| Kétszer 100 év |
|
|
| Intézmények - Zagyvaparti Idősek Otthona | |||
| 2010 június 03. (csütörtök) 17:36 | |||
|
Az előző hónapban már ünnepeltünk egy százéves nénit, Barta Józsefnét, ebben a hónapban két lakót is köszönthettünk ebből az alkalomból. Május 7-én Bene Józsefné, szül. Vastag Margit volt az ünnepelt. Margit néni 1910. május 8-án született Budapesten. Másfél éves volt, amikor édesanyja elhozta Újszászra, s egy idős néninél hagyta gondozásra. Kétévesen másik nevelőanyához került. Négy elemit végzett, majd summásként dolgozott. Később felkerült Pestre, ahol szakács, szobalány, nevelőnő volt. Spórolt pénzéből házat vett Újszászon, és férjhez ment. Margit néni a mai napig nagyon aktív testileg-szellemileg egyaránt. Gyógyszert nem szed, bevásárol, sétál, nagyítóval olvas, részt vesz a közösségi rendezvényeken. Margit nénit Nyitrainé Kiss Katalin igazgatónő köszöntötte, majd Bakó Józsefné intézetvezető főnővér felolvasta életútját. A lakók és a mentálhigiénés csoport közös műsora után Molnár Péter polgármester felolvasta Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntőjét. Az igazgatónő az intézet nevében virágkosarat és tortát adott át az ünnepeltnek. A polgármester és Boros Péterné jegyző asszony pedig virágcsokorral és egy nagy tortával kedveskedett, rajta száz szál gyertyával. A család nevében nevelt lánya mondott köszöntőt, összegezve Margit néni életét és családjához való viszonyát.
Bene Józsefné (Fotó: Fehér Judit)
Majercsik Ferenc 1910. 05. 23-án született Szászberek Alsón. Édesapja: Majercsik János, édesanyja: Balázs Erzsébet. Négy elemit végzett, utána kubikosként dolgozott. Huszonöt évig élt tanyán, földművesként saját földjét művelte, majd a tsz-ben dolgozott. Zagyvarékasra költözött a Nagyváradi útra. 1934-ben feleségül vette Tóth Matildot. Házasságukból három gyermek született: Teréz 1935-ben, Ferenc 1944-ben, István 1959-ben. A jobb megélhetés reményében Budapesten vállalt munkát, a Faipari Vállalatnál dolgozott segédmunkásként, innen is ment nyugdíjba 1971-ben. 1987-ben elhunyt a felesége, ezután egyedül élt. 2004-ben a Szászberken élő lányához, Vágó Bélánéhoz költözött. Időközben 7 unokája, 12 dédunokája született és hamarosan megszületik első ükunokája. Intézményünkben 2006. május 2-a óta él. Az előző születésnapokhoz hasonlóan az ünnepeltet Nyitrainé Kiss Katalin igazgatónő verssel köszöntötte, és felolvasta az életútját. A lakók és a mentálhigiénés csoport közös műsora után Molnár Péter polgármester ismertette Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntőjét. Az intézmény nevében az igazgatónő egy virágkosarat, Bakó Józsefné főnővér egy tortát adott át. Molnár Péter polgármester és Boros Péterné jegyző asszony pedig az önkormányzat nevében egy virágcsokrot és szintén egy tortát ajándékozott 100 szál gyertyával. Minden ünnepeltnek jó egészséget és még jó néhány esztendőt kívánunk!
A 100 éves Majercsik Ferenc köszöntése (Fotó: Fehér Judit)
Anyák napjaAnyák napja alkalmából a szolnoki UNIVERZÁL TRIÓ fiataljai kedveskedtek ellátottainknak ide illő zenés műsorral. A három fiatalból álló együttes már nem először járt nálunk, reméljük, hogy a közeljövőben még élvezhetjük előadásukat. Szintén anyák napja alkalmából az Újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola diákjaitól kaptunk megható műsort, melyben hangszerekkel kísérték előadásaikat. A versek és énekek hallatán könnybe lábadtak a szemek. Az előadás végén a diákok csokoládéval kedveskedtek az édesanyáknak, viszonzásul saját kezűleg készített könyvjelzőket adtunk ajándékba. Hagyományunkhoz híven lakóinkkal közösen két májusfát állítottunk az intézet udvarán, melyeket színes szalagokkal díszítettünk. Május 5-én négy lakóval Szolnokra utaztunk az Aba-Novák Kulturális Központba az ESÉLYEGYENLőSÉG HETE alkalmából. „Az esélyegyenlőség mindannyiunk számára fontos érdek” – halljuk egyre többször a médiában és a hétköznapi életben. Megvalósítására számtalan civil szervezet is alakult. Az idén először szerveztek egyhetes programsorozatot Szolnokon, melynek keretében szakmai, kulturális, sport és szabadidős rendezvényeken keresztül igyekeztek a közvélemény figyelmét ráirányítani az esélyegyenlőség kérdéseire. Ellátottainkkal az Esély Színpad programján vettünk részt. Elsőként az ANGOLKERT JNSZM Idősek Otthona és Pszichiátriai Betegek Otthona lakóinak színpadi előadását láthattuk: fekete és fehér esernyőkkel táncoltak, aztán madaraknak öltözve mozogtak, és végül a fodrász Gedeon bácsit mutatták be a sláger szerint. A következő fellépő csoport az újszászi Kastély Otthon Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona lakóiból állt. Rideg Sándor: Indul a bakterház c. művéből adtak elő egy jelenetet, melyben komoly színpadi hátteret, jelmezeket és szövegtudást láttunk-hallottunk, s amelyeket a közönség méltán vastapssal jutalmazott. Az ezt követő vers pedig mély átérzésről tett tanúbizonyságot. Ellátottaink és mi is sokat tanultunk a látottakból, és olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyek segítenek a különböző helyzetű emberek elfogadásában, a velük való együttműködésben. Gratulálunk minden fellépőnek, és köszönjük a tartalmas és szórakoztató délutánt.
PünkösdPünkösd alkalmából május 20-án a belterületi óvodások műsorának örültünk. Csukás István: Sün Balázs c. mesejátékából láttunk egy részletet, majd pünkösdi körjátékokat, énekeket mutattak be a gyerekek. Viszonzásul üdítővel és nápolyival vendégeltük meg őket, és a lakókkal közösen készített fonalbabákat adtunk ajándékba. Köszönjük a két felkészítő óvodapedagógusnak: Kocza Antalné Mucza Melindának és Ulviczki Dórának a kedves előadásokat. Május 21-én Rácz Lajos református tiszteletes szintén a közelgő Pünkösd alkalmából látogatta meg lakóinkat. Előadásában Pünkösd értelméről, a Szentlélekről beszélt, és a jelenlevőknek ide kapcsolódó éneket tanított. Ezt követően istentiszteletet mutatott be, melyben lehetőség volt úrvacsorát venni. Tartalmas előadása után elgondolkodtunk a hallottakon, és sikerült közelebb kerülnünk az ünnep lényegéhez. Köszönjük! Köszönjük minden résztvevőnek, akik nálunk voltak, hogy színesebbé tették programjainkat!
Nyitrainé Kiss Katalin igazgató és a
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 június 03. (csütörtök) 17:38 |




















