Május 13. és május 22. között zajlott a II. Nemzeti Bor Maraton, amelynek 2057 kilométer hosszú útvonala Magyarország 121 települését érintette, és hazánk mind a 22 borvidékén keresztülhaladt. A megszakítás nélkül, tíz napon át tartó sportesemény indulói országszerte 122 szakasz közül választhatták ki azt, amelyiket teljesíteni akarták. Az előző évtől eltérően az idén nemcsak futva, hanem kerékpáron is lehetett teljesíteni bizonyos szakaszokat. Újszászra május 21-én fél tizenkettőkor érkezett a II. Nemzeti Bor Maraton. A 100. szakaszon, a Jászkisér – Újszász 24.4 kilométeres távon a Nemzeti Bor Maraton hivatalos teljesítője Újszász képviseletében Borsos Ferenc volt. Kíséretében Farkas István, Farkas Lilla és Tóth Gábor is végigtekerték a távot. A váltót a Hunyadi út végén kis létszámú, de annál lelkesebb csapat várta. Bereczki Róbert, Farkas Marcell, Mihályi Péter, Mihályi Richárd, Nyíri Lajosné és Sebők Roland csatlakoztak a Jászkisérről érkező kerekpárosokhoz és kisérték őket a polgármesteri hivatalig, ahol Molnár Péter polgármester várta a bicikliseket. A polgármester átadta Borsos Ferencnek a teljesítésért járó emlékérmet és ajándékcsomagot, a többieknek az okleveleket, majd rajthoz szólította a kerékpárosokat. A rajtpisztoly lövésére Molnár Róbert abonyi triatlonista vezetésével elindultak az 101., az Újszász – Abony szakasz teljesítői. Az újszásziak a sorompóig, ill. az Abonyi úti Újszász tábláig kísérték őket. A kellemes kerékpáros időben Borsos Ferenc, Farkas István, Farkas Lilla és Tóth Gábor Abonyig a váltóval tartott. Abonytól Törtelig futószakasszal folytatódott a Nemzeti Bor Maraton.

 

Picasaweb | Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.