Megjelent Bali István Lengyel-magyar kapcsolatok Jász-Nagykun-Szolnok megyében című Lengyel, Magyar két jóbarát együtt harcol s issza borát alcímű könyve. Az igényes kivitelű, 390 oldalas 700 fotóval illusztrált magyar és lengyel nyelven kiadott könyvben a 310.oldaltól a 319. oldalig Krzysztof Madej és Patrycja Krupka Lengyel-magyar testvérkapcsolatok a gyakorlatban, Kaló Istvánné Almafák Lengyelországban és Fehér János Testvérvárosi barátsággal kezdődött és európai sportkapcsolattá fejlődött című írásai olvashatóak az Újszász és Gmína Debica közötti tartalmas együttműködésről.

 

Google Photos

 

 

Tisztelt Támogatóink, Barátaink!

Jelentős dátum volt június tizennegyedike a település életében, hiszen ezen a napon rendeztük meg a II. Trunki Néptánc és Hujjogató Találkozót. Egy cca. 1900 lelkes kis halászfalu, melyből 600-700 ember folyamatosan külföldön dolgozik, ezen a napon vendégül láthatott közel 250 fellépő táncost és majdnem 100 meghívott vendéget, kiknek jó részét családoknál szállásoltuk el, ezzel is erősítve a személyes kapcsolatok, barátságok kialakulását.

 

Képtár

 

„Akik nálam ültek, azoknak olyan pálinkájuk volt, hogy még a nevét sem ismerem!” – áradozott egyik szállásadónk hétfőn lelkesen, s ennyiből is kitetszik, hogy az érzékszervi hatások bizony erősítik, esetenként felülírhatják egymást. Egy olyan településen, ahol pár éve még senki nem akart megszólalni magyarul, s ahol közeledtünkre román nyelvre váltottak az utcán beszélgető asszonyok, csak a barátság és a bizalom képes magyar szavakat csalni az ajkakra. Még az évek múltával is újra meg újra rácsodálkozom, hogy Trunkon 30 év felett mindenki, de szó szerint mindenki érti és gyönyörűen beszéli az ősi szöszögő déli csángó dialektust – azonban azt csak egy bizalmi körön belül kerülő, baráti fülek számára tartogatják. Ezért lehetséges az, hogy egy év itt-tartózkodás után is meg lehet győződve valaki arról, hogy Trunkon csak románul értenek és beszélnek az emberek, de egy délutáni ismeretség, s két pohár pálinka után akár remekül meg lehet vitatni a világ dolgait – természetesen magyarul.

A néptánc-találkozó ötlete tavaly merült fel bennünk. Szerettünk volna egy állandó, településünkhöz kötődő hagyományteremtő rendezvényt létrehozni, melyen a tanév lezárása előtti héten, kötetlen módon mulathatják ki magukat a tanárok, s diákok egyaránt. A találkozó remek lehetőséget biztosít az ifjúság számára saját népi kultúrájának megismerésére, és egyben más moldvai települések népviseletének, tánc és hujjogató hagyományainak befogadására, megtanulására. Az idén ennek szellemében felnőtt csapatok jelentkezését is vártuk a helyszínekről.

 

Képtár

 

Végül 13 moldvai településről összesen 18 hagyományőrző csapat mutatta meg tudását – ezerszer köszönet érte a felkészítő tanároknak! – Gajdár, Lujzikalagor, Magyarfalu, Somoska, Pusztina, Csíkszeredai CSB, Dumbravény, Külsőrekecsin, Tyúkszer, Pokolpatak, Buda, Forrófalva és Trunk táncosai léptek színpadra. A moldvai fellépők műsorát színesítette három Magyarországról érkezett tánccsoport (Liliom – Újszász, Cuháré – Szolnok, Tallinka – Szolnok), és a székelyföldi Csíkcsicsói Vadvirágok előadása. A trunki fellépő vézék (fiatal lányok) produkciójának igazi különlegességét az adta, hogy a felkészítő tanáruk, Farkas Attila a települést járva öreg néniktől gyűjtött hujjogatásokból készítette fel tanítványait. Megtisztelte rendezvényünket Anton Şiler, a település polgármestere, ki pár szóval méltatta a néphagyományok ápolásával szembeni elkötelezettségünket, és jövőbeli támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

A fellépések és a közösen elfogyasztott ebéd előtt Szász Csilla vezetésével kézműves foglalkozások kötötték le a gyermekek figyelmét az iskolaudvaron, valamint Viktori néni budai hagyományőrző vezetésével kétszer hujjogatás oktató órát, és Bácsi István vezetésével kétszer furulya-órát is tartottunk, ahol alkalmanként 10-15 gyermek tanulhatta meg a hujjogtatás /furulyázás alapjait. Az iskola melletti tornateremben mindezek mellett Nagy Péter (a Cuháré táncegyüttes művészeti vezetője) jászsági táncokra oktatta az érdeklődőket, majd Gyurka Valentin külsőrekecsini tanító két csoportnak is moldvai táncokat tanított az egybegyűltek nagy örömére.

A fellépőket, meghívott vendégeinket, valamint a segítőket hangulatos vacsora várta a művelődési ház melletti kerthelyiségben, ahonnan zenekar kísérte át az egybegyűlteket a település központjában található szabadtéri színpadig, a gálaműsor helyszínére.

 

Képtár

 

Az egy órás gálaműsort a trunki asszonyok csoportja nyitotta meg, akiket a szolnoki Cuháré követett, majd a külsőrekecsini hagyományőrzők léptek színpadra. A műsort az újszászi Liliom táncosainak produkciója zárta. Nehéz feladatnak tűnt magyarországi néptánccal lezárni egy moldvai hagyományőrző rendezvényt, de az Újszász és Trunk között tavaly kialakult kulturális és baráti kapcsolat szerencsére átsegített bennünket ezen az akadályon. Kérésemre az újszászi táncosok fellépésük lejárta után fennmaradtak a színpadon, s miközben a lenti zenekar moldvai muzsikába fogott, a trunkiak és külsőrekecsiniek visszafutottak a színpadra, és fergeteges közös tánccal zárták le a gálaműsort – egyben nyitották meg a hajnalig tartó táncházat. A gálaműsor lezárásáról és a közös táncról készült videó elérhető az interneten:

 

 

„Ezek a magyarok olyan szépek voltak, és mégsem kevélyek”– mondta egy trunki néne vasárnap este, miután ismét elcsendesedett a település. Hétfőn biztos ami biztos, még „megjártam” minden ismerőst a faluban, lássuk milyen véleményeket hallok, hiszen a vasárnapi mise után jól meg lehetett (és kellett is) tanácskozni az előző napi eseményeket. Én csupán egyetlen olyan embert találtam, aki azonnal ne dicsérte volna minden elképzelhető módon a szombat esti eseményeket. Ez az illető a helyi bisztró előtt üldögélt a padon, s miközben pakoltunk ki a művelődési ház konyhájából, a következőket kérdezte tőlünk: „Osztán minek táncoltak itt annyira a magyarok?” „Mert jól érezték magukat” válaszoltuk neki, s ő megtörve a logikus magyarázat súlya alatt, végül ránk emelte poharát.

Köszönjük a támogatást és a bíztatást minden fellépőnek, az őket felkészítő tanároknak, és a település minden lakójának, aki segített lebonyolítani a rendezvényt.

Köszönjük azoknak a barátainknak, akik a többieknél nagyobb részt vállalva tevékenyen részt vettek a szervezésben is: Szász Csillának a kézműves foglalkozásokért és remek ötletekért, Néne Viktorinak a hujjogatás oktatásáért, Bácsi Istvánnak a furulya, és Gyurka Valentinnek a moldvai táncok oktatásáért.

Köszönöm a támogatást és a részvételt a magyarországi és erdélyi táncosoknak, valamint Újszász város alpolgármester-asszonyának, Kalóné Erzsikének a hathatós segítséget és a sok biztatást.

Köszönöm a Romániai Magyar Pedagógus Szövetségnek és Márton Attilának, az oktatási program moldvai koordinátorának segítségét, akik a délelőtti rendezvények iskolában történő megrendezését lehetővé tették, és a kézműves foglalkozás anyagai mellett a fellépők utaztatását is biztosították.

