| 72 óra kompromisszum nélkül |
|
|
| Intézmények - Újszászi Nevelési Központ | |||
| 2010 november 15. (hétfő) 19:28 | |||
|
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda ez év október 15. és 17. között harmadízben szervezte meg a „72 óra kompromisszum nélkül” címet viselő országos, karitatív, ifjúsági rendezvényt. Szolnokon és környékén a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is a Szer-telen Ifjúsági Ház koordinálta és bonyolította ennek a három napnak az eseményeit. A „72 óra kompromisszum nélkül” fiatalokat megmozgató, egész Magyarország területét lefedő szociális akció. Országszerte 5-25 fős csoportok 72 órán keresztül teljesítettek közhasznú feladatokat, mint például szociális intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, ételosztás hajléktalanoknak, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). A kihívás teljesítése arra is rávilágít, hogy az aktív társadalmi felelősségvállalás egyben kaland is, amely örömet szerez, és nyilvános elismerésben részesül. A rendezvény fővédnökei: Szalay Ferenc polgármester és Dr. Kállai Mária alpolgármester. A 72 óra alatt 38 csapat 729 fővel vett részt az akción, 31 projektet hajtottatok végre. A 6.b osztályból 6 tanuló vett részt ezen a programon. A Tiszavirág Lakóotthonban töltöttünk el egy napot a gondozottakkal. Gyöngyöt fűztünk, batikoltunk, társasjátékoztunk, faliképet alkottunk szalvétatechnikával, kókuszgolyót készítettünk. Valamennyien nagyon jól éreztük magunkat. Megtapasztalhattuk, mennyire sokat jelentett a lakóknak a szeretetteljes törődés. Székelyfalvi Gáborné
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 november 15. (hétfő) 19:30 |


















