Honlap Sport Várostörténeti múzeum
Sporthírek


Varga Ferenc: Búcsúzunk Bakó Lászlótól, Újszász egykori legendás labdarúgójától Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 április 19. (csütörtök) 11:29

Amikor „elsőbbségi” postával a levelet kézbe vettem, és budapesti címmel, ifjú Bakó László feladó nevét olvastam, rögtön éreztem, valami baj van. Nem tévedtem. A borítékban gyászjelentés volt, amelyet azonnal több újszászi sportbaráttal ismertettem. Ezúton köszönjük az ÚVVSE elnökségének, s mindazoknak, akik kifejezték együttérzésüket az elhunyt hozzátartozóinak.

Tudtuk, hogy Bakó László, a mindenki által szeretett, tisztelt legendás labdarúgó súlyos betegségben szenved. Már az általános iskola 50 éves osztálytalálkozóján is láttuk, baj van az egészségével, amit nem is titkolt. Súlyosbította állapotát feleségének 2007-ben történő elvesztése. Amikor pedig 2010-ben a 60 éves iskolai osztálytalálkozóra hívtuk, bármennyire is szeretett volna velünk tartani, már nem tudott megjelenni. Pedig Újszász még névre szóló, ÚVVSE emblémával ellátott sportmezzel is kedveskedni kívánt neki Bálint Ferenc, az SE elnöke és Molnár Péter polgármester. Sajnos, a sportmez most már mindörökre várat a „gazdájára”, hacsak kedves gyermeke a kegytárgyat édesapja örökségéül magához nem veszi.

 

Az 1964-1965. évi bajnokság egyik mérkőzése előtt.
Álló sor: Nagy Ferenc (Dudus), Mérész József, Kovács László, Bakó László (Pofa), Farkas János (Pipi).
Középső sor: Kovács György, Lévai Sándor, Boros András, Lévai Albert.
Alsósor: Simon János, Kálózi Károly, Takács György

 

Bakó László kiérdemelte, hogy eredményes labdarúgó pályafutását méltassuk. Könnyű helyzetben vagyok, mert a TÖREDÉK V. fejezetében, amely az Újszászi Híradó 1995. májusi számában: „Volt Újszászon 1950-1954. között egy „arany” ifjúsági labdarúgócsapat” címmel, Bakó Lászlóról a következőket írtam: „Bakó László (Pofa) Újszászon született 1935-ben. Humorban kiapadhatatlan volt. Nyugodtsága a legkritikusabb helyzetekben sem hagyta el. Ha belerúgtak, nem törlesztett, kicsinylően lenézte az ellenfelét. Fejjátéka, játékintelligenciája szenzációs volt. Idősebb játékos korában, személyes varázsával vonzotta a fiatal labdarúgókat. Sokáig, legalább két évtizedig játszott Újszászon. A balszélen kezdett, később a pálya bal oldali hossztengelyében, mindenütt megbízhatóan szerepelt, de középhátvédként is megállta a helyét. Szeretett a közönségnek focizni. A játék hevében is ügyelt a drukkerekkel való kontaktusra. Élt-halt a fociért, csakúgy, mint édesapja, Bakó József, aki az UTE játékosaként, később intézőként, rendezőként sokat tett Újszász labdarúgó-sportjának meggyökeresedéséért. Ne feledjük el, amikor 1964. december 6-án, a szolnoki MÁV Véső úti sporttelepén, Újszász megyei II. osztály bajnokaként osztályozó mérkőzést játszott, Bakó László (Pofa), a szó igaz értelmében visszafutballozta a megyei I. osztályba a csapatot. A mezőny egyik legjobb játékosaként, két góljával alakult ki az Újszász – Kenderes 4:2-es végeredmény.”

Úgy gondolom, a közel 17 évvel ezelőtt írtak nem igényelnek sok kiegészítést. Talán annyit még érdemes Bakó László labdarúgó pályafutásáról megemlíteni, hogy már az általános iskola labdarúgó válogatottjában felhívta magára a figyelmet. A Mihályi István teremtette labdarúgó iskola neveltjeként, hamar az „arany” ifjúsági csapat erőssége lett. Onnan továbblépve, a felnőtt (első) csapatban folytatta eredményes futballpályafutását. Nagyobb, magasabb osztályban játszó labdarúgó klubok csábították kedvező ajánlatokkal – eredménytelenül.

 

Alsó sor: Kálózi Gábor, Szurmai István, Horváth László (Szikkadt), Gulyás András, Zérczi János.
Felső (álló) sor: Boros Antal, Tóth Vilmos, Mihályi István, Tóth István, Varga Ferenc, Bakó László (Pofa)

 

Akik látták játszani, vagy netán labdarúgó társai lehettek, mint én is, szomorú szívvel vesszük tudomásul, hogy örökre itt hagyott bennünket.

Az Újszászi Városi Vasutas Sport Egyesület Labdarúgó Szakosztálya egy legendás, volt labdarúgójával lett szegényebb. Bakó László (Pofa) neve kitörölhetetlenül, örökre beíródott Újszász labdarúgásának történetébe.

Emlékét őrizzük és tápláljuk szívünkben. Nyugodjon békében!

Varga Ferenc

 

Utolsó frissítés: 2012 április 19. (csütörtök) 11:38
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Nagy Albertre, Újszász Város Pro Urbe Díjas főkertészére! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 április 19. (csütörtök) 10:15

A sokak által tisztelt Nagy Albert (Berci bácsi) 1909. 11. 26-án született Újszászon, és 98 éves korában, 2007. 01. 01-jén hunyt el szülőhelyén. Nagy részvétnyilvánítás mellett kísérték utolsó útjára az újszászi sírkertbe. Szülei: Nagy Gábor kertész és Varga Apollónia háztartásbeli voltak. A szülők házasságából négy gyermek született: Albert, István, József és Anna. (Nagy Anna Kovács Zsigmonddal férjezett.)

 

 

Nagy Albert 6 elemit végzett. Édesapja szakmáját megszeretve, Budapesten kertészeti iskolában tanult. Szakmai képesítést szerezve, 17 évesen, a híres sasadi kertészetben helyezkedett el, ahol 8 évig dolgozott. Marasztalták, de szíve hazahúzta szülőhelyére. Az 1930-as évek elején a Zagyvaparti Idősek Otthona kastély épülete az angol Continental cég birtokába került. Nagy Albert, pályázat elnyerésével, a Continental Rt. Angol Bank főkertésze lett a Parkerdő melletti Orczy kis-kastélyban. Egykoron 12 üvegházban, 200 melegágyban konyhai növényeket, virágokat termesztett eladásra és helybeli felhasználásra. A virágházban pompás dísznövényeket termesztett. A kastély csodálatos parkja hosszú ideig hozzáértő keze munkáját dicsérte.

Élte párjául a szászbereki származású, tizenegy gyermekes szülők leányát, Kiss Franciskát választotta. 1934. 08. 18-án kötöttek házasságot Újszászon. Kiss Franciskát Besenyszögön anyakönyvezték, 1912. 03. 09-én. A megértő, boldog házasság 2000. 01. 17-én szakadt meg, amikor is Nagy Albertné Kiss Franciska elhunyt.

Életközösségükből két gyermekük született: Irén (Újszász, 1942), aki csecsemő korában elhunyt, és Éva (Újszász, 1951. 02. 05.). Éva az újszászi általános iskolában, majd a helyi középiskolában végzett. Érettségi után a szolnoki egészségügyi szakiskolában szakápolónő képesítést szerzett. A Hetényi Géza Kórházban, illetve az újszászi „Kastély” Otthonban főápolónőként dolgozott. Férje, az újszászi születésű (1958. 02. 01.), gépészmérnöki diplomával rendelkező, korábban a Zagyvarékasi Baromfi-feldolgozó Vállalatnál műszaki osztályvezetőként dolgozó Egyed József. 1985-ben kötöttek házasságot. Roland gyermekük Kisújszálláson született 1994. 12. 20-án. Szolnokon középiskolás, a következő tanévben érettségizik. Nagy Éva és Egyed József magánvállalkozóként, nagy műgonddal, fejlesztéseket is végezve, gondozzák a Nagy Albert által a Széchenyi úton jól „bejáratott” kertészetet. Volt kitől tanulniuk. Berci bácsi gondoskodott róla, hogy a kertészkedésben évtizedek során felhalmozott gazdag tapasztalatát átadja útódainak.

A II. világháború vérzivataros hat esztendeje az emberiség történetének legnagyobb konfliktusa volt. Magyarország sem maradhatott ki belőle. Nagy Albert 1944 májusában katonai behívót kapott. Dániába, a szigetek országába vezényelték. Az egyik, katonai bázisként használt szigetről élelmet és lőszert kellett hajóval szállítaniuk a német katonai egységeknek. 1945 májusában orosz hadifogságba esett, és Dániában, a 724217 számú fogolytáborban őrizték. Onnan az oroszországi Gorlovka célállomásra vitték, ahol a kertészetben munkaszolgálatosként dolgozott. Munkáját elismerték, nagyra tartották. Amikor szó esett arról, hogy hadifogságából hazairányítják, marasztalták, és polgári személyként kívánták tovább foglalkoztatni.

 

1930-as évek eleje: Nagy Albert Continentál Rt. Angol Bank főkertészeként
a Parkerdő melletti, Orczy kis-kastély virágházában

 

A Magyar Népjóléti Minisztérium Hadifogoly-gondozó Debreceni Kirendeltsége révén kiállított igazolvány szerint, 1948 augusztusában öt alkalommal esett át fertőtlenítésen, orvosi vizsgálaton. Miután egészségesnek találták, 1948. 08. 21-én haza térhetett övéihez.

Azonnal munkához látott. A KIOSZ Szolnok megyei Kisiparosok Adóközösségébe tagfelvételét kérve, magán kisiparosként koszorúkészítésbe, virág- és zöldségfélék termesztésébe fogott, amelyhez a Tápiógyörgyei út 181. szám alatt vásárolt földingatlant is igénybe vette.

1959. február 15-én háziiparának megszüntetését kérte. Azt követően szelektív módon folytatott kertészeti tevékenységet, KIOSZ pártoló tagként.

1962. 03. 01-jén munkakönyvet váltott. 1964 márciusától az Úszászi Községi Tanácsnál főkertészeként foglalkoztatták. Nevéhez fűződik a település tervszerű fásítása, virágosítása, a közterületek szakszerű gondozása, őrzése, a lakosság őszinte megelégedésére. Hozzáértő, igényes munkáját máig élvezhetik az újszásziak. 1990 06. 30-án, 81 éves korában vonult nyugállományba. Nyugdíjasként sem pihent. A Széchenyi út 1. szám alatti családi ház körüli melegágyas kertjében szorgoskodott. A virágházban érezte jól magát. A kertészkedés szenvedélyes szeretete haláláig benne élt.

Bizonyára még sokan emlékeznek Berci bácsi sportszeretetére. Elsősorban a labdarúgásnak hódolt. Két csapatot részesített előnyben (Újszász, budapesti Vasas). Az 1950-es évektől hosszú ideig távol maradhatatlan szurkolója, „tartozéka” volt az újszászi futballistáknak. Különösen tetszett neki egy vékonydongájú, technikás, igen jó gömbérzékkel rendelkező labdarúgó (Nagy József) játéka, aki éppenséggel unokaöccse volt.

Nagy Albert munkásságát, szakértelmét mindenki elismerte. Nem véletlen, hogy Újszász Város Képviselő-testülete 2002-ben Pro Urbe Díjban részesítette.

Halálának ötéves évfordulóján tisztelettel emlékezzünk Nagy Albertre, sokunk Berci bácsijára!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 április 19. (csütörtök) 10:22
 
Varga Ferenc: Beszélgetés Guti István repülőgép-vezetővel, nyugalmazott honvéd őrnaggyal Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 március 21. (szerda) 12:54

Amikor néhány évvel ezelőtt Újszász Város Napján találkoztam Guti Istvánnal, nem ismertem személyét, foglalkozását. Kölcsönös bemutatkozás után, megnyerő modora, katonai pályafutásának sokszínűsége felkeltette figyelmem. Számítottam arra, hogy egyszer a telefonszámára és e-mail címére szükségem lesz. Elérkezettnek láttam az időt, hogy megkeressem. Úgy gondoltam, eredményes, gazdag életútját az Újszászi Híradó kedves olvasóival ismertetem.

 

Krasznodár 1983. Racskó Mihály, középen az orosz oktató Bászjuk százados és Guti István

 

Amikor Guti Istvánt megkerestem, hogy egy interjú erejéig álljon rendelkezésemre, nem zárkózott el, így személyéről információkat gyűjtöttem, amelyhez nem tagadom, még az internetet is igénybe vettem. Guti Istvánról érdekes jellemkép körvonalai rajzolódtak ki előttem. Mindezek után interjút készítettem vele.

V. F: Úgy tudom, újszászi származású. Közelebbi személyi adatait megismerhetjük?

G. I: Igen. Újszászi származású vagyok, de a szolnoki Bábaképző Intézetben születtem, így Szolnokon anyakönyveztek 1953. 10. 11-én.

V. F: Szüleiről mondana valamit?

G. I: Szívesen. Édesapám nevét örököltem, aki kazánkovács volt. Elhunyt, az újszászi sírkertben nyugszik. Özvegy édesanyám, Guti Istvánné Perjés Eszter, a szolnoki Tisza Szállóban, majd főszakácsként a Nagykerti Óvoda konyháján dolgozott. Rendszeresen látogatom újszászi otthonában (Jókai utca 23/a).

V. F: Hol végezte tanulmányait?

G. I: Az újszászi általános iskola után az újszászi gimnáziumban érettségiztem. 1972. 08. 01-jén kerültem a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára. A főiskolai képesítés megszerzése után tovább képeztem magam, repülő baleset kivizsgáló és repülés biztonsági tanfolyamot végeztem Szolnokon és Kanadában.

V. F: Tanulmányait figyelembe véve, végül is mit tekint eredeti szakmájának?

G. I: Hivatásos katonaként a repülőgép-vezetést.

V. F: Ha nem minősül titoktartásnak, hol, mettől-meddig, milyen beosztásokban dolgozott? Mikor ment nyugállományba, milyen rendfokozattal?

G. I: 1972 – 1976: Kilián György Repülő - Műszaki Főiskola (Szolnokon egy év, Szovjetunió – Krasznodáron 3 év); 1976 – 1977: Kecskeméten repülőgép-vezető; 1977 – 1996: Taszáron repüléskiképző rajparancsnok; 1996 – 2002: Kecskeméten repüléskiképző rajparancsnok; 2002 – 2006: kiképzési osztályon kiképzésszervező és repüléskiképző rajparancsnok; 2006. 12. 15-től 2007. 12. 15-ig Abháziában Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) megfigyelőjeként, Grúziában pedig logisztikai főnökként szolgáltam. Kicsit konkrétabban: misszióm első részében Abháziában, ENSZ megfigyelőként, páncélozott járművekkel járőrözés, béke ellenőrzése, illetve váratlan, többnyire kellemetlen események, összetűzések kivizsgálása volt a feladatom.

Misszióm második fele pedig az Abháziával határos Grúziában volt, ahol logisztikai főnökként, az élethez szükséges tárgyi eszközöket, az ENSZ által üzemeltetett gépjárművek szervizelését kellett biztosítanom. Külön feladatom volt a hétvégi pihenések szervezése, különböző rendezvényekkel való „színesítése”. A főzés jó ideje hobbim. Lehetőségem volt megismertetni a magyar konyha ízeit is, mert gyakran főztem magyaros ételeket a rendezvényeken. Számos alkalommal kapok máig is e-maileket Koreától Amerikáig, Távol-Keletig volt társaimtól, akik emlegetik finom ételeimet. Érdekes könyvet lehetne írni azokról az eseményekről, amelyek életem során, katonai szolgálatom alatt történtek velem. 2008. 02. 15-től honvéd őrnagyként nyugállományban vagyok.

V. F: Külföldi szolgálatai feltételezik, hogy idegen nyelvet beszél.

G. I: Igen. A magyar mellett angolul és oroszul beszélek.

V. F: Nagy szakmai, gyakorlati felkészültségét figyelembe véve, bizonyára több repülőgép típussal repült, és pilóták oktatásában is részt vett. Mondana erről valamit?

G. I: Szívesen. L-29 (Delfin), L-39 (Albatrosz), Mig-15, 17, 21, Szu-22M3, Jak-52, AN-26. gépekkel repültem. (A Mig-29-essel is volt egy jutalomrepülésem.) Nyugdíjasként már csak civil, magán kisrepülőgépeken repülök (Cesna-150 és 172, Piper, Zlin, MOVIT Falke C). Igen sok pilótát tanítottam repülőgépet vezetni. Közülük jelenleg is aktívan szolgálnak Kecskeméten a Jas-39 Gripennel.

1991-ben a Szu-22M3-mal repültem Taszáron az első nemzetközi repülőnapon, majd 2005-ben a kecskeméti nemzetközi repülőnapon Jak-52 típusú repülőgéppel kötelékben.

V. F: Katonai pályafutását megismerve, lényegében mindig a Magyar Légierő kötelékében szolgált. Konkrétan mi a Magyar Légierő feladata?

G. I: Magyarország légterének védelme és ellenőrzése különböző eszközökkel (harci repülőgépek, légvédelmi rakéták, radarrendszerek), valamint a Magyar Honvédség szárazföldi alakulatainak légi támogatása (harci repülőgépekkel és helikopterekkel), szállítása (szállító repülőgépekkel és helikopterekkel).

V. F: Tiszteletet parancsoló katonai pályafutását figyelembe véve, vélelmezem, számos kitüntetés birtokosa.

G. I: Igen. A Haza Szolgálatáért Érdemrend bronz- és ezüst fokozata; Aranykoszorús első osztályú repülő jelvény; Légierő Parancsnoktól zsebóra, egy repülés veszély elhárításáért. (Kiképzési repülésen, a 120-as oldalszámú, L-39-es repülőgép hajtóműve a levegőben leállt, amelyet sikeresen újraindítottam, így nem kellett katapultálni, megmentettem a repülőgépet. Az óra annak jutalma.) Sugárhajtású repülőkkel mintegy 2800, légcsavaros és vitorlázógépekkel kb. 1000 órát repültem. A magas repülőórákért ugyancsak kitüntetésben részesültem.

V. F: Elárulná, mettől-meddig, hol lakott Újszászon? Most hol él, hol telepedett le?

G. I: Születésemtől 1958-ig Újszász - Szarvashalmon, 1958-tól 1972-ig az Ady Endre utca 41. szám alatt laktunk. Jelenleg Kecskeméten lakom családommal.

V. F: Milyen emlékei vannak származási helyéről? Vannak otthoni barátai?

G. I: Mindig jó és szép emlékekkel gondolok Újszászra. A Nagykerti Általános Iskola úttörőcsapatában fociztam, a gimnázium kézi- és labdarúgócsapatában játszottam.

Baráti kapcsolatok alakultak. Szívesen gondolok Molnár Andrásra, Fehér Istvánra, Nemes Józsefre (Dodira), Kerekes „Piki” Józsefre, Molnár Péterre, Rózsa Györgyre. (Elnézést kérek azoktól, akiknek a nevét nem említettem, hiszen hosszú lenne a névsor.) Úgy gondolom, sikeresen képviselem Újszász jó hírnevének öregbítését.

V. F: Említette, hogy általános- és középiskolás korában sportolt. Felhagyott a sporttal?

G. I: A Kilián György Repülő - Műszaki Főiskolán másodosztályú lövész szintet teljesítettem. Szeretem a sportot, jelenleg is sport repülök a Szolnok – Szandaszőlősi reptéren, szeretek a szabadban lenni, kedvelem a vadászatot, a síelést, amely jó állóképességet igényel.

V. F: A családról még nem esett szó. Családi kötelékben él, vannak gyermekei, unokái?

G. I: Az újszászi születésű Balázs Erzsébettel kötöttem házasságot. Az Erkel Ferenc utcában laktak. Szüleivel együtt az újszászi temetőben nyugszanak. Életközösségünkből Erika lányunk 1977. 01. 21-én született. Sajnos, a gyermekáldásnak nem sokáig örülhettünk együtt, mert Erzsike 1977. 03. 05-én, gépkocsi balesetben életét vesztette. Erika lányunk Budapesten telepedett le, szépségszalonban dolgozik. Férje főszakács egy szentendrei étteremben. Gyermekük Kovács Kristóf, ez év ősszel kezdi el az általános iskolai tanulmányait.

V. F: Feleségének, Balázs Erzsébetnek tragikus balesete után hogyan alakult a családi élete?

G. I: Több, mint két évig özvegyen éltem. Elég nehezen dolgoztam fel feleségem tragédiáját. Végül is a kaposvári születésű (1960. 01. 09.) Sas Juditban találtam meg páromat, akivel Taszáron kötöttünk házasságot 1979. 06. 02-án. Lelki megnyugvást jelentett, hogy feleségem örökbe fogadta az első házasságomból született Erikát. Harmonikus családi életünk gyümölcse két gyermekünk: Balázs (1981. 03. 02.) és Norbert István (1989. 05. 07.). Nőtlenek, felsőfokú képesítéssel rendelkeznek. Norbert egyetemi hallgató, mérnök-informatikusnak tanul, Balázs jelenleg munkanélküli.

V. F: Ha újrakezdhetné pályafutását, vállalná a katonai szolgálatot?

G. I: Igen. Nehéz, szép, embert próbáló volt egész katonai pályafutásom.

V. F: Köszönöm a nyílt, őszinte beszélgetést. Meggyőződésem, hogy az Újszászi Híradó olvasói, akár egy civil szervezet meghívása alapján, szívesen találkoznának Önnel, hogy megossza velük további gazdag élményeit. Kívánok Önnek, családjának jó egészséget, sikereket!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 március 21. (szerda) 13:00
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Fekete József sportemberre, kertbarátra! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 február 15. (szerda) 12:47

Kevés olyan személy élt Újszászon, akinek a neve annyiszor szerepelt volna a médiában, mint Fekete Józsefé.

Több, velem egykorú és nálam idősebb személytől érdeklődtem, mennyire ismerik Fekete József életrajzát, életútját. Bizonytalan válaszokat kaptam. A megkérdezettek többsége tősgyökeres újszásziként, a sakk sportág versenyzőjeként, vezetőjeként, mecénásaként és kertészként, a helyi kertbarát kör névadójaként ismeri. Az Újszászi Híradó 2004. áprilisi számában „Névadó a kertbarátoknál” címmel, Varga János figyelemreméltóan osztotta meg velünk Fekete Józsefről szerzett ismereteit.

Emlékező írásommal szeretném, ha a köztiszteletben álló Fekete Józsefet közelebbről megismerné a település lakossága.

Hosszú kutatómunkám eredményeként, 2004-ben jelent meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sport Életrajzi Almanach. Ebben közel 40 olyan sportember szerepel, akik Újszász sportjában érintettek. Közöttük van Fekete József is, akinek sportpályafutása, eredményei, a könyv 68. oldalán olvashatók.

Fekete József Budapesten született 1915. 02. 22-én, és Újszászon hunyt el 2001. 08 15-én. Atyját nem ismerte, anyja Fekete Rozália tanítónő volt.

Fekete József csecsemőként került Újszászra Földi János és Barta Rozália nevelőszülőkhöz. A Szeles út 190. szám alatti családi házban a nevelőszülők négy közös gyermekük (János, Illés, Regina, Margit) mellé fogadták be a kis „Józsikát”.

Fekete József nehéz anyagi körülmények között nevelkedett „kapott” testvéreivel együtt. Az elemi iskola néhány osztályának elvégzése után mindenféle munkát elvállalt, hogy a népes család megélhetőségét segítse.

Felkeltette érdeklődését a szomszédban Földi Mihály és Varga Emília nevelőszülők szép, kedves és barátságos gyermeke, Földi Ilona. Nem véletlen, hogy élete párjául az újszászi születésű (1925. 02. 25.) Földi Ilonát választotta, akivel 1941-ben házasságot kötöttek.

 

Földi Ilona és Fekete József

 

Fekete József közismerten szorgalmas, munka centrikus ember volt. A kertészkedés tudományát felesége nevelőszüleinél, Földi Mihályéknál tanulta ki, ahol 3 évet dolgozott. 1944-től dr. Kohner Adolf, szászbereki báró Alsó-szászbereki birtokán kapott munkát a kertészetben. Nem akárhová került, ugyanis Kohner báró nagybirtokos, az ország legtanultabb nagyiparosa, a fizika és kémia doktora, saját világszínvonalú földbirtokán gazdaképzőt tartott fenn, ahonnan országszerte elismert, nagy tudású agrárszakemberek kerültek ki. Emellett szívügye volt a kultúra és a művészet is. A birtokon, a parasztság körében hagyományőrző egyleteket működtetett. Nem csoda hát, hogy Fekete József a kertészkedés magasiskoláját, tudományát, Kohner báró kertészetében mélyítette el.

1945 után a Magyar Cukoripari Társaságnál dolgozott, de szabadidejében, bérelt földön bolgár kertészkedett, azaz belterjes kertművelési tevékenységet folytatott. A virágkertészetet részesítette előnyben, mint magángazdálkodó. Igen jó, mondhatni együttműködő kapcsolatot tartott a szintén kertészkedő Joó és Broda családdal.

Fekete József és Földi Ilona szorgos munkája összehangoltan kapcsolódott egymáshoz. Munkájuk eredményeként Újszászon, a Dózsa György utca 11. szám alatt szép családi házat építettek, ahol csendben, békében éltek, igaz, hőn óhajtott gyermekáldás nélkül.

Fekete József szabadidejének keretét a sport alkotta. Minden sportot szeretett, de a sakkozást részesítette előnyben. Nevéhez fűződik Újszászon a sakk sport létrehozása. 1945-től 1980-ig a település sportegyesületének jeles képviselője volt. 1945-ben női, 1954-ben férfi sakk szakosztályt alapított, amelynek 30 évig volt a vezetője, versenyzője, anyagi támogatója. Elévülhetetlen érdemei vannak, hogy a település jelenleg is meghatározó szerepet tölt be Jász-Nagykun-Szolnok megye sakkéletében. Különösen jelentős a sakkoktatás, az utánpótlás területén kifejtett eredményes tevékenysége. Közel 40 elismerő oklevél, egyéb erkölcsi elismerés birtokosa. 2002-től az Újszászi VVSE és a Sakkozó Ifjúságért Alapítvány országos gyermek és ifjúsági versenyt rendez „Fekete József Emlékverseny” néven. A verseny hagyományteremtő, évenként ismétlődik.

 

A Fekete József kertbarát kör

 

Életének nagyobb hányadát kertészkedéssel töltötte. Amikor a helyi kertbarát kör megalakításának gondolata felmerült, azonnal, feleségével együtt csatlakozott az alapítókhoz. 1977. 03. 26-án, a helyi kertbarát kör megalakult, amelynek 1992-ben alelnökévé, később pedig tiszteletbeli elnökké választották.

Hasznos szakmai tanácsai, ötletei, színvonalas kiállításai, ünnepeken szép virágai máig emlékezetesek. Mindezek után méltán vette fel 2004. 03. 26-án a Kertbarát Kör Fekete József nevét.

Fekete Józsefre, halálának valamivel több, mint 10 éves évfordulóján tisztelettel emlékezünk. Példaértékű munkásságát ápoljuk.

Köszönettel tartozom Fekete József özvegyének, Földi Ilonának, aki a Zagyvaparti Idősek Otthonának lakója, valamint a 86 éves, Újszász Pro Urbe-díjas Földi Imrének, Földi Ilona testvérének, hogy információikkal segítették méltató írásomat.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 február 15. (szerda) 12:48
 
Varga Ferenc: Portré a Kálló családról Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2012 január 22. (vasárnap) 12:22

Valójában akkor figyeltem fel a Kálló családra, amikor is Oláh Károly volt újszászi kanonok által írt „Új élet Újszászon a háborús romokon 1944. november 10. után” címet viselő kis füzetecskét a kezembe vettem.

A szép lelkipásztori visszaemlékezésben a következőket olvashatjuk: „1956-ban, kétévi előkészítés után, a BÚCSÚRA elkészült a 260 fm hosszú terméskőfal a templomdomb körül…”, a „Falazás munkálatait ifj. KÁLÓ GÁBOR és fivérei végezték (igen méltányos bérért.)” (A plébános Kálló Gábor nevét tévesen KÁLÓ néven említi.)

Meggyőződésem: többnyire senki nem távozik nyom nélkül a világból, így a Kálló család sem. A portréval, vagyis a jellemrajz megírásával, helytörténeti szempontokat is figyelembe véve, a Kálló család lenyomatát kívántam megőrizni, ápolni a jelen és az utókor számára.

 

Elől, balról jobbra a Kálló fivérek: Pál, Gábor és István. Mögöttük a szülők

 

A Kálló család újszászi származású. Idős Kálló Gábor 1903-ban született, és szülőhelyén hunyt el 1974-ben. Fiskár Kis Gábornál hat év után kapott ács segédlevelet. Szakmáját mesteri szintre emelve, élete végéig kitartott mellette. Báró Orczy Lőrinc (1901-1977) gazdaságában helyezkedett el Göbölyjárásban. Megbecsült, tisztelt ácsmesterként dolgozott, Orczy báróék környezetében többször is megfordult. A sors iróniája, hogy a báró és felesége, Horgosi Kárász Mária (1902–1947) elhunytakor, az újszászi római katolikus templom kriptájában a kegyeleti helyet idős Kálló Gábor zárta le.

Élete párjául az újszászi Göblyös Erzsébetet választotta, aki 1908-ban született, és 1999-ben hunyt el. 1926-ban kötöttek házasságot. Újszászon épített házukban élték csendes családi életüket. Életközösségükből 5 gyermek született. Közülük ketten kisgyermekként elhunytak. A három felnőtt fivér: Gábor, Pál és István.

Idős Kálló Gábor családjával a göbölyjárási uradalomból, közvetlenül a II. világháború előtt költözött „haza” a községbe. Jelentős munkálatokat végzett a településen. 1945 őszén Tóth István, abonyi építőmester két abonyi ács társával érkezett Újszászra. Az abonyi mesterek irányításával idős Kálló Gábor idősebb fiával, Gáborral, részt vett Újszász lakóközösségének, mesterembereinek összefogásával a parókia (lelkész lakása és hivatala) felújításában, a templomtető és templomtorony sisak újjáépítésében. Érthető módon, idős Kálló Gábor elsősorban a famunkálatokban jeleskedett.

 

Újszász, 1953. 05. 23: Esküvői kép.
Dóra Éva Veronika és ifjú Kálló Gábor

 

Oláh Károly plébános visszaemlékezésében: „A tető anyagot báró Orczy Lőrinc szerezte meg termékcsere útján.” A történelmi hűség kedvéért meg kell említenem, hogy a Kálló fivérek közül István emlékezete szerint, a templomtető szerkezetéhez Göbölyjárásból szállították a lebontott lóistállóból és dohányszárító pajtából kitermelt faanyagot. Ebből a faanyagból még a toronysisakhoz is jutott. (Kálló István nyilatkozata nem zárja ki Oláh Károly plébános visszaemlékezésének hitelességét a termékcserével kapcsolatban.)

1950-ben állították helyre, ugyancsak Tóth István abonyi építész vezetésével a templom toronysisakját. A gerendákhoz szükséges vörösfenyőket az Isteni Megváltó Leányai Apácarend (zárda) kertjéből vágták ki és dolgozták fel. A toronysisak szerkezetét a parókia udvarán állították össze.

Idős Kálló Gábornak elévülhetetlen érdemei vannak a templom újjáépítésében, a toronysisak elkészítésében és a templomdomb körüli kőtámfal megépítésében. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Újszászon és a környező településeken több családi ház, középület őrzi, dicséri keze munkáját.

A Kálló fivérek közül a legidősebb Gábor, Újszászon látta meg a napvilágot 1930. 02. 21-én, és Szolnokon hunyt el hosszantartó, súlyos betegség következtében 2006. 03. 22-én.

Az újszászi Római Katolikus Népiskola után, magán polgári iskolában végzett Jászladányon. Édesapja mellett volt ács tanuló. Szolnokon az Ipartestületnél kőműves, később ács segédlevelet szerzett (1948). Egy évig (1948-1949) a Magyar Államvasutaknál dolgozott, mint ácssegéd. Azt követően katonai szolgálatot teljesített a HM Szolnoki Hadkiegészítő Parancsnokságon. Rövid ideg továbbszolgált. őrmesteri rendfokozattal szerelt le. A katonaság után édesapja mellett folytatta szakmai munkáját. Időközben tovább képezte magát, Szegeden kőműves mestervizsgát tett (1961). Szakipari tevékenységét segítő gépeket, eszközöket, célszerszámokat vásárolt, hobbiszerűen kísérletezett, miként lehetne a beton szilárdságát, tartósságát, a különböző festékanyagok, stb. időállóságát növelni.

1951-től az Újszászi Vegyesipari Termelőszövetkezetben dolgozott műszaki, illetve építési részlegvezetőként, majd magánvállalkozóként hasznosította magas szintű szakmai felkészültségét 1981-ig, amikor is súlyos betegség miatt munkaképtelenné vált.

Ifjú Kálló Gábornak, tagadhatatlanul legmaradandóbb alkotása a templomdomb körüli kőtámfal megépítése volt. Ennek komplex kivitelezése – Oláh Károly plébánossal történt szóbeli egyezség alapján – műszaki építési tervrajz, előméreti költségvetés és műszaki ellenőr nélkül, elsősorban az ő nevéhez fűződik, noha édesapja, valamint Pál és István fivérei is kivették részüket a munkálatokból.

A kőtámfal építése jelentős szervező, lebonyolító munkát igényelt. Ma már nehezen képzelhető el, mit jelentett 56 évvel ezelőtt az építkezés tárgyi-technikai feltételeit úgy biztosítani, hogy 260 folyóméter hosszú, átlag 1,5 méter magas terméskőtámfal megépítése, 12 vagon mátrai terméskő felhasználásával, családi vállalkozásban, „igen méltányos bérért”, az eltervezett határidőre megvalósuljon.

A kőszállítmány vasúton, Gyöngyösről 2-3 havonta, több esetben éjjel érkezett Újszászra. A vagonokból időben történő kirakodásról, a szállítás megszervezéséről ugyan Juhász Gábor és Mária leánya, valamint Szilvási Sándor gondoskodott, de a folyamatos munka végzése többször nehézkes volt. Az egyéni, családi érdekeket nem egyszer háttérbe kellett szorítani a közösségi munka javára. Üdvözítő volt, hogy a nagyrészt társadalmi munka megvalósításában a Kálló család töretlen egységet alkotott.

Ifjú Kálló Gábor munkásságához több figyelmet érdemlő tevékenység is tartozik. Így például: a templom kripta felújítása, amelynél a felesége is közreműködött; a temetői ravatalozó nagyrészt társadalmi hozzájárulással történő felépítése; családi házak, orvosi lakások, egyéb középületek építése. Nevéhez kötődik az elkészült toronysisak csúcsára kovácsoltvasból elkészült kereszt (függőleges eleme 5, kereszt eleme 3 méter hosszú) rögzítése (1950) a község lakóinak sokasága jelenlétében. (A történelmi pillanatnak magam is szemtanúja voltam.)

 

1981. Római katolikus templom, a toronnyal és a kőtámfallal. Remecz Anna-féle ingatlan (templom mögött) megvásárlása után, hozzáfogtak az egyházi szolgálati lakás építéséhez.

 

Az új ravatalozó felépítésében ifjú Kálló Gábor eredményes munkájának elismeréseként dr. Mandula József, újszászi plébános a Kálló családot többször is megtisztelte jelenlétével. (A ravatalozót 1978. december első vasárnapján szentelte meg dr. Kovács Endre egri segédpüspök.)

Ifjú Kálló Gábor élete párjául, kedveséül az újszászi születésű (1931. 10. 31.) Dóra Éva Veronikát választotta. Újszászon kötöttek házasságot 1953. 05. 23-án. Éva Veronika szülei: Dóra József, zagyvarékasi kereskedő és Vágó Julianna háztartásbeli voltak. Vágó Julianna korai halála miatt (30 éves volt) Éva Veronikát Vágó József vasúti altiszt és felesége, Czétényi Veronika nevelték fel. Dóra Éva Veronika iskoláinak elvégzése után az Áfész-nél dolgozott boltvezetőként, majd könyvelőként. Kisvárdán hunyt el 2006. 02. 21-én. Példaértékű hitvesi tett volt, hogy súlyos betegségben, mozgásában korlátozott férjét 25 évig nagy türelemmel ápolta, gondozta. Igaz, ebben nagy segítői, lelki támaszai voltak közvetlen hozzátartozói, elsősorban Éva lánya.

Ifjú Kálló Gábor és Dóra Éva Veronika Újszászon, a Munkás úton, később a Bajcsy-Zsilinszky úton alakították ki családi otthonukat. Boldog, kiegyensúlyozott életközösségükből két gyermekük született: Éva és Gábor. Éva (Újszász, 1956. 01. 14.) gyermekgyógyász, dr. Meskó Ferenc ügyvéddel férjezett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán telepedtek le, ott praktizálnak. Egy gyermekük van, Meskó Zsófia (1999).

Dr. Meskóné Kálló Éva öccse Gábor, építész üzemmérnöki diplomát szerzett. Családot alapított, Németh Judit építőmérnökkel kötött házasságot. Életközösségükből két gyermek született, Anna (1988) és Gábor (1990). Mindketten egyetemen tanulnak. Édesapjuk 2005. 12. 25-én elhunyt.

A Kálló fivérek közül Pál Újszászon született 1932. 08. 26-án. Az újszászi Római Katolikus Népiskola befejezése után Kiss Mihály bognármesternél volt tanuló, majd kőműves szakmára váltott. 1951-től hosszú ideig az Újszászi Vegyesipari Termelőszövetkezet vezetőségének tagja volt, műszakai vezetői beosztásokban dolgozott. Az újszászi születésű (1937) Mucza Erzsébettel kötött házasságot. 1966 augusztusában a Pest megyei Gyömrőn telepedtek le, magánvállalkozóként ott folytatott kőműves tevékenységet. Két gyermekük született: Tünde (1958) és Katalin (1960). Mindketten tanítónők, férjhez mentek. Három unokával örvendeztették meg a nagyszülőket. Tünde gyermeke Adrienn a Duna Televíziónál dolgozik; Katalin gyermekei, Gábor és Zsolt vállalkozók.

A Kálló fivérek közül István a legfiatalabb. Újszászon született 1933. 12. 12-én. A Római Katolikus Népiskola után polgári iskolát végzett, majd a Szolnoki MÁV Járműjavító Tanintézetben lakatos szakmát tanult. Megfelelő gyakorlat után lakatosmester, majd autogén – villanyhegesztő szakvizsgát tett. A szakmai ismereteit bővítette. 1975-ben kőműves mesterképesítést is szerzett. Az 1953-1956 közötti időben katonai szolgálatot teljesített a határőrségnél, őrvezetőként szerelt le. 1962-ben az Újszászi Kisipari Szövetkezetben kőművesként dolgozott, a sikeres kőműves mestervizsga után magánkisiparosként működött. Családot alapított. Felesége az újszászi születésű (1940) Vágó Gizella, nyugdíjas óvodai dajka. Életközösségük gyümölcse: István (tanár), Csilla (óvónő) és Krisztina (gyógypedagógus). Hét unokájuk van: Attila (mérnök), Balázs (közgazdász), Tamás (egyetemen tanul), Zsolt (szakmunkás), Nikoletta (egyetemen tanul), Zoltán (informatikus), Gréta általános iskolai tanuló.

A Kálló család portréjának befejezéséhez érve, elgondolkoztam, valóban igaz, hogy az ember jellemi gazdagságának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség – amelyben felnő? A Kálló család minden tagja Újszászon született, nevelkedett. Úgy érzem, jellemi gazdagságuk, a közösségért érzett felelősségük, tenni akarásuk példaértékű. őrizzük meg emléküket, illetve ápoljuk kapcsolatainkat!

Köszönöm a családtagok, hozzátartozók információit, hogy a portré megírásához önzetlen segítséget nyújtottak.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2012 január 22. (vasárnap) 12:38
 
Varga Ferenc: Portré a két Rátóti Pálról Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 december 16. (péntek) 14:46

„Az alma nem esik messze a fájától”

Bizonyára sokan emlékeznek idős Rátóti Pálra, aki Újszásznak jól ismert hentes- és mészárosa, vágóállat felvásárlója, a világháborút is megjáró tekintélyes személyisége volt.

Rátóti József és Turza Etelka szülők négy gyermekkel (Pál, Eta, József, Margit) ajándékozták meg Újszász közösségét. Pál, a legidősebb gyermek, Újszászon született, 1923. 06. 29-én, és szülőhelyén hunyt el 2000. 02. 06-án. Felesége, Balogh Anna ugyancsak Újszászon látta meg a napvilágot 1924. 08. 29-én, és szülőhelyén hunyt el 1999. 10. 24-én. 1950. 05. 21-én kötöttek házasságot. Példás családi életük volt. Életközösségük gyümölcseként született Anna (Tünde) és Pál.

 

id. Rátóti Pál és felesége Balogh Anna

 

Idős Rátóti Pál sok viszontagságon ment keresztül. Az elemi iskola elvégzése után Vígh Gábornál tanult hentes- és mészáros mesterséget. A II. világháború öldöklő küzdelmeinek részese volt, hadtáposként szolgált. Amerikai hadifogságba esett, nürnbergi gyűjtőtáborba került, onnan tért haza. Újszászi bajtársai, fogolytársai (Nagy Bertalan kertész, Csibrány Flórián) elismeréssel szóltak a fronton, a fogolytáborban, főleg az élelmezés területén nyújtott önzetlen segítségéről.)

A hadifogságból történő hazatérése után, 1948. 11. 06-tól 1956. 03. 01-jéig a szolnoki Állatforgalmi Vállalatnál állatbegyűjtőként dolgozott. Ebben az időszakban, kiegészítő jövedelemként, jelentős volt a háztáji állattartás a falvakban. Például Újszászon, a „Szabadság” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet állományát is figyelembe véve, mintegy 4000 db sertést tartottak. Jelentős szerződéskötések voltak az Állatforgalmi Vállalattal. Az Újszász, Szászberek, Zagyvarékas és Tiszasüly körzet vágóállataira kötött szerződések megkötése, a szállítás szervezése, lebonyolítása, a kifizetések teljesítése, erőn felüli munkát kívánt Rátóti Páltól, különösen a téli időszakban, amikor hóban, fagyban, sárban, az esetek többségében kerékpárral közlekedett.

A középiskola városközpont felőli részén történt a vágóállatok átvétele, amiket a szolnoki vágóhídra szállítottak feldolgozásra. Vételjegy szolgált a kifizetés alapdokumentációjául. A kifizetés is Rátóti Pál feladata volt, akinek lojális, közösségsegítő, lelkiismeretes munkája máig elévülhetetlen.

1952-ben három hónapos tartalékos katonai szolgálatot teljesített. 1957–1960. között az Újszász és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezet húsboltjában dolgozott feleségével. 1961-től 1963-ig alkalmi sertés vágással foglalkozott, majd 1964-től nyugdíjazásáig (1983. 08. 07.) a Szolnok és Vidéke Vendéglátó Ipari Vállalatnál húsraktár-vezetőként szolgált. Nyugdíjazása után sem unatkozott, fia mellett segédkezett a húsboltban, és a vágóhídon tevékenykedett.

 

Újszászi labdarúgócsapat (megyei I. osztály 1976/77. évi bajnokság – 7. helyezés, 53,1 %-os teljesítménnyel) Álló sor: Boros Antal szakosztályvezető, Kasza József, Rátóti Pál, Mérész József, Tarcsa Károly, Juhász András, Bóta András, Podmaniczky József edző, Kálózi Károly. Guggolnak: Nagy Ignác, Terék János, Tóth László, Kovács György csapatkapitány, Kaló Jenő, Nagy György, Földes István. Fekszik: Takács Zoltán

 

Ifjú Rátóti Pál 1952.11.21-én született Újszászon. Az általános iskolát szülőhelyén végezte. A ceglédi „Bercsényi Miklós” Élelmiszeripari Szakképző Iskolában húsiparai szakmunkás képesítést szerzett. 1970-ben édesapja mellett helyezkedett el, mint helyettes húsraktárkezelő. 1971. 10. 28-án vonult be katonai szolgálatra a szolnoki „Kilián György” laktanyába. A kiképzés után a honvédségi konyhára irányították, ahol konyha-mészárosként szolgált.

Tagja lett a megyei I. osztályban szereplő Kilián FSE labdarúgócsapatnak, amellyel a 1972/73. évi megyei bajnokságban aranyérmet szereztek. A Nemzeti Bajnokság harmadik osztályába jutottak. Többnyire csatár poszton szerepelt. Jól ment a játék, a kétéves katonai szolgálata alatt 45–50 bajnoki mérkőzésen játszott. 1973 októberében szerelt le a honvédségtől. Labdarúgó képességei, kedvező személyes jegyei alapján (a Szolnok megyei ifjúsági válogatottnak, illetve az Ipari Tanulók Megyei válogatottjának is tagja volt), több egyesület is igazolni kívánta. Ezek között volt a szolnoki MÁV NB II-es csapata is, de szíve hazahúzta szülőhelyére. Az anyaegyesületénél jól érezte magát, az NB I-et is megjárt Podmaniczky József irányítása alatt futballozó Bóta András, Dancsó Gábor, Földes István, Földi János, Juhász András, Kaló Jenő, Kasza József, Koczka Imre, Kovács György, Mérész József, Nagy György, Nagy Ignác, Szőnyi János, Takács Károly, Takács Zoltán, Terék János, Tóth László, stb. társaságában. Szereplésük figyelmet érdemlő volt. Egy komoly sérülés azonban viszonylag korán véget vetett labdarúgó pályafutásának.

Az Újszászi ÁFÉSZ-nél kapott munkát irodistaként, később az áruházban hentes és mészárosként.

Megtalálta élete párját, családot alapított. 1977. 05. 21-én kötött házasságot az újszászi születésű (1956. 09. 25.) Csák Máriával, aki érettségi után a helyi ÁFÉSZ presszóban felszolgálóként dolgozott. Életközösségük ajándéka lett Anikó (Szolnok, 1978.) és Rita (Szolnok, 1982.) Csák Mária a szülési szabadsága után hálózati ellenőr, tűz- és munkavédelmi előadó volt korábbi munkahelyén. 1996-tól férjével együtt családi vállalkozásban dolgozik.

 

Elöl: Mészáros Réka, Kasza Levente, Mészáros Andor. Hátsó sor: Rátóti Pál, kezében Kasza Norina, Mészárosné Rátóti Anikó, Csák Béla, Rátótiné Csák Mária, kezében Mészáros Enikő, Kaszáné Rátóti Rita

 

Rátóti Pál és Csák Mária ügyeltek gyermekeik taníttatására is. Anikó és Rita többirányú szakképesítést szereztek. Anikó marketing és reklám, valamint kereskedelmi menedzser, míg Rita frissítő és kondicionáló masszőr, kozmetikus területen hasznosítja szakmai képesítéseit. Mindketten férjhez mentek, családot alapítottak. Anikó a budapesti születésű (1975) Mászáros Andor közgazdásszal kötött házasságot, aki energetikai tanácsadó. Gyermekeik: Réka (4,5 éves) és Enikő (9 hónapos). Rita a szolnoki születésű (1977), de újszászi származású Kasza Istvánnal kötött házasságot, aki érettségizett és cukrász szakképesítéssel rendelkezik. Jelenleg a Rátóti családi vállalkozásban dolgozik. Gyermekeik: Levente (4 éves) és Norina (2 éves).

Rátóti Pál nem elégedett meg a húsipari szakmunkás képesítéssel. 1978-ban az újszászi középiskolában érettségizett, 1980-ban üzletvezetői képzettséget szerzett, 1986-ban birtokosa lett a mesterlevélnek. 1992-ben saját céget alapított, és vállalkozóként működik. Feleségével együtt, 4 fő alkalmazásával szolgálják a lakosság igényeit: az újszászi húsboltban, a Kastély Otthonban, a Zagyvaparti Idősek Otthonában, a középiskola konyháján. Hentesárut szállítanak húsboltokba, éttermekbe (Jászladány, Jászkisér, Szajol, Szolnok). A helyi vágóhíd megszűntével a Heves megyei Pélyen, a „Hajdú Hús” Zrt-nél vágatja a megvásárolt élősertést, marhát, birkát. A feldolgozás Újszászon történik. Ha egy-egy újszászi konyha olykor megszorult, nem tagadta meg a segítséget. Támogatta a táborozó gyerekeket, az iskolai alapítványokat és más civil szervezeteket. Egy ideig hatósági húsboltot is üzemeltetett, de a körülmények hatására e tevékenységet néhány év után megszüntette.

Az Újszász Város Napja központi ünnepségén (2011. 09. 17.) vette át Újszász Város Gazdasági Díját. Tevékenységének méltatásakor többek között az alábbiakat hallottam: Újszász lakossága elégedett az áru minőséggel, a választékkal, a kiszolgálással, hiszen a kiváló áru mellé jó szót, figyelmességet, érdeklődést is kap.

A vállalkozás sikeresebbé tételére, a vásárlók igényeinek még jobb kielégítésére, újabb rövid- és hosszú távú tervei, céljai vannak. Vállalja a felmerülő kockázatot, a személyes felelősséget. Keresi, használja a piaci visszajelzéseket, erőforrásokat, mivelhogy a vállalkozók sokszor önmagukkal is versenyben állnak. A pénzt, az üzleti kapcsolatokban rejlő tőkét teljesítménye értékmérőjeként kezeli, hiszen tudja, a siker, a bukás elsősorban rajta múlik. Mint sikeres vállalkozó – hangzott a további méltató szavakból – szakmájában elkötelezett, hozzáértő, rugalmas, így joggal lehet bízni, hogy az eltervezett húsfeldolgozót, illetve pályázati forrásból, az EU szabvány előírásait is kielégítő vágóhidat, újabb nevén szúrópontot, előbb-utóbb megvalósítja.

Így az általa előállított húsipari termékek minősége, a szolgáltatás színvonala még sajátosabb, újszerűbb lesz, mint a versenytársaké, amelyben egyéni és Újszász lakosságának közösségi érdeke egybeesik.

Kívánjuk, hogy Rátóti Pálnak és szeretetben, békességben élő népes családjának – Újszász lakosságának segítségével, megértésével – váljanak valóra tervei, célkitűzései. Ehhez kívánok/kívánunk egyéni és családi életében hosszantartó jó egészséget és boldogságot.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 december 16. (péntek) 14:59
 
Dr. Vincze Tamás: Vincze Zoltánné Veréb Éva védőnő (1942-2010) Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 december 02. (péntek) 11:48

Ha egyszer megírnák a 40-es évek elején született nemzedék „névtelen tagjainak” útját és küzdelmeinek nehézségeit, biztos vagyok benne, hogy Veréb Éváé volna ebben a történetben az egyik legtisztább, legnemesebb karakter. Konszenzusteremtő, összhangpártoló asszony volt, talán ő lenne képes ebben a mai tudathasadásos, gyűlölködő világban – legalább a mikrokörnyezete szintjén – jótékony párbeszédeket közvetíteni. Borzalmas igazságtalanság a sorstól, hogy annak kellett ilyen korán eltávoznia, aki egész életében másokért élt, aki egész lényével az önzetlen segítés, a jó ügyekért való lelkesedés angyala volt. Az ő áldozatvállalásának természetessége, magával sodró lendülete egy egész kisváros közösségét inspirálta, szenvedélyesen hitt az emberben: különös képessége volt ahhoz, hogy mindenkiben a jót, az értéket fedezze fel. A kevesek közül való asszony életelvei ma is példaként szolgálhatnak mindazok számára, akik abban a szerencsében részesülhettek, hogy életük egy szakaszában a vonzáskörébe kerülhettek.

 

 

Vincze Zoltánné Veréb Éva 1942-ben született Nyírmadán, Veréb András és Dániel Erzsébet első gyermekeként. Gyermekkorát beárnyékolta édesapja hároméves távolléte, a hadifogságban lévő apa helyett az egyedül maradt anya tartotta el családot 1948-ig. A nehéz évek alatt Dániel Erzsébet határozottan koordinálta a kis család életét, mivel gazdatiszt édesapjától eleve életrevalóságot és gyakorlatias gondolkodást örökölt. Veréb Éva 1949 és 1957 között a nyírmadai általános iskolában tanult, kiváló eredményeire, gyors felfogására, éles eszére hamar felfigyeltek a tanárai. Kikövezett út vezetett a jótanuló, szorgalmas kislány számára az általános iskola után a megyeszékhely méltán híres középiskolájába, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Leánygimnáziumba. A kis Évát ugyan eléggé megviselte a szülőktől való elszakadás, a kollégiumi élet zárdaszerű, merev szabályozottsága, de a tanulásban továbbra is örömet és élvezetet talált. Osztályfőnöke Nyulasi Imréné Tóth Erzsébet magyar–német–orosz szakos tanárnő volt, aki több évtizeden át fáradozott a nyíregyházi tanítónőképzés színvonalának emelésén. Nyulasiné legendásan szigorú és következetes magyartanár volt, tanítványaival külön helyesírási és szépírási gyakorlófüzetet vezettetett, és rengeteg memoritert követelt tőlük. Akkoriban egyébként a Kölcsey Gimnázium tantestülete kiválóbbnál kiválóbb szakemberekkel volt tele, itt tanított többek között Csorba Sándor és Bachát László is, később mindketten a tanárképző főiskola oktatóivá váltak. Róluk később is mindig nagy tisztelettel beszélt Veréb Éva. Jelentős hatással volt még rá a gimnáziumi biológia-tanárnője, akinek példájára ő is biológiatanár szeretett volna lenni. Azonban a Nyírségnek megígért pedagógusképző intézmény, a későbbi Bessenyei György Tanárképző Főiskola csak 1962-ben kezdte meg a működését Nyíregyházán, Éva viszont már egy évvel korábban befejezte középiskolai tanulmányait. Nem akart évet veszíteni, ezért olyan pályát választott, amelyen szintén hasznosnak bizonyult a biológia iránti mély elköteleződése. Ezért döntött a védőnői hivatás mellett. /Különben annak, aki jól ismerte, feltűnhetett, hogy egész életében volt benne valami finom tanárnős vonás, a szó legnemesebb értelmében./ Soha nem bánta meg, hogy mégis a védőnőség mellett döntött, hiszen a vidéki emberek társadalmi problémáira érzékenyen reagáló asszony volt, óriási tettvággyal, segítőkészséggel. Képességei alapján sokkal nagyobb ívű pályát is befuthatott volna, de ő a nagy empátiát igénylő falusi védőnői munkát választotta.

Akkoriban Pesten és Szegeden voltak védőnőképzők, és kétéves felsőfokú intézetekben folyt a szakmára történő felkészítés csakúgy, mint az óvónők esetében. (Megjegyzem, ekkoriban a tanítóképzés is felsőfokú intézetekben – és nem főiskolákon – történt, csak éppen egy évvel hosszabb volt, mint az óvónő- és a védőnőképzés. A tanítóképző intézeteket csak 1975-ben emelték főiskolai rangra, s ugyanabban az évben indult el a védőnők hároméves egészségügyi főiskolai képzése.) Veréb Éva így 1961-ben még messzebb került a szűkebb pátriájától, mivel a szegedi intézetbe nyert felvételt, ott sajátította el a védőnői pályához szükséges ismereteket. A kétéves képzési idejű intézményben kisebb óraszámban általános alapozó tárgyakat (neveléstan, társadalomismeret, jogi ismeret, statisztika), nagyobb óraszámban pedig egészségügyi, gyermekgyógyászati szaktárgyakat (szülészet, bőrgyógyászat, szemészet, járványtan, sebészet, ápolástan, belgyógyászat, gyógyszertan stb.) hallgatott. Kollokviumait általában jeles vagy jó eredménnyel teljesítette. Az 1564/1963-as anyakönyvi szám alatt állították ki védőnői oklevelét, az egészségügyi miniszter pedig 321/14-es számmal vette fel az Országos Nyilvántartásba.

