 11:29

Dr. Karácson János, Újszász egyik háziorvosa 1936. augusztus 28-án született Gyulán. Szülei: Karácson János cipészmester és Emília szövőnő voltak. Két gyermekük született: János és Emília. Emília a gyulai szanatórium osztályvezető nővére volt, 2005-ben hunyt el.

 

 

A doktor úr szülővárosában végezte az általános- és középiskolai tanulmányait. A patinás, jó hírnevű Erkel Ferenc Gimnáziumban jelesre érettségizett. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen kezdte meg tanulmányait. Summa cum laude minősítéssel diplomázott 1960-ban.

Tanulmányai közben – nyaranta – sorkatonai szolgálatot is teljesített, és volt alkalma megtapasztalni a Hanságban az építőtábori munkát. Az egyetemen ismerkedett meg leendő felségével, a besenyszögi Pomázi Évával. Szigorló orvostanhallgatóként, 1959-ben Debrecenben kötöttek házasságot. Két gyermekük született: Éva és János Pál, akik jogászi illetve mérnöki diplomát szereztek.

Két év debreceni klinikai gyakorlat után Karácson doktor bőrgyógyásznak, felesége ortopéd orvosnak készült. A fiatal pár – lakáshelyzetük megoldatlansága miatt – első gyermekük születése után Kőtelekre költözött. Pomázi doktornő itt kapott körzeti orvosi állást, itt találtak otthonra, Karácson doktor pedig a szomszédos Nagykörű községben kezdte el orvosi praxisát. 1969-ben a család Nagykörűbe költözött, ahol Pomázi doktornő fogszakorvosként folytatta pályáját. A doktor úr harmincnégy évig volt Nagykörű egyedüli háziorvosa.  Gyakran vállalt helyettesítést, ügyeletet, így nemcsak Nagykörű, hanem annak egész vonzáskörzetét jól ismerte. A körzetébe tartozó családokkal igen jó kapcsolatot tartott. A település közéletében is aktívan részt vett. Az önkormányzat képviselő-testületébe választották, alpolgármesterként is bizalmat élvezett.

Eközben folyamatosan fejlesztette szakmai tudását. 1977-ben általános orvostanból, 1996-ban foglalkozás-egészségügyből vizsgázott. A megyében az elsők között szervezett lakossági szűrővizsgálatokat.

A rendszerváltozást megelőző választási ciklusban Szolnok Megyei Tanács, egyben a Végrehajtó Bizottság tagjává választották. Több évig a megyei áfész felügyelő bizottságának volt a tagja. 1990-ben a megyei közgyűlés tagja lett. A közgyűlés tagjai 1994 tavaszán egyhetes amerikai tanulmányúton vehettek részt, eredményes munkájuk elismeréseként. A delegáció tagja volt dr. Karácson János és az életrajzi vázlat írója is.

Karácson doktor 1996-ban nyugdíjba vonult, feleségével ekkor költöztek Szandaszőlősre. De nem a pihenés évei következtek, hanem a kor szellemét követve, egyéni vállalkozóként folytatta az orvoslást. Szolnokon és Törökszentmiklóson vállalt helyettesítést és ügyeletet. Bekapcsolódott az újszászi orvosok helyettesítésébe is, majd 2002-ben átvette dr. Ördög Lajos körzetét. Ezzel egyidejűleg elvállalta a szociális otthon lakóinak egészségügyi ellátását, valamint foglalkozás-egészségügyi szakorvosi munkát is végez. Több helybeli vállalkozás és az önkormányzat üzemorvosa.

Újszászon is közismertté vált lelkes, dinamikus személyisége. Aktívan részt vesz itt is a közéletben. A hivatásához kötődő kérdésekben mindenkor nyíltan formál véleményt. Sok család személyes ismerőseként tudhatja maga mellett, hiszen számos esetben a család legszemélyesebb problémáit is ismeri. Betegeinek tisztelete övezi. Szavait idézve: „háziorvos annál nagyobb elismerést, mint a betegek szeretete és bizalma, nemigen kaphat.” Az elismerésre emberségével, humanitásával, szakmai tudásával igyekszik rászolgálni.

Öt évtizedes orvosi és közéleti munkássága révén kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki országos szinten is. Szakmai kapcsolatait főleg betegei érdekében kamatoztatja. Számos kitüntetés birtokosa. Az anya- és gyermekvédelem területén kifejtett eredményes munkájáért az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült (1969), elsőként kapta meg a szegények önzetlen gyógyítójáról, pártfogójáról elnevezett Durst János Díjat (1978), a véradás szervezőmunkájának elismeréseként a Vöröskereszt Kiváló Dolgozója címet. Hosszú, eredményes gyógyító munkájáért, közéleti tevékenységéért 2008-tól Újszász Város Szakmai Díjának birtokosa.

Orvosi teendőinek végeztével sem pihen, szandaszőlősi otthonában bővíti továbbra is szakmai ismereteit. Emellett kertészkedik, kerékpározik, vagy a tiszaligeti termálfürdőt látogatja. Nagy örömet jelentenek számára-számukra az unokák – a 20 éves Zita már az ELTE másodéves hallgatója, a kettő és féléves János Theodor (aki a családnév továbbvivője) fantasztikus aktivitásáról, a nyolc hónapos Ágoston pedig ragyogó mosolyáról adhat számot.

Kívánjuk, hogy Karácson doktor úr még nagyon sokáig vigyázza, őrizze egészségünket, amelyhez erőt, egészséget, boldogságot kívánunk családja körében.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 augusztus 13. (hétfő) 11:34
 
Jánoska Antal: Orczytlanul a XXI. században Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 június 27. (szerda) 14:01

Egy nemzet, egy település, egy városrész életében meghatározó szerep juthat a múlt eseményeinek. Utcák, terek, műemlékek, épületek, civil társulások emlékeznek az egykor itt élt emberek nevére, életére és tetteire. Bár a történelmi távlatok és az aktuális filozófiák gyakran szépítenek vagy csúfítanak a valós eseményeken, az egészséges lokálpatriotizmus biztosítéka lehet az értékek megőrzésének és újabbak teremtésének.

A XVII-XIX. században az Orczy nevet viselő személyek ott voltak a magyar történelem számos fejezetében: hadtörténetben, irodalomban, szépművészetben, színházi életben, politikában és gazdálkodásban. Az Orczy nevet a XXI. század embere is jól ismeri. A pesti polgár naponta autózik át a Józsefvárosi pályaudvar melletti közlekedési csomóponton, az Orczy téren. Útját folytatva az Orczy úton jut el az újabban ismét Orczy-kertnek nevezett parkhoz. Viszont a régi Pest egyik legnagyobb épületének, az Orczy-háznak, az ott működő árutőzsdének és kávéházainak híre az öregebbek emlékezetében sem él. A fővároson kívül más településeken is emlékeznek az Orczy család tagjaira, akik birtokosként éltek falvakban és a városokban. Kis Orczy-körképünkben ezekre vetünk néhány pillantást.

Fegyverneken működik az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola. A község történetírói így emlékeznek a névadóra: „Báró Orczy Anna, iskolánk névadója 1810. június 30-án született. Férjével, Szapáry Józseffel, aki Szapáryak pusztataskonyi ágának leszármazottja volt, 1830. július 20-án keltek egybe. Fegyvernek ebben az időben (korábbi mezőváros) a törökdúlás után puszta volt. Szapáry József és Orczy Anna tudatosan vállalta, hogy a pusztából virágzó települést hoz létre. Így alakult ki 1880-ig a település hármas tagozódása: délen Szapárfalu, a magyarlakta Közép-Fegyvernek, melyet báró Orczy Anna után Annaházának neveztek el. Az 1852-ben – báró Orczy Anna által Annaházán – létrehozott német iskolában eleinte a magyar nyelvet idegen nyelvként tanították, majd fokozatosan egyre kevesebb lett a németül oktatott tantárgyak száma és óraszáma, és mind több a magyar oktatás.” (Orczy Anna 1879-ben halt meg.)

Szegeden (Kiskundorozsmán) van az Orczy István Általános Iskola. „A török másfél évszázados uralmának 1686-ban vége szakadt. Dorozsma a török hódoltság zivataraiban teljesen elpusztult. A területet eladták a német lovagrendnek, Szeged pedig saját céljára használta a dorozsmai pusztákat. A német lovagrend a Szeged körüli puszták teljhatalmú kezelésével Orczy Istvánt bízta meg. Orczy István 1716-ban levelében figyelmezteti Szegedet, hogy engedély nélkül ne használja a dorozsmaiak területét, III. Károly király azonban megengedte a szegedieknek a dorozsmai puszták használatát. A szegediek a szántóföldeken a gabona tizedrészét követelték, de Orczy huszárjai szétugrasztották őket. Herberstein, a szegedi vár parancsnoka sorkatonaságot küldött a szegediek védelmére. Orczy – huszárjai elkergetése miatt – haragra lobbant, és elhatározta, hogy újratelepíti Dorozsmát. 1719-ben 23 jász családot telepített a templom köré. Ők voltak Dorozsma őslakosai.” (Báró Orczy István 1669-1749 között élt.)

Soltvadkerten szoborral tisztelegnek báró Orczy Lőrinc emlékének: „Báró Orczy Lőrinc – 1718-1789 – generális, földbirtokos, a felvilágosodó magyar költészet előfutára, Vadkert újratelepítésének kiemelkedő alakja.” – tudjuk meg a feliratból. Az 1740-es évek elején báró Orczy Lőrinc német és szlovák, majd magyar családokat telepített soltvadkerti birtokára, akik kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat.

