| Szavalóverseny március 15. tiszteletére |
|
|
| Intézmények - Városi Könyvtár | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 2011 március 16. (szerda) 17:40 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A hagyományokhoz híven idén is megrendeztük nemzeti ünnepünk tiszteletére a városi szavalóversenyt. A felhívásra 103 tanuló jelentkezett, az első osztályostól a végzős középiskolásig. A gyerekek lelkiismeretesen készültek, bizonyítja ezt az is, hogy a zsűrinek igen nehéz feladata volt, amikor a szavalatokat rangsorolnia kellett. Március 9-én illetve 10-én a következő döntés született:
Oklevélben részesült:
A díjakat Molnár Péter Újszász város polgármestere adta át március 15-én, a városi ünnepélyen. Azoknak a tanulóknak, akik helyezést nem értek el munkájukat emléklappal köszöntük meg. A kopjafánál, a koszorúzáson Valyon Emil szavalta el az általa választott verset. Köszönetet mondunk a zsűri tagjainak: Valamennyi felkészítő pedagógus és szülő tevékenységét köszönjük. Minden szavalónak gratulálunk. SZ.B.A.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Utolsó frissítés: 2011 március 16. (szerda) 18:20 |

















