| Őszi Kavalkád |
|
|
| Intézmények - Újszászi Nevelési Központ | |||
| 2011 október 26. (szerda) 18:30 | |||
|
2011. október 22-én délután színpompás, a rendezvény hangulatához és programjaihoz illő környezetet és feltételeket teremtettünk a Városi Művelődési Házban, hogy érkező vendégeinket méltóképpen fogadhassuk. Jótékony célú összejövetelünket szülői kezdeményezésre szerveztük meg, a hagyományos, de a szülők által igen költségesnek ítélt Ovi-bál helyett. Szombat délelőtt igazi lelkes kis csapat gyűlt össze a szülőkből és óvodai alkalmazottakból, hogy a terem berendezésével, az eszközök előkészítésével, sőt még a vacsorához szükséges krumpli és hagyma megpucolásával is, mindent előkészítsünk a délutáni, esti programhoz.
Fél három körül úgymond felgördült függöny, érkeztek vendégeink a gyermekek, szülők, nagyszülők, érdeklődők s rendezvényünk fővédnöke. A vendégek üdvözlését követően, Molnár Péter polgármester úr, meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket. Közvetlen szavai után az óvodások műsora következett, melynek sokszínűsége a kavalkád hangulatát idézte. A nagyon színvonalas népi játékokat és mondókákat felsorakoztató, őszi összeállítást követően, mai gyermekdalra koreografált, ötletes mozgásos, táncos bemutató fokozta a hangulatot, melyet egy fergeteges country tánc teljesített ki. A gyermekek előadásait vastaps kísérte. A program játszóházi tevékenységekkel folytatódott. Mindeközben a színpad előtti téren a szülők és gyerekek részvételével népi játékokat szerveztünk. Népszerű, vidám színfolt volt, a gyermekek körében, a Gryllus Vilmos dallamaira szervezett utánzó mozgásra épülő, táncház jellegű program is. A rendezvény alatt, a büfében, stílszerűen sült tököt, kelt kalácsot, forralt bor, üdítőt kínáltunk. Estefelé, kiállítottuk és meggyújtottuk a töklámpásokat, kihirdettük a hulladékgyűjtési verseny eredményét. Ezt követően óvodásaink, halloweent idéző szellemtánca aratott nagy sikert. Ekkor már mindenki izgatottan várta a tombolasorsolást, ami ugyancsak rendhagyó volt, hiszen a hagyományosnak mondható ajándékok mellett, sok-sok gyümölcs, zöldségféle és töklámpás is kisorsolásra került. Eközben elkészült az ízletes vacsora, amit mindenki jóízűen fogyasztott el. A kötött program befejezése a Boszorkány tánc volt, amit lelkesedéssel, vidámsággal fogadott a közönség és nagy tapssal jutalmazott. Ezután a vállalkozó kedvű gyerekek szellem ruhát ölthettek, s szabad koreográfiára táncoltak a színpadon, majd gyermek és felnőtt discoval zárult a késő estébe nyúló összejövetel. A programokból, a tevékenységekből, a zenei anyagból, tombola tárgyakból, s alapjába véve mindenből kiderült, hogy rendhagyó, igazi őszi kavalkádot sikerült rendeznünk, ahol mindenki jól érezhette magát, s ahol a legnagyobb érték a családias hangulat, a kötetlenség, a közvetlenség, a gyermekek vidám, felszabadult játéka és öröme volt. Szabóné Balogh Etelka
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 október 26. (szerda) 18:35 |

















