Ki mit tud? Nyomtat Email
Intézmények - Művelődési Ház
2011 március 20. (vasárnap) 11:32

Az idén második alkalommal került megrendezésre a SZKTT Zagyva menti Integrált Központja valamint a Városi Művelődési Ház és Könyvtár közös szervezésében az Idősek Ki mit tud?-ja. Ezúttal csatlakozott a kezdeményezéshez a Zagyvarékasi Művelődési Ház is. Terveink szerint a következő évben Zagyvarékason kerül megrendezésre a Ki mit tud? és több olyan rendezvény is, amelynek nálunk már hagyománya van. Céljaink között szerepel, hogy minél több idős ember vegyen részt a programjainkon. Lehetőséget szeretnénk teremteni számukra a kikapcsolódásra, a szabadidő hasznos eltöltésére, ismeretségek, barátságok kötésére, a múlt emlékeinek felidézésére. Rendezvényeink legfőbb üzenete, hogy idős korban is lehet értéket és közösséget teremteni. Ebben az évben kezdők és rutinos fellépők egyaránt jelentkeztek a megmérettetésre. Szavalat, ének, nóta, kabaréjelenet tette változatossá a programot. Nehéz lett volna a produkciók közül bármelyiket is kiemelni, hiszen mindegyik kedves és szerethető volt valamiért. Ezért a zsűri úgy döntött, hogy minden fellépőt egyformán jutalmaz. Zsűri tagok voltak: Balogh Regina nyugdíjas könyvtár igazgató, Osztásné Szabó Hajnalka zagyvarékasi családgondozó és Joó Andor, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője. A részvevők egy emléklapot és Újszász város történetét bemutató könyvet kaptak ajándékba, mely az újszászi önkormányzat felajánlása volt. A rendezvény sikerességét bizonyította, hogy az idősek a bölcsességük, élettapasztalatuk mellett rendelkeznek még rejtett értékekkel.

Nem múlhat el úgy program, hogy ne lenne része egy kis megvendégelés is. A fellépők és a nézők a művelődési ház jóvoltából aprósüteménnyel, ásványvízzel és teával, Farkas Józsefné személyes felajánlásának köszönhetően szendviccsel múlathatták a várakozás és az izgalom perceit.

Fellépők: Zagyvaparti Idősek Otthonából Domján Gyula, Hegedűs Andrásné, Kis Áronné, Várkonyi Józsefné. A kistérségi intézmény nappali ellátásának tagjai közül Barna István, Hudra János és Polónyi Illésné. Zagyvarékasról Borsányi Józsefné, G. Kis Emilné és Sidó Piroska.

Barta Erzsébet, Nagy Ferenc, Nagy Jánosné, Tóth Lászlóné újszászi lakosok, „Kukorica málé” bábcsoport (Farkas Endréné, Kaló Sándorné, Krassóiné Gyüre Rozália), Százszorszép Népdalkör, Nosza Mami tánccsoport. Bízunk benne, hogy jövőre ismét találkozhatunk az amatőr és a profi fellépőkkel, akiknek addig is jó gyakorlást kívánunk.

 

„Nincs jutalom munka nélkül,
Győzelem erőfeszítés nélkül,
Győztes csata kockázat nélkül.”
(Nora Roberts)

 

SZKTT Zagyva menti
Integrált Központ dolgozói

 

A Kukorica málé bábcsoport műsora
(Fotó: Fehér Judit)

 

Hudra János és Polónyi Illésné tánca
(Fotó: Fehér Judit)

 

Hazai pályán is sikert arattak a Nosza mamik
(Fotó: Fehér Judit)

 

 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal