Pénteken délelőtt iskolánk tanulói, és pedagógusai megkapták idei első, közös karácsonyi ajándékukat. A meglepetést egy moldovai iskolás csoport nyújtotta át, akik Trunkról érkeztek. A csoport szombaton Budapesten egy csángó találkozón vesz részt, és Dobozi Róbert kérésére megálltak nálunk, hogy megmutassák tanulóinknak, ők hogy őrzik betlehemes hagyományainkat.

Délelőtti műsorukat a Művelődési Házban mintegy 300 tanuló várta. A csoport vezetője üdvözölte a jelenlévőket, és elmondta, hogy náluk bizony nehézségekbe ütközik a magyar nyelv, és a hagyományok ápolása. A gyereke délutánonként saját szorgalomból, nem kötelező jelleggel járnak vissza az iskolába magyar órákra. Itt nem csak a nyelvet gyakorolják, és őrzik, hanem dalaikat, táncaikat, és hagyományaikat is. Ebből mutattak be nekünk egy betlehemes játékot, és két fiatal ízelítőt adott a csángó népzenéből is.

Figyelve gyerekeinket, és a szereplőket elgondolkodtam azon, hogy vajon ki volt jobban megilletődve. A színpadon lévőket a teremben lévő tömeg, a nézőket a csángó nyelv különös csengése, kifejezésmódja lepte meg.

A szereplők a kezdeti megilletődöttséget gyorsan leküzdötték, és nagyon pergő betlehemest mutattak be. A nézők feszülten figyelték az elhangzó szöveget, hiszen a moldvai csángó nyelvjárás egyrészt a magyar nyelv több száz évvel ezelőtti változatát őrzi, másrészt a román nyelv hatásai is nagyon erősen érződnek, ezért nem könnyű követni. Gyerekeink dicséretére legyen mondva, legtöbben fegyelmezetten nézték végig a műsort.

A nap folyamán az iskolánkkal ismerkedtek a csángó fiatalok, Az informatika teremben olyan lelkesen vetették bele magukat az internet világába, hogy még a kabátjukat is elfelejtették levenni, pedig ez a terem iskolánk legmelegebb helye.

Délután 4 órára Mikulás-discora vártuk őket. Mikulás sapkás, rénszarvas fejdíszes bulizók lepték el az aulát. Nemsokára már csak a disco-gömbök, és a világítós karkötők fénye világította be a teret, és mindenki bőszen ropta este 8-ig.

Közben egy kis időre táncházzá alakult a buli. A Liliom néptáncegyüttes adott ízelítőt a mi vidékünk tánckultúrájából, bevonva a közös táncba minden jelenlévőt. Vendégeinken látszott, hogy nekik mindennapi életük része a néptánc, és a népzene. Ezt megerősítette az a beszélgetés is melyet a csoportvezető tanárral folytattunk. Elmondta, hogy a délelőtt énekelni hallott fiú, és lány – az előbbi egy csángó népballadát, az utóbbi a csángó himnuszt énekelte – a népdaléneklő verseny győztesei. Hogy mekkora tömegeket mozgat meg egy-egy verseny, azt jól érzékelteti, hogy gyermek, és ifjúsági versenyeken 3 korcsoportban, korcsoportonként 200 fő körüli versenyző vesz részt. Mi is szeretnénk – ha nem is élővé tenni – megőrizni, továbbadni néptánc hagyományainkat. Ebben vállal nagy szerepet a Liliom néptáncegyüttes. Hétfőn délután az iskola aulájában közös táncos délutánt szervez a tanulóinkkal.

Ezúton szeretném megköszönni Dobozi Róbertnek, hogy lelkes szervező, és vendéglátó munkájával elhozta gyermekeinknek ezt az ajándékot. Remélem, hogy sikerül olyan kapcsolatrendszert kialakítani ezekkel az 1000 éves határon túl élő magyar fiatalokkal, amelyből mindannyian töltődhetünk, gazdagodhatunk.

Bakó Jánosné

Képtár

Fotó: Fehér Judit

Egyik nap eljutott hozzám Tóth Péterné Irénke meghívója, mely a Juniata Egyetem (USA) Koncert Kórusának hangversenyére szólt.

Az igényes, mindenre kiterjedő műsorfüzetet lapozgatva már sejteni lehetett, hogy nagy élményben lesz része a koncertlátogató közönségnek. Már az is örömet okozott, hogy igen rangos helyszínek – Kecskemét, Debrecen, Jászberény, Erdély – mellett nálunk is bemutatja műsorát a kórus. Ezek után nem túlzás, hogy igen nagy várakozással indultam el 2011. május 27-én este a református templomba.

A nagy sikerű koncerten
(Fotó: Fehér Judit)

Szerencsére jó néhányan gondoltuk, hogy ott a helyünk – ez nem jelenti azt, hogy nem fértünk volna el még többen –, és aki ott volt, az nem is csalódott!

Bevonult a 44 tagú vegyes kar, és kezdetét vette a csoda! – mert ami ezután következett két órán keresztül Russel Shelley egyetemi tanár karnagy vezetésével, az maga volt a varázslat.