Szeged nemcsak a szakmai felkészülés helye volt számára, hanem a társválasztás helyszíne is. Bár korábban is voltak udvarlói, ő csakis magasan képzett humánértelmiségi férjet tudott maga mellett elképzelni, mindenképpen művelt emberrel kívánta összekötni az életét. Vincze Zoltán volt az a férfi, aki megfelelt az elképzeléseinek, s közös szenvedélyük, az olvasás, az irodalom szeretete is egyre közelebb hozta őket egymáshoz. Vincze Zoltán mezőtúri származású magyar-történelem szakos egyetemi hallgató volt, aki Bálint Sándor néprajzprofesszor tanítványaként szívesen ismerkedett a Szeged környéki falvak népi kultúrájával, tárgyi és szellemi emlékeivel. Kirándulásaikra, néprajzi megfigyelőútjaikra a menyasszonyát is magával vitte, büszkén mutatta őt be a szakrális néprajz nagynevű professzorának. Éva és Zoltán 1964-ben házasodtak össze, a házasságukat mindvégig erős, felbonthatatlan, életre szóló szövetségként értelmezték.

Veréb Éva az első védőnői évet hajadonként még a Nyírségben töltötte. Vőlegénye abban az évben ötödéves egyetemista volt, s úgy döntöttek, megvárják, amíg ő is végez, csak utána házasodnak össze. Ez az első év igazából még a szakmai gyakorlat éve volt, ugyanis az 51/1958-as egészségügyi minisztériumi rendelet másfél év szakmai gyakorlatra kötelezte a védőnőképzők végzett hallgatóit. Olyan lehetett ez, mint a második világháború előtti középiskolai tanárok gyakorlóéve. Veréb Éva a végzés után a szülőfaluja melletti Pusztadoboson kapott védőnői állást, ez a település akkor hivatalosan Nyírmadához tartozott. Dr. Jakab András baktalórántházi járási főorvos 1963. szept. 16-án nyújtotta az ifjú pályakezdőnek a kinevezési okmányát, amelyben megbízza a Nyírmada I. (Pusztadobos) körzet védőnői feladatainak ellátásával. Bár tisztában voltak vele, hogy a lelkes fiatal lány csak egy évig marad Szabolcsban, már néhány hónap múlva soron kívüli előléptetésben (fizetésemelésben) részesítették jó munkájáért, példaértékű kötelességteljesítéséért. Erről a következő határozattal intézkedett a járási főorvos: „Veréb Éva nyírmadai körzeti védőnőt 1964. január 01-i hatállyal a Járási Tanács vb. elnökhelyettesével, a járási vezető védőnővel és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megbízottjával egyetértésben soronkívüli előléptetésben részesítem. Az 1964. évi soronkívüli előléptetési keret terhére illetményét havi 50  Ft-al megemelem. Illetménye az előléptetéssel havi 1250 Ft-ra emelkedik.”

Veréb Éva 1964-ben vált meg gyermekkora színhelyétől: ekkor költözött - férjét követve - Szolnok megyébe. Hogyan került a Vincze-házaspár Szolnok megyébe és éppen Újszászra? A kérdés megválaszolásához ismerni kell a korabeli oktatásügy furcsa elképzeléseit. A 60-as évek eleje a falusi gimnáziumok alapításának időszaka volt hazánkban: sok nagyközség ekkor kapott középiskolát, a kormányzat ezzel akarta megkönnyíteni a falun élő család gyermekeinek továbbtanulását. Sikertelen és szerencsétlen volt ez az akció is, mint a szocialista oktatáspolitika oly sok intézkedése: nagyon kevés faluban maradt életképes a középiskola, a legtöbb helyen elsorvadt, megszűnt, mivel nem volt elég tanulója. Az újszászi gimnázium a ritka kivételek egyike, ez az iskola megmaradt, nem tűnt el a süllyesztőben, ez pedig előrelátó és okosan tervező alapító igazgatójának, Rózsa Imrének az érdeme. 1963-ban alapítottak gimnáziumot Újszászon, ebbe a fiatal iskolába hívta meg Rózsa a szegedi egyetem két kiváló végzősét 1964-ben: Vincze Zoltánt és Mizser Lajost. A Vincze-házaspárnak, a nyírségi ifjú asszonynak és a mezőtúri fiatalembernek egy új világot kellett megismernie, az újszászi életet, az ottani emberek világát, mentalitását. Nem volt nehéz beilleszkedniük a falu értelmiségi társadalmába, hamar barátságot kötöttek a helybeli pedagóguscsaládokkal, ezek a kapcsolatok bizonyultak a legtartósabbnak a későbbi életük során. Különösen szoros baráti szálak fűzték őket a Diószegi-házaspárhoz.

Veréb Éva kezdetben nem kapott állást Újszászon, mivel a két védőnői körzet már be volt töltve, ezért a közeli Jászalsószentgyörgyre járt át két éven keresztül naponta.  Mivel Újszász a 60-as években dinamikusan fejlődött, 1966-ban létrehoztak egy harmadik védőnői állást is, amelynek betöltésére Vincze Zoltánnét kérték fel. 1966. aug. 30-án fejezte be a 24 éves védőnő jászalsószentgyörgyi működését, és szept. 1-jétől már Újszászon folytatta a munkáját. Ettől kezdve 2002-ig, a nyugdíjazásáig, folyamatosan Újszászon dolgozott. Munkakönyvét lapozgatva megilletődéssel konstatálja e szöveg szerzője, hogy nem volt olyan év, amikor Édesanyja ne kapott volna pénzjutalmat, elismerést a szakmai teljesítményéért. Közben a védőnőképzés intézményi keretei megváltoztak: főiskolai rangúvá vált e professzió képviselőinek szakmai felkészítése is. A régi rendszerben végzett védőnőktől ugyan ekkor még nem követelték meg (később már igen), hogy elvégezzék az Orvos-továbbképző Intézet védőnői kiegészítő szakát, Veréb Éva mégis az elsők között jelentkezett a levelező formában folyó képzésre, saját szakmai igényessége ösztönözte erre a döntésre. 1979 és 1981 között tanult munka mellett, 1980-ban készítette el a szakdolgozatát. Diplomamunkájában az alkoholizmus elleni küzdelem családi és iskolai feladatairól értekezett, alapos szakirodalom-feltárást végzett ebben a témában, és saját kérdőíves felméréssel is kiegészítette az irodalom alapján levont következtetéseit. A kérdőíves vizsgálatokat az újszászi gimnázium tanulóinak körében bonyolította le. 1981. március 19-én tett államvizsgát szép eredménnyel, a Zalányi Sámuel egyetemi professzor elnöklete alatt összeült vizsgabizottság előtt. Ezzel lezárta ugyan intézményes formában végzett tanulmányait, de korántsem zárta le az önképzését, a szakmai önfejlesztését. Lelkesen képezte tovább magát a szűkebb szakterületén, az anya- és csecsemőgondozás terén éppúgy, mint a gyermekgyógyászatban. Boda Domokos „Gyermekgyógyászat” c. könyve szinte a bibliája volt, nagyon gyakran forgatta, lapozgatta. Szél Éva főiskolai tanárról is mindig nagy tisztelettel nyilatkozott, több jegyzetéből is tanult. Fejlődés-lélektani és romológiai munkákat is buzgón tanulmányozott, igen hamar felfigyelt például Forray R. Katalin cigányokkal foglalkozó írásaira.

Egy védőnő azzal is a hivatását teljesíti, hogy példát mutat a körzetében élő édesanyáknak az anyai szeretetből, gondoskodásból. Veréb Évának kétszer adatott meg az anyaság misztériuma, élete legnagyobb műveinek a két gyermekét tartotta. A közeli barátok nagyon jól tudták, mennyit aggódott kicsi, koraszülött fiáért, elsőszülöttjéért. Nagyfia, Zoltán, aki fegyveres testületekben futott be szép karriert, örök hivatkozási pont maradt a munkájában is, saját gyermeke példájának elmesélésével erősítette meg azt az igazságot, hogy egész kicsi súllyal született gyermekből is lehet okos, erős, sikeres felnőttet nevelni. Kisebbik fia nem várt ajándék volt az életében, akivel már érett asszonyként élhette újra az anyaság megannyi csodáját, a babázás örömeit.

Szakmai munkájában nagyban segítette őt kifinomult tapintata, jó emberismerete. Egészen különleges kommunikációs képességgel rendelkezett. Az életben az erkölcsi tartást, a meg nem alkuvó igazságszeretetet, a kedvezőtlenebb körülmények között élők iránti segítés kötelességét tartotta a legfontosabbnak. Emelkedett erkölcsi érzéke nem tűrte az olcsó tréfálkozást, a frivol megjegyzéseket. Megsemmisítően tudott nézni az olyanokra, akik a jelenlétében ilyeneket engedtek meg maguknak. Maximálisan megkövetelte magának és kolléganőinek a tanult hölgyeknek kijáró tiszteletet. Már a 70-es évektől oktatóvédőnői feladatokat is ellátott, szinte minden tanévben volt nála védőnőképzős hallgató vidéki gyakorlaton. A főiskolai oktatók a legszínvonalasabb utánpótlás-nevelő munkát végző mentorvédőnők között tartották számon Vincze Zoltánnét, a gyakorlatukat nála teljesítő védőnőjelöltek alapos felkészítést kaptak a terepen végzendő munka módszereiből.

A legfelsőbb szakmai szinten is értékelték magas színvonalú kötelességteljesítését, akadályt nem ismerő igyekezetét. 1984-ben az egészségügyi miniszter kitüntetéssel honorálta Veréb Éva szakmai elkötelezettségét, eredményeit. 2003-ban végre a helyi vezetéstől is megkapta azt az elismerést, amely munkája megbecsülését méltóképpen kifejezte: a Pro Urbe-díjat.

Vincze Zoltánné sokoldalú, összetett munkáját mindvégig fáradhatatlanul, lelkiismeretesen végezte. Tökéletesen illettek Rá azok a szavak, amelyekkel Tauffer Vilmos idestova kilencven évvel ezelőtt az ideális védőnő képét lefestette. Az egykori szülész-nőgyógyász egyetemi tanár ugyanis a következőképpen foglalta össze a védőnőkkel kapcsolatos elvárásait: „Ilyen munkára csak melegszívű, intelligens nő való, ki e veleszületett és belenevelt értékes lelki tulajdonságokhoz még hozzátanulta mindazt, amit higiénés, gyermekápolási és szociális szempontokból tudnia szükséges avégből, hogy az anyáknak és csecsemőiknek támogatója lehessen a család és a nemzet érdekében.”

Dr. Vincze Tamás PhD

 

Utolsó frissítés: 2011 december 02. (péntek) 11:56
 
Varga Ferenc: Egy 70 évvel ezelőtti színpadi szereplés Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 november 21. (hétfő) 21:02

Beszélgetés Kovács Kálmánné Almási Erzsébettel

Hatvanéves általános iskolai találkozót tartottunk 2010. 07. 17-én. Erről az Újszászi Híradó 2010. augusztusi számában Kovács Kálmánné Almási Erzsébet osztálytársunk (továbbiakban: Erzsike) írt emlékező sorokat. A találkozó igen jó hangulatú, sok emléket felidéző jubileumi összejövetel volt. Sok mindenről szó esett. Többek között Erzsikének elmondtam: keressük, kutatjuk az újszászi amatőr műkedvelő színészek által a régmúlt időben előadott színdarabokról készült fotókat, szereplőket. Tájékoztattam, hogy Jánoska Antal jóvoltából, „Újszászi műkedvelők” címmel, éppen a jubileumi osztálytalálkozónk idejében, figyelemre méltó kutatómunka eredményét olvashatjuk, fényképek kíséretében az Újszászi Híradóban. Nos, Erzsike igencsak meglepett, amikor elmondta, közel 70 évvel ezelőtt ő is szerepelt egy színdarabban, amelyről fényképpel is tud szolgálni. Megkaptam. A kísérőlevél szerint, egy lelkes amatőr csoport a „Tokaji aszú” című operettet mutatta be 1941. 12. 08-án az Újszászi Vasutas Körben. Nézegettem a fényképet. Kerestem rajta a ma ismert arcot, de nem találtam. Végül megtudtam, Erzsike ott ül az első sorban a hét évtizeddel ezelőtt készült csoportképen. A fénykép kapcsán kérdés-válasz formában egyrészt felidéztük Erzsike emlékeit a Szilágyi László szövegíró és Eisemann Mihály zeneszerző által alkotott operettről, másrészt a felől érdeklődtem, milyen útravalóval szolgált első színpadi fellépése pályafutására. Íme, a beszélgetés:

 

Almási Erzsébet

 

VF: Miért nem ismertelek fel a képen?

E: Hatéves óvodás voltam, amikor eljátszottam a darab gyermek főszerepét, Andriskát. Zombori bácsi a főpróbán azt mondta: „Nézd ezt a virágos rétet!” – és a díszletre mutatott. – „Ez mind cukorrá változik, ha az előadáson is jól szerepelsz.”

VF: Ki volt Zombori bácsi?

E: Úgy emlékszem, vasúti tisztként az Újszászi Vasutas Kör sokoldalú, jól felkészült vezetője volt, ő tanította be a színdarabot.

VF: Hogyan sikerült az előadás, a színpadi fellépésed?

E: A bemutató várakozáson felüli sikert aratott, a közönség kellemesen szórakozott, és én is jól szerepeltem. Az előadás végén nagy tapsot kaptam. Hullott a sok cukor a színpadra. A meglepetéstől mozdulni sem tudtam. Csak álltam a színpad közepén a szűnni nem akaró taps közben. A cukrot a felnőtt szereplők szedték össze és adták a kezembe.

VF: Minden zenés színdarabból közismertté válik egy-egy dal. Bizonyára a „Tokaji aszú” operettből is maradt emlékezetedben, ha más nem, néhány soros refrén, dallamrész.

E: Igen.

„Maga nős ember, vagy boldog,
Maga rossz ember, vagy jó?
Vagy a nőket pont úgy falja, mint a trójai faló?
Maga pártatlan, vagy páros,
Maga csal, vagy csalható,
Maga házastárs, vagy társasházban agglegény-lakó?”

Ennyire emlékszem és nem többre.

VF: A csoportképen, ha jól számolom, 21-en vagytok. Emlékszel-e szereplőtársaidra?

E: 70 év távlatából a nevek, arcok elhomályosultak. Úgy emlékszem, a színpadi édesanyám Serfőző Mancika volt, aki a civil életben fodrász volt. (A képen fehér blúzban látható, keze a vállamon.)

VF: Hogyan éled meg a régmúlt színpadi sikered emlékét?)

E: Az előadás sikere, a sok cukor, egy egész életre szóló élményt nyújtott, amire hét évtized távlatából is szívesen emlékszem. A darabot közkívánatra még kétszer mutattuk be teltházas sikerrel.

VF: Hogyan kamatoztattad később ezt a színpadi fellépést, szereplést?

E: Elsős elemista voltam, és adventkor a templomban szerepeltem. „Lourdes-i Mária, könyörögj érettünk! Ámen.” Ez volt a szövegem. Harmadikos koromban a tanítónőm, Radnóti Mária, kézen fogva vezetett a parókiára verset mondani. Arra a szép versre még ma is emlékszem:

„Mint madár az ágon,
Napsugár a réten,
Úgy repülök én ma
Esperes úr elébe.

A dalos kismadárral
Azt csicsergem én el,
Isten áldja, Esperes úr,
Mind a két kezével!”

Ötödikesként Szent Margit szerepét játszottam. Osztályfőnököm, Radnóti Mária tanította be az általa írt színdarabot, mely a templom történetéről szólt. Hatvanban is előadtuk Eucharisztikus Napok keretében 1947 júniusában. Akkor még nem sejtettem, hogy később ez a város meghatározó szerepet tölt be az életemben. (Férjemmel itt telepedtünk le, itt dolgoztunk; férjem vasúti mérnökként, én pedig tanárnőként.) A Jászberényi Tanítóképzőben minden jeles ünnepen mondtam a szebbnél szebb verseket, sok szín volt a palettámon Csokonaitól Victor Hugoig.

VF: Mióta foglalkozol újra versmondással?

E: 1995-ben nyugdíjas lettem. A munkával töltött, tartalmas, sok szép eredménnyel teli 41 év után, a megnőtt szabadidőmet új feladattal megtöltve kezdtem el ismét verset mondani.

VF: Mondanál valamit versmondó fellépéseidről, sikereidről?

E: Először Újszászon, a 45 éves osztálytalálkozón mondtam el Oláh Gábor Dolgozatjavítás című versét. A sors úgy rendelte, hogy visszatérjek a gyökerekhez. Gyermekként is itt, a szülőhelyemen mondtam el az első verset, és nyugdíjasként szintén itt. 1995-től minden évben, kiírás szerint vettem részt a meghirdetett vers- és prózamondó versenyeken. Így telt el 15 év. Majd a 60 éves általános iskolai találkozónkon Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versét adtam elő ismét „itthon”.

VF: Volt-e lehetőséged Újszászon szélesebb közönség előtt is fellépni?

E: Igen. Meghívó érkezett kedves szavak kíséretében Molnár Sándortól, a VSZONYSZ újszászi elnökétől, az Idősek Világnapja rendezvényre a művelődési házba 2010. 11. 18-ára. Ekkor nyílt lehetőségem Újszászon színpadra állni annyi év után. Régi szép emlékek suhantak át bennem a fellépéskor.

VF: Mivel készültél erre a szép emlékeket idéző rendezvényre?

E: Verses-zenés összeállítással. A műsor anyagát a 15 év legszebb verseiből, prózáiból választottam ki, és a barátaim segítségével mutattam be. Menyhárt Pálné (Jutka) konferált, a zenei kíséretet, aláfestést, valamint a megzenésített verseket Almási Józsefné (Vera) és Szalay Árpád adták elő citerával. A műsorban elhangzó művek mindegyike valamilyen neves alkalomhoz, szerepléshez, versenyhez kapcsolódott. Petőfi Sándor Kérdezd: szeretlek-e? című versét, a Kárpát-medencei Szépkorúak Szavalóversenyén, Szolnokon mondtam el először 1997-ben. Hatvanban ünnepeltük Kányádi Sándor 80. születésnapját. Tőle tanultam: A vers az, amit mondani kell. A költő Nyergestető című versét ezért választottam. József Attila: Ezüst élet című alkotását 2005-ben a költő születésének 100. évfordulóján, Szolnokon mondtam el. Tóth Árpád A holdkóros apród története 2008-ban, Salgótarjánban hangzott el, mellyel elnyertem a „Régió Nyugdíjas Versmondója címet”.

 

„Tokaji aszú” színdarab a Vasutas Körben (1941. 12. 08.). Andriska szerepében, elől virágcsokorral kezében, a 6 éves Almási Erzsébet

 

Hatvanban a X. Nemzedékek Jubileumi Versenyén a budapesti országos döntőbe juttatott Vas István A süketnéma kislány című művének előadása. 2009-ben Benedek Elek születésének 150. évfordulóját ünnepeltük, aki meséi, mondái által sok értékes tudnivalót hagyott az utókorra. A műsor zárásaként tőle választottam a Rapsóné című mondát, amivel Miskolcon a „Régió Nyugdíjas Prózamondója” lettem.

VF: Ez utóbbi fellépésed után mit éreztél?

E: Előadásom után sokan odajöttek gratulálni, régi kedves ismerősök, volt osztálytársak. Boldog voltam. Felemelő érzés volt, hogy együtt éreznek velem, hogy tetszett a műsor.

VF: Hogyan tervezed életed a továbbiakban, főleg ami a versmondást illeti?

E: A közelmúltban megismertem az A színpadon című dalszöveget, amelynek kezdő sorai a következők:

„Ha itt állnál a színpadon
Te is éreznéd,
Mit jelent az érzés fenn
A színpad közepén.”

Sokatmondó a dalszöveg. Néhányszor álltam már a színpad közepén, bátran mondhatom, jó érzés, kevésbé lehet szavakba foglalni. Járom a megkezdett utat, amíg lehet, mert számomra az ilyen jellegű feladat lelki szükségletem lett. Tovább növelem az oklevelek számát, melyből jelenleg 75 van a gyűjteményemben. Már válogatom a jövő évi versenyekre a novellákat. Azokkal szeretném majd ismét elnyerni a közönség és a zsűri tetszését, mint az idén a Család és természet országos szavalóversenyen, ahol arany fokozatot értem el.

VF: Magam és az Újszászi Híradó olvasói nevében köszönöm a beszélgetést. További sikereket, hosszantartó, betegségmentes életet kívánok egyéni és családi életedben. Büszke vagyok, hogy az általános iskolában osztálytársad lehettem.

Varga Ferenc

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 21:11
 
Varga Ferenc: Elhunyt Gonzales Béla tanár Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 november 21. (hétfő) 20:53

Az Újszászi Híradó 2010. novemberi számában méltattam Béla bácsi pályafutását. Egy levél kíséretében az újságcikket megküldtem részére. Telefonon mondott köszönetet a figyelmességért, a jókívánságokért.

Az Új Néplap 2011. 10. 03-i számában olvastam a következőket: „Jászjákóhalma. A Legnagyobb magyar, Széchenyi István születésének 220. évfordulójára emlékezve, a községháza melletti kis zöldben, 1991-ben, az akkori önkormányzat által állított emlékoszlopnál – melyet az első szabadon választott kormány államtitkára: Katona Tamás avatott fel – koszorúzást tartott a Horváth Péter Honismereti Szakkör. A megemlékezés egyben Gonzáles Béla nyugalmazott testnevelő tanárnak és szakfelügyelőnek is szólt, aki a napokban hunyt el 86 éves korában: ő faragta ki az erdélyi motívumokkal díszített emlékoszlopot faluja számára.”