 

Orczy Lőrinc (Rusz Károly metszet)

 

Gyöngyösön az Orczy-kastélyt említjük, mely ma a Mátra Múzeumnak ad otthont. Gyűjteményükben számos, a kastélyt építtető és birtokos család tagjainak portréja, bútora, használati tárgya szerepel az állandó kiállításon.

Újszász. Az Orczy család tagjai 1720-1944 között voltak jelen a település életében. Nevükhöz kötődik a török kor utáni néptelen puszta újratelepítése. A család báró Orczy György által alapított újszászi ágának tagjai építtették a Zagyva-parti és Abonyi úti kastélyokat, áldozatvállalásukkal készülhetett el a Szent István templom. Előbbiek neve Orczy-kastélyként már csak a turisztikai leírásokban szerepel. Újszászon az Orczy út nevét Dózsa Györgyre változtatták 1946-ban. Hogy az Orczyk nevét miként tüntette el a helyi politikai akarat és történetírás, ne bolygassuk. Néhány dolog azonban biztos: itt nincs Orczy út, – tér, – park, – otthon, – iskola, – gyűjtemény, – könyvtár, – szobor, stb. Az itt lakók nem kötődnek az Orczykhoz. Soha nem találkoztak velük, nevük és emlékük legfeljebb a nagyszülők anekdotáiban bukkan elő.

A világot járva-kelve, mint azt tapasztaljuk is, az idegenforgalom legfőbb vonzereje a történelmi értékű épületek, bennük múzeumok és kiállítások, a környezetükben kialakított és gondozott parkok és tavak varázsa, a szabadidős tevékenységek szolgálata. Máshol megtalálták és kihasználják a múlt értékeit és a földrajzi adottságokat. Idegenforgalomból származó bevételek gyarapítják a várost, és adnak biztos jövedelmet az ott lakóknak. Az Esterházy, Festetics, Károlyi, Grassalkovich, Andrássy, Wenckheim, Zichy, stb. nevek kapcsán az utazó családi kastélyokkal és parkokkal találkozik, és élvezi azok szépségeit, a környezet nyújtotta kikapcsolódás örömét.

Újszász történelmi épületei az Orczy-kastélyok, földrajzi adottsága a Zagyva közelsége és a parkerdő. Rendeltetésükről és állapotukról az olvasók többet tudnak, mint e sorok írója. A parkok és kastélyok a régió gyöngyszemei lehetnének. Az Orczyk is talán megérdemelnék, hogy kastélyaik – akár az itt működői intézmények nevében is – viselhessék nevüket. Meg aztán a költő-generális, báró Orczy Lőrinc költészetére sem lehetne méltóképpen emlékezni, mint a városi könyvtár nevével. Az egykori, ma névtelen Fő tér is elviselné a parkosítást, középpontjában egy Orczy István, Orczy Lőrinc, Orczy György domborművel – vállalva az újszászi Orczy-kultusz megalapozásának gyanúját is. (És miért ne?) A mulasztást nehéz pótolni, hiszen a kastélyok berendezését, könyvtárát, festményeit, kertészetét megsemmisítették a háborús körülmények. Felszámolták a Zagyva-parti angolparkot, a szarvashalmi arborétumot. Gyógyíthatatlan sebek, melyekre az idő sem bizonyult jótékony panaceának (csodaszer).

A múltat végkép eltörölni – zengett a nóta fél évszázadon át. Talán ideje lenni Újszászon is új dalokat tanulni, s tanítani az ifjúságnak. De legalább Vörösmarty Mihály egyik emléksorát a tananyagba csempészni: „A múltat tiszteld a jelenben s tartsd a jövőnek”.

Jánoska Antal

 

Utolsó frissítés: 2012 június 27. (szerda) 14:08
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Diószegi Sándorra, posztumusz Sport Díjas testnevelő tanárra! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 június 27. (szerda) 13:53

Hihetetlennek tűnik, de Diószegi Sándor, kiváló testnevelő tanár, már 32 éve nincs közöttünk. Fiatalon, élete zenitjén, 37 évesen, pedagógus napi rendezvények közepette ragadta el a váratlan halál.

Az Újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola emlékkönyvét (1963 – 1993) fellapozva, az iskola tanárait és tanítványait mélyen megrendítette testnevelő tanáruk hirtelen halála. Az őt utolsó útjára elkísérő újszászi lakosok sokadalma együtt érzett, gyászolt a tanítványokkal, tanárokkal.

Nyolcas Károly, aki 1969-ben kezdte tanulmányait az újszászi középiskolában, a következőképpen nyilatkozott Diószegi Sándor tanár úrról az emlékkönyvben: „Az Ő neve egyet jelentett Újszász kézilabdasportjával, de nem tévedek, ha azt mondom, Újszász sportéletével. Hiszen Ő minden sportágat szeretett és tudott is csinálni, legyen szó labdarúgásról, asztaliteniszről, röplabdáról, kosárlabdáról, atlétikáról, netán sakkról. Őt tartom a legjobb nevelőnek, pedagógusnak, akit valaha is ismertem.” Majd imigyen folytatta: „Reggeltől estig a tornateremben volt látható. Halála előtti utolsó este beszéltem vele. Akkor is az iskolából jött. Focizott a gimnazistákkal, csapzott volt, panaszkodott, hogy nyomást érez a mellében. Biztosan megfáztam – mondta szája szegletében hamiskás mosollyal. Emléke mindig bennem fog élni.”

Diószegi Sándor a Békés megyei Endrődön látta meg a napvilágot 1943. 10. 15-én, és Újszászon hunyt el 1980. 06. 05-én. A település sírkertjében nyugszik édesapjával, aki két évvel élte túl egyetlen gyermekét. Szülei: Diószegi Sándor, MÁV alkalmazottként (váltókezelő, forgalmista, állomásvezető), Tóth Jolán, háztartásbeli, később bolti eladó.

Diószegi Sándor Nagylaposon (Gyomaendrőd egyik településrésze) végezte az általános iskola négy osztályát, ahol édesapja váltókezelőként dolgozott. Az általános iskola felső tagozatát már Mezőtúron végezte, és ott is érettségizett 1961-ben. A Testnevelési Főiskolán testnevelőként szerzett tanári diplomát Budapesten, 1965-ben.

Középiskolásként több sportágban is indult az iskolai bajnokságokon, de a kézilabda lett a kedvence. Kiváló tanulóként, sportolóként nyert egyszerre felvételt a Műszaki Egyetemre és a Testnevelési Főiskolára, de a sport mellett kötelezte el magát. A főiskolán versenyszerűen kézilabdázott.

A testnevelő tanári diploma megszerzése után, 1965-ben sportkapcsolatok eredményeként került Újszászra tanítani, az akkor még általános iskola és gimnáziumba.

Újszászon találta meg élete párját 1966-ban, a kaposvári születésű (1944. 02. 22.) Pintér Évában, aki ugyancsak a Testnevelési Főiskolán (Budapest) szerzett testnevelő tanári képesítést. Pintér Éva 1966-tól nyugdíjba vonulásáig az újszászi középiskolában dolgozott. Férjével nemcsak a családi életben, de testnevelő munkájukban is harmonikusan együttműködtek. Pintér Éva eredményes tevékenységét Újszász Város Képviselő-testülete 2003-ban Pro Urbe Újszász Díjban részesítette.

Diószegi Sándor és Pintér Éva életközösségének gyümölcse Éva (1966) és Emese (1973), akik családi kötelékben élnek.
A tanár úr Újszászra kerülésekor hamar megszerette a környezetét, az iskolát, amelyben tanított, és a település lakosságát. Hosszú távon gondolkodva, szüleivel együtt telepedtek le Újszászon saját családi házukban. Rögtön maga köré gyűjtötte a tehetséges fiatalokat, és több sportágban eredményesen versenyeztette őket. A helyi sportegyesület színeiben játékos edzőként megalapította a férfi kézilabda szakosztályt. A női kézilabdacsapatot a gimnázium színeiben versenyeztette. Mindkét csapat a megyei I. osztályban játszott. Sokat harcolt, hogy a labdarúgás mellett a kézilabda is támogatást kapjon. A lakosok közül egyre többen szerették meg a kézilabdát. A mérkőzésekhez pálya is kellett. Az emeletes iskola udvarán, mindennapi munka mellett, tanítványaival és más segítőkkel együtt, megépítette a kézilabdapályát. 1973-ban, az új középiskola átadása után, újabb pályát épített, ismét diákjai segítségével. Sok érem, serleg, plakett őrzi a megszerzett helyezéseket. A férfi kézilabdacsapat egy ízben megnyerte a megyei bajnokságot is, de anyagiak miatt nem tudtak továbblépni. Az iskolai versenyeken kívül, szívügye volt a falusi szpartakiád, ahol többnyire atlétika, röplabda, labdarúgás és lövészet sportágakban versengtek. Sportolóként, edzőként nagy szerepet vállalt az újszászi sportsikeresek érdekében. Megyénkben az újszászi fiatalok mindig komoly, nehéz ellenfeleknek bizonyultak. Ő volt a gimnáziumi lövészklub vezetője is, melynek tagjai sokszor győztesként hagyták el a lőállásokat. Több diákja, például Vargáné Király Ildikó és Bálint Erika, hivatásként választotta a testnevelői pályát. Tanítványai, sporttársai rajongással, szeretettel és tisztelettel emlékeznek máig rá.

2004: Újszász Város Képviselő-testülete, magas színvonalú testnevelő tanári munkája, sportolói és sportszervezői tevékenysége elismeréséül – tisztelegve emléke előtt – Diószegi Sándort Sport (posztumusz) Díj kitüntetésben részesítette. A megtisztelő elismerést özvegye, Diószegi Sándorné Pintér Éva vette át.

Diószegi Sándor tanár úr ugyan nem Újszászon született, de bátran állíthatjuk: tetteivel, eredményeivel, közösség kovácsoló erejével Újszászra született. Élete, emléke közénk tartozik.

Tanár úr felejthetetlen emlékét, a közvetlen családon kívül, sokan őrizzük, vigyázzuk. Jelen emlékezés is annak tanúságtétele.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 június 27. (szerda) 14:01
 
Varga Ferenc: A holokauszt áldozatai - Guttmann Jenő Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 május 25. (péntek) 10:57

Becslések szerint 1,1 millió ember, túlnyomó többségükben különböző országokból deportált zsidók pusztultak el 1940 és 1945 között. A magyar áldozatok száma több százezerre tehető, őket 1944. május 15. és 1944. július 09. között deportálták Magyarországról.

1941-1945 között a magyar zsidóság közel kétharmadát elpusztították. Több mint félmillió ember esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nácik és magyar cinkosaik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek. Magyar zsidókat gyilkoltak az ukrajnai hómezőkön, a budapesti utcákon, a vidéki gettókban, német lágerek szögesdrót kerítése mögött, a birkenaui gázkamrákban, az országutakon. A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb náci megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt.

„Az elmúlt pár évtizedben újra fokozott figyelem fordult a holokauszt mártírjai felé. A még élő kevés szemtanú, túlélő beszámolói alapján rádöbbent az emberiség, hogy a történelem eme szégyenteljes időszakának feldolgozatlansága újra és újra feladatot jelent a kutatóknak. A legnagyobb probléma, amivel a kutató szembesül, hogy a módszeresen elpusztított embermilliók legnagyobb része szinte nyomtalanul tűnt el a Földről. A tárgyi- vagy írásos emlékek csekély száma miatt néha csak visszaemlékezők beszámolói alapján tudhatunk meg részleteket a múlt borzalmairól.”

Jánoska Antal tollából, „Újszászi zsidókról” címmel, az Újszászi Híradóban olvashattunk. Ebből többek között megtudhattuk, hogy „az 1930. évi népszámlálás adatai szerint Újszász 5460 lakója közül 5126 római katolikus, 279 református, 35 zsidó, 20 pedig jehovista volt. Varga Károly Kiszáradt medrek (1991) című kézirata szerint Újszászon nyolc zsidó család lakott 1935-ben: “Hellér Mór, Korn Vilmos, Weiner Artúr, Weiner Jenő, Weisz Imre, Fischer Dávid, Breuer Miklós és egy Rudi nevű.” A közelmúltban megjelent, Bagi Gábor által írott Újszász története a honfoglalástól című tanulmányában kb. 40 újszászi zsidó elhurcolását említi.

Eltelt hatvannál is több esztendő. Az újszászi emberek csak nehezen nyílnak meg, amikor szóba kerül a zsidó ügy. Az egyes személyek életkorát eltérően említik, a rendelkezésre álló dokumentumok pedig hiányos adatokat közölnek.” „Az újszászi zsidó vállalkozók iparigazolványát 1944 márciusában bevonták. Az abonyi főszolgabíró április 14-én szólította fel az újszászi főjegyzőt, hogy írja össze a községben tartózkodó zsidó személyeket. A községi iratok között megtaláljuk az újszászi zsidó közösség elhurcolt tagjainak névsorát április 17-i keltezéssel. 23 név szerepel ezen a listán”.

Az Országgyűlés 2000-ben döntött, hogy 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. Pokorni Zoltán, akkori oktatási miniszter, a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben emlékezzenek meg a holokausztról.

A holokauszt áldozatainak ez évi magyarországi emléknapja a megbékélés, a józan ész felülkerekedése irányába mutat. Ezt példázzák a politikai pártok vezetőinek nyilatkozatai, nem utolsósorban Orbán Viktor kormányfőnek, a FIDESZ elnökének holokauszt áldozataira emlékező főhajtásos gyertyagyújtása a Budapesti Terror Háza Múzeumban, amely a múltnak és a jövőnek is üzenet.

Az újszászi zsidók kutatása során találtam rá Guttmann Jenőre, aki Újszászon, 1891. 02. 08-án látta meg a napvilágot. Szülei Guttmann Ignác és Kohn Katalin voltak.

