1900. június 29. - megszületett Antoine de Saint-Exupéry, francia regényíró (110 éve)

Antoine de Saint-Exupéry: A déli futárgép

Saint-Exupérynek ez a kisregénye, tulajdonképpen csak hosszabb novellája először 1929-ben jelent meg. Akkoriban nem irodalmiságával, művésziségével okozott szenzációt, hanem tárgyával: az író a Franciaországból Spanyolországba vagy Afrikába repülő postagépekről, azok pilótáiról, az e gépekkel megtörtént, megtörténhető kalandokról szólott benne, és a repülés akkoriban még maga volt az egzotikus kaland. Mára a műnek ez az érdekessége enyhén szólva megszűnt, annál csodálatosabban ragyog a mű szépsége, varázslatos költőisége. Szinte semmi nem történik a regénykében, és az a kevés, ami mégis megtörténik, igen szűkszavúan adatik elő. Részint rádióüzenetek formájában és módjára: a futárgép baj nélkül megérkezett vagy az összetört gépet itt és itt megtaláltuk. A lényeg azonban a jelentések, a rádióadások közt található. Részint azoknak a képeknek a leírásai, amiket először csak a repülőgépre szállók láthattak: a levegőből, a magasból látvánnyá váló falvak, városok, szántók és sivatagok, a magasból egészen másnak látszó csillagok. Részint az, amit a nagyon is veszélyes úton lévő pilóták érezhettek: az otthon iszonyú erőssé váló vonzását, a távol (és talán örökre távol) lévő család, a feleség, a gyerek szinte elviselhetetlenül intenzív emlékképeit, a semmiségek, apró gesztusok fontosságát, egzisztenciális mélységét. Az író elsősorban líraiságával, különös láttató erejével hat, olyan hatásokat csiholva ki az elbeszélésből, ami korábban csak a költészet sajátja volt. De nagy hatású Saint-Exupéry elbeszélésmódjának különös kettőssége is: fanyar férfiassága, a halállal való szembenézés prózaisága, és finom, halk érzelmessége, lelki finomsága, szinte nőies, gyermekies érzékenysége. A déli futárgép - időtálló remekműnek bizonyult, minden olvasónak érdemes ajánlani.

Antoine de Saint-exupéry: Éjszakai repülés

Az intellektuális asszociációkra épülő, izgalmas eseményekkel teli regény a dél-amerikai postajáratok hőskorában játszódik. Főhőse, a Buenos Aires-i repülőtér parancsnoka, aki saját posztján ugyanolyan bátorsággal és keménységgel intézi a nehezen megindított postajáratok ügyeit, mint ahogyan pilótái az Andok égbenyúló hegyei között küzdenek a természeti elemekkel, s kezdetleges gépeik hibáival. A parancsnok a legkisebb lazaságot sem engedi meg, kérlelhetetlenül újra és újra veszélyes útra küldi pilótáit, mert az éjszakai postajáratot mindenképpen fenn kell tartani.

Antoine de Saint-exupéry: Az ember földje

Antoine de Saint-Exupéry postarepülő vonalak pilótájaként dolgozott a repülés hőskorában, e kisregénye eme időszak repüléstörténetének állít sajátos líraisággal megformált emléket. A regény valójában emlékek költőien megkomponált füzére, az író egyik legszemélyesebb hangvételű írása, amelyből egy, a hivatását szerető ember portréja rajzolódik ki. ; A személyes emlékek sorozata 1926-ban az első felszállással kezdődik. Saint-Exupéry a Latécocre Társaság fiatal pilótájaként a Toulouse és Dakar közötti postajáraton tanulta meg a repülés mesterségét, akkor, amikor még a pilóták a 20. század kóborló lovagjainak számítottak, kiszolgáltatva az elemek és a technika csapdáinak. S itt kötött életre szóló barátságot Saint-Exupéry e lovagrend két nagymesterével: Guillaumet-vel és Mermozzal, e két, Saint-Exupéryhez hasonlóan tragikus sorsú pilótával.

A repülés hősei ők: Mermoz, aki - miután elsőként küzdött meg az éjszaka, a tenger és a magas hegyek embert próbáló világával - feladta az életét. Guillaumet majd egy hétig bolyongott az Andok hegyeinek hófogságában, mire társai megtalálták, már nem lehetett az életét megmenteni. De megidéződnek a regény lapjain Saint-Exupéry emlékezetes repüléseinek eseményei is: az éjszakai bolyongás a sivatagban, mikor rádiókapcsolat hiányában a csillagok hol felragyogó, hol kihunyó csalóka fényét követte repülőgépével; a sivatag szívében átélt repülőszerencsétlenség és a földet érést követő, napokig tartó étel-ital nélküli bolyongás majdnem tragikus végű története. ; "Csak a lélek fuvalma teremtheti meg az agyagból az embert" - e mondattal zárja Saint-Exupéry regényét, amely akár a mottója is lehetne. - Az izgalmas eseményeket kedvelő, de asszociációkra épülő próza kedvelőinek ajánlható.

”Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.”

Antoine de Saint-exupéry: A hadirepülő

Egy szerteágazó, szinte az egész világot magábafoglaló gondolati folyamat és egy tényleges felderítő repülés félelmetes eseményeinek ötvözete. Mindezt hátborzongatóan látnokivá teszi, hogy az írót, a hadirepülőt néhány évvel később a kisregényben oly szemléletesen megírt és többször átélt halál felderítés közben érte utól. A hadirepülő fél a haláltól, de teljesíti önként vállalt kötelességét. Repülés közben minduntalan fölmerül benne Franciaország már bekövetkezett összeomlása, ezért hazáját is és az egész világot is okolja. A bevetésből élve kikerült hadirepülőt áthatja a humanizmus, a megértés, a béke szelleme. Megint bízni kezd a kollektív megmenekülésben, ám újból retteg a legközelebbi bevetéstől.

„...Ma is az észérveknek, a nyilvánvaló tényeknek, a pillanatnyi reflexeknek ellenszegülve indítottam el a gépet, mint a bajtársaim. Bizonyosan eljön a perc, amikor megtudom, hogy nekem volt igazam, nem a józan eszemnek. Feltettem hát magamban, hogy ha megérem, végigsétálok éjszaka a falumon. Akkor majd végre megismerem magam. És meglátom.
...A megismerés újra nem a szétbontás, nem a magyarázat. Hanem a látás. De hogy látni tudjunk, ahhoz előbb részt kell venni. Nehéz az iskola...
...Szeretném meglátni, amiért meghalok...”