Lelkes, 45 fős újszászi csoport indult útnak 2007. június 22-én az erdélyi Csíkcsicsóra. Az odavezető út igen hosszú volt, de a határ átlépése után a látnivalók feledtették velünk az utazással járó fáradságot. A sík vidék után hamarosan megpillantottuk a lankás dombokat, majd a dombok hegyekké nőttek, és "átvágtunk" a Királyhágón, ami 1687-ig határ volt Magyarország és Erdély között.

Innen utunkat Kolozsvár - Torda - Marosvásárhely - Segesvár - Fehéregyháza - Héjjasfalva - Székelykeresztúr - Székelyudvarhely - Csíkszereda felé folytattuk, míg végül megérkeztünk a késő esti órákban Csíkcsicsóra. Ott már vártak bennünket igazi jó magyaros vendégszeretettel. A társaság három különböző fogadóban szállt meg, mindegyikben nagyon kedves házigazdákkal, jó elhelyezéssel.

Másnap a Gyilkos-tóhoz utaztunk a csíki falvakon keresztül. Útközben megcsodáltuk a számunkra érdekes, különféle típusú székely kapukat, épületeket, és persze a hegyeket. Gyergyószentmiklós után a Békény patak mellett haladtunk felfelé, majd a patakot elhagyva, nagy kanyarokat leírva jutottunk fel az 1175 méter magas tetőre. Innen gyönyörű táj tárult elénk. Kis pihenő után újra buszba ültünk, és ereszkedtünk lefelé a hatalmas fenyőfákkal övezett úton, majd következett egy jó gyalogtúra, melyet mindenki a saját tempójában, a táj szépségeit figyelve tett meg. Újabb buszozás után eljutottunk a Gyilkos-tóhoz. A tó 1837-ben keletkezett, amikor a Gyilkoskő lejtőjén felhalmozódott törmelékanyag lesuvadása elzárta a völgyet ott, ahol több bővizű patak egyesül. Jellegzetessége a tónak, hogy a völgyet eredetileg borító fenyőerdő maradványai még mindig kiállnak a vízből. Természetesen a tóhoz többféle legenda is fűződik.

Hivatalos része is volt a kirándulásnak. A Csíkcsicsói Sportegyesülettel együttműködő Újszászi Városi Vasutas Sportegyesületet a labdarúgó, a lábtoll-labda és a sakk szakosztály tagjaiból álló tizenkét fős delegáció képviselte. A csíkcsicsói tartózkodás során az Újszászi VVSE képviselői megbeszéléseket folytattak Balló József polgármesterrel, Silló Attilával, a sporttért felelős alpolgármesterrel és László Zsolt egyesületi elnökkel a két egyesület közötti további együttműködésről, a tapasztalatcserékről, a cserelátogatások szervezéséről, a közös szakmai projektek kidolgozásáról.

A következő nap is bővelkedett látnivalókban. Először Gelencére mentünk, hogy az ott lévő nevezetességet, az 1241-es tatárjárás előtt épített templomot nézzük meg, mely a hosszú idők során több átalakuláson ment át. Megcsodáltuk a templomhajó mennyezetét, amit 103 festett kazettával díszítettek ki. A hajó északi és nyugati oldalán 14. századi freskók láthatók, amelyek Szent László legendáját ábrázolják. A déli falon pedig a Margit - legenda és az utolsó ítélet képei láthatók.

Egyébként utunk során sok ún. templomerődöt láttunk. Ezek tulajdonképpen várfallal körbevett templomok, ahová ellenséges támadás esetén a lakók több faluból beköltöztek, és közösen vették fel a harcot a támadók ellen.

Megérkezve Kézdivásárhelyre, látogatást tettünk a Céhtörténeti Múzeumban, ahol láthattuk - többek között - egy Gábor Áron által készített ágyú másolatát. Itt gyönyörködhettünk egy olyan babagyűjteményben is, ahol a babák Erdély különböző tájainak népviseletébe vannak öltöztetve. Megnéztük még a Túróczi Mózes-féle házat, ahol Gábor Áron 1848-ban 64 ágyút öntött. Kézdivásárhely jellegzetessége egyébként az, hogy a lakosság régen ún. udvarokba tömörült, s mesterségek szerinti szűk utcákat hozott létre.

Újabb buszozás után a hegyek között eljutottunk a Szent Anna tóhoz, melyet minden oldalról meredek kráterfalak vesznek körül. A tónak nincs forrása, a légköri csapadék gyűlik össze a hatalmas, aszimmetrikus tölcsér alján, hogy aztán bővizű források alakjában övszerűen bukkanjon elő a kráterfal külső oldalán. A tó mellett van a Szent Anna kápolna, ami egyszerűségével mindenkit megragadott. A Szent Anna tó keletkezéséhez is szívszorítóan érdekes legenda fűződik, mint mindenhez a havasokban Hargitán.

Hazafelé jövet Farkaslakán álltunk meg, hogy koszorúval tisztelegjünk Tamási Áron sírjánál, mely két cserfa között áll. Következő állomásunk Korond volt, ami a környék legismertebb fazekas központja. A falu lakosságának java része korongozással, edényfestéssel, a készáru értékesítésével foglalkozik. Kolozsvárott megnéztük még Mátyás király lovas szobrát. Rengeteg látnivaló lett volna még, de sajnos most ennyire futotta az időnkből.

Úgy gondolom, hogy az Erdélyben töltött napok élményeit nehéz szavakba foglalni. Nehéz, mert szinte lehetetlen visszaadni az erdélyi hegyek fenyveseinek, a hegyek között kígyózó szerpentineknek, a völgyekben megbúvó falvaknak, a domboldalon juhokat legeltető embereknek, az úton közlekedő, szénával megrakott nem mindennapi lovas kocsik hangulatát. Ezt látni kell, mert ott szívja magába az ember ezt a megkapó világot a maga érdekességeivel, mondáival, és újra kell olvasni Tamási Áron "Ábel"-jeit, újra kell hallgatni Kodály Zoltán Székelyfonóját.

Bodnárné Szabó Gabriella

  Képek 1/28