Az István király Erkel Ferenc utolsó operája. Szövegkönyvét Váradi Antal írta Dobsa Lajos Első István király című tragédiája alapján. Az operát a megnyitó előadásra rendelték meg a 75 éves zeneszerzőtől, de a mű egyre késett. Erkel Ferenc írta a főbb szólamokat, fia, Gyula dolgozta ki és hangszerelte a művet. Nem egy esetben mellőzte apja jegyzeteit és saját fantáziájából építkezett. Így a mű nem lett egységes zenedráma, csak részletekből összeragasztott opera, kitűnő zenei elemekkel és unalmas negyedórákkal. Ősbemutatójára 1885. március 14-én került sor a budapesti Operaházban.

Az eredetileg négy felvonásos művet több ízben felújították: 1896-ban, az államalapítás ünnepén; 1930-ban, a Szent Imre évben; 1993-ban Ruitner Sándor dramaturgiai, Németh Amadé zenei és Dalos László szövegátdolgozásában. A művet két felvonásra rövidítették az ismétlődő részek elhagyásával. Ebből a változatból készült a TV felvétel is, melyet több ízben is leadott a Magyar Televízió.

Cselekménye

Helyszín: Visegrád, István király uralkodásának utolsó évei (1001 körül)

I. felvonás

Istvánt a trónutódlás foglalkoztatja, aminek egyik lényeges feltétele, hogy fia, Imre herceg végre megházasodjon. Szerencsés megoldásnak tartaná, ha nőül venné a horvát fejedelem leányát, Crescimirát, ami egyúttal békét is jelentene a horvátokkal. Imre azonban elkötelezte magát a szerzetesi életpálya iránt, csak apja kívánságának engedve hajlik a házasságra. Az esküvő után, a nászéjszaka küszöbén ezt őszintén el is mondja ifjú hitvesének, akit rögtön magára hagy. A megbántott feleség haragra lobban. Ezt kihasználja Péter, István trónjának egyik önjelölt várományosa és mérget ad a lánynak, hogy azzal ölje meg férjét. Crescimira végre is hajtja tettét, amikor azonban rádöbben annak súlyára, megtébolyul.

II. felvonás

A magyarok egy része már áttért a keresztény vallásra, egy részük azonban megtartotta ősi pogány hitét. Az ő vezérük Vazul. Bár a két tábor állandó harcban áll egymással, István hajlana arra, hogy a pogány Vazul kövesse őt a trónon, mert ő mégis az Árpád-ház sarja. Vazult azonban pogány társai megölik, attól tartván, hogy ő is keresztény hitre tér. István érezve halála közeledtét, álmában maga előtt látja a magyarság jövendő, hol dicső, hol tragikus sorsát. Népét figyelmezteti, hogy csak összetartással, egymás segítésével lehetnek úrrá a nehézségeken. A nép dicsőítő imája és áhítata közepette hunyja le szemét.