NB-II Újszász – Szentes 8,5-3,5
TÁKISZ SE (Kecskemét) – Újszász 4-8

Az NB-II-es csapatbajnokság 8. fordulójában a gyenge játékerőt képviselő Szentes együttesét fogadtuk. Molnár nem tudta vállalni a játékot, őt Gulyás helyettesítette. Már a megnyitások után látszódott, hogy jóval nagyobb játékerőt képviselünk. A hátsó táblákon előnyösebb állásokat alakítottunk ki, ami később pontokban is jelentkezett. A magabiztos előnyünk birtokában az éltáblákon nem kockáztattunk, így az első négy játékosunk döntetlenben egyezett meg ellenfelével.

Győzött: Takács, Váradi, Csízik, Pásztor, Kovács L

Döntetlenezett: Simonyi, Muhari I, Czeglédi, Szíjártó, Varga, Gulyás, Inges

A következő fordulóban a középcsapatnak számító kecskeméti TÁKISZ együtteséhez látogattunk.

Csak a győzelem volt elfogadható eredmény, ezért több táblán éles játék alakult ki. Ellenfelünk sokáig jól tartotta magát, több táblán értékes döntetlent értek el. Él játékosaink kiváló teljesítményének köszönhetően végül magabiztos újszászi siker született.

A két nagyarányú győzelemmel tovább növeltük előnyünket a riválisokkal szemben, így félig már a zsebünkben érezhetjük a bajnoki aranyérmet.

Győzött: Simonyi, Muhari I, Czeglédi, Szíjártó, Pásztor, Kovács L.

Döntetlenezett: Molnár, Varga, Váradi, Csízik.

Vesztett: Takács, Nyers D.

A bajnokság állása a 9. forduló után:
1. Újszász 76 pont, 2. Makó II, Békés 65,5 pont, 4. Karcag 61,5 pont, 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 57,5 pont, 6. Kiskunfélegyháza 51 pont, 7. TÁKISZ SE (Kecskemét) 50,5 pont, 8. Gyula 50 pont, 9. Meritum SE (Szeged) 49,5 pont, 10. Maróczy Géza SE-II (Szeged), Szentes 46 pont, 12. Nádudvar 25 pont

 

A megyei csapatbajnokságban, februárban egy fordulót rendeztek. Tartalék együttesünk a 8. helyen álló Martfű együttesét fogadta. Már a megnyitások után kijött a papírforma, és sorban arattuk a győzelmeket. Sajnos, ifjúsági játékosaink betegen ültek asztalhoz, és vereséget szenvedtek.

Újszász-II 7-3 Martfű

Győzött: Varga, Pásztor, Gulyás, Inges, Kovács L, Kurdi

Döntetlenezett: Merena, Muhari G

Veszett: Nyers D, Nyers L.

A bajnokság állása:
1. Kisújszállás-II 36 pont, 2. Újszász-II 35 pont, 3. Törökszentmiklós 29,5 pont, 4. Szolnok 28,5 pont, 5. Karcag-II 28 pont, 6. Abony, Túrkeve 25,5 pont, 8. Martfű 19 pont, 9. Kunszentmárton 13 pont.

 

Sakkszakosztályunk március havi programja:

03.12 NB-II 10. forduló Békés- Újszász

03.26 9.00 megyei csb. Újszász II- Törökszentmiklós

Varga László

 

Pásztor Attila: februárban mindhárom mérkőzését megnyerte

 

Újszász 2016©