 

Guttmann Jenő
(Fotó: Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) Emlékalbum)

 

Guttmann Jenő – meg nem erősített forrás szerint – 1914-ben a Debreceni Állami Főreáliskola tanulója volt. Gyakorlati éveit az ország több városában töltötte. Jászberényben szabadult fel. Női kalapkereskedőként működött a Jászság fővárosában. Üzletét, amelyet a felesége 1917-ben alapított, 1924-ben vette át. Szabó Erzsébettel kötött házasságából három gyermekük született: Vera, Katalin és György. Vera (1924-1925), a Budapesti Zsidó Hitközösség Központi Temetőjének tájékoztatása szerint, a Kozma utcai temetőben nyugszik. Katalin a Nagyváradi Ortodox Izraelita Hitközösség Gimnáziumában tanult az 1942-1943-as tanévben. További életútja azonban ismeretlen, csakúgy, mint Györgyé.

Guttmann Jenő az első világháború frontharcosa volt. 1914-ben bevonult katonának, az összes frontok öldöklő küzdelmeinek részese volt. Kitüntetései között található a Szolgálati Vaskereszt, valamint a Magyar Vitézségi Érem bronz fokozata. Mementóként (emlékeztetőként) olvasható neve az „Aranyalbum” Jászberény izraelita hadviseltjei között.

Életének végső alakulásában nem bizonyult elégségesnek a világháborúban szerzett vitézsége. Őt is deportálták többi zsidótársával, ahonnan nem tért haza. Halálának valószínűsített helye Auschwitz, 1944. június után.

Idézet Balogh Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, egyik holokauszt ünnepi beszédéből: „Senkit nem szabad elítélni hite, vallása, faji vagy kisebbségi mivolta miatt.” „Senkinek nincs joga kétségébe vonni egy másik embertársa jogát az élethez, és mindenkinek meg kell adni az alapvető tiszteletet.” Balogh Zoltán szavaihoz nincs mit hozzátenni.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 május 25. (péntek) 11:05
 
Varga Ferenc: Búcsúzunk Bakó Lászlótól, Újszász egykori legendás labdarúgójától Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 április 19. (csütörtök) 11:29

Amikor „elsőbbségi” postával a levelet kézbe vettem, és budapesti címmel, ifjú Bakó László feladó nevét olvastam, rögtön éreztem, valami baj van. Nem tévedtem. A borítékban gyászjelentés volt, amelyet azonnal több újszászi sportbaráttal ismertettem. Ezúton köszönjük az ÚVVSE elnökségének, s mindazoknak, akik kifejezték együttérzésüket az elhunyt hozzátartozóinak.

Tudtuk, hogy Bakó László, a mindenki által szeretett, tisztelt legendás labdarúgó súlyos betegségben szenved. Már az általános iskola 50 éves osztálytalálkozóján is láttuk, baj van az egészségével, amit nem is titkolt. Súlyosbította állapotát feleségének 2007-ben történő elvesztése. Amikor pedig 2010-ben a 60 éves iskolai osztálytalálkozóra hívtuk, bármennyire is szeretett volna velünk tartani, már nem tudott megjelenni. Pedig Újszász még névre szóló, ÚVVSE emblémával ellátott sportmezzel is kedveskedni kívánt neki Bálint Ferenc, az SE elnöke és Molnár Péter polgármester. Sajnos, a sportmez most már mindörökre várat a „gazdájára”, hacsak kedves gyermeke a kegytárgyat édesapja örökségéül magához nem veszi.

 

Az 1964-1965. évi bajnokság egyik mérkőzése előtt.
Álló sor: Nagy Ferenc (Dudus), Mérész József, Kovács László, Bakó László (Pofa), Farkas János (Pipi).
Középső sor: Kovács György, Lévai Sándor, Boros András, Lévai Albert.
Alsósor: Simon János, Kálózi Károly, Takács György

 

Bakó László kiérdemelte, hogy eredményes labdarúgó pályafutását méltassuk. Könnyű helyzetben vagyok, mert a TÖREDÉK V. fejezetében, amely az Újszászi Híradó 1995. májusi számában: „Volt Újszászon 1950-1954. között egy „arany” ifjúsági labdarúgócsapat” címmel, Bakó Lászlóról a következőket írtam: „Bakó László (Pofa) Újszászon született 1935-ben. Humorban kiapadhatatlan volt. Nyugodtsága a legkritikusabb helyzetekben sem hagyta el. Ha belerúgtak, nem törlesztett, kicsinylően lenézte az ellenfelét. Fejjátéka, játékintelligenciája szenzációs volt. Idősebb játékos korában, személyes varázsával vonzotta a fiatal labdarúgókat. Sokáig, legalább két évtizedig játszott Újszászon. A balszélen kezdett, később a pálya bal oldali hossztengelyében, mindenütt megbízhatóan szerepelt, de középhátvédként is megállta a helyét. Szeretett a közönségnek focizni. A játék hevében is ügyelt a drukkerekkel való kontaktusra. Élt-halt a fociért, csakúgy, mint édesapja, Bakó József, aki az UTE játékosaként, később intézőként, rendezőként sokat tett Újszász labdarúgó-sportjának meggyökeresedéséért. Ne feledjük el, amikor 1964. december 6-án, a szolnoki MÁV Véső úti sporttelepén, Újszász megyei II. osztály bajnokaként osztályozó mérkőzést játszott, Bakó László (Pofa), a szó igaz értelmében visszafutballozta a megyei I. osztályba a csapatot. A mezőny egyik legjobb játékosaként, két góljával alakult ki az Újszász – Kenderes 4:2-es végeredmény.”

Úgy gondolom, a közel 17 évvel ezelőtt írtak nem igényelnek sok kiegészítést. Talán annyit még érdemes Bakó László labdarúgó pályafutásáról megemlíteni, hogy már az általános iskola labdarúgó válogatottjában felhívta magára a figyelmet. A Mihályi István teremtette labdarúgó iskola neveltjeként, hamar az „arany” ifjúsági csapat erőssége lett. Onnan továbblépve, a felnőtt (első) csapatban folytatta eredményes futballpályafutását. Nagyobb, magasabb osztályban játszó labdarúgó klubok csábították kedvező ajánlatokkal – eredménytelenül.

 

Alsó sor: Kálózi Gábor, Szurmai István, Horváth László (Szikkadt), Gulyás András, Zérczi János.
Felső (álló) sor: Boros Antal, Tóth Vilmos, Mihályi István, Tóth István, Varga Ferenc, Bakó László (Pofa)

 

Akik látták játszani, vagy netán labdarúgó társai lehettek, mint én is, szomorú szívvel vesszük tudomásul, hogy örökre itt hagyott bennünket.

Az Újszászi Városi Vasutas Sport Egyesület Labdarúgó Szakosztálya egy legendás, volt labdarúgójával lett szegényebb. Bakó László (Pofa) neve kitörölhetetlenül, örökre beíródott Újszász labdarúgásának történetébe.

Emlékét őrizzük és tápláljuk szívünkben. Nyugodjon békében!

Varga Ferenc

 

Utolsó frissítés: 2012 április 19. (csütörtök) 11:38
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Nagy Albertre, Újszász Város Pro Urbe Díjas főkertészére! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 április 19. (csütörtök) 10:15

A sokak által tisztelt Nagy Albert (Berci bácsi) 1909. 11. 26-án született Újszászon, és 98 éves korában, 2007. 01. 01-jén hunyt el szülőhelyén. Nagy részvétnyilvánítás mellett kísérték utolsó útjára az újszászi sírkertbe. Szülei: Nagy Gábor kertész és Varga Apollónia háztartásbeli voltak. A szülők házasságából négy gyermek született: Albert, István, József és Anna. (Nagy Anna Kovács Zsigmonddal férjezett.)

 

 

Nagy Albert 6 elemit végzett. Édesapja szakmáját megszeretve, Budapesten kertészeti iskolában tanult. Szakmai képesítést szerezve, 17 évesen, a híres sasadi kertészetben helyezkedett el, ahol 8 évig dolgozott. Marasztalták, de szíve hazahúzta szülőhelyére. Az 1930-as évek elején a Zagyvaparti Idősek Otthona kastély épülete az angol Continental cég birtokába került. Nagy Albert, pályázat elnyerésével, a Continental Rt. Angol Bank főkertésze lett a Parkerdő melletti Orczy kis-kastélyban. Egykoron 12 üvegházban, 200 melegágyban konyhai növényeket, virágokat termesztett eladásra és helybeli felhasználásra. A virágházban pompás dísznövényeket termesztett. A kastély csodálatos parkja hosszú ideig hozzáértő keze munkáját dicsérte.

Élte párjául a szászbereki származású, tizenegy gyermekes szülők leányát, Kiss Franciskát választotta. 1934. 08. 18-án kötöttek házasságot Újszászon. Kiss Franciskát Besenyszögön anyakönyvezték, 1912. 03. 09-én. A megértő, boldog házasság 2000. 01. 17-én szakadt meg, amikor is Nagy Albertné Kiss Franciska elhunyt.

Életközösségükből két gyermekük született: Irén (Újszász, 1942), aki csecsemő korában elhunyt, és Éva (Újszász, 1951. 02. 05.). Éva az újszászi általános iskolában, majd a helyi középiskolában végzett. Érettségi után a szolnoki egészségügyi szakiskolában szakápolónő képesítést szerzett. A Hetényi Géza Kórházban, illetve az újszászi „Kastély” Otthonban főápolónőként dolgozott. Férje, az újszászi születésű (1958. 02. 01.), gépészmérnöki diplomával rendelkező, korábban a Zagyvarékasi Baromfi-feldolgozó Vállalatnál műszaki osztályvezetőként dolgozó Egyed József. 1985-ben kötöttek házasságot. Roland gyermekük Kisújszálláson született 1994. 12. 20-án. Szolnokon középiskolás, a következő tanévben érettségizik. Nagy Éva és Egyed József magánvállalkozóként, nagy műgonddal, fejlesztéseket is végezve, gondozzák a Nagy Albert által a Széchenyi úton jól „bejáratott” kertészetet. Volt kitől tanulniuk. Berci bácsi gondoskodott róla, hogy a kertészkedésben évtizedek során felhalmozott gazdag tapasztalatát átadja útódainak.

A II. világháború vérzivataros hat esztendeje az emberiség történetének legnagyobb konfliktusa volt. Magyarország sem maradhatott ki belőle. Nagy Albert 1944 májusában katonai behívót kapott. Dániába, a szigetek országába vezényelték. Az egyik, katonai bázisként használt szigetről élelmet és lőszert kellett hajóval szállítaniuk a német katonai egységeknek. 1945 májusában orosz hadifogságba esett, és Dániában, a 724217 számú fogolytáborban őrizték. Onnan az oroszországi Gorlovka célállomásra vitték, ahol a kertészetben munkaszolgálatosként dolgozott. Munkáját elismerték, nagyra tartották. Amikor szó esett arról, hogy hadifogságából hazairányítják, marasztalták, és polgári személyként kívánták tovább foglalkoztatni.

 

1930-as évek eleje: Nagy Albert Continentál Rt. Angol Bank főkertészeként
a Parkerdő melletti, Orczy kis-kastély virágházában

 

A Magyar Népjóléti Minisztérium Hadifogoly-gondozó Debreceni Kirendeltsége révén kiállított igazolvány szerint, 1948 augusztusában öt alkalommal esett át fertőtlenítésen, orvosi vizsgálaton. Miután egészségesnek találták, 1948. 08. 21-én haza térhetett övéihez.

Azonnal munkához látott. A KIOSZ Szolnok megyei Kisiparosok Adóközösségébe tagfelvételét kérve, magán kisiparosként koszorúkészítésbe, virág- és zöldségfélék termesztésébe fogott, amelyhez a Tápiógyörgyei út 181. szám alatt vásárolt földingatlant is igénybe vette.

1959. február 15-én háziiparának megszüntetését kérte. Azt követően szelektív módon folytatott kertészeti tevékenységet, KIOSZ pártoló tagként.

1962. 03. 01-jén munkakönyvet váltott. 1964 márciusától az Úszászi Községi Tanácsnál főkertészeként foglalkoztatták. Nevéhez fűződik a település tervszerű fásítása, virágosítása, a közterületek szakszerű gondozása, őrzése, a lakosság őszinte megelégedésére. Hozzáértő, igényes munkáját máig élvezhetik az újszásziak. 1990 06. 30-án, 81 éves korában vonult nyugállományba. Nyugdíjasként sem pihent. A Széchenyi út 1. szám alatti családi ház körüli melegágyas kertjében szorgoskodott. A virágházban érezte jól magát. A kertészkedés szenvedélyes szeretete haláláig benne élt.

Bizonyára még sokan emlékeznek Berci bácsi sportszeretetére. Elsősorban a labdarúgásnak hódolt. Két csapatot részesített előnyben (Újszász, budapesti Vasas). Az 1950-es évektől hosszú ideig távol maradhatatlan szurkolója, „tartozéka” volt az újszászi futballistáknak. Különösen tetszett neki egy vékonydongájú, technikás, igen jó gömbérzékkel rendelkező labdarúgó (Nagy József) játéka, aki éppenséggel unokaöccse volt.

Nagy Albert munkásságát, szakértelmét mindenki elismerte. Nem véletlen, hogy Újszász Város Képviselő-testülete 2002-ben Pro Urbe Díjban részesítette.

Halálának ötéves évfordulóján tisztelettel emlékezzünk Nagy Albertre, sokunk Berci bácsijára!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 április 19. (csütörtök) 10:22
 


7 / 22 oldal
Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rendje
Járási Hivatal Ügyfélfogadási rendje

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2016. február
Újszászi Híradó archívuma

Mi írtuk iskolaújság

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Magyar Államkincstár
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Rózsa Imre Középiskola és Kollégium, Újszász
Újszászi Mihály Általános Iskola
Újszász Városi Művelődési Ház és Könyvtár

Mobilkód
Copyright © 2016 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.