Honlap Intézmények Újszászi Nevelési Központ A magyar kultúra napja - Projekthét
A magyar kultúra napja - Projekthét Nyomtat Email
Intézmények - Újszászi Nevelési Központ
2012 január 31. (kedd) 12:27

Óvodánkban A magyar kultúra napját projekt hét keretében dolgoztuk fel. Hétfőn beszélgetésekkel, előzetes ismeretnyújtással, a gyermekek tervezésbe történő bevonásával készítettük elő a projekteket, s a különféle gyűjtőmunkákat.

A keddet Zene országi kalandozással töltöttük. Kiemelt figyelmet fordítottunk népzenénkre és világhírű magyar zeneszerzőinkre. A csoportokban készítettünk tablót, komolyzenei arcképcsarnokot, hallgattuk Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit. A zenei CD-k fülbemászó dallamai, improvizációs táncra invitálták a gyerekeket. Régi óvodásaink, Kocza Adrienn és Gergő, egy kis koncerttel kedveskedtek nekünk. Gitáron és hegedűn adtak elő komolyzenei műveket, és jól ismert gyermekdalokat. Ez utóbbiakat a gyerekek is énekelték, melyeket ők hangszeres játékukkal kísértek.

 

Képtár

 

Szerdán a Képzőművészet birodalmát fedeztük fel. A magyar képzőművészet, a szobrászat, a festészet és az építészet kiemelkedő képviselőivel és műveivel ismerkedtünk meg közelebbről. A csoportszobákban a gyerekek kis építészként alkottak a szőnyegen, és gyurmaszobrokat készítettek az asztalnál. Komolyzenei ihletésre szebbnél szebb, egyedi képeket festettek. Délelőtt, 23 nagycsoportossal az általános iskolában megnézhettük, hogyan készülnek a tűzzománc ékszerek és képek. Kállóné Szabó Erzsébet tanárnő avatott be bennünket nagyon barátságosan és szemléletesen a tűzzománc készítés rejtelmeibe, s megcsodálhattuk azt a sok szép, már kész alkotást, melyek az Ő és tanítványai keze munkáját dicsérik. Különös élményben volt részünk.

 

Képtár

 

A csütörtök egy igazán mozgalmas nap volt, ami egy kivétellel népi kultúránkhoz kapcsolódott, úgymond Múltbéli utazást jelentett. Gara Gáborné Editke néni és Viola Józsefné Erzsike néni, a népi díszítőművészet mesterei, jászsági ruhában érkeztek és gyönyörű kézimunkákat hoztak, melyeket palóc, matyó és jászsági hímzett minták, virágok díszítettek. Ők a régi hagyományok őrzői is, és örömmel meséltek ezekről a gyerekeknek. Ezután Töröcsik Mária tanárnő szervezésében a gimnázium tanulóinak színes műsorát tekinthettük meg. Ízelítőt kaptunk a modern tánc világából, majd megismerkedhettünk a fuvolával, s több művet hallhattunk furulyán is. A citerazenekar játékát és népdalcsokrát egy kis néptáncbemutató is kísérte, és a végén már mi is énekeltünk és táncoltuk. Néhány perces szusszanás után Nász Imre bácsi és Fodor Gabi bácsi fokozták a vidám hangulatot. Harmonikával, szájharmonikával és citerával kísérve énekeltek, illetve énekeltünk együtt jól ismert gyermekdalokat. Nagyon vidám perceket jelentett a Kis Bence és A faragószék nótája. A végén már olyan jó volt a hangulat, hogy a helyünkről fölpattanva meneteltünk, bújócskáztunk, táncoltunk.

 

Képtár

 

Pénteken az irodalom, a mese, a költészet és a színház világába kirándultunk. A csoportokban a gyerekek is faraghattak rímeket, alkotó fantáziájuk mutatkozott meg az általuk költött versekben, közösen írt mesékben. Igazi színházi élményben lehetett részük a nagycsoportosoknak, akik abonyi illetőségű Bihari színkör előadásában, a Pinocciót nézhették meg a Művelődési Házban. Az óvodában maradó gyerekek sem nélkülözték a színházi előadást, mert ők egy magyar mesét, A kiscipó címűt tekinthették meg az óvó nénik élvezetes bábelőadásában.

 

Képtár

 

Ezzel a programmal zárult projekthetünk, amivel közel tudtuk hozni kultúránk kincseit óvodásainkhoz a közreműködök segítségével, s amellyel kifejezhettük nemzeti értékeink iránti tiszteletünket.

Ulviczki Dóra
óvodapedagógus

 

Utolsó frissítés: 2012 január 31. (kedd) 12:30
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal