| Tanévzáró |
|
|
| Intézmények - Újszászi Nevelési Központ | |
| 2010 július 08. (csütörtök) 16:03 | |
|
Bogárné Simon Kára igazgató ünnepi beszéde: Tisztelt Szülők, Kollégák, Kedves Gyerekek! Ha a tíz legjobb érzést kiváltó szót ki kellene választanunk, a tanévzárás és a vakáció minden bizonnyal közötte lenne. Különös élmény tanévet zárni, hiszen alig aludtunk néhányat a szeptemberi első csengőszó óta, és már is itt tolong ez a csaknem 500 rakoncátlan diák, aki azt várja, kimondjam végre az elbocsátó szép szavakat. És ez mindjárt így is lesz, csak hát előtte mégis csak végezzünk egy rövid számvetést az előttünk álló hosszú-hosszú vakáció előtt. Lehet, hogy most néhányan felhördültök, hogy még akkor sem lenne hosszú, ha 365 napból állna, ám elárulom nektek, hogy hazánkban világviszonylatban hosszú a nyári szünet, nem sok más helyen adódik ilyen hosszú pihenési, kikapcsolódási lehetőség a diákoknak. Ennek a hosszú vakációnak több mint százötven éves a hagyománya. Amikor ez a szokás kialakult, a gyerekek csak télen tanulhattak, nyáron bizony szükség volt a segítségükre a mezőgazdasági munkáknál. Ma már sokan vitatják, hogy kell-e ilyen hosszú szünet. Vannak érvek ellene, mint a gazdasági megfontolások, a gyerekek felügyeletének problémája. És vannak érvek mellette: ki tud kánikulában tanulni, na és tanítani?
8.a
8.b
8.c
Kedves Jelenlevők! Kevés olyan jeles nap van egy iskola életében, amelyet azonos lelkesedéssel várnak tanárok, és diákok. A legtöbb esetben úgy szokott lenni, hogy ami az egyiknek pihenést hoz, a másiknak munkát. Tanítás nélküli munkanapot például a diákok szeretik, a tanárok viszont szívesen lemondanának róla, főleg ha reggeltől estig tartó értekezlet a program; a témazáró dolgozatot viszont a tanárok várják nagy odaadással s tartok tőle, erről meg a diákok mondanának le szívesen. Nos, a tanévzáró minden kétséget kizáróan közös ünnep mindannyiunknak. Ezzel talán a kedves szülők nem értenek egyet, mert hát most az ő bajuk nő meg veletek, minden esetre ne keseredjetek el, most akkor sem jelentem be, hogy máris szeptember elseje van, és folytatjuk. Egész évben azért folyik a küzdelem, hogy a forró nyári nappal együtt végre ránk köszöntsön a szabadság. Persze mint minden nagy eseményt az életben, ezt is ki kell érdemelni. A szabadságot is csak azok vívhatják ki maguk számára, akik keményen megdolgoztak érte. Az év végi eredményeket figyelembe véve összességében elmondhatjuk, hogy ez a nagy többségnek sikerült is. Kitűnők száma: 102 fő Javító vizsgára bukott: 17 fő Lezárunk egy időszakot, és természetesen számvetést is végzünk. Én úgy érzem, elégedettek lehetünk, hiszen alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. Bizonyítványotokban olvashatjátok majd, hogy a különböző tantárgyakból milyen osztályzattal értékeltek benneteket tanáraitok. A legjobb osztályátlag 4,6, amellyel a 4. c-sek állhatnak a dobogó legmagasabb fokára. A 6. c-sek a felsőből 4,29 az iskolaátlag pedig 3,9 lett. „Bizonyítvány, bizonyítvány, – írja Bars Sári versében. Valóban, útmutató a bizonyítvány, nemcsak a diákoknak mutatja meg azévi teljesítményüket, hanem a tanárok munkájáról is visszajelzést ad. A pedagógusi munkáról hiba lenne a visszajelzést pusztán a jegyekben, átlagokban keresni. A személyiség formálása, az általunk fontosnak tartott értékek átadása ugyanolyan fontos, mint a tananyag oktatása. „Vannak állandó értékek és olyan tudnivalók, amit nagyon korán kell közvetíteni. (...) A kultúrafogyasztásnak automatizmussá kell válni, mint a fogmosásnak. Ha elfelejtettem, akkor hiányérzetem van” – írta Csépe Valéria. Osztom a professzor nézetét. A szociális érzékenység, a tisztelet egymás és önmagunk iránt, a kultúrára, művészetre, szépre és jóra való fogékonyság mind-mind olyan érték, amit tanár kollégáimmal fejlesztésetek során szeretnénk átadni Nektek. Tudom, hogy a szünidőben fellazulnak a tanévben megszokott szabályok. Komoly különbségek is lehetnek családok szokásai, lehetőségei között: vannak családok, ahol a gyerekek úgy töltik el a szünetet, hogy rá se néznek egy könyvre sem – nem feltétlenül a szülők hibájából –, míg más családokban olvasnak, nyelvet tanulnak. Bízom benne, hogy mindannyiótok számára természetes késztetéssé vált a kultúra, irodalom, művészet iránti igény, így, hogyha más nem, a vakációban Ti szerveztek a családnak színház- vagy múzeumlátogatást, egy-egy jó könyv közös elolvasását. Kedves Jelenlevők! Elégedetten állapíthatjuk meg, hogy alapvető céljainkat elértük, kitűzött feladatainkat teljesítettük. Diákjaink halmozták a tanulmányi, művészeti és sportsikereket, több tárgyból is helyezést értek el a különféle megmérettetéseken. EREDMÉNYEK A felkészítő tanároknak is gratulálok a minőségi munkájukhoz! Köszönöm pedagógusi elhivatottságból fakadó munkájukat, szabadidejüket feláldozó önzetlen tevékenységüket! Diákjaink térítésmentes szakkörökben vehettek részt, aki pedig úgy érezte elakadt valamelyik tárgy rejtelmeiben, felzárkóztatáson segítették. A tanév során hangversenyekre, múzeumba, színházba vittük tanítványainkat, kirándulásokat, előadásokat, bemutatókat, rendezvényeket és sportversenyeket szerveztünk. Úgy érzem, ebben a tanévben is sikeres párbeszédet folytattunk a szülőkkel, eredményesnek bizonyult igényeink összehangolása. Ezúton szeretném megköszönni egész évben nyújtott támogatásukat! Partneri hozzáállásuk nélkül nehezen tudtuk volna a tanévi pályázatainkat sikerrel megvalósítani. Hogy csak a legjelentősebbeket említsem.
Persze nemcsak sikereket értünk el, a kudarcokkal is számot kell vetnünk. Volt néhány házirend megszegés, néhány „ki az erősebb játék”, s vetélkedő, ki tud csúnyábban és hangosabban beszélni. „A sikertelenség mindig csak közbülső eredmény a végleges sikerhez vezető úton.” – írta Kurt Tepperwein. Ez lehetne a mottója azoknak a diákjainknak, akikkel augusztus végén, a pótvizsgákon fogunk találkozni. Ne keseredjetek el, a legfontosabb, hogy képesek legyetek hinni magatokban! Ez mindenkire vonatkozik, azokra is, akik úgy érzik, nem a saját elvárásaiknak megfelelő érdemjegyet kaptak a bizonyítványukba. Aki úgy érzi, a képességei lehetővé tennének egy jobb teljesítményt, az a következő tanévben bizonyíthat – bizonyítson! Szomorú tény, hogy a szünidőben megnő a csavargó, veszélyeztetett gyerekek száma. Némelyek nyara úgy telik el, hogy a haverokkal lógnak céltalanul, csavarognak, tévét néznek, a számítógép előtt ülnek. Sokszor elmondjuk, hogy milyen kockázatokkal jár a strandolás a tűző napon, milyen problémák adódhatnak a kirándulásokon, de aki egész nap tévét néz, az is számtalan veszélynek van kitéve. Takács Vera, a Magyar Televízió szerkesztője fogalmazta meg kritikáját a kereskedelmi tévé csatornák műsoráról és a szülők felelőtlen hozzáállásáról: „Ezekkel a filmekkel (a hetvenes évek gyermek filmjeivel) a gyerekeket akartuk hozzásegíteni ahhoz, hogy jó felnőttekké váljanak. Akkoriban jutott energia arra, hogy a gyerekeket nemesítő dolgokat hozzunk létre. A kereskedelmi televíziók megjelenésével ez a védettség megszűnt. Azóta szabad az információ, a gyerek az internetről bármit megtudhat, és önmaga feldolgozhatja. A felnőttek áthárítják a felelősséget, nincs idejük arra, hogy segítsenek megérteni, megismerni a világot, mert önmagukat kell megvalósítaniuk.” Kedves Szülők! Az internettel ugyanez a helyzet. Nemcsak azok az oldalak jelentenek veszélyt gyermekeinkre, amelyekkel joggal feltételezhetnénk, hogy nem kiskorúaknak való tartalmakat közvetítenek, hanem már a hírportálok is olyan főcímekkel és képekkel vannak tele, amik láttán, olvastán egy felnőtt is elborzad. Az is baj, hogy egy gyerek látja ezeket a sokszor sokkoló dolgokat, de az nagyon nagy baj, hogy egyedül látja-olvassa, így nem tudja feldolgozni a szülő nyugodt, korhoz illő magyarázata nélkül. Kedves Jelenlevők! Tudom, hogy a nyári szünet a gyerekeknek öröm, de a szülőknek sokszor probléma. Az ideális, ha a család együtt töltheti a nyarat, de ennek megvalósítása az esetek nagy többségében lehetetlen. A szerencsések meg tudják oldani a családon belül, nagyszülőkkel, nagynénikkel-bácsikkal felváltva, de a többségre komoly szervezési feladatot ró a szünidei gyermekfelügyelet megoldása. Talán enyhülést jelent a problémára az a néhány nyári tábor, amelyben alkalma lesz tanítványainknak részt venni. Sajnálatos módon a parkerdei táborok az idén elmaradnak, nem kedveztek nekünk az égiek. Kedves Jelenlevők! Jó pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést kívánok a szünidőre!” Nyolc éven át kitűnők voltak: Lovas Bettina Szaszkó Soma Szabó Nándor Makai Ádám Turza Richárd Kovács Gábor Rézsó Péter Az ajándékokat Molnár Péter polgármester adja át. Jó tanuló – jó sportoló: Rézsó Péter A kitűnők Szalay Ferenc országgyűlési képviselőtől táborozást nyertek. Köszönjük Ágotai Emese és Kovács Dávid a szakkörvezetők munkáját. Bogárné Simon Klára
A 2009/2010. tanév kiemelkedő versenyeredményeiLábtoll-labda Gyermek országos bajnokok Lány csapat: 1. Becskereki Nikolett, Oszlányi Mercédesz Lány egyéni: 1. Oszlányi Mercédesz Nyárlőrincen országos versenyt nyertek: Fiú gyermek csapat: 1. Ágotai Olivér, Baláti Márton, Farkas Balázs, Kökény Zsolt Lány gyermek csapat: 1. Becskereki Nikolett, Rézsó Babett, Tűri Alexandra Lábtoll-labda Országos Diákolimpia Döntő – III. korcsoport Fiú csapat: 1. hely: Ágotai Olivér, Baláti Márton, Farkas Balázs, Kökény Zsolt Vörösmarty Kupa: (labdarúgás) 1. hely csapattagok voltak: Fekete Tamás, Fodor Gergely, Hegedüs Péter, Makai Ádám, Menkó Attila, Rácz Árpád, Rézsó Péter, Seres Dániel, Szarvák Krisztián, Varga Bálint Futsal: Megyei Diákolimpiai Bajnokságon 1. hely Csapattagok voltak: Ágoston Kristóf, Fekete Tamás, Fodor Gergely, Hájas Levente, Mozsár József, Nagy Gábor, Rézsó Péter, Seres Dániel, Szarvák Krisztián A futsal csapat 565 nevezett iskola közül jutott be a 20 csapatos Országos Döntőre, ahol a 17-20. helyre rangsorolták. Angliában jártak Ágoston Kristófot és Mozsár Józsefet beválasztották kispályás labdarúgásban a megyei válogatottba, és Durhamban tölthettek egy hetet, ahol a 3 ország (Anglia, Franciaország, Magyarország) részvételével megrendezett tornán a 2. helyet érték el. Az egész éven át tartó II. Vörösmarty kézilabda és teremlabdarúgó bajnokság bajnokai Kézilabdában – 8. a (Czakó Bettina, Dobozi Boglárka, Farkas Viktória, Mészáros Barbara, Mihá Alexandra, Urbán Szabina) Labdarúgásban a 8. c1 Fekete Tamás, Fodor Gergely, Hegedüs Péter, Oszlányi László, Rézsó Péter, Seres Dániel Magyar versenyek: Szép Magyar Beszéd Takács Leontin: megyei 5. helyezés Kovács Gábor: megyei 6. helyezés Ki Mit Tud? Martfű – döntő Takács Leontin: dicsérő oklevél Szabó Nándor Zsolt: dicsérő oklevél Kistérségi Ki Mit Tud? Diákszínpad: 2 helyezés Takács Leontin: 1. helyezés Szabó Nándor Zsolt: 2. helyezés Ágotai Csenge: 3. helyezés Német versenyek A Pedagógiai Intézet által szervezett megyei német versenyen Vágó Csaba: 10. helyezés Megyei német nyelvi verseny: Tiszaföldvár – Szabó Lídia 4. a – 11. helyezés Vágó Csaba 6. a – 11. helyezés Kovács Gábor 8. c megyei kémia verseny: 2. helyezés Természetismereti verseny 5-6 osztály megyei 14. helyezés: Boros Viktória 5. b, Medgyes Norbert 5. b, Takács Leontin 5. b.
|
|
| Utolsó frissítés: 2010 július 08. (csütörtök) 16:05 |




