Nagyon meglepett a szomorú hír, ugyanis 2010. július 17-én, a 60 éves általános iskolai találkozónkon jól érezte magát, semmi jele nem mutatkozott, hogy egészségével valami probléma lenne. Ő tartotta az osztályfőnöki órát, sokat cseverésztünk a régmúlt időkről. Az emlékhelyekre is velünk tartott, ahol közös fotókat készítettünk. Még azt sem engedte meg, hogy lakóhelyéről gépkocsival szállítsuk, mondván, elviszi a menetrendszerinti autóbusz. Hazautazásakor mindössze annyit engedett, hogy Bogárné Simon Klára igazgatónő saját kocsijával kivigye a MÁV állomásra.

Többet akartam tudni az Új Néplapban megjelent hírnél, így hát nyomban felhívtam Béla bácsi özvegyét, Réti Erzsébetet. Elmondta, hogy jászjákóhalmai otthonukban hunyt el 2011. szeptember 26-án. A hajnali órákban, álmában érhette a halál. 2011. szeptember 30-án volt a temetése szülőfalujában, Jászjákóhalmán.

Tanár úr, Béla bácsi eltávozásával szegényebbek lettünk. Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Varga Ferenc
egykori tanítvány

 

Első sorban (ülnek), balról jobbra: Zérczi Kálmánné Zakar Rozália, Ulviczki Andrásné Kovács Erzsébet, Forgó Lászlóné Bakó Gizella, Bogárné Simon Klára, Újszászi Általános Iskola jelenlegi igazgatónője, Gonzales Béla, nyugalmazott tanár, osztályfőnök, Varga Ferenc.
Második sorban, balról jobbra: Varga Róbert, Kovács Kálmánné Almási Erzsébet, Juhász Imre, Joó Mihály, Horváth Pálné Csibrány Magdolna, Kaló Ferenc.
Készült: 2010. 07. 17-én az újszászi általános iskolában
(Fotó: Kovács Nándor)

 

Balról jobbra: Bogárné Simon Klára igazgatónő, Joó Mihály, Gonzales Béla nyugalmazott tanár, osztályfőnök, Varga Ferenc, Molnár Péter polgármester.
Készült: 2011. 07. 17-én a Szász Vendégházban
(Fotó: Barta Imréné)

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 21:01
 
Emlékezés Farkas Józsefnére Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 november 15. (kedd) 13:51

2011. októberében 71 éves korában elhunyt Újszász rendszerváltás utáni első jegyzője.

Farkas Józsefné 1962. október 22-étől 35 évet dolgozott Újszászon. A Községi Tanács adócsoportjában adókönyvelőként kezdte, 1976-ben megbízott csoportvezető, a Tanácsakadémia elvégzése után 1980-ben kinevezett csoportvezető lett 1990 decemberéig, amikor megválasztották Újszász nagyközség jegyzőjévé.

Munkája során segítette a helyi közigazgatás átszervezését, az ügyfelek minél jobb színvonalú kiszolgálását. Szívügyének tekintette a tornacsarnok és az Öregek Napközi Otthonának létrehozását.

Pályája során Kiváló pénzügyi dolgozó, Megyei tanácselnöki dicséret, Tanács kiváló dolgozója kitüntetéseket kapott, a 35 évi közigazgatásban végzett jó munka elismeréseként pedig 1995-ben Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesítette. 1995. decemberében 37 év munkaviszony után vonult nyugdíjba.

A nyugdíjazása alkalmával készített interjúban így tekintett vissza pályájára:

„Ezt a munkát csak szívvel lehet csinálni. Ismerni kell a falu búját-baját. Együtt kell élni, együtt kell gondolkodni az emberekkel. Úgy érzem, nem vallottam szégyent.”

F.J.

 

Farkas Józsefné

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 20:52
 
Varga Ferenc: Emlékezzünk Egyed Zoltán köztisztviselőre! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2011 október 13. (csütörtök) 10:32

Nem tudom, él-e Újszászon olyan közép korosztályú ember, aki ne emlékezne a nagy kiterjedésű Egyed családra. Bizonyára sokan emlékeznek még arra az életrajzi jegyzetre, amit Egyed Gáspár olajütő- és daráló üzemeltetőjéről írtam az Újszászi Híradó 2009. novemberi számában. Ebben felidéztem Egyed Gáspár szüleit, Egyed József (1862-1950) ácsmestert és Kovács Rozália háztartásbelit, akiknek életközösségéből 14 gyermek született. A gyermekek közül Egyed Ferenc nyolcadikként, ifj. Egyed Gáspár tizenkettedikként jött e földi világra. Nos, Egyed Zoltán édesapja az az Egyed Ferenc, aki a népes családban nyolcadikként született.

 

 

Egyed Zoltán Újszászon született 1930. 07. 06-án, és Szolnokon hunyt el 2004. 10. 22-én. Édesapja: Egyed Ferenc (Újszász, 1898. – Szolnok, 1982) önálló asztalos mester, édesanyja Kormos Mária (Újszász, 1906. – Szolnok, 1981) koszorúkészítő volt. A Szent István római katolikus templommal szemben, a millenniumi (Hosszú) iskola tőszomszédságában, a Vörösmarty utca 1. szám alatt volt a családi házuk. Temetkezési vállalkozóként önálló kisiparosi tevékenységet folytattak. A koporsót készítő, árusító tevékenységhez jól illeszkedett a koszorúkészítés. 1950-ben államosításra kerültek. 1951-től az Újszászi Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet alapító tagja, első elnöke volt. (A Müller István elnök vezette Újszászi Vegyes KTSZ 1951 – 1956. közötti tagjairól látható tabló Krassóiné Gyüre Rozália jóvoltából jelent meg.)

Egyed Ferenc közéleti személyiség volt. Vállalkozói időszakában – többek között – a helyi Iparos Kör vezetőségi tagjaként, kultúrfelelős volt. Tevékenysége alatt az Iparos Körben több, teltházas színházi előadásra került sor, nagyszerű műkedvelő színészek közreműködésével. Az itt közreadott fénykép az 1940-es évek végén készült egy színielőadás alkalmából, ahol Egyed Ferenc az ülő sorban balról jobbra negyedikként látható. A képen több személyt is felismertem. (Jó volna tudni, hogy a fénykép mikor készült, mi volt az előadás címe és kik láthatóak rajta.)

Egyed Ferenc és Kormos Mária életközösségének gyümölcse: Zoltán és Tibor. Tibor 1936-ban Újszászon látta meg a napvilágot. Évtizedekig a MOL Rt. munka-és tűzvédelmi felügyelője volt, onnan ment nyugállományba is. 2008-ban hunyt el Szolnokon.

Egyed Zoltán az elemi 4 osztályát Újszászon (1936 – 1940), a 4 polgárit Jászapátiban végezte. Azt követően a Szolnoki Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában érettségizett (1944 – 1948). Munka mellett továbbtanult. Szegeden felsőfokú szaktechnikusi (1961 – 1963), illetve felsőfokú munkavédelmi szaktechnikusi képesítést szerzett (1967).

Érettségi után abban a budapesti Láng Gépgyárban helyezkedett el műszaki rajzolóként, amely a magyar ipar történetének egyik kiemelkedő jelentőségű gyára volt. Fontos szerepet játszott a hazai erőművek, ipari és közlekedési vállalatok korszerű erőgépekkel, turbinákkal, illetve dízelmotorokkal történő ellátásában. Innen a Karcag – Tilalmas Állami Gazdaságba került (1951 – 1952) gépésztechnikusi munkakörbe. Katonaként Kaposvárott a páncélos alakulatnál szolgált. Tizedes rendfokozattal szerelt le. A katonai szolgálat letelte után a Szolnok Megyei Iparszövetség (KISZÖV) munkatársaként beruházási előadói feladatkörbe került. Itt dolgozott 1960-ig. Azt követően az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Szolnok Megyei Felügyelőség vezetőjévé nevezték ki, ahol megyeszerte megbecsült, elismert vezetőként dolgozott. Munkatársai szerették, tisztelték, vezetői képességeit elismerték. Kiemelt figyelmet fordított a megyében működő vállalatok, közületek, szervezetek munkavédelemi feladataira, a dolgozók számára biztonságos és egészséges munkafeltételek megteremtésére. Ügyelt, hogy a szakszervezetek társadalmi ellenőrzése is megfelelően érvényesüljön a munkavédelmi, munkaügyi felügyelet útján. Vezetői tevékenységére az emberi humánum, lojalitás volt jellemző.

 

Színjátszók a 40-es évekből

 

A munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzések során elsősorban a megelőzésre, a meggyőzésre fektette a hangsúlyt. Az ismétlődő hiányosságok, mulasztások esetében a törvény adta szankciókat is érvényesítette a munkavállalók érdekében. A Megyei Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelettől ment nyugállományba, 39 év szolgálati idővel, 1990. 01. 31-én.

Munkássága elismeréseként: Szakszervezeti Munkáért (1970), Munka Érdemrend Ezüst Fokozat (1975), Minisztertanács Kiváló Munkáért (1984), Népköztársaság Elnöki Tanácsa Munkaérdemrend Ezüst Fokozat (1988) kitüntetésekben részesült.

Egyed Zoltán az újszászi születésű (1935) Vágó Margittal kötött házasságot Újszászon, 1955. 10. 15-én. Vágó Margit is Újszászon végezte az elemi, illetve általános iskolát, majd Szolnokon, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikumban érettségizett. Azt követően az Újszászi Vegyes Kisipari Szövetkezetnél anyagkönyvelőként, majd 1963-ban Szolnokra költözésük után a BőRTEX Szövetkezetnél munkaügyi előadóként dolgozott. Innen ment nyugállományba 36 év szolgálati idővel, 1991. 12. 17-én. Munkássága elismeréseként, munkahelyén 15 évig a felügyelő bizottság elnöke volt, illetve Kiváló Munkáért (1982), OKISZ Kiváló Munkáért (1988) kitüntetésekben részesült.

 

Egyed Zoltán családja körében

 

Egyed Zoltán és Vágó Margit életközösségéből egy gyermek (Eleonóra) született Szolnokon, 1959-ben. Egerben Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Jelenleg Szolnok polgármesteri hivatalának oktatási osztályvezetője. Családi kötelékben él. Férje: Ábel János. Két gyermekük van: Viktor (1982) és Enikő (1985).

Egyed Zoltán élete végéig tartotta szülőhelyével a kapcsolatot. Szívesen, rendszeresen járt haza, beszélt gyermekkori élményeiről, barátairól. Barátai közül külön is kiemelte id. Iváncsik Imre, Szabó Béla és Faragó Mihály személyét.

Ezúttal köszönöm meg Egyed Zoltán özvegyének, Vágó Margitnak, hogy segítette munkámat, a fényképekkel gazdagította Újszász helytörténeti gyűjteményét. Kívánok mielőbbi teljes felépülést, családja körében sok boldogságot, hosszú életet!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 20:51
 


7 / 21 oldal
Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rendje
Járási Hivatal Ügyfélfogadási rendje

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2015. május
Újszászi Híradó archívuma

Mi írtuk iskolaújság

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Magyar Államkincstár
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Rózsa Imre Középiskola és Kollégium, Újszász
Újszászi Mihály Általános Iskola
Újszász Városi Művelődési Ház és Könyvtár

Mobilkód
Copyright © 2015 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.