Köszönöm a trunki hagyományőrző csoport vezetőinek, Szőcs Lajos Leventének és Szőcs Vikinek azt az áldozatos munkát, amivel a táncosokat felkészítették, és a vendégek elszállásolásán kívül az étkeztetésekben, hangosításban, helyi kapcsolattartásban és ezer apróságban kézen fogva vezettek. Nélkülük a rendezvény biztosan nem jöhetett volna létre.

Köszönettel tartozunk még Sándor Ferencnek és feleségének Andreának, a Szeres népzenei együttesnek és mindenki másnak, akit a felsorolásból kifelejtettem, de tettel, gondolattal, vagy szóval elősegítették a rendezvény létrejöttét, illetve bátorítottak bennünket a folytatásra.

A II. Trunki Néptánc és Hujjogató találkozó összes kép- és hanganyaga elérhető a trunki oktatási program google+ oldalán,

Trunk, Moldva, 2014. június 16.

Dobozi Róbert
trunki falugazda

 

Vannak közöttünk emberek, akik teszik a dolgukat, nem is akárhogy, miközben nagy dolgokat visznek véghez. Lelkesedésükkel magukkal ragadnak másokat, és őket is elkötelezetté teszik. Szerénységük nem engedi a magamutogatást, a tömjénezést.

Miről és kiről is van szó? Kevesen tudják a szűk környezetén túl, hogy a Moldvában lévő csángó település, Trunk falugazdája újszászi, aki nem más, mint Dobozi Róbert.

 

Megbeszélés. Jobbra Dobozi Róbert trunki falugazda

 

Mit is jelenet a falugazda egy csángó településen? A falugazda hálózat a Keresztszülők a Moldvai Csángó magyarokért Egyesület keretein belül jött létre. A falugazda összekötő kapocs a helyi magyar tanító, a csángó gyermekek és azok között a keresztszülők között, akiknek a keresztgyermeke a faluban él. Felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt a moldvai magyar oktatás minden résztvevőjének. Ismeri a település iskolájának, tanárainak helyzetét, ha segítségre van szükség, tájékoztatni, mozgósítani tudja a keresztszülőket és más segítőket.

Ezt és ennél többet tesz Robi, hisz Újszászon is találkoztunk már csángó gyermekekkel és tanítóikkal. Táboroztatni és kirándulni vitte őket a Balatonra, vendégül látta őket, és a csángó gyermekek két éve csodálatos karácsonyi műsort adtak a művelődési házban.

És mi újszásziak hogyan is lettünk elkötelezett segítői és szervezői, hogy immár második évben szervezték meg a moldvai magyar oktatásban részt vevő csángó települések magyarul tanuló gyermekei és a felnőttek részére egyaránt a néptánc és hujjogató fesztivált. Azzal a nemes céllal, hogy az utolsó percekben, a még fellelhető hagyományok átöröklődjenek, vagy legalábbis gyűjtésre, rögzítésre kerüljenek.

Három évvel ezelőtt szervezésemben Kézdivásárhely és környékére utazott egy nagyobb létszámú csoport. Ekkor kért meg Robi, hogy gyűjtsünk ajándékokat a moldvai magyar oktatás megsegítésére, füzeteket, írószereket, táskákat, társasjátékokat, és ezt vigyük el Gyimesbükkre, az ottani árvaházba, akiknek ugyancsak segítségre van szükségük tartós élelmiszer és tisztítószer formájában. Ugyanis Robi másik nemes karitatív munkája, hogy az ezeréves határ tőszomszédságában lévő árvaházat évek óta patronálja. Segítségével tudták saját önfenntartó gazdaságukat kialakítani. Az árvaház vezetői vállalták, hogy a tanszereket eljuttatják Trunkra.

És mi segítettünk, bár emiatt több száz kilométeres kitérőt kellett tennünk, és azóta minden évben meglátogatjuk az árvaházat, és visszük azokat az adományokat, amelyek az otthon mindennapjaihoz nagy segítséget nyújtanak. Ebben az évben például annyi festéket vittünk a kiránduláson résztvevők adományaként, hogy az egész árvaházat és az újonnan épített kerítést ki és le tudják festeni. És visszük azóta is évente a csángó magyar oktatáshoz a tanszereket is.

Tavaly már aktív segítők voltunk az említett néptánc fesztivál megszervezésében, és ekkor már részt is vettünk rajta, Liliom néptánccsoportunk fel is lépett ezen a fesztiválon.

