| Megyei Pedagógiai Hetek program a bölcsődében |
|
|
| Intézmények - Újszászi Nevelési Központ | |||
| 2011 április 18. (hétfő) 16:10 | |||
|
Az idén is megrendezésre került Megyei Pedagógiai Hetek rendezvénysorozatához immár negyedik alkalommal csatlakozott a Bölcsőde a Nevelési Központ tagintézményeként. Az április 6-i rendezvényen résztvevő vendégeink elsősorban a megyei bölcsődékből és óvodákból érkeztek. Bevezetőként Molnár Péter polgármester köszöntötte a megjelenteket, s örömét fejtette ki, hogy a bölcsődei kollektíva is aktívan részt vállal a szakmai napon. Ezt követően jómagam a bölcsődék országos helyzetének elemzése után bemutattam az intézményt, röviden összefoglaltam a szakmai feladatokat és azok eredményeit. A Nevelési Központ pedagógiai programja alapvető fontosságúnak tartja az egyéni adottságokhoz igazodó képességfejlesztést, mely cél a bölcsőde szakmai programjába is beépítésre került. A magyar pedagógia innovatív elemeinek egyik legkiemelkedőbb kulcsszava a kompetencia. Fontosnak tartjuk, hogy már ebben az életkorban is képességei lehetőségéhez mérten aktívan tevékenykedhessen a kisgyermek, örömét lelje a feladatok végrehajtásában.
A délelőtt folyamán a képességfejlesztés jegyében két csoportban bemutató foglalkozások folytak: „Síppal, dobbal...” címmel a Micimackó csoport gyermekei zenei eszközök segítségével barangoltak a dallamok és ritmusok világában Barta Imréné Eszter és Hotorán Kitti gondozók segítségével, jó hangulatot teremtve. A Bambi csoport gyermekei „Csalogató természet...” címmel tóparti kirándulás keretében versekkel, dalocskákkal köszöntötték a tavaszt Harsányi Józsefné Irénke és Medgyes Istvánné Julika gondozók közreműködésével. A kreatív foglalkozás során a gyerekek megmutathatták kézügyességük, alkotó fantáziájuk fejlettségét, miután a kialakított tóba egyre több halacska került. A program Farkas Józsefné, a Szolnok Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja igazgatójának előadásával folytatódott, aki a bölcsődék szociális ellátásban elfoglalt helyét ismertette, gyermekjóléti és gyermekvédelmi aktualitásokra hívta fel a szakemberek figyelmét. A hozzászólások és a hallottak megvitatása zárta a tartalmas, példaértékű szakmai napot. Tugyiné Barta Mária
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 április 18. (hétfő) 16:14 |


