A kórus hangzása kiegyenlített volt, a frissen csengő fiatal hangok elbűvölőek. Hogy ez a 44 fiatal ennyire együtt tudott élni a karvezető minden rezdülésével, azt a kotta nélkül való éneklés biztosította.

Gay és Jane a kórusban
(Fotó: Fehér Judit)

Aki nem volt ott, az nem biztos, hogy érti elragadtatásomat, de akinek része volt benne, az tudja, hogy nem túlzok.

A műsor:

A választást mindig befolyásolja az alkalom és a helyszín, tehát természetes, hogy az egyházi művek voltak túlsúlyban. (Egyébként is a kórusmuzsika fejlődése egyházzenei alapokon ment végbe.)

Ami várakozással töltött el, az az, hogy az első két műtől eltekintve az összes 20. századi szerző darabja. Arra az első néhány akkord után rájöttem, hogy a kórus énektechnikailag, hangzásában, kiegyenlítettségében profi, és az Egyesült Államokban is az európai mércével mérik az énekkarokat, amikor a minősítő címeket adományozzák (koncert kórus).

Az, hogy a művek 20. századiak, elsősorban intonációs nehézséget jelentenek, mert ugyan vannak benne könnyen énekelhető, szépen összecsengő akkordok, de alapjában a disszonancia, az atonalitás jellemzi. Azt gondolná a kórusmuzsikában kicsit is jártas hangverseny-látogató, hogy ezeknek a megszólaltatása érzékelhető koncentrációt igényel.

Nos, itt ebből semmit nem lehetett észrevenni! Könnyed, letisztult örömzenélés volt ez az este.

Igen szép gesztus volt részükről, hogy – egyrészt – a Himnusz Erkel-féle négyszólamú letétjével kezdték a műsort, az első részben elhangzott Halmos László Jubilate Deo, a második részben Kodály Zoltán Esti dal, Bárdos Lajos Széles a Duna című műve. (Csak zárójelben jegyzem meg: szívesen meghallgattam volna az erdélyi népdalt is!)

Nem tudom megtenni, hogy ne szóljak külön Dan Forrest: III. Selah című művéről.

A szerző a Bob Jones Egyetem zeneelmélet és zeneszerzés tanszékének vezetője. A mű több díjat nyert a különböző versenyeken, pályázatokon az Egyesült Államokban.

Már a megszólaltatása is különleges volt. A kórus fele – kihasználva a református templom adta lehetőségeket – felment a karzatra, és így a hallgatóság olyan akusztikai közegbe került, amit csak az érthet meg, aki átélte. A szólisták profin tették a dolgukat. A kórus együtt élt a karnaggyal. Nagyon érdekes volt figyelni – ha a gyönyörűségtől volt az embernek rá ereje –, hogy hogyan lehet „körpanorámában” vezényelni, visszafogott, a hangulatnak megfelelő mozdulatokkal. Megindító és felemelő élmény volt, de ez elmondható az egész koncertről.

Tudnék még áradozni, de aki ott volt átélte, aki nem, az el sem tudja képzelni, mert „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér!”

A kórus a karzatról is énekelt
(Fotó: Fehér Judit)

Egy feladatom maradt: köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy részünk lehetett ebben az élményben. Elsősorban a kórusnak, Russel Shelley karnagynak, Jane és Guy Croyle amerikai vendégtanár házaspárnak, a helyi szervezőknek, hogy elhozták nekünk ezt a csodát.

Bakó Jánosné

Közlemény

A kórus vezetője, dr. Russel Shelly egyetemi tanár felajánlást tett az újszászi középiskola tanulói részére annak érdekében, hogy a komolyzene iránti elkötelezettségüket erősítse.

35 darab CD-lemezt hagytak itt, amelyen a Juniata Egyetem Kórusa énekel. A dalok egy része az újszászi koncerten is elhangzott. A bevételéből szeretnék támogatni, hogy hat diák a középiskolából eljuthasson egy szimfónikus koncertre.

A CD-lemezek ára 1000 Ft/darab. A bevétellel el kell majd számolnom, és a megszervezett koncertlátogatást fényképekkel dokumentálnom. Örömmel ajánlom a felvételt mindazoknak, akiknek tetszett a koncert!

A lemezek nálam vásárolhatók meg. Telefonszámom: 30-338 50 25

Tóth Péterné

2009. augusztus 13-19. között 20 diák és 4 kísérő tanár érkezett lengyel testvérvárosunkból Magyarországra. Itt tartózkodásuk elején néhány napot a Balatonon, pontosabban Káptalanfüreden töltöttek, amelyről az alábbi képek is készültek.

Érkezésük napján a szállás elfoglalása után sétát tettek a Balaton parton.

Mivel másnap az idő nem volt fürdőzésre alkalmas, ezért kirándulást tettünk Tihanyba, ahol megtekintettük az Apátságot, a Marcipán Múzeumot, a Skanzent és a gyerekek kipróbálták a Visszhangot is.

Délutáni programként ellátogattunk Balatonfüredre, itt sétáltunk a parton, gyönyörködtek a csodálatos panorámában, hiszen ez számukra újdonság, mert Lengyelországban nincs ilyen fürdőzésre alkalmas hatalmas tó.

Esti programként egy retro discoban vettünk részt, amely egy hajón került megrendezésre. A hajó kivitt bennünket Tihany partjaihoz, így a két órás programot gyönyörű panorámával a hátunk mögött töltöttük. Mondanom sem kell, hogy ez a program a legnépszerűbb programok egyike volt.

A következő két nap időjárása szerencsére kedvezett nekünk, így időnk nagy részét a parton töltöttük fürdőzéssel, napozással. Esténként játszottunk, játékokat tanultunk, barátkoztunk egymással.

Sajnos ez a pár nap gyorsan eltelt eljött az indulás ideje is, de a gyerekek nem szomorkodtak, mert végre találkozhattak az újszászi gyerekekkel, köztük sok-sok baráttal, akikkel néhány héttel korábban a magyar gyerekek lengyelországi látogatása alkalmával ismerkedtek meg és barátkoztak össze.

Újszászon tartózkodásuk zömében a barátságok mélyítésével zajlott, természetesen szervezett keretek, programok között. Ez azt jelenti, hogy az Újszászon szervezett programokon már a magyar gyerekek is részt vehettek.

Ezeken a napokon sor került kézműves foglalkozásra, ahol pólót batikolhattak, ékszereket, ajándéktárgyakat készíthettek, a sportdélutánon foci és kézilabda meccset játszottak egymással magyar és lengyel diákok, valamint a lábtoll-labda szabályaival ismerkedhettek meg. Esténkén disco volt, szintén magyar és lengyel gyerekek részvételével.

A búcsúeste és másnap az indulás pillanatai is igen könnyesre sikerültek és a szomorúság oka a búcsúzás ténye volt.

A gyerekeket nézve magamban megállapítottam, hogy bár kevés időt töltöttek Újszászon együtt. de mégis mély barátságok kötődtek.

Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a kapcsolattartás a gyerekek között azóta is fennáll, leveleznek egymással és terveket szövögetnek arra, hogy hogyan tudnának mielőbb találkozni, iskola által szervezett kereteken kívül is.

Makainé Zérczi Zsuzsa

2009. május 29-én 45 fős csoport indult el 4 napos kirándulásra Lengyelországba. A kényelmes autóbuszunk rótta a kilométereket, majd Szlovákiában Árvaváralja településen tartottunk pihenőt. Kívülről megtekintettük az Árva várat, rövid sétát tettünk, közben az eső szép csendesen csepergett. Tovább haladtunk, és a késő délutáni órákban megérkeztünk Sucha-Beskidzkába, és a Hotel Monttis szállodában elfoglaltuk szálláshelyünket. A kisváros a Beskidek hegység lábánál helyezkedik el, kellemes és nagyon szép környezetben. Ezt esti sétáink alkalmával megtapasztalhattuk.

Másnap korán reggel frissen ébredtünk, és a reggeli elfogyasztása után indultunk Wieliczkába, a sóbányát megtekinteni. Lenyűgöző látványban volt részünk. Nagyon részletes tájékoztatást kaptunk a bánya történetéről és látnivalóiról a lengyel idegenvezetőtől. Természetesen magyar tolmácsunk fordította az elmondottakat. Kellemes pihenés után a Zywieci sörgyár múzeumát néztük meg, és tettünk egy időutazást. A múzeumlátogatás után egészséggel elfogyasztottunk egy pohár sört, és ajándékba kaptunk egy söröspoharat.

A következő napot a szálláshelyünktől 57 km-re levő Krakkó városában töltöttük. Megérkezésünkkor anyanyelvünket beszélő idegenvezetővel autóbuszos városnézésben volt részünk. Átszeltük a Wistula folyó hídjait, rövid sétát is tettünk a Wistula partján, ahonnan gyönyörű a kilátás a Wawel-re. Megnéztük a Kazimierz-t (zsidó negyedet), a királyi várat, azon belül a székesegyházat, amely magyar történelmi emlékekben bővelkedik.  A bátrabbak felmentek a toronyba a Zsigmond harangot megnézni. A városnézést sétálva folytattuk hol szakadó, hol csepergő esőben, de ez nem szegte kedvünket. Megtekintettük a piacteret (posztó csarnok) és a Mariacki templomot.

Kellemesen elfáradtunk, és a szálláshelyünk éttermében jól esett a finom vacsora. Nem maradhatott ki az esti programból egy fakocsma meglátogatása, ahol minden fából készült, és gurál zene fogadott minket. A zeneszó táncra perdített bennünket, és ismét felfrissültünk.

Az utolsó napon, hazafelé úton a Dunajec folyóhoz mentünk Szczawinca-ba. Emlékezetes marad a kétórás tutajozás a Dunajec folyón, egyrészt a gyönyörű táj, másrészt az eső és a szél miatt.

Köszönjük a szervezést Kaló Istvánné alpolgármester asszonynak! Egy nagyon összetartó, jó hangulatú csoport nevében:

Furcsa Izabella

A sóbarlangban