Ezen előzmény után érkezett meg 2014, amikor is Robi elhatározta, hogy a moldvai magyar tanárokkal és lelkes csángó és újszászi segítőkkel újból megrendezik a moldvai csángó néptánc és hujjogató fesztivált. (A táncoló csángók tánc közben verses rigmusokat hujjogatnak).

A rendezvény résztvevői voltak a csíkcsicsói Vadvirág – akiket Moldvába menet magunkkal vittünk –, az újszászi Liliom, a Kisliliom, a szolnoki Cuháré és a Tallinka táncosai. A fiatalok amellett, hogy az autentikus moldvai táncokkal, hagyományokkal ismerkedhettek és a moldvai gyermekeknek a jászsági táncokat taníthatták, fergeteges gálaműsort adtak elő hatalmas sikerrel, szűnni nem akaró tapssal. Hazafelé menet ezt a műsort megismételték a csikcsicsói falunapokon is, ahol a csicsói polgármester az újszásziak ajándékaként köszönte meg műsorukat.

Kik is a csángók?

Tágabb értelemben moldvai csángóknak nevezik a Kelet-Kárpátoktól a Szeret folyó völgyéig terjedő területen élő magyar anyanyelvű katolikus vallású népességet.

A mai Moldva – ezen belül a Szeret folyó – a történelmi Etelköz nyugati határa, őseink szállásterülete közvetlenül a honfoglalást megelőzően.

A honfoglalás során hátrahagyott határőrző magyarság alkotja a jelenlegi moldvai csángóság legősibb, legmélyebb rétegét. Az ott élők között még van, aki meg tudja mutatni a jelződombok hálózatát, amelyeken régen lármafák, jelzőtüzek máglyái álltak. Ezekkel lármázva, azokat meggyújtva jelezték évszázadokon át a Kelet felől közeledő veszélyt, életük árán vigyázva a Kárpátokon túl élőket. A moldvai csángók égtájanként, ezen belül településenként, eltérő eredet- ezzel együtt némileg eltérő, színes kultúrát őriznek.

A Moldvában több ezer éve jelen lévő magyar alaprétegre települtek rá a történelem során a Kárpát medencéből több hullámban ki- és visszarajzó telepesek, menekültek. Legnagyobb áttelepülés a Madéfalvi veszedelem után következett be, amikor a Mária-Terézia katonái által 1764-ben elkövetett Siculicidium, székelygyilkosságok után tömegével kerekedtek fel Moldva felé az ősi szabadságjogaikban korlátozott, megcsúfolt és elárult székelyek.

A moldvai csángók sorsa a megaláztatás, az üldöztetés emberemlékezet óta. Nehezen nyílnak meg, s ha nem jól szólunk hozzájuk, azonnal bezáródnak. Nemzetünk egyetlen Kárpátokon túl élő népcsoportja fél az új csalódásoktól és attól, hogy ismét megfeledkezünk róla – mint annyiszor a történelem folyamán. Ahogy a csángó himnusz soraival énekelik.

Halljuk, áll még Magyarország,
Úristenünk te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.

Mert mi is, magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úristen, sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd.

A csángók sorsát nehezítette, hogy az évszázadok ortodox hittérítési kísérlete ellenére katolikusok maradtak, a miséket viszont csak román nyelven hallhatják.

A trunki csángókkal beszélgetve elmondták, hogy a papok az ördög nyelvének hívták a magyar szót. Az iskolában ugyancsak üldözték, büntették, aki magyarul beszélt. Mindezek és más nehezítő körülmény eredményeként az idősek még beszélik a középkori állapotú, a nyelvújítás kora előtti magyar nyelvet, a középkorúak viszont kevesen beszélik, a gyermekek sajnos egyáltalán nem.

Mindezek után Trunkon óriási élmény volt szóba elegyedni az idősebb emberekkel, akik szavait, kifejezéseit még magunknak is fordítani kellett. Az az érzés fogott el bennünket, mintha a történelemben évszázadokat mentünk volna vissza.

Ízelítőül Lakatos Demeter, csángó költő versének sorai:

„Nem felejtem el szoha zen
Apómot,
Kisike dét voltam, nekem
Mit mondott:
Ott vagyand a mük országunk,
Tudd meg júl,
Ott hul a nop minden öszte
Leszentül.”

