| Az óvodában történt... |
|
|
| Intézmények - Újszászi Nevelési Központ | |||
| 2010 július 08. (csütörtök) 17:09 | |||
Pajtikám, gyere velem játszani...Vidám gyermeknapi forgatag köszöntötte óvodásainkat, leendő óvodásainkat, szülőket, nagyszülőket, s a civil szervezetek képviselőit 2010. május 28-án a Bajcsy úti óvodaépület udvarán. Miközben színes szalagokat, lufikat lengetett a szél, Óz, a nagy varázsló, Dancsó Sándor állatos bűvész dalos műsorát tapsolták, énekelték, táncolták végig az „ünnepeltek”. Ezt zenés torna követte, majd kinyitott a büfé, s különféle programok közül válogathattak a gyerekek. Roller verseny, akadálypálya, bábszínház, zenekuckó, kavics varázs, arcfestés csalogatta tevékenységre az apróságokat és a szülőket. A kompetencia alapú programcsomag tevékenységei közül a zenére és kézre festés technikájával ismerkedhettek meg azok a gyerekek, akik még nem próbálták ki. Vidám verseléssel keltek életre a „tenyér” Marcsik, Jancsik, sárkányok, békák.
Bűvész a gyermeknapon (Fotó: Juhász Betti) Kellemes, hangulatos zene, fergeteges jókedv, vidámság, közös körjáték után a Kertvárosi óvodai csoportba járó gyerekek elbúcsúztak, a Bajcsy úti kis és középsős apróságok pedig verssel, ajándékkal köszöntötték nagycsoportos pajtásaikat. Gyermekzsivaj, kacagás, ajándék és szülőkkel való közös játék fémjelezte, hogy gyermeknap van, s legféltettebb kincseinknek, gyermekeinknek, unokáinknak akarunk örömet és szeretetet adni, s persze kapni ezen a jeles napon is. A programot az Újszászi 4H Egyesület és az Újszászi Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium támogatta, amit ezúton is köszönünk, a zenés műsort pedig pályázati támogatásból fedeztük. Szabóné Balogh Etelka
Gyereknap az óvodában (Fotó: Juhász Betti)
Kiállítás a Föld témakörből2010. május 28-án megrendeztük óvodánkban a juniálist, gyereknapot. Ez olyan nyitott rendezvény intézményünkben, amire a szülőket, leendő óvodásokat és minden érdeklődőt szeretettel várunk, ezzel célunk a szülőkkel való közös program szervezése, valamint a partneri kapcsolatok erősítése. Kiemelt programunk közé tartozott a kompetencia alapú óvodai programcsomag megvalósításának prezentálása, melyet a két óvodapedagógus: Nagy Jánosné és Konkáné Csibrány Angelika valósított meg. 1. A program egy elemét, a zenére festést mutatták be a gyerekek nagy örömére. 2. Kiállítást szerveztek a FÖLD témakör megvalósításáról. Ennek előzményeként a gyerekekkel meghívót készítettek, melyet kézbesítettek, majd várták a vendégeket a kiállításra. Mindenki megjelent: csoportok, szülők, dajka nénik, akik a vendégkönyvbe jelezték észrevételeiket, majd édességgel kínáltak minden érdeklődőt. Aki megtisztelt jelenlétével bennünket, és részt vett programjainkon, az nagyon jól érezte magát. Ménkű Jánosné
Látogatás a bölcsődébenSzokásainknak megfelelően, a bölcsődéből érkező kiscsoportosokkal 2010. június 9-én ellátogattunk a Bölcsődébe. Az oda vezető úton az ovisok felelevenítették a bölcsődei éveiket. Nagyon sok szép emlékről számoltak be, de ugyanakkor büszkén mondták, hogy „már ovis vagyok”. A bölcsődében játszottunk az udvaron a régi kispajtásokkal és gondozó nénikkel, majd megkínáltak minket nápolyival és üdítővel is. A gondozónők ajándékkal is kedveskedtek az őket meglátogató gyerekeknek. A közös tízóraizás után búcsút vettünk egymástól, és viszonzásképpen meghívtuk a bölcsődés gyerekeket az óvodánk udvarára játszani, ismerkedni a leendő kiscsoportosokkal. Enisz Judit
Látogatás a bölcsődében (Fotó: Juhász Betti)
Elsősök az óvodábanJúnius 10-én nagy öröm érte az óvodásokat. Volt nagycsoportosaink, az 1. a osztály, Kurdiné Tóth Melinda osztályfőnök vezetésével látogattak vissza az óvodánkba. Az elmúlt tanévben ők már a számok, betűk rejtelmeivel ismerkedtek az iskolában. Megtanultak írni, olvasni, számolni. Az elsősök mesét olvastak fel, amit a kisebbek érdeklődéssel hallgattak. Mindannyian szépen, hangosan, hangsúlyozva olvastak. Nagy örömet szerzett számunkra felolvasásuk. Büszkék voltunk eredményeikre, melyről a tanító néni adott felvilágosítást. Az elsősök örömmel meséltek az iskolás életről. Köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk, és máskor is visszavárjuk őket. Szeremeta Gáborné
Elsősök az oviban (Fotó: Juhász Betti)
Látogatás az iskolábanÓvodánkat nagy megtiszteltetés érte június első hetében. A 6. a osztályos gyerekek meghívták a leendő első osztályosokat az iskolába egy bábelőadásra. Szívesen fogadtuk a kedvességüket, és tettünk eleget kérésüknek. Az iskolában Bogárné Simon Klára intézményegység-vezető asszony fogadott bennünket nagy-nagy szeretettel. A gyerekek megilletődve foglaltak helyet a padokban, sőt akadt olyan, aki szívesen beült egy-egy iskolás gyerek mellé. Balkovicsné Vágó Katalin tanár néni fogadott bennünket a tanteremben, és arra kért, hogy nézzük meg az általa betanított, nagy sikert aratott Ilók és Mihók bábelőadást. Az óvodás gyerekek nagyokat kacagtak, jól érezték magukat. Tetszésüket óriási tapssal nyilvánították ki. Közösen elénekeltünk egy dalt óvodásaink kérésére az iskolásokkal. Nagyon jól éreztük magunkat. Távozáskor megvendégeltek bennünket egy-egy cukorkával, nyalókával. Köszönjük Katika néninek és a 6. osztályosoknak a színvonalas előadást. Kasza Judit
Látogatás a Kertvárosi IskolábaJúnius első hetében átlátogattunk az iskolába. A gyerekek már ismerősként üdvözölték egymást, hiszen év közben is találkozhattak az udvaron, és meglátogatták az óvodások az iskolásokat. A második osztályos gyerekek kis műsorral lepték meg az óvodásokat. Mi a gyerekek által készített apró ajándékkal köszöntük meg mindezt. A műsor után bementünk az osztályterembe, ahol az óvodások kipróbálhatták az iskolai székeket, megnézhették a gyerekek könyveit. A tanító néni által feltett kérdésekre ügyesen válaszoltak, a bátrabbak a társak előtt mesét, verset, dalokat adtak elő. Élményekkel telve tértünk vissza az óvodánkba. Nyerges Judit
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 július 08. (csütörtök) 17:10 |

