Végtelen tiszteletet érdemelnek azok az emberek, akik Moldvában a magyar nyelv, a csángó nyelv fennmaradásáért küzdenek, a magyartanároknak, akik többnyire mostoha körülmények között élnek és tanítanak, azoknak a csángó embereknek, akik segítik ezt az oktatást, a keresztszülőknek, a falugondnokoknak.

Újszász Város Napjára Molnár Péter polgármester meghívását tolmácsolva meghívást kaptak a trunki hagyományőrzők, hogy városunk lakóinak is mutassák meg ősi tudásukat, hagyományaikat, a moldvai táncokat. Remélem, többünk anyagi támogatásával sikerül Újszászra utazniuk. Sokan várjuk őket.

Kaló Istvánné

 

Csángó gyerekek

 

Táncház

 

Táncház

 

Táncház

 

December 3-án szombaton sikeresen megtartottuk azt a jótékonysági rendezvényt, melyet a Vasutasok a Csángómagyarokért Baráti Kör, és a KEMCSE közös szervezésében készítettünk elő.

Tekintettel arra, hogy szinte mindent sikerült ingyen megszereznünk a cél érdekében, a rendezvény teljes bevételét a Trunki magyar oktatás javára tudjuk fordítani. 345.000 Ft-ot sikerült így összegyűjtenünk.

 

{vsig}nemzetkozi_kapcsolatok/hirek/2011_12_12_jotekonysagirendezveny|sets=1{/vsig}

 

Első nap, december 2. péntek:

A csapat vonata csaknem 18 órával az otthonról történt elindulást követően, reggel 6:56-kor gördült be a Szolnoki vasútállomásra. 6 trunki lány és 3 trunki fiú, valamint Istók Felix - VIII Szeret menti Népdalvetélkedő 5-8 osztályos kategóriájának győztese és a csoportot kísérő Szőcs Lajos Levente trunki magyartanár érkezett hozzánk, hogy műsorukkal ízelítőt nyújtsanak az érdeklődők számára a csángó kultúrából. A csapathoz Magyarországon csatlakozott Hegyeli Attila, az MCSMSZ ügyvezetője.

Amíg a gyerekek felfrissültek és megreggelizek, addig a felnőttekre feladat várt, hiszen abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy fogadott bennünket Szolnok város polgármestere Szalay Ferenc úr, aki így első kézből tájékozódhatott a Moldvai magyar nyelv oktatásának aktualitásairól. A megbeszélés végén az esetleges együttműködés lehetőségeiről is szó esett Szolnok és Trunk között, ami reményeink szerint a jövőben egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete lehet.

Délelőtt 11 órakor lelkes közönség fogadott bennünket Újszászon - a művelődési házban nagy sikerrel tartottuk meg a másnapi rendezvény főpróbáját, amit közel 300 vendég élvezhetett végig. Sikerünket a műsort követően felhangzott vastapson kívül az is bizonyította, hogy Bogárné Simon Klára igazgatónő utasítása alapján valamennyi osztályban csángó tematikus napot fognak tartani az osztályfőnökök ezen a héten, így ismertetve meg az Újszászi diákokat a magyar nemzet ezen rendkívüli népcsoportjának történelmével.

A helyi általános iskolában láttak bennünket vendégül egy finom ebédre a műsort követően, majd végiglátogattuk az oktatási intézményt, és kaptunk egy bő óra „géphasználati jogot” is a helyi informatika laborban, amit a gyerekek maradéktalanul az otthoniaknak való üzenésre, és Facebook bejegyzéseik frissítésére használtak fel.

Délután egy rövid városnézést követőn lábtoll-labda bemutatón vettünk részt. Újszász a magyar lábtoll-labdázás fellegvára, így igazán kár lett volna kihagynunk azt az oktatással összekötött rögtönzött edzést, amit Fehér János, a szakosztály elnöke tartott számunkra. A gyerekek kivétel nélkül élvezték az újfajta játékot, és a program végén az élményen túl mindahányan egy Újszász címeres pólóval, és egy valódi versenylabdával is gazdagabbak lettek.

Este táncházzal, majd „diszkotékával”, tini-diszkóval kényeztettek bennünket az újszásziak, ahol a mulatozás végére jó pár összetört ifjú szív bizonyította a trunki csángó gyerekek kapcsolatteremtő képességét. A számtalan azóta született Facebook- bejegyzésen túl egy röpke emléknél biztosan mélyebb nyomot hagyott az az őszinte figyelem és bizalom csángó gyermekeinkben, ami az itteniek felől nyilvánult meg irányunkban.

 

Második nap, december 3. szombat:

Pihentető alvás után ébredve, izgatottan vártuk a délutáni rendezvény kezdetét. Vonattal utaztunk Pestre, ahol a Kerepesi út 3. sz alatti MÁV székházban egy órával a rendezvény kezdete előtt vártuk szeretettel a trunki keresztszülőket, egy rendhagyó keresztszülő- találkozóra. Volt, aki itt találkozhatott először személyesen keresztgyerekével, és az első bizonytalan szóváltás, az első ölelés biztosan egy életre szóló élmény maradt mindenkinek.

Délutáni rendezvényünket Orbán Borbála és Kovács Krisztián ízig-vérig profi produkciója nyitotta meg, majd fellépésünkre erősítésnek érkezett hozzánk a Szász Csilla vezette 18 fős Lujzikalagori gyerekcsapat. Ők énekelt és mondott csángó imádságokkal készültek az előadásra. Ez úton is szeretnénk megköszönni Csillának a profi előadásmódú és megindító műsort, mely a kemény munka és tiszta szív kombinációjának tökéletes ötvözésével emelte az est színvonalát.

A műsor folyamán népdalokat énekeltek gyermekeink, és előadták azt a betlehemes játékot, melyet 1930 augusztusában jegyeztek fel Trunkon. A darab külön érdekessége volt, hogy az azt 1930-ban Trunkon járt néprajzosoknak elmesélő Pánczél János két dédunokája, Niko és Claudia is a fellépők között volt található.

Fellépésünk végét vastaps kísérte, és nagyon nehéz volt elbúcsúznunk a sok-sok szerető támogatótól, akik részvételükkel is kifejezték segítő szándékukat a csángóföldi magyar nyelv oktatásának ügye iránt.

 

Harmadik nap, december 4. vasárnap:

Délelőtt Szolnok belvárosában tettünk egy rövid városnéző sétát, majd Szatmáry Imre úr, a Zagyva cukrászda vezetőjének jóvoltából különlegesen finom cukrászsüteményeket kóstolhattunk meg, és délután még bowlingozni is elmehettünk, ahol a fiúk és a lányok külön csapatokban mérhették össze ügyességüket.

 

Utolsó nap, december 5. hétfő:

A hétfő reggeli hazaindulást szomorú búcsúzkodás előzte meg, hiszen túlságosan gyorsan repült el ez az élményekben bővelkedő három nap. Reméljük, hogy az összegyűjtött pénznek is köszönhetően a nyáron ismét Magyarországon köszönthetjük majd a trunki gyermekeket, akik többsége először mozdulva ki szűkebb hazájából, most személyesen is megtapasztalhatta magyarországi „rokonainak” odaadó, és őszinte szeretetét.

 

Dobozi Róbert,
trunki falugazda

Forrás: http://www.csango.ro/index.php?page=tr_jotekonysag

 

Pénteken délelőtt iskolánk tanulói, és pedagógusai megkapták idei első, közös karácsonyi ajándékukat. A meglepetést egy moldovai iskolás csoport nyújtotta át, akik Trunkról érkeztek. A csoport szombaton Budapesten egy csángó találkozón vesz részt, és Dobozi Róbert kérésére megálltak nálunk, hogy megmutassák tanulóinknak, ők hogy őrzik betlehemes hagyományainkat.

Délelőtti műsorukat a Művelődési Házban mintegy 300 tanuló várta. A csoport vezetője üdvözölte a jelenlévőket, és elmondta, hogy náluk bizony nehézségekbe ütközik a magyar nyelv, és a hagyományok ápolása. A gyereke délutánonként saját szorgalomból, nem kötelező jelleggel járnak vissza az iskolába magyar órákra. Itt nem csak a nyelvet gyakorolják, és őrzik, hanem dalaikat, táncaikat, és hagyományaikat is. Ebből mutattak be nekünk egy betlehemes játékot, és két fiatal ízelítőt adott a csángó népzenéből is.

 

 

Figyelve gyerekeinket, és a szereplőket elgondolkodtam azon, hogy vajon ki volt jobban megilletődve. A színpadon lévőket a teremben lévő tömeg, a nézőket a csángó nyelv különös csengése, kifejezésmódja lepte meg.

A szereplők a kezdeti megilletődöttséget gyorsan leküzdötték, és nagyon pergő betlehemest mutattak be. A nézők feszülten figyelték az elhangzó szöveget, hiszen a moldvai csángó nyelvjárás egyrészt a magyar nyelv több száz évvel ezelőtti változatát őrzi, másrészt a román nyelv hatásai is nagyon erősen érződnek, ezért nem könnyű követni. Gyerekeink dicséretére legyen mondva, legtöbben fegyelmezetten nézték végig a műsort.

A nap folyamán az iskolánkkal ismerkedtek a csángó fiatalok, Az informatika teremben olyan lelkesen vetették bele magukat az internet világába, hogy még a kabátjukat is elfelejtették levenni, pedig ez a terem iskolánk legmelegebb helye.

Délután 4 órára Mikulás-discora vártuk őket. Mikulás sapkás, rénszarvas fejdíszes bulizók lepték el az aulát. Nemsokára már csak a disco-gömbök, és a világítós karkötők fénye világította be a teret, és mindenki bőszen ropta este 8-ig.

 

 

Közben egy kis időre táncházzá alakult a buli. A Liliom néptáncegyüttes adott ízelítőt a mi vidékünk tánckultúrájából, bevonva a közös táncba minden jelenlévőt. Vendégeinken látszott, hogy nekik mindennapi életük része a néptánc, és a népzene. Ezt megerősítette az a beszélgetés is melyet a csoportvezető tanárral folytattunk. Elmondta, hogy a délelőtt énekelni hallott fiú, és lány – az előbbi egy csángó népballadát, az utóbbi a csángó himnuszt énekelte – a népdaléneklő verseny győztesei. Hogy mekkora tömegeket mozgat meg egy-egy verseny, azt jól érzékelteti, hogy gyermek, és ifjúsági versenyeken 3 korcsoportban, korcsoportonként 200 fő körüli versenyző vesz részt. Mi is szeretnénk – ha nem is élővé tenni – megőrizni, továbbadni néptánc hagyományainkat. Ebben vállal nagy szerepet a Liliom néptáncegyüttes. Hétfőn délután az iskola aulájában közös táncos délutánt szervez a tanulóinkkal.

Ezúton szeretném megköszönni Dobozi Róbertnek, hogy lelkes szervező, és vendéglátó munkájával elhozta gyermekeinknek ezt az ajándékot. Remélem, hogy sikerül olyan kapcsolatrendszert kialakítani ezekkel az 1000 éves határon túl élő magyar fiatalokkal, amelyből mindannyian töltődhetünk, gazdagodhatunk.

Bakó Jánosné

 

Képtár

Fotó: Fehér Judit

 

Egyik nap eljutott hozzám Tóth Péterné Irénke meghívója, mely a Juniata Egyetem (USA) Koncert Kórusának hangversenyére szólt.

Az igényes, mindenre kiterjedő műsorfüzetet lapozgatva már sejteni lehetett, hogy nagy élményben lesz része a koncertlátogató közönségnek. Már az is örömet okozott, hogy igen rangos helyszínek – Kecskemét, Debrecen, Jászberény, Erdély – mellett nálunk is bemutatja műsorát a kórus. Ezek után nem túlzás, hogy igen nagy várakozással indultam el 2011. május 27-én este a református templomba.

 

A nagy sikerű koncerten
(Fotó: Fehér Judit)

 

Szerencsére jó néhányan gondoltuk, hogy ott a helyünk – ez nem jelenti azt, hogy nem fértünk volna el még többen –, és aki ott volt, az nem is csalódott!

Bevonult a 44 tagú vegyes kar, és kezdetét vette a csoda! – mert ami ezután következett két órán keresztül Russel Shelley egyetemi tanár karnagy vezetésével, az maga volt a varázslat.

A kórus hangzása kiegyenlített volt, a frissen csengő fiatal hangok elbűvölőek. Hogy ez a 44 fiatal ennyire együtt tudott élni a karvezető minden rezdülésével, azt a kotta nélkül való éneklés biztosította.

 

Gay és Jane a kórusban
(Fotó: Fehér Judit)

 

Aki nem volt ott, az nem biztos, hogy érti elragadtatásomat, de akinek része volt benne, az tudja, hogy nem túlzok.

A műsor:

A választást mindig befolyásolja az alkalom és a helyszín, tehát természetes, hogy az egyházi művek voltak túlsúlyban. (Egyébként is a kórusmuzsika fejlődése egyházzenei alapokon ment végbe.)

Ami várakozással töltött el, az az, hogy az első két műtől eltekintve az összes 20. századi szerző darabja. Arra az első néhány akkord után rájöttem, hogy a kórus énektechnikailag, hangzásában, kiegyenlítettségében profi, és az Egyesült Államokban is az európai mércével mérik az énekkarokat, amikor a minősítő címeket adományozzák (koncert kórus).

Az, hogy a művek 20. századiak, elsősorban intonációs nehézséget jelentenek, mert ugyan vannak benne könnyen énekelhető, szépen összecsengő akkordok, de alapjában a disszonancia, az atonalitás jellemzi. Azt gondolná a kórusmuzsikában kicsit is jártas hangverseny-látogató, hogy ezeknek a megszólaltatása érzékelhető koncentrációt igényel.

Nos, itt ebből semmit nem lehetett észrevenni! Könnyed, letisztult örömzenélés volt ez az este.

Igen szép gesztus volt részükről, hogy – egyrészt – a Himnusz Erkel-féle négyszólamú letétjével kezdték a műsort, az első részben elhangzott Halmos László Jubilate Deo, a második részben Kodály Zoltán Esti dal, Bárdos Lajos Széles a Duna című műve. (Csak zárójelben jegyzem meg: szívesen meghallgattam volna az erdélyi népdalt is!)

Nem tudom megtenni, hogy ne szóljak külön Dan Forrest: III. Selah című művéről.

A szerző a Bob Jones Egyetem zeneelmélet és zeneszerzés tanszékének vezetője. A mű több díjat nyert a különböző versenyeken, pályázatokon az Egyesült Államokban.

Már a megszólaltatása is különleges volt. A kórus fele – kihasználva a református templom adta lehetőségeket – felment a karzatra, és így a hallgatóság olyan akusztikai közegbe került, amit csak az érthet meg, aki átélte. A szólisták profin tették a dolgukat. A kórus együtt élt a karnaggyal. Nagyon érdekes volt figyelni – ha a gyönyörűségtől volt az embernek rá ereje –, hogy hogyan lehet „körpanorámában” vezényelni, visszafogott, a hangulatnak megfelelő mozdulatokkal. Megindító és felemelő élmény volt, de ez elmondható az egész koncertről.

Tudnék még áradozni, de aki ott volt átélte, aki nem, az el sem tudja képzelni, mert „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér!”

 

A kórus a karzatról is énekelt
(Fotó: Fehér Judit)

 

Egy feladatom maradt: köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy részünk lehetett ebben az élményben. Elsősorban a kórusnak, Russel Shelley karnagynak, Jane és Guy Croyle amerikai vendégtanár házaspárnak, a helyi szervezőknek, hogy elhozták nekünk ezt a csodát.

Bakó Jánosné

 

Közlemény

A kórus vezetője, dr. Russel Shelly egyetemi tanár felajánlást tett az újszászi középiskola tanulói részére annak érdekében, hogy a komolyzene iránti elkötelezettségüket erősítse.

35 darab CD-lemezt hagytak itt, amelyen a Juniata Egyetem Kórusa énekel. A dalok egy része az újszászi koncerten is elhangzott. A bevételéből szeretnék támogatni, hogy hat diák a középiskolából eljuthasson egy szimfónikus koncertre.

A CD-lemezek ára 1000 Ft/darab. A bevétellel el kell majd számolnom, és a megszervezett koncertlátogatást fényképekkel dokumentálnom. Örömmel ajánlom a felvételt mindazoknak, akiknek tetszett a koncert!

A lemezek nálam vásárolhatók meg. Telefonszámom: 30-338 50 25

Tóth Péterné

 

Újszász 